Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-17 / 20. szám

L

XI!. évfolyam.

Nagysomkuf, 1914. május 17.

20-ik szám.

**•* * *

ni

KÖZÉRDEKŰ VARSA DALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

üHrizctéiit ár:

Egész évre . . , 8 K Negyed évre . . 2 K

Fél évre .... 4 K Egyes szám ára 20 fillér

F(’i8zorkcB7.tí): Or. Olsavszky Viktor,

Felelős szorkesztö: llarna Kenő.

Szerkesztőség és kiadóhivatal. Nagysnmkut,Teleki-tér 484

Telefon szám 2.

MIMIIIG \ %HÍSt.V4 í*

is bizonyára kimentő felvilágosítást ad, a legkisebb részletekig.

Az elejtett vadak vagy a vadászatokon lőtt nyulak, larkasok, rókák bőrein a külföldön drága pénzért vásároltatnak, elsősorban Parisban, hol roppant nagy a szűcs ipar. A párisi magyar kereskedelmi szaktudósitó igen pontos és mindenre kihaló jegyzéket készített mindenről, ami Magyarországon nagy mennyiségben megy úgyszólván veszendőbe, a francia metropolisban pedig aranyakat fizetnének érte.

A házi vetemények, gyümölcsök, szárnyasok Magyarországon kitűnőek és úgy Franciaországgal mint Angliával, Orosz- vagy Németországgal utólérlietellenül versenyezhetnek minőség és olcsóság tekintetében. A Kereskedelmi Múzeumban nemcsak a kivihető termékeket jelölik meg, de a külföldi vásárlók neveit is, akikkel való közve len összeköttetés igen ajánlatos. Megkell kísérelni és senki sem fogja megbánni, ha nem nézett ölhetett kezekkel továbbra is a jövő eléA nő hivatása és pályája.

Még mindig tart az ádáz harc, az elkeseredett háborúskodás a feministák és ezek elvi ellenségei közölt, még folyik a csalázás hírlapi polémiákban, gyűlésekben, pro- és kontra. Eldönteni akarják, vájjon a nőnek a

Legyünk élelmesek.

Nem újság, sőt szomorú valóság, hogy még mindig a fejlődés kezdő stádiumában vagyunk kivitel tekintetében különösen. Egyelőre már annjit elértünk, hogy kezdünk eszmélni. Nem csoda, hiszegész újjászületésünk úgyszólván a hatvanas évektől dat Módik. Ha most mégis tudunk már eszmélni, körültekinteni és látjuk a Felvidék, az aranyterrnő Erdély, a nagy Alföld szegénységét, a nyomorúság viskóit, a förtelmes kenyeret, egészségtelen vidékeket, omladozó iskolákat, vagy ahol iskolák egyáltalán hiányoznak. El kell fogadnunk egyrészt, hogy az óriási latifundiumok kergetik ki népünket a tengeren túlra, másrészt a nagy tájékozatlanság.

Ne keressük, ki felelős ezért. Hisz az egész társadalmat kell okolnunk, melyet any- nyira leköt a nagy politika, hogy saját érdekét is képes föláldozni. Ha a középosztály ilybeteg, mit mondjunk a népről, mely teljesen híján van a szervezettségnek.

Addig mig beáll az egészségesebb helyzet, inig egyelőre nagy rajokban szakadnak el a magyar nemzet testéből a legnemesebb vérsejtek, a nép százezrei, mégis nem elégelhetjük, ha sopánkodással is keressük a gyógymódokat. Talán alkalmasak lesznek

arra, hogy sokaknak kenyeret adjon és visz- szatartsa a vándorbottól.

A Felvidék és Erdély arra van 'rendeltetve, hogy ipari középpontokat létesítsen magában. Számos külföldi gyár létesül kő* zelebb Magyarországon s igen kívánatos volna, hogy a Felvidék és Erdély intéző körei a kormánnyal oly értelemben lépjenek érintkezésbe, hogy e gyárak a vidékeiken legyenek elosztva, munkát es konye et juttatva számos munkáskéznek.

Van Budapesten egy külkereskedelmi intézmény : a Kereskedői m i M u ze u rn. Sajnos, még nem hatolt el úgy a közvéleménybe, a köziudatba, amint kívánatos volna. Ez az intézmény a külkereskedelem egy hatalmaz faktora s nincs az a szegény em be r Magyarországon, a kinek ép keze és lába van, a ki ne nyerne vagy nyerhetne gyakori: *. tanácsot itt a megélhetésre.

Kevesen tudják, hogy a mezőkön tömegesen és dúsan termő növények, mily keresetiek a hazai és külföldi gyógyszerészek és vegyi gyárak részéről és hogy milliókat lehetne importálni Magyarországba a költségbe nem kerülő munka és anyagért, ha csak a szállítást nem számítjuk. Erre nézve nemcsak a nevezett Muzeum, de a Kolozsvári N ö v ó it y k i s é r 1 e t i Állomás

A „KÜVAM1DÉ“ TÁRCÁJAA kerényi bárókisasszony.

