Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-04 / 27. szám
július 4. 3 elcsépelt búza, rozs, kétszeres, árpa és zabmennyiségeket a cséplés helyének községi elöljáróságnál (városokban a polgármesternél) e jelen rendelet értelmében bejelenteni. A bejelentést megtenni első sorban a cséplőgép birtokosa és ha a cséplőgép bérbe van adva, a bérlő köteles. Ha a birtokos vagy a bérlő a cséplőgépet nem maga kezeli, a gép kezelője a bejelentésre kötelezett. 2. §. Az ugyanegy községben végzett csépelések eredményét a bejelentésre kötelezett köteles helenkint és pedig minden vasárnap — ha pedig a cséplést az illető községben hétközben befejezte, a befejezést követő napon — a községi elöljáróságnál bejelenteni. A bejelentéseket a községi elöljáróságnál kapható, egy hétre (vasárnap-szombat) szóló bejelentőlapokon kell megtenni. A cséplés eredményét azonban naponkint kell a cséplés befejeztével az 1. §. szerint vezetett feljegyzések alapján a jelentőlap megfelelő rovataiba bevezetni. A községi elöljáróság a bejelentőlap beszolgíitatását a bejelentőlaphoz tartozó szelvényen tanúsítja. A bejelentés alapjául szolgáló feljegyzéseket (l. §) a bejelentésre kötelezett köteles a helyszíni ellenőrzés céljára megőrizni. 3 § A községi elöljáróságok kötelesek a jelen rendelet életbelépésétől számított egy héten belül a községük területén állandóan lakó oséplőgéptulajdonosok, cséplőgép- bérlők és cséplőgépkozelők névjegyzékét a m. kir. központi statisztikai hivatalnak (Budapest. II. Heltai Ferenc utca 5 — 7. sz.) megküldeni. Ha ennek a névjegyzéknek megküldése a jelen rendelet életbelépése előtt már megtörtént, a névjegyzéket nem kell újból megküldeni. 4. §. A községi elöljáróságok kötelesek a m. kir. központi statisztikai hivatal által e célra megküldött bejelentőlapokat a bejelentésre kötelezettek között haladéktalanul szétosztani, azokat a bejelentés kötelezettségére kioktatni, a jelentőlapok pontos beszolgáltatását ellenőrizni és szorgalmazni, a bejelentőlapok beszolgáltatását pedig a bejelentővel szemben a bejelentőlap szelvényén elismerni. A községi elöljáróságok a in. kir. központi statisztikai hivatal felszólítására kötelesek a hivatalt tájékoztatni arra nézve, hogy területükön kézi erővel hajtott cséplőgépen, vagy kézzel, vagy nyomtatással mekkora terület termése csépeltetett. 5. §. A bejelentőlapokat a községi elő'- járóságok fegyelmi felelősség terhe alatt szigorúan bizalmas iratokként kötelesek kezelni és az előző hétről beszolgáltatott bejelentőlapokat zárt borítékban hétfőn reggel a m. kir. központi statisztikai hivatal címére postára min . A községi elöljáróság (városokban a polgármester) azt, hogy a község (város) területén a cséplés befejezteietett, a m. kir. központi statisztikai hivatalnak külön is bejelenteni köteles. 6. §. A tn. kir. központi statisztikai hivatal igazolt megbízottai a bejelentett adatok helyességének megállapítása végeit a bejelentésre kötelezettekre az 1. §. szerint vezetett feljegyzéseit és a bejelentőlapokat a helyszínén megvizsgálhatják. A földmivelésügyi miniszter, Horvát- S/.lavonországokban a bán, a cséplési eredmények bejelentését külön megbízottak által is ellenőriztetheti, 7. §. A ki a jelen rendeletben megszabott bejelentési kötelességét nem teljesiti vagy kovartidIr egyébként megszegi, vagy hatósági ellenőrzését meghiúsítja, az — a mennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — kihágást követ el és az 1912: LX11I. t.-cikk 15. § ának második bekezdésében megjelölt közigazgatási hatóság által az 1914: L. t. c. 9. § a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Horvát-Szlavonországokban e kihágás miatt az ottani jogszabályok szerint erre hivatott hatóságok járnak el. 8. §. Ez a rendelet kihirdetésének nap ián lép életbe. Hatálya kiterjed a magyar szent korona országainak egész területére, Horvát-Szlavonországokban azonban a bejelentési kötelezettség végrehajtása céljából szükséges rendelkezéseket a bán teszi meg. Budapest, 1915. évi junius hó 19. Gróf Tisza István s. k. m. kir. miniszterelnök. A második hadikölcsön jegyzés eredménye Szatmármegyében. A nemzet áldozat- készsége és kötelosségérzete gyönyörűen nyilatkozott meg a második hadikölcsön jegyzésben Szatmárvármegye is méltóan kivette részét ebből az áldozatkészségből. Közel 7 millió a Szatmárvármegye területén történt jegyzések összege. Ebből Szatmár város törvényhatósága területére 2,700,000 K esik, í Nagykároly város 1,04 7,150, Nagybánya 263,800, Felsőbánya 160,600 K-t jegyzett. A járások a következő összeggel vettek részt a jegyzésben; az avasi járás 10,000, csen geri 156,420, erdődi 239,850, fehérgyarmati | 40c,000, mátészalkai 887,700, nagybányai 63,400, nagykárolyi 601,150, nagysomkuti 