Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-23 / 34. szám
augimtua 23. 2 KÖVÁRVIDffiK évS netalán ide szállítandó házi ápolást igénylő lábbadozó beteg harcost ingyenes lakás és házi ellátásra elvállalni szíveskedjenek. Ezen felhívás alapján készséggel vállalkoztak a hely beli mi nők emo hazafias és humánus cselekedetre. A beérkezett nyilatkozatok szerint; Gióf Teleki Sándorné Ő Méltósága 2, Jeszenszky Ihlánó úrnő 2, özv. Sebe Pálné úrnő 2, Bocsánczy Mártonná úrnő 2, Dr Takács Sándorné úrnő 1, Nyilván Miklósné úrnő 1, Halász Mórné úrnő 1, Foilinek Aurelné úrnő 1, özv. Sommer Edénó úrnő 1, Dr. Bacsinszky Ödönné úrnő l.Tur- buez Ödönné úrnő 1, Gámentzy Jánosné úrnő 1 beteg ápolását és ingyenes házi ellátásban való részesítését vállalták. Levél a szerkesztőhöz. A következő levelet kaptuk : „Igen tisztelt Szerkesztő ur! Szíveskedjék a Méltóságom Dr. Kenessey Béla erdélyi református Püspök ur által e nagyjelentőségű napjainkban a nagysomkuti reformátusok vigasztalására és bátor tására hozzám intézett levelének az egyházat érdeklő részét b. lapjában közölni. Mély tisztelettel Tnrbucz Ödönné.“ .Rendkívül sajnálom, hogy a bizonytalan közlekedés miatt magam nem siethetek a nagysomkutiak vigasztalására. 11a nagyságod szives volt vállalkozni a hivelc óhajtásának elmondására, viszont engedje meg, hogy kérhessem, hogy most már fejezze ki előttük legőszintébb áldáskivána- taiinat. A kegyelem Istene adjon erőt mindnyájuknak a megpróbáltatások elhordozhatá- sára ! Szentelje meg sziveiket a szeretetnek egymáson segítő és egymás bajában készséggel osztozó Leikével és óvja és őri ze meg szerelteiket, a kik a hadba szólitattak, de órizzo meg azokat is, a kik otthon végzik tovább az élet munkáit, hogy mindnyáján megtartatván az Ur által, dicsőítsék és magasztalják az O nagy nevét házaikban és házaikon kívül, az ünneplés óráiban s a mindennapi munka és kötelesség teljesítése közben! Kolozsvár, 1014. augusztus 12. Dr. Kenessey Béla.“ Tűzvész. Pusztafentősön f. évi augusztus hó 17-én éjjel 11 órakor az Ítéled időben a villám lecsapott özv. Ávrám Simonné házában a mely teljesen leégett. Ember életben nem töriént kár. A tüzet sikerült lokalizálni úgy, hogy más épület nem gyuladt ki. A tűzoltásnál a legnagyobb tevékenységet Tibit Ágoston gimnáziumi tanuló és Pupp Sándor tanitóképezdei növendék fejtette ki. Hirdetmény. Mindazon sze nélyek kik szeszadópótlékkal is már megadóztatott olyan égetett szeszes folyadékok készletével bírnak, mely összesen 10, illetőleg 5 liternél több alkoholt tartalmaz, kötelesek legkésőbb 1914. évi szeptember hó 3-áig a folyadék mennyiségét és annak alkohol tartalmát, valamint azon községet és helyiséget, melyben az a folyadék tarlatik, az illető készletek tartási helyére nézve illető pénzügyőri szakasznál Írásban két példányban bejenteni, tekintet nélkül arra, hogy ezek a kós.letek saját vagy idegen helyiségekben vannak elhelyezve. Bővebb felvilágosítást nyújt a helybeli pénzügyőri szakasz. Nagy^omkut, 19H.aug. 18. Elöljáróság. Kérelem. Pusztafentősön 1914. évi aug. hó 17-én éjjel 11 órakor a villám lecsapott özv. Ávrám Simonné házába s az bútoraival s ruháival együtt teljesen leégett. Ó maga pedig 3 gyermekkel, kik közül a legnagyobb 11 éves alig tudott megmenekülni. Miután jól tudom