Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-07 / 45. szám
45-ik szám Nagysomkul 1915. november 7. KÖZÉRDEKŰ l'ARSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. K>.tsz íve , Fii) évre . . EI8rii«té«i ár: . . 8 ti Negyed ívre i K , . . 4 K Egyes síim ár» 20 fillér Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Ssorireeetóség és kiadóhivatal: NagySOIUkut,T»lekí-tér 484 Telefon szám 2. VSIC« JKI.IÖME4 MIM»BŐS YANÍItYAI’ A vég kezdete. Mikor az orosz hadvezetőség nagy erö- feszitéssei nagymennyiségű muníciót gyűjtőit össze, és az angol-francia haderők főparancsnokai lelkesítő hadiparancsokban jelentették ki, hogy most már megkezdődik az általános nagy oífenziva, akkor az osztrák-magyar és német had vezetőség egyszerre otthagyla mindkét harctéren az ellenfeleit. A nyugati harctéren elegendő katonaságot hagyott, hogy a hatalmasan megerősített védővonalakat emberrel ellássa, az orosz hadszíntéren, melyen az oroszok most már valóban felkészülten várták a központi hatalmak seregeinek támadását, egyszerre beszüntette az offenzív előnyomulást, nem rohant neki az oroszoknak, hanem otthagyta őket. És egyszerre megjelent a központi hatalmak szövetséges áradata a balkánon. Még mielőtt valahogy magához térhetett volna az entente diplomáciája, már megvolt a török bolgár szerződés, utána megvolt az entente kudarca Szófiában és mire az entente külügyérei felocsúdtak és elhatározták, hogy Szerbiát nem hagyják elpusztulni, már a kis Balkánország koronája, fővárosa elesett. Természetes, hogy ezek az elkésések, ezek a kudaécok alapjában megingatták az entente amúgy sem nagyon erős épületét. A vég kezdete az, ami ma az entente kebelében lefolyik. Az első oszlop, amely kidőlt az entente épületéből, Dele issé volt. Aki tudja azt, hogy ez a Delcassé beszélt tiz év óta leghangosabban Franciaországban a német-francia revancheról, hogy ez a Delcassé ezelőtt néhány évvel, mikor az agadiri konferencia volt, majdnem háborúba döntötte már Európát es aki végül emlékszik, hogy a háború elején Delcassé külügy miniszterre való kinevezése töltötte el félelemmel egész Európát, az értheti csak meg, hogy mit jelent Deicassé bukása. Inog már az egesz épület, melyet Del- cassé, a közös béke kitalálója épített fel. A közös béke szerzője visszamerült a semmiségbe és vele valósziuiileg megsein nisill a közös béke kötelezvényének ereje is. Keleten és nyugaton szilárdan állunk és a vasfalról visszapattan minden támadás, akár francia lelkesedés, akár orosz kan- csuka viszi drótsövényeink elé, lenn délen pedig meggyarapodva egy uj és nagyszerű szövetségessel, készítjük elő végleges leszámolásunkat Szerbiával és indulunk a világ legnagyobb koncepc óju győzelme elé. A végzetes lavina megindult és el fogja temetni mindazokat,akik ezt a háborút felidézték. j Óvjuk meg a lövészárokban küzdőket. Soha nemesebb, magasztosabb és fen- költebb célt egyesület ki nem tűzött, mint a Qróí Andrássy Gyuláné kormányzó el- nőknö és Dán Dezsőné ügyvezető elnöknö, valamint a társadalom több jeles és kiváló tagjának közreműködése alatt álló Uránia országos Novédó Egyesület. Elhatározta ugyanis, hogy megvédi a lövészárokban küzdőket, fiainkat, férjeinket, testvéreinket és véreinket a zord téli idők szeszélyeitől, nedvességétől és fagyától. Az elmúlt háborús év tapasztalatai arra iiiJitotják az Uránia Országos Nö- védő Egyesületet, hogy a harctéren küzdők számára a legmegfelelőbb és legnélkülözhetetlenebb szeretetadomáiiyt nyújtsa, gondoskodik arról is, hogy közvetlenül juttassa el a frontokon küzdőkhöz s e célból külön autókon szállítja a szeretetadományo- kat a harctérre. Ezen szereteladomány egy gondosan összeválogatott doboz, melynek felső alján az adományozó, illetve az adományozók, avagy az adományhoz hozzájárultak nevét és pontos címét is megjelöli és tartalmazza a katonáknak a tél beálltával feltétlen szükségelt melegítő, fagy ellen biztositó és száÄ „KÜVÁRVIUÉK“ TÁRCÁJA. A boszorkány leánya. Iita: Molnár Márton. A poleszavi állomástól éppen két órányira van szekéren a kis tncrisuvi kastélya. A tönkresa- nyargott oro.