Irta: Szekula Jenő.

(Folyt, köve k-vik )

— Ha a pokol egész hadával is kellene szem- beszillanom — mormogta magában elszántan, — uiegis feleségűi veszem Fodor Natáliát.

Másnap este már együtt bolyongtak a kastély parkjában, a nagy, széles kivilágított platánok alatt. A bárukisasszony uj ruhában vo-t, amit délben küldött el külön futárral a bécsi szabó : futózöld se- lyemruha, habkönnyű csipkékkel a nyak kőiül s az ujjas igéző ezüsthálóval elborítva, kézimunka diszitéssel. Fején nagy seiyembélésü fehér kalap, szaiagdiszszel és hószinü kócsaggal. S most frissnek, szépnek és kívánatosnak érezte magát uj kosztümjében, s boldogan sétált frissen fogott gavallérjával a kígyózó fehér ösvényen. Junius cíején volt ez, tündéi szép nyárelőben s a még virágzó fák között, fehér piherojtok szállingóztak közbe, a szelíden sóhajtozó szélben.

A lengyel nem volt korlátolt elméjű ember, sok regényt elolvasott már s ulánususzt korának unalmas éveiben, elég alkalma volt tanórákat ven- nia a széptevés bonyolult és nemes művészetében- Most sokat és nagy lelkesedéssel beszelt a háncs szavai szines pillangóként nyaldosták és repdesték körül a bárólány sovány s igénytelen alakját.

— Ét ne:n tudón, mi van velem, — szavalta ünrtepieseu a lovag. Csillagszemének bűvös nézése megbabonázta a telkemet egészén. Szeretném fóliául. maginiba szívni a képét, az alakj.it, a lelkét mdy olyan, mint az egzotikus rózsák illata, mint a tavi liliom szirma, — mielőtt megérinthetnénk, tova száll. Még nem volt nő, akit úgy szerettem volna, mint magát, még nem élt lány a földön, aki oly szép lelt volna, mint maga. Akár évekig el tuduék sétálni igy az oldalán, virágos fűben, mert azt hiszem, nem is közönséges lény, hanem egy idetévedt erdei istenasszony.

Ilyen és ehez hasonló ostobaságokat fecsegett össze u gavallér. Rut hangja, amely máskor kellemetlen és rikácsoló volt, mint a megtépázott kakasoké, most kellemes volt s majdnem meleg, mint a csalié éneke. A bárókisasszony kifehéredett arccal, láztól pirosra festett ajakkal hallgatta. Még sohasem mondottak neki ilyen szépeket. Némán összekulcsolt kézzel lépkedett Potoeki oldalán, mint egy szentkép, egy középkori iinádságos könyvből kitépve. A bókok és a mámoros szavak özönében megnőtt és kiszépült egy piílauatra.

— Én is szeretem magát Potoeki — vigasztalta clcsukló hangon a lovagot.

— Ha megkérném a kezét, eljönne-e hozzám Natália ?

A bárólány szeme tágrameredt, mint a liliom.

— Igen — susogta szcmlesütve — de felek, hogy a szüleim akadályokat támasztanának. Azt mondják, hogy maga szegény.

— Akkor megszöktetem.

— áh gszöktet? A bárólány fölkacagott. Eret veit rajta a vad, vészijósló nevetés, ami már annyi gavallérjának a szivét ntegdei illesztette. Fuldokolva vetette magát egy fehérre festett púdra. Percekig nem tért magához.

— Megszöktet? Milyen nagyszerű lesz! Meg fognak ijedni idehaza. Hihihi.

A lengyel dermedten állóit meg egy pillanatra. Most m 'í- megértette mért maradt pártában a bárólány. De edzett idegzetű ember volt. Hamar felocsúdott és magához tért.

— Milyen jól áll magának ez a kalap, (most már a toalettről kezdett beszélni) — mondotta, Natáliának fehér kócsaggal diszkett ékességeié célozva. S ez a tü benne milyen finom és izles.s. Mint Erosz nyila! Megsebezte a szivemet.

— Mint Erosz nyila, —'ismételte a lány babonásan, amint udvarlója oldalán a kísérteties jegenyesorban elhaladt.

*

A lengyel beváltotta a szavát. Éjszakának idején megszöktette a kerényi bárókisusszonyf, miután az apa főúri gőggel kikosarazta. Harmadnapra már aBc> felé száguldó gyorsvonaton ültek s onnan szélgyorsasággal tiltottak tovább Baden-Bádea felé. Pénzük volt bőven. A bárólány ékszereit mái B:csbcn elzálogosították s innen irta ! meg a lány az apjának is, hogy ha nem egyezik ! bele a háza sigba, akkor elemészti magát.