Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-27 / 39. szám
XII. évfolyam. Nagysomkii», 1914. szeptember 27. 39-ik szám 15 I 3 f I * e I 6 m 1 ér: Égé» évi* . . . 8 K Megved évre . t K Fél évre .... 4 K Bgye* exam ér» 20 fillér F'flazerkfltutíi: I»r. Oleavuzky Wiktor. Fnielíls szerkesztő : Harns llenő. Szerkesztőig és kieddhivHtal. NagySORlkut, T elfiki léf 484 Telefon szám 2. IIIOUJKLENIH VAüillKAl’ Adózzanak a kik itíhon maradtak, Jánoshalmi Nemes Marcell kir. tanácsos ur Budapestről a Miniszterelnökhöz intézőit beadványának közlésére kérte fel szerkesztőségünkéi. Mi az eszmét a magunk részéről is helyesnek tartjuk, ezért említett kérvényt egész terjedelmében alább közöljük és felhívjuk közönségünket a megindított mozgalomhoz való csatlakozásra. Nagyméltóságu Gróf, Miniszterelnök Ur, Kegyelmes Uram! A rendkívüli idők rendkívüli cselekedeteket kívánnak a iiaza minden polgárától és igazolják a rendkívüli lépéseket s igy az enyémet is, mellyel alábbi tiszteletteljes előterjesztésemmel eg) diesen Nagy méltóságodhoz fordulok. Úgy érzem, kölejtességünk mindnyájunknak, akik a hosszú béke áldott csendjében évtizedek óta munkálkodhattunk a magunk szellemi és anyagi előrehaladásán, most, mikor a haza veszélyben forog, minden erőnkkel, szóval és tettel, sőt minden gon dolalunkkal is egyedül ama nagy piobiéinak leié fordulnunk, melyeket a viiáglörténeti idők vettek föl a magyar társadalom előtt. A töprengés, mely most bizonyára minden érző ember lelkét egyetlen nagy gondolatban egyesíti: hogy miként szolgálhatná ezt a mindenek felelt szent ügyet, nekem olyan gondolatot sugallt, mely meggyőződésem szerint egyetlen aktussal megoldaná a habom folytán felmerült s a háború után még fokozottabb mértékben felmerülő nagy anyagi problémákat s lehetővé tenné, hogy a társadalom most szétforgácsolt ereje egyetlen hatalmas gyüjlőtnedeucében ogy«Httelhossék. Ezt a gondolatomat ezennel Excellemiad kezeibe teszem le, abban a szilárd meggyőződésben, hogy annak megvalósítása, ektrehi- vása Nagyméltóságod erős és kipróbált kezeiben a legméltóbb helyre kerül. Rövid leszek Nagyméltóságu Miniszter- elnök Ur! A gigantikus idők gigantikus méretű rendszabályokat, intézkedéseket, sőt intézményeket követelnek. Látjuk ugyan, hogy a társadalom apraja-nagyja boldog örömmel tesz eleget a közjólékonyságra való minden felhívásnak, de ez mind csak csepp abban a mérhetetlen tengerben, melyek a háború után újból meg keli termékenyítenie a pauperismus által elöntőit földünket. A bevonullak családjainak rendszeres segítése a háború alatt; a kereseliiélküliekuek és munka-alkalmaikat elvesztetteknek kárpótlása; az özvegyeknek istápolása; az árváknak egy hosszú életen át leendő ellátása olyan irtózatos nagyságú I ! feladatok, amiket az állam a maga roppantul megterhelt háztartásából s a társadalom a maga százfelé igénybe vett áldozatkészségével még egy győztes háború esetén sem fog kielégítően megoldhatni. Ide egyetlen, nagy, gigantikus állami gesztus szükséges; egyetlen, de példátlanul nagyszabású állami aktus, mely egy csapásra oldja meg az egész kérdést s melynek rendkivülisógét a rendkívüli helyzet bízvást igazolja. Tiszteletteljes indítványom oda irányul: vessen ki a törvényhozás, egyszer, egyetlen egyszer megállapítandó és kivetendő rendkívüli hadi- vagy háborús- segély adót, mely a vagyoni-, illetve kereseti viszonyok mértékéhez képest rovassék ki az ország minden olyan húsz éven felüli férfi lakosára, aki e háború folyamán katonai szolgálatot nem teljesít. Az egyszer s mindenkorra szóló adó iO koronától 503ü koronáig terjedne s esetleg megállapítandó több éves részletekben volna fizethető. Nagyméltóságu Gróf, Miniszterelnök Ur! Kegyelmes Uram! Tisztában vagyok azzal? hogy a rendk vüli intézkedés bizonyos formai nehézségekbe ütközik, elsősorbui azáltal, hogy