jelen nehéz időben a gán és középületeinek ablakai díszesebbnél díszesebben kivoltak világítva. Esle 8 órakor Kácz Laci zenekara a községháza előtt játszott a honnan a fáklyás menet nemzeti lobogókkal elindult. Ott volt a menetben a község egész lakossága. A menet a községházától Törökfalu felé indult, onnan vissza a Berkeszfeié vezető utón végig, majd vissza térve — menet közben hazafias dalokat énekelve magyar és román nyelven, — a Kővárvidéki tak. pénztár épülete előtt állott meg. A mikor is az úri kaszinó emeleti ablakából Pilcz Ede helybeli róm. katli. plébános nagy hatású beszédet intézett az ünneplő közönséghez, éltetvo a királyt és Vilmos német császárt. Onnan a menet a Chiorana tak. pénztár épülete felé indult. A Chiorana épületéhez érve az erkélyről Ulyies János helybeli gör. kath. esperes román nyelven intézett igen szép hazafias beszédet a közönséghez, a melyet a közönség szintén számos éljenzéssel honorált. A menet tovább ment zeneszó és ének kisérot mellett a község utcáin, majd visszatért a községházáig a hol a közönség ismét elnékelte „Isten áld meg a magyart.“ Ezzel az ünnepség este véget ért. E hó 18-án a helybeli összes templomokban Isteni tisztelet volt Ő Felsége születés napja alkalmából. Önként jelentkezők. A háborúban való részvételre a Szilágymegyéhez tartozó Sülelmed községből 13, Monórról pedig 4 magyar és román fiú önként jelentkezett. A Vöröskereszt működése Nagysomku- ton. A nagy károlyi vereskereszt-cgylet fiókjának felhívása alapján Barna Benő községi jegyző felhívással fordult Nagysoinkut község úrnőihez, hogy a harctéren megsebesülő testét. Csak a szemei égtek lázasan, epedőn. Az asszony mosolygott é-s fehér ruhájában olyan volt, mint egy mosolygó kísérlet. Sámsoni csodálkozva nézett reá. Nem emlékezett, hogy látta volna. — Hat nem ismer, igazán nem ismer? kérzezte bánatos arccal az asszony. — Nézzen meg jól. Én vagyok, az Ilona. Ilona! Ilyen nevű nő egyetlen egy szerepelt Sámsoni viharos életében. Huszonnégy éves szivének minden tüzével lángolt érte, annyira szerette, hogy meg sem érintette. Később sok szemrehányást tett magának, italos állapotban gyakran mesélte el cimboráinak, hogy egyszer volt életében hülye mikor egy szép, tiszta leány oda akarta adni magát neki és ő kitért a pokoli mulatság elől. Azóta sem esett meg vele ilyen. Leszakított minden virágot, ami az útjába került. — Maga az? Oh soha meg nem ismertem volnál — Nem csoda. Nagyon megváltoztam. — Én is. A két roncsember figyelmesen vizsgálta egymást. Két haldoklónak pillantása egybe folyt, mint mikor hamvadó lüzekböl fáradt sziklák pattannak ki. Mind a ketten ugyan azt gondolták : Te is a végét járod. Sám-c-ni egy kis kárörömet érzett a fölött, hogy ime, előtte áll egy ember, aki nein remélhet többet az élettől, mint ő. H .nem az asszony busán, csendesen mosolygott most. — Hát ide jutottunk. Mi a baja ? — Sokat éltem. Nem takarékoskodtam az éjszakáimmal, az erőmmel. Hiányzott a nő, aki visz- szatartson, gondozzon. Maga hiányzott, Ilona, Sámsoni hazudott. Soha nem hiányzott neki Ilona. Az igazság az volt, hogy dühöngött, átkozó- dott amiért cimborái, akik ugyanazt a duhaj életet folytatták, bírják még most is, eszük ágában sincs meghalni, mert jó szervezetük van. Az ő szervezete nem bírta ki azt, amit