98,250. szatmári 235,000, szinérváraljai 30,700 korona. Szent István napi országos kormenet. Az Országos Kathohkus nagygyűlések ismételten elhatározták, hogy a Szent István napi körmenet országos és hivatalos jeligének ki- domboritására mozgalom indít1 assék. Az Országos Katholikus Szövetség, mint a nagygyűlések határozatainak végrehajtója, az erre vonatkozó intézkedéseket minden évben megtette és különösen tavaly az összes előkészületeket megtette, hogy az ünnepség méltó keretekben folyjon le. A világháború kitörése megakadályozta, hogy vidékről nagyobb tömegek jöjjenek a fővárosba és így azoknak részvételétől el kellett tekinteni. Ugyanaz az esemény, mely akkor a viszonyokat hirtelen megváltoztatta, most azt a természetszerű vágyat váltja ki, hogy az ország népe a magyarok Védőszentjének ünnepén minél impozánsabban tüntessen. Az Országos Katho- ! ükus Szövetség már csak ezért is minden lehetőt elkövet, hogy a mennybe a közlekedési viszonyok megengedik az a kívánság valóra válhassék. Ennélfogva az illetékes tényezőkkel érintkezésbe lépett ós a szükséges előkészületeket már most megtette. Elő az aprópénzzel. Az aprópénz visz- szatartása tárgyában a belügyminiszter igen szigorú rendeletet bocsátott ki. Azok. akik az aprópénzt a forgalomból kivonják, nemcsak hazafiadat], de büntetendő cselekméuyt követnek el. De nincs semmi értelme sem az aprópénz visszatartásának, hiszen az ércpénz is csak névleges érték, mint a papírpénz s mindkettőnek értékét maga az állam garantálja. Jól tennék a tanítók, jegyzők s lelkészek, ha maguk is felvilágosítanák a tudatlan népet, hogy az aprópénz elrejtésével minő mérhetleu kátokat okoznak, Tegyünk el télire zöldséget és gyümölcsöt. Akció indult meg minél szélesebb körű mozgalom kezdeményezésére, melynek az a célja, hogy most, a zöldségfélék és gyümölcsök érése idején, hívja fel a magyar társadalom nőtagjait arra, hogy télire a zöldségfélékből is, a gyümölcsökből is mennél nagyobb mennyiséget konzerváljanak. Senki nem tudja ma még, hogy mikor lesz vége a világháborúnak és iia netalán — amitől Isten évjon — még egy téli háborút kellene átélnünk, a közélelmezés és a táplálkozás módíelett meg lesz könnyítve, ha kellő meny- nyiségü zöldségfélével és gyümölccsel rendelkezünk. Ha pedig a tél beállta előtt véget érne a háború, számolnia kell mindenkinek azzal, bogy a normális viszonyok csak lassan állnak helyre, és ha el is múlik a háború, sebesült és beteg katonáink még jó ideig lesznek, akikről nem szabad megfeledkeznünk. Az akció kezdeményezői ezzel a motiválással akarják felhívásukat a magyar nőkhöz eljuttatni, és erős a reményünk, hogy vállalkozásukat siker fogja koronázni. Az olasz háború már folyik s mindenki szeretné tudni azokat a tájakat a hol most annyi vér folyik. A gyermekek persze leginkább, őket minden érdekel a ml a háborúra vonatkozik. Érdeklődésüket, mint mind.;nbru ebben is kielégíti kedves gyermeklapjuk a Jó Pajtás, szép képeket közöl az osztrák olasz határvidékről, mely most szintén harcok színterévé vált Sebök Z-igmond és Benedek Elek képes gyermeklapja, e szám egyébként is tele van érdekes közleményekkel: Benedek Elek és Radó Antal írtak bele verset, Zöldi Márton elbeszélést, Sebők Zsigiund és Rikosi Viktor folytatják regényeiket, Gyula bácsi a mackóról mond el érdekes dolgokat, Elek nagyapó mesét mond, Zsiga bácsi mókát. A rejtvények, szerkesztői üzenetek egészítik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás-t a Franklin-társulat adja ki ; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél évűé 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a .Jó Pajtás* kiadóhivatala Budapest IV., Egyetem-utca 4. Főműnk» társak: Or. Olsavszky Gyula. Dr. Kovács Mór. Laptulajdonos: BARNA BENŰ. Bérbeadó üzlet- és mellékhelyiségek. A tulajdonomat képező itteni nagyven- déglöbsn lévő bolt, pince és raktár helyiségek, melyeket ezidő szerint még Bocsánczy Márton ur bérel, ez évi november hó 1 tói kiadók, együttesen, vagy részletekben. Nagysornkut. Gróf Teleki Sándor. $\ükertészeti telep }{agysomkuton. Alólirolt tisztelettel tudatom Nagysom- kút és Vidéke nagyérdemű közönségével hogy Nagysomkuton a vasút mellett kereskedelmi és mükertészeti telepet létesítettem. Kaphatók magas törzsű rózsafák 120 Elite fajban, mindenféle zöldség- és virág- palánt, cserepes virágok és virággumók, legolcsóbb napi árban. Elvállalok házi kertek és sirok kiültető- sót, uj parkok és régiek átalakítását, modern és jutányos álban. Tekintettel arra, hogy vállalatommal egy hiányt fogok pótolni, kérem a nagyérdemű közönség szive3 pártfogását melyet pontos és lelkiismeretes kiszolgálással fogok meghálálni. Kiváló tisztelettel Jászay Zoltán kereskedelmi mükertész.