-z gebék poroszkalva haladnak a hepehupás utón, i melyet a te. meszet vörös kavicsokkal hintett be s a szegény párák nagyokat Iújnak, mikor gondozatlan patáikba akad egy egy hegyes kő, vagy éles kavics, melytől a kocsis tiz rőfnyi ostorával szabadítja meg őket. Vorlov Lórisznak elég ideje volt gondolkodni a fölött, hogy minő lesz a viszontlátás. Az ut két oldalán húzódj erdőség puszta volt még s egyikmásik ágról le sem oivadt a hó, igy hat beláthatott a messze elhúzódj vadonba, amelynek mindeu iejtett zugát, minden kis vadászlakát és ruedveodu- j -it úgy ismerte egykor, mint altár a tenyere barázdáit. 1\dig tiz év óta sokat változhatott itt minden. A százados nyit fák legszebbjeit lassan fűrészelte le gyökerükről az idő szorgalmas kis napszámosa s amit a szu meg az egyéb rovarok hétén hagytak azt L liordot a butorfának az öreg Veriov, a környék ura Különös emlékek újultak meg a fiatal ember . t zivében. Azon a két órányi rázós ufón újra eszébe jutott minden, minden, amit itt átélt ami akkor szivét lelkét foglalkoztatta, különösen pedig azok a körülmények, amelyek elüldözték őr erről a csendes, nyugalmas szép vidékről, szeretett szülőföldjéről, pályájának bölcsőjét51 . . . í. Tiz év 1 Akkor még selymes, dús, szőke volt a haja, most már deresedni, ritkulni kezd A homloka sima, szemei fénylők, vére tüzes, szilaj az ifjúság mindeu kicsapongására hajtandó volt, csak a szive vérzőit akkor is úgy mint most. Rajongó osztálykü onbséget nem ismerő, az arany szabadságért lelkesülő ifjú volt, de a Vorlo- vok daca es büszke önérzete áthatotta az ő vérét is és ha érzelmektől volt szó, még tulajdon édes atyját sem ismerte el maga fölön Ítélő birának .. • És a vad orosz lour kiparancsolta házából,; eltiltotta családjától, kitagadta vagyonából az ő tulajdon, egyetlen li.it, az ő büszkeséget és reményét, száműzte a család utolsó sarját örökre, visszavon- hatlanul . . . Örökre! Istenein, hiszen a zsarnokok gőgjo nem tart örökké! Hát még egy folyton gyöngülő, napról napra jobban összeaszó aggastyánnak a busz* kesége! Megtört ez is, dj hosszú tiz év egy fél élet kellett hozzá . . . Yonov Lórisz visszatért a szülői házba, de épp olyan betegen, mint ahogy elment. A szív betegségére nem oiy könnyű ám irt találni, különösen ha a seb oiy mély és ha az, aki megtudná gyógyítani, mindenütt vau, csak ott nem, ahjl a beteg keresi. Huszonkét éves volt akkor. Az öreg Vorlov odacsőditette kis kastélyába egész Oroszország fél reismsrt zseniit s ezekkel akart tudományt önten a fia fejébe. Líiisz egyideig tűrte a fontoskodó tanárok „mélyreható,“ tudákos magyarázatait, aztán egyszerre valamennyinek a fejéhez vágta a könyveit és kiment vadászni az atyja őseidéibe. Ez volt az ő otthona. A természet, a szabad természet igazi temploma volt s úgy összebarátkozott ott a hívőkkel, az erdő gyönyörű tökéletes vadjaival, hogy jobban megértették egymást, mint az önző emberek. Vorlov Lórisz nem szerette az embereket. A volt az átka, hogy mindig a legbecsületesebb képüekkel találkozott össze s mindnyájának mézes szava mögött észrevette a kufárkodók utálatos önzését. Mi yen más volt a nagy erdő, a rengeteg szabad világi Békésen megfért ott minden apró féreg az óriás vaddal is s ha a kis sün makkot ropogtatott, a világéit sem zuvarta öt az agynras, pedig csuk egy mukkanásába került volna, hogy o világ másik végére zavarja a törpe állatkát. Ez vult Vorlov Lórisz világa. Tőle ugyan agyonprédikálhatta magát a bölcs professzorok serege, el nem hódíthatták volna ettől a világtól egy kincsért sem. Napokig barangolt a sűrűben és barátkozott a vadállatokkal. Nem tett bennük kárt, pedig ruel-
