Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-14 / 46. szám
2 KÖVÍR7IDÍK november 14. háborúban. Ez a pénz teszi lehetővé, hogy hadseregünk valóban ércfalként álljon ott„ ahol hazánk és mindnyájunk védelmére szükséges. Segíts magadon és Isten is megsegít — mondja a magyar közmondás, amely semmire sem illett annyira, mint éppen a hadikőlcsönre. Magunkon segítünk az államnak adott kölcsönnel és ha segítünk magunkon, az Isten sem fog elhagyni bennünket. Egy nemzet sírja. A tisztességért, a becsületért és az igazságért indult meg az a véres küzdelem, amelynek hullámai mind messzebbre és magasabbra csapnak. Mi nem kívántuk ezt a háborút, nem is mi idéztük fel, hanem valósággal ránk kényszeri- tették. És ma, mikor már több mint egy éve folyik az elkeseredett viaskodás, már kissé a történelem szemével nézhetjük azt, ami ezt a háborút megelőzte, a diplomáciai fon- dorkodást és cselszövést, Edward király nagy koncepciójú bekerítő politikáját, melynek áldozatul Németország volt kiszemelve. Ha mindezt nézzük és vizsgáljuk, rá kell jönnünk, hogy helyes volt, jogos volt e győzelemben való bizakodásunk, mert egy olyan természetellenes szövetkezés, mint az ántánté, semmiesetre sem tarthat össze és tarthat ki. Ez annak idején csak jóslat volt, ma már azonban bizonyítékaink vannak ennek az állításnak a támogatására. Első bizonyítékunk Olaszország. Ő is szövetkezett az ántánt hatalmakkal és ma már, tudvalevőleg, nem akarja, mert nem tudja teljesíteni vállalt szövetségi kötelezettségeit. A francia harctérre nem küldött csapatokat, a Az ogyetemnél ismét megfordultam. Most azt kezdtem számítani, hogy hol fogok vele találkozni. Úgy szerettem volna rendezni a találkozást, hogy az útnak egyik erősen megvilágított helyen történjék, hogy ongem felismerhessen. Olyan sokat gondolkoztam rajta, hogy be kell vallanom, a legbutább föltevéseket alkottam meg magamnak és egész ideges lettem. Tegyük föl — gondoltam magamban — hogy a gyerok egyszerűen hazament, akkor hiába foglalkoztam ezekkel a dolgokkal. Tudja Isten, talán ő is megfordult és talán előttem megy végig e.% utcán, ahelyett hogy velem szembe jönne. És képzeljék el, én fölnőtt ember, kezdtem hosszú lépéseket tenni, formálisan siettem, egyedül azért, hogy alkalmat adjak egy szegény újságárusnak arra, hogy még egyszer kínálja nekem az újságját, ha meri. Blomquist mozija előtt találtam, egészen nyugodtan állt az ajtó előtt, a lábtörlő rácson, fölhúzott vállakkal és zsebredugott kezekkel. Nagyritkán rászólt egy egy járókelőre, hogy vegyen egy újságot. Már nem veszi ki kezeit a zsebéből és nem is nyújtja az emberek elé az újságot. Tehát mentem feléje. Olyan köze! megyek el hozzá, hogy nincs égj félméternyi távolság köztünk és egész tisztán látja az arcomat a mozgó- szinház lámpáinak fényében. És abban a pillanatban kiegyenesedik, belebámul arcomba, magasra oneli újságját és miatha köztünk mi sem történt volna, azt mondja : — Vegyen kére« egy újságot 1 Megálltam. Olyan feszülten vártam a próba e edményét, hogy hevesen dobogott a szivem, mikor ezeket a szavakat mondta. Ekkor nagyon buta ötletem támadt. A gyérDardanelláktól húzódozol!, a balkáni harctértől pedig egyenesen irtózik. Anglia? Arról