Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-08 / 10. szám
március 8. 3 KŐVÁR VIDÉK Országos vásár. E hó 11. és 12-én községünkben országos vásár lesz és pedig 11 -én szerdán baronivásár, 12-én csütörtökön kirakodó vásár. A kövárvidáki tak. pénztár közgyűlése. Ma délelőtt 11 órakor tartja a kővárvidéki takarékpénztár rendes évi közgyűlését saját helyiségében. Áüatvizsgálat. A tavaszi állatvizsgálat községünkben e hó 13-án d. e 9 órakor fog megtartani. Figyelmeztetnek az állattulajdonosok, hogy lovaikat a piactérre vezetessék elő, többi állataikat pedig tartsák istállóba az nap, hogy megvizsgálhatok legyenek. Érdekes vásár. Községünkben egy tímár és egy csizmadia iparos között érdekelt vá<ár jött létre a legutóbbi hetivásár alkalmával, moly vásárnak per lett a következménye. Az eset a következő: N. N. csizmadia sátrában megielent X. Y. tímár mester vele tréfálkozva, a következőket mondta a csizmadiának: „Tudja mit, megveszem összes csizma készletét, ha 0 koronájával adja nekem párját.“ A csizmadia gondolkozott és azt felelte, hogy ő hajlandó az első pár csizmát ingyen adni, a második párt 2 fillérért, a harmadik párt 4 fillérért, a 4-ilc párt 8 fillérért, az 5-ik párt 16 fillérért és igy minden további párt az előző pár kétszeres összegéért. E szerint a 10-ik pár már 10 kor. 24 fillérbe kerül. A 20-ik pár 5212 kor. 88 fillér, a 30 pár már 5.268,719 kor. 28 fillérbe jönne. Tessé'c tovább számítani, hogy a 37 pár mennyi bekerül ? X tímár meggondolás nélkül késznek nyilatkozott a 37 pár csizma átvételére és a vásárt nyomban szóbelileg meg is kötötték. A csizma készletét bqc-omagoltatta. Csak később jött annak tudatára, hogy ő bizony nem jó üzletet csinált és igy természetesen nem volt hajlandó átvenni a csizmát. A csizmadia most beperelte a timárt, kártérítési pert indítva ellene, mert őt már több vásárban való részvételtől megakadályozta. Ki váncsiau várják az ítéletet. A mozi uj műsora. Most, hogy a Sajó Vilmos színtársulata működik községünkben a pioziban az előadások .szünetelnek. Március hó 22-én ismét megnyílik a mozi, teljesen uj műsorral. Március 22-én cl. u. fél 4 órakor és este 8 órakor a hires „Quo Vadis“ Sienkie- vicz Henrik világhírű regénye után készült mozgó fényképe kerül bemutatásra, felemelt helyárakkal. A darab leírását lapunk jövő számában fogjuk közölni. Júliusra kinevezik a vármegyei hivatal- fönokökei. A megyei közigazgatás államosítására szóló törvényjavaslatot már március végén beterjesztik. A reform szerint a hiva- telfőnökök, vezető tisztviselők kinevezése július I-éré megérkezik, úgy hogy július 1-én a vazető tisztviselők elfoglalhatják állásaikat. A többi tisztviselők kinevezése egy félév múlva fog bekövetkezni. Julius 1-én tehát az állam az akkori állapotban — minden változtatás nélkül veszi át a közigazgatást. Ugyanekkor a kormány kijelenti, hogy a teljes áivétel dec. hó 1-én lesz..— Addig a máp júliusban kinevezett vezető tisztviselők informálni fogják a konnáuyt minden egyes beosztott tisztviselő felél és ezeknek az in for mátióknak alapján nevezi ki, helyezi át vagy küldi nyugdíjba a tisztviselőket a kormány. Az orvosvilág egyhangú véleménye, hogy manapság a gyermektáplálás csak úgy lesz tökéletesen végrehajtva, ha az elválasztás pillanatától kezdve a gyermekek Phospha- tine Falieres-el lesznek táplálva. — E kiváló tápszer értéke megbecsülhetetlen, a gyermekeket a fogzás nehéz időszakán zavartalanul segiti keresztül és a fejlődés biztosításánál elsőrangú szerepet játszik. Nemcsak csecsemők, de serdülő gyermekek is szedik, me<t á leghatásosabb tápláló anyagokat tartalmazza. Nagy Endre az ifjúságnak. Kitűnő írónk, Nagy Endre, mióta hazajött ismét elkezdte pompás kis vidám gycrmektöriéneteinek iratát a Jó Pajtás-ba. A március 1-i számba már irt egy szép kis történetet a miniszterről és a hajdúról. Sebők Zsigmond és Benedek Elek kedves gyermeklapjának e számba verset irtuk Benedek Elek és Eud- rődi Bíla, regényeiket folytatják Sebők Zsigmond és