Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-10 / 19. szám

Nagysomku*, 1914. május 10.

19-ik szám.

XII. évfolyam.

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP,

A

„NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

mmmmmmmmm . i i .1 ihimii.

ElUriietéal ár:

Égés* évr* . . , 8 K Negyed évié . . 2 K

Fél évre .... 4 K Egyes szám ára 20 Hllér

Föszei kerítő: Dr. Olamvszkj Viktor.

Feleli1)» szerkesztő: Btru» Benő,

Saerkesítéség és kiadóhivatal. HagySOmkut.Telftki-tér 484 Telefon szám 2.

MFMIlLENIk ál INI II lilt VASAKKÁ!’

A ’kisgazdákról.

Sajno3 de való, hogy általában a kisgazda az emelkedő közterhek és igónyei fokozása által nem is úgy gazdálkodik, mint apáitól látta. Már pedig megfelelő gazdasági eszközök nélkül silány igavonókkal a földet jól megmunkálni nem lehat; a gondosan meg nem tisztított vetőmag gázát terem; csekély számú marha állomány után a földekből kivont táperő nem pótolható.

Nem vádként hozzuk íel ezeket a kisgazdák ellen, csupán rá mutatunk ezen jelenségekre s hozzátesszük, miszerint természetesnek találjuk, hogy a kisbirtokon való gazdálkodás belterjesebb irányban nem lejlő- dött. Természetesnek találjuk, mert a kisgazda nem igen olvas szaklapokat, szak- könyveket, melyekből a gazdálkodás fejlődésétől tudomást szerezhetne nem látogat kiállításokat, nem hallgat felolvasásokat, melyekből ismereteit gyarapilhatná, nem tagja egyesületeknek, melyek a kisgazda gazdálkodásának lej lesz! ésével foglalkoznak, végül nincs olyan szervezet, mely a kisgazda irányításával foglalkozik s a tőkének a gazdaságban való jövedelmező befektetésére megtanítaná.

A föhimiceiési kormányzatok, már sokat tettek a múltban a kisgazda érdekeben. Föld*

míves iskolákat, boromfi-tenyésztési k^pzö iskolákat állítottak fel, minta paraszt gazdaságokat szerveztek és az állattenyésztési, tejgazdasági, szőlőszeli felügyelőségek, mind olyan intézmények, melyeknek hivatása rendeltetése a kisgazda gazdálkodásának fejlesztése.

De a földmives iskolából kikerülők nagy- része a nagyobb gazdaságokba igyekszik szolgálatot keresni és ismereteit nem hasznosítja a saját gazdaságában a köz javára.

Gondoskodni kellene tehát olyan szervezetről, mely a helyi érdekből kifolyólag k zárólag a helyi gazdasági ügyekkel foglalkozzék, mely a gazdákat egy érdekcsoportba tömörítse és a gazdálkodás fejlesztésére épen a tömörülésben rejlő anyagi, értelmi és erkölcsi erővel közreműködjék.

A falusi gazdakör vezetői a faluból kerülnek ki s <igy hiányozni fog a szellemi képesség a vezetésre és a gyakorlati irányításra. Ezt kapbatnok erre feleletül. Ez nem áll. Szervezzünk csak falusi gazdaköröket. Feladatuk ezeknek, hogy fokozzák a gazdák szakértelmét, gazdálkodásukul fejlesszék! Mindenek előtt igyekezzünk a Kisgazdákat falusi gazdakörökbe csoportosítani, lejtsük ki előttük a tömörödésiben rej ő erővel is győzzük meg őket, hogy anyagi boldogulásukat egymás kölcsönös támogatásával sikeresebben

mozdíthatják elő. A mezei munka szünetelése alatt tartson fenn a gazdakör alkalmas helyiségeket, járattasson földműveseknek való szaklapokat, szerezzen be hasznos olvasni valókat és nyújtson alkalmat arra, hogy a gazdák az olvasottak felett eszméiket kicserélhessék. Igyekezzék a gazdákat heti foglalkozásra buzdítani, keresse és jelölje meg irányát és fejlessze azt.

Ahol az iparnak csirái, ha még oly jelentéktelennek is látszik azon házi ipar, igyekezzék azt a gazdakör fejleszteni és a háziipar termékeinek keressen helyben vagy vidéken elhelyezést. Foglalkozzék a vezetőség a lakosság gazdálkodási rendszerével, annak hátrányaival; jelölje meg a javitandó- kat, figyelje nmg a szomszédos községek gazdálkodásait, annak általános eredményeit, a jót igyekezzék a helyi viszonyokhoz képest meghono>itan;, a rosszra, mint intő példára rámutatni, foglalkozzék a népnek az anyagi boldogulást gátló szokásaival, mutasson rá általánosságban annak következményeire és igyekezzék a bajokat egyesült erővel orvosolni. Szerezzen be baromfiakat, mozdítsa elő a buiomfi tenyésztést; fejlessze a marha tenésztést és igyekezzék a mai vegyes marhaállományt nemesebb fajuakkal felcseréiül és buzdítsa a gazdákat takarmány termelésre és a föld termőképességének fokozására.