nem is kell beszélnünk. Fizetésért, jó pénzért tart magának egy hadsereget és e hadsereg egyik része Flandriában védi a nyugati harctér frontjának egy kis részét, a másik része pedig Szalonoki kávéházaiban issza a feketét. És ezalatt Szerbia elvérzik! A franciák kormánya inog, az orosz támogatást ijgér — amennyiben lehetséges lesz, Szerbia pedig kétségbeesetten küzd a kettős harapófogó előtt, amelyet a szövetségesek lassan mind összébb szorítanak teste körül. Egy nemzet sírját ássák most a német, osztrák-magyar és bolgár seregek, azét a nemzetét, amely elvakultan és elvadultad, felelőtlen embereklől felbiztatva rohant bele a vesztébe. Egy nemzet sírja készül most, de e sírba nemcsak egy nemzet, hanem vele egy értéktelen és lisztességteleu cél, Németország összetörésének célja is bele fog dőlniIII RE K. Lapunk igen tisztelt előfizetőihez. Lapunk XIII. évi fennállása után a jelenlegi rendkívüli viszonyok között a mikor a lap fentartását kizárólag az előfizetési dijakra kell állapítanunk, olyan helyzetbe jutottunk, hogy lapunkat vagy beszüntetni vagyunk kénytelenek, vagy ritkábban 2 hetenként egyszer jelentetjük meg. Nem szívesen szüntetnök be, mert azt hisszük, hogy lapunk fennállása többféle oknál fogva szükséges e vidéken. Ezért azon reményben, hogy előfizetőink vállalkozásunkat hathatósabban támogatni fogják elhatároztuk, hogy addig míg a jelenlegi rendkívüli viszonyok tartanak -- a mikor, a munka és az anyag ára 100 százalékkal emelkedett — lapunkat csak két hetenként jelentethetjük meg, mek hidegvérről tett engem bolonddá, miker háromszor éléin nyújtotta az újságot. Meg voltam lepve és haragudtam és kemény szavakkal tettem neki szemrehányást azért, hogy az embereket az utcán nem hagyja békóo. Nem felelt, hanem épp úgy rámbámult, mint olőbb, ez meg éppen olybá tűnt, mintha szemtelen vein». Ekkor támadt az a buta ötletem. Kihúztam egy koronát a ssebemből, odatartottam a gyerek orra elé, azután leejtettem a rács lécéi közé, amelyen a fiú állott. Alig tettem ezt meg, kivettem még egy koronát a zsebemből megmutattam neki azt is és ugyanarra az útra bocsátottam. — Tessék I — mondtam kárörvendezöen — szedd ki most onnan alulról és hagyj engem békénA rács fagyos volt és nekem nagy örömet okozott, hogy láttam, amint rossz szellemem a rács lécein kapirgálni kezdett és kénytelen volt kínlódni, hogy a pénzhez jusson. Ujjai néha hozzáragadtak a jéghideg vashoz. Láttam, hogy egyik karját meg is vérezte, de fépp oly hévvel dolgozott tovább, hogy a két pénzdarabhoz juthasson. Nem nyugo" űott, föltürte egyik karjáról a ruha ujját és átszo- ritotta kesét a rácson. Karja siralmasan vékony volt. Végül ni’g tudja fogúi az egyik pénzdarabot. — No, egy már megvan — mondja egészen boldogan. Míg karját kihúzza, letépi a bőrt róla. Rámnéz, hogy vájjon komolyan gondolom-e, hogy ő ezt a pénzt, ezt a sok pénzt megtarthatja. És mivel nem szólok semmit, megtartja és nekikészülődik, hogy a másik pénzdarabot is kihalájsza. Még egyszer beszorítja kezét a lécek közé és nyújtogatni kezdi ujjait a kis kiucsért. Kitartása nagyszerű, megpróbálja a nyílást minden oldalról, nagy kérve mindazokat, a kik a lapot járatják legyenek szívesek az