Benedek E ek, érdekes történetet irt Scliöpilin Aladár. Megható egy vak kis fiú vei se a tavaszról, rendkívül b jós egy francia mese Sebők Zsiginondné ford kásában. A Kis Krónika rovat apróságai, a rejtvények szerkesztői üzenetek egésziak ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtást a Franki in-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél év.e 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatvány - számokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest V[., Egyetem-utca 4. Főmunka társ: Dr. Oisavszky Gyula. Laplulajdonos: BARNA BENŐ. Meghívó. Az Önsegélyző Takarékpénztár mint szövetkezet Kövárhosszufaluban harmadiK évi ronctea közgyűlését 1914. évi március hó 22 én vasárnap délután fél 3 órakor tartja meg Kövárhosszufaluban az intézet helyiségében, melyre a t. üzletrész tulajdonos tagok ezennel meglrvulnak. A közgyűlés tárgyai : 1. Két tag választása a jegyzőkönyv hitelesítésére. 2. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése az 1913. évről. 3. Az 1913. évi mérleg megállapjtása illetve jóváhagyása, — a felmenlvény megadása és határozathozatal a nyereség felosztása tárgyában. 4. Igazgatóság választása. 5. Felügyelő bizottság választása. 6. Esetleges indítványok tárgyalása. Kelt Kövárhosszufaluban, 1914. február hó 22-én. Az Igazgatóság. A mérleg és jelentések a kereskedelmi törvény értelmében a közgyűlést megelőző 8 napon át az intézet helyiségében az üzleti órák alatt megtekinthetők. 2531/1914. sz. Faárverési hirdetmény. A nagysomkuti községi közös iskola alap tulajdonát képező 1-914. évi erdő jutalék 140 drb. tölgyfájának 44-7. m. 3. mü és 20 ürm. 3. tűzifára becsült fatömegére nyilvános írásbeli árverés fog lartattni. Az ivenként egy koronás bélyeggel ellátott zárt írásbeli ajánlatok legkésőbb I9i4. évi március hó 17. nek d. e. II órá- jtdg Nugysomkuton a községi elöljáróságnál nyújtandók be, a benyújtott ajánlatok a jelzett időpontban az árverést vezető községi jegyző által a községházául nyilvánosan bonlallnak fel. Kikiáltási ár, 602 korona. Bánatpénz 60 korona, a melyen alul is el fogadatni. I ávirati és utóajánlatok, valamint a bánatpénzt és azon nyilatkozatot, hogy ajánlattevő az árverési és szerződési feltételeket ismeri és magát azok aláveti, nem tartalmazó ajánlatok nem fogadtatnak el A részletes árverést és szerződési feltételek a nagybányai m. kir. járási erdö- gondnokságnal és Nagysomkuton a községházánál a hivatalos órák alatt meote- kinthetők. K Nagysomkuf, 1914. évi március 1-én. Barna Benő Buttyán János kiks. jegyző. küzs. bíró. 1436/1914. vb tó szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102, § értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagysomkuti kir. járásbíróságnak 1913, évi Sp. 337. számú végzése következtében Dr. Dósa Teofit ügyvéd által képviselt Kovási hitelszövetkezet jav.ua adós ellen 195 kor. s jár. erejéig 1913. évi december hó 11 én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 900 koronára becsűit következő ingóságok u. m. széna csűr nyilvános árverésen cladatnak. Mely árverésnek a nagyomkuti kir. járásbíróság 1913. évi V 727. számú végzése folytán 195 kor. tőkekövetelés, .egyharmad százalék váltódj ennek biróilag már megállapított fü.tsé- gek erejéig Kővárremetén' adós belsőségén kendő megtartására 1914. évi március hó 16-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett, ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. év- LX. t.-c. 120.„§ értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagysomkut, 1914. évi február hó 21 én Gámentzy János, kir. bír. végrehajtó. fi ff íj Bérbe adó lakás. ^ Egy 3 szoba, külön konyha, ka- j|f 5 mara és mellékhelyiségekből álló la- ^ kás azonnal bérbe kiadó. * *f Mümalomnal Nagysomkuton. €tf sf 9 g § ® | Liszt és terményüzlet megnyitás | % . | 9 Van szerencsém a t. közönséget 9 J értesíteni, hogy liszt és terményüzlete- jj 9 met Nagysomkuton a Teleki-téren meg g 9 nyitottam. © Vámfalvi Sándor % 9 %9&9999999999999999Q999999& T