törvényhozási intézkedést követel s megkívánja az országgyűlés cgybehivását. De meg vagyok viszont győződve arról is, hogy Excellentiádnai; semmi nehézség nem akadály, ha a haza üdvéről van szó, s hogy Nagyméltóságod hölcsesége meg fogja találni a módot, amellyel e szokatlan lépés indokolható és lehelő gyorsan kivihető lesz. Tisztában vagyok továbbá azzal is, hogy az adó gondolata a nép szélesebb rétegeiben sohasem volt rokonszenves. De ha volt adó, melynek a legtisztább ethikai igazság volt az alapja; ha volt adó, melynek viselése nem teher, de gyönyörűség s melynek kirovását mi, a megadóztatandók emelkedett lélekkel, repeső szívvel, sőt szorongó nyugtalansággal várjuk— ez az adó bizonyára az lesz Fel- szabadulást egy kínzó lidércnyomástól, lélek- beni felemelkedést, elégtétek és megelégedést jelentene az az adó nekünk, térfiaknak, akik csak úgy férfiaknak és hazafiaknak érezzük magunkat, mint azok a véreink, akik határaink mentén fegyverrel szolgálják a hazát, de akiknek a sors szeszélye, testi alkalmatlanság vagy más okok miatt — nem adatott meg, hogy a csatatéren tegyünk hitvallást honszerelmünkről. A hazafias kötelességtőljesi- lésnek ez az egyetlen, mert az allémtól magától megállapított módja volna az, mely lelkünk megriadt nyugalmát visszaadhatná. Ma szinte lélemhereknek érezzük magunkat, másodrendű polgároknak, akiknek o súlyos időkben hasznát nem veheti a haza; érezzük arcunkon az anyák, hitvesek és nővérek szemrehányó pillantásait, melyek mind azt látszanak mondani, hogy rnig az ó fiaik, férjeik, fivéreik az ellenség előtt gyilkos tűzben állanak, mi gondtalan kényelemmel élvezzük a kubaira megszokott áldásait és kényelmeit, azt a bizalmai, melyet azok az elsőrendű férfiak óvnak meg nekünk a becsület véres mezején. Ez az adó felemelné szivünket s az állam által reánk rovandó kötelesség teljesítése után emelt fővel járhatnánk mi is idehaza, hogy meglettük azt, amit a haza tőlünk kívánt és kívánhatott. De felemelné szivet, megacélozná izmát és fokozná harci lelkesedését a tűzben álló véreinknek is az a ludat, hogy itthoumaradf, Ínségbe jutott, vagy esetleg árvaságra kerülő kedveseik nem lesznek a háború után a közjótékonyságra utalva, hanem az állam, tehát a haza az. mely a szegényekről és az árvákról gondoskodik. Az árvák nőm koldusok lesznek, de hÖSÖk fiai, akiket a hálás haza a saját gyermekeinek deklarál s nevel fel mindnyájunk büszkeségére, Ha van erkölcsi igazságosztás, úgy ez bizonyára az: akik itthon maradtak, azok gondoskodjanak azok helyett, kik a harcmezön küzdenek. Ismétlem, Kegyelmes Uram, tudatában vagyunk annak, hogy a társadalom két keze igy is szorgoskodik. De e/, még a pillanatnyi szükség enyhítésére som elegendő. Es mi lesz még a háború után, még egy győztes háború után is?! A keresetképtelenek, nyomorékok számára menházakat fog kelteni létesítenünk, az árvák ezrei számára árva- házaka , a sebesüllek, betegek részére kórházakat! Ide megszámlálhatatlan milliók kellenek. És nekünk nincs olyan gazdag társadalmunk, mint Németországnak, hol alig pár ember a milliók százait képes letenni a haza oltárára, De vannak lelkes, hazafias, itthon- maradt férfiaink — mindnyájan azok va- gyun — akik alig várjuk a percet, mely bennünket e szent állami feladat teljesítésére hív, sőt meg vagyok győződve arról is, hogy külföldre szakadt hazánkfiai bár a törvénynek rájuk vonatkozólag sahetioja nincs, vagy legalább is a behajtás törvényes formák között nem lehetséges, mégis, önként saját akaratukból kötelezőleg ismernék el magukra ezt a nemzeti áldozatot, ezen a réven is igen tekintélyes összeg folyna be a határokon túl tartózkodó honfitársaink adományaiból. Legyen szabad még Excellontiád nagybecsű figyelmébe ajánlom, hogy e gondolat megvalósítása nem tűr haladékot. Most, csakis most van itt az úgynevezett pszihologiai pil