A JÜVÁRVIDÉ“ TÁRCÁJA.

A kerényi bárókisasszony.

Irta: Szekula Jenő.

Élt Kerényen egy Fodoi Natália nevű báróleány, sovány, magas szőke teremtés, aki nem volt sem különösen szép, sem rut, sem ven, sem tiata ; három millió volt a hozománya, s mégsem akad. egyet,ou egy kérője Sem. Pedig nem irtózott a fél fiakló, sőt valami foiii hatatlan vad jeuiegés futott át finom és jól ápolt bőrér. keresztit, lu valaki mélyebben a szemébe nézett, de volt bonne mégis valami különös, leírhatatlan és ellenszenves szokás, ami minden valia.kozó szellemű gavallért visszariasztott. Néha minden ok néikül táncra perdült a kastély udvarán, csöppet sem szégyenkezvén a cjelédaép s a vihogó pesztonkak élőit. Az is megtörtént vele, hogy hirtelen nevetésre fakadt a legKouiolyabb társalgás közben s egyszer a templomban a mise alatt; vad üvöltésszerü és vérfagyasztó kacagás — mint a farkasoké — aki hallotta. soha sem tudta elfelejteni, s ha néha, elhagyott éjszakákon, a kastély erkélyéről aláhaogzott az országúira a bál ókisasszony : kísérteties e neke és síráshoz hasonló nevelése, keresztet vetettek magukra az arra ballagó utasok. Tálán idétlen veit, vagy eszelős — ki tudja ? — a b^csi orvosok azt mondták rá, hogy hEz térika, a fa.ubeli vénasszonyok ördöngősnek tartották. Nem is nevezték másként : csas a bolond barokisasszony.

— Uruaica boszorkány verte meg a szemével szegénykét, mikor meg a bölcsőben ringattak, — uionaogatiaK róla leli esténként a fonóban, attól lett ily eu szerencsét en.

A szegény bárólány pedig csak sirt, epekedett, várta a megvá.tó lovagot, aki kivalisa, a kastélyból kincsekért, vagy csak eszelősen szép, égszinü szeme kedvéért. De nem jött. Irigyelte a fébercse- lédéit, a kékszemü pirosKendös buuyevác lanyo* Kát, akiknek volt szerelőjük, kivel holdsüiütte esténként elsetálgattak a kivilágított jegenyesor álján.

Ó mar hétszer volt szerelmes, de még mindig a fakepnél hagyták, valamennyi udvanoja kereket oldott, mikor előszór hallotta meg a barokisasszony dermesztő nevetését. Az egyik éjszakának idejön utazott el, titokban, az udvaron majdnem szettépték a felriasztott komondoruk. A másik a gyűrűjét küldte \issza, a harmadik Amerikába utazott el, csakhogy soha többé ne is találkozhassanak.

Szegény lány ok szomorú baivógzete, lecsapott ime egy gazdag és kiváltságos bárókisasszonyra, aki pártában maradt rengeteg szántóföldéi, töméntelen kieese es mesebeli kelengyéje ellenerő is. Ő tálán szívesen férjhez ment volna, az első béreshez is, aki megkéri, de a S/.üiei vigyázták rá, féltették, hogy gonosz kézié ne jusson a vagyon, Szerencseden lányukat ki ric foszthassa valaki.

Így tehát élt, elhagyottan, mint a láucvirág a

fehérlő pusztán, ölelésre vágyva és csókszomjtól gyötöi ten, s holdsütötte éjszakákon megugatták a Kutyák. Kiült a fehér könyöklőre és szivepedve várta, mikor jön érte a mesebeli királyfi.

Az apja büszke, rátartós ember volt. Kevély és nagyralörő dalmata vér lobogott az ereiben származását egészen a fehér cárig Crni Jovánig szerette fölvinni.

Az anyja német asszony, valami topolyai szeszgyárosnak a lánya, s a milliókat ő hozta a házhoz. De vigyáztak Natáliára, féltették, egyetlen gyeme- kük volt — nekik még nagyobb rejtelem volt, mint másnak — s exótikus s fólszeg dolgait is nagy szeretettel tárgyalták. A füstbe ment házassági kísérleteket az udvarlóí rovására Írtak, s mikor az utolsó kérő is kereket oldott, vad büszkeséggé mondotta az apa, Fodor Gyókó:

— Most mar csak római birodalmi herceghez adom Natáliát, kisebb ember ne is jöjjön háztüz- nézőbe a portánkra.

De a várva-várt herceg nem jött, ellenben egy Putocki Teszi ló lcvü eiziiilött lengyel gavallér vetődött a faluba. A lovag nem volt már szép ember, kissé megtépázták a sasok, valamikor, bol* dogu t urfi korában, mint hadnagy szolgált egy felvidéki ulánus ezredben, de adósságokba verte magát, menesztették, sok évekig a baratai és ismerősei uyakan legott, de ebbe is beleunt, fölcsapott ügynöknek s most is holmi cséplőgépekkel házalni vetődött el Kerénybe, A b.iróék vendége lett, akik