előfizetési dijjakat pon tosan beküldeni, mert csak akkor vagyunk képesek a lap előállítási költségeit fedezni ígérjük, hogy a normális viszonyok hel>- reáltával ismételten rendesen hetesként fogjuk megjelentetni. A mennyiben azonban azt fogjuk látni, hogy az előfizetők az előfizetési dijjakat nem fizetik pontosan és igy nem fogunk eleget tehetni kötelezettségünknek kénytelen leszünk azt beszüntetni. Ezért ismételten kérjük előfizetőinket támogassák vállalkozásunkat. Tolnavármegye aüspánhelyettes fejegy zöjo — a jegyzőkről. Dr. Éá Máj ton var megyei főjegyző, alispánlisiyettes a f. évi aug. 3!-én tartott törvényhatósági bizottsági közgyűlés elé terjesztett jelentésében a tolna- vármegyei j3gyzői kar háborús munkásságáról a következő elismerő szavakkal emlékezik meg: „Az igaz elismerés hangján kell megemlékeznem a községi jegyzői karról, mely a rnai komoly időkben megcsappant létszámmal végzi a háborús állapot okozta tulhal- mozott teendőket. Aki csak némileg is ismeri, hogy a folyton fejlődő közigazgatás normális viszonyok mellett is mennyivel fokozottabb követelést támaszt a községi jegyzői karral szemben, úgy az meg fogja érteni azon kijelentésem igazságát, hogy a jelen viszonyok között szinte emberfeletti munkát kell végezniök úgy, hogy nyugodt lólekkel merem állítani, miszerint az ország mai súlyos hetyzetében a szellemi munkával foglalkozó tisztviselői osztályok egyike sincs dologgal úgy megterhelve, mint éppen a községi jegyzői kar. És mivel ezen munka túlterheltség dacára a községjegyzői tisztikar éjjelt nappala tevő munkásságával a reá hárított fontos és legtöbb esetben gyors elintézést igénylő ügyek igyokeztéboa még a nyolvét is kidugja, mintha az is segítene valamit. — Csak volna egy vésőm, akkor idehuznám — mondja. És fölemeli a fejét és rám néz. Segítséget várt tőlem ? Talán azt hitte a kis kópé, hegy én fogok neki egy vésőt hozni erre a célra ? — Hozok neked agy vésőt 1 — mondom. — De nem azért, hogy segitsok neked, mert rövid [ lesz a véső és te nem fogsz tudni valamit elkezdeni. Várj csak, azonnal hozom. — Nem, nem érdemes — felel hirtelen. Belenyúl a zsebébe és egy rozsdás zsebkést húz elő, azzal kezd kapirgálni. Két ujja kijzö'.t tartja és a korona felé irányítja Lassan és óvatosan huzza mind közelebb a nyíláshoz. Képes volt a koronát ilyen utón megszerezni. Nagy bosszúsággal láttam, hogy tényleg sikerült neki a pénzdarabot oly közel huzni, hogy kiszedhette. — Most már nem tart soká — mondta. Körülnéztem. Nagy tömeg állott körülöttünk és nézte a gyereket meg engem. Ékkor sarkou fordultam és elmentem. Egy órával később újra a Károly János utou voltam és a fiút karestem. Már nem volt látható. Egy kótkoronás volt a kezemben és hosszú ideig kerestem, ki akartam egyezni vele és pénzt akartam neki adni egy erős koztyüre. Lehat hogy c‘- garettát vesz a pénzért, ha igazi csibész, vagy talán ellssza, tulajdonképpen bűn is pénzt adni a kezébe. Ezokkel a gondolatokkal mentem haza. Ma azonban megint a gyerekre gondoltam, Visszaemlékszem sovány karjára és könyökön arra | a pár vércsőppre. És magam előtt látom egész j alakját, amint ott fakadt a vasrácson és nyolvét és I ujjait kinyújtotta a kőt pénzdarab után.