a másoké kibirt, ez volt az igazság s erre gondolt szüntelenül, leírhatatlan keserűséggel. S most hazudott, bár nem tudta, miért nem volt semmi értelme. Talán megszállta az emlékezés egyetlen szűzi szerelméről, mit most, ebben a pillanatban kezdett megbecsülni. Talán — öntudatlanul — jót akart tenni valakivel s ezért hazudott. Az asszony arcára tévedt a Lukó nap egy aranyos sugara s a kísértetiesen fehér, átlátszó bőr magasztosultan ragyogott. A szivére tette a kezét. — Oh, milyen szép lett volna ! — Bizony, ha magát elveszem, egészem másként lett volna. Az asszony rátette a kezét a férfi vállára. — Én tadőbajos vagyok, Tudom, nem érem meg az őszt M> ghalni jöttem ide. Oly szép itt! — Éu nem akarok meghalni — szólt sötéten Sámsoni. Hálátlan ember. M iga kivette a részét az életből. Minden örömét, n inden lázát végigélvezte. Én ? Az én életem csupa üresség, csupa meddő vágyódás, semmi öröm. Semmi 1 Maga meghal, miután élt. Én azelőlt halok meg. Sovány remegő karját a férfi karjába fűzte. — Lássa, nincs már mit várnunk az élettől, hisz mig egészséges voltam, magára gondoltam, mindig, mindig. És még csak az utamba sem került. Csak most, amikor már mindennek vége. De én azért is hálás vagyok a sorsnak. Itt, ezen a szép tájon, a maga közelében úgy fogadom a halált, mint az ég kegyes ajándékát. Az asszonynak könny perdült a szeméből, de mosolygott és rajongva nézett Sámsonira. A férfi csodálkozott, meghatódott. — Szeretett, mindig szeretett, — gondolta magában. — Solise hittem volna. Nem is érteni. Jól eset neki az asszony beszéde és melegség támadt a szive körül. Hallgatva, lassan mentek a tengerpar'.on. Az apály a tetőpontját érte, a hullámok mélyen behúzódtak s egész szikla erdő borította a viz nélkül maradt medret. — Gyerünk beljebb, — mondta az asszony. — Üljünk le egy sziklára. Oly szép innen nézni a vizet. Sámsoni gondolat nélkül követte, mignem azon vette észre magát, hogy nem bírják a lábai. — Fáradt vagyok, mm győzőin ások járást. — Én is úgy vagyok. Üljünk le. Leültek egy szikla tövére. Ilona kezébe vette Sámsoni kezét, — Most nem fáj semmi. Mintha nem lennék beteg. így szerettem volna élni. Pedig mi voltam én a maga életében ? Egy pont egy kaland. És mrga mindenem volt. Milyen bolond az élet. No, most már mindegy. — Nem mindegy, — riadt fel Sámsoni. — Ha meggyógyulunk, még jóvá tehetünk mindent. Az ég felé tárta karjait. — Oh, ha meggyógyulok . . . Ilona asszony szelíden rázta a fejét. Miért remél, miért kínozza magát ? Én érzetre hogy hiába. Mi n:ár tűi vagyunk mindenen. Csak a sir van még előliünk. Sámsoni megsemmisült. Lehajtotta a fejét. A sir. Milyen utálatos. — Ne mondja, — szólt hévvel az asszony.—■ Tíz éve gondolkozom róla. Tiz év óta, amióta beteg vagyok, mint árnyék kisér a halál és nem hagy el soha Nem o'yan szörnyű. Az élet sokszor rosszabb, mint a halai. En úgy megszoktam, mint a magáról való emlékezést. Mind a keltő megnyugtatott. — Nekem borzasztó a halai gonüo.ata. Soha eszembe se jutott és nem akarok ragondolni most sem. Nem akarok ! Ne beszéljen nekem a halálról. Beszéljen arró!, hogy szeretett. Fejét a nő vállára hajtotta s az ajkához emelte a kezét. így ültek itt sokáig, álmodozva és nem is vették észre, hogy beesteledett. A nap alámerüit a kék tengerben s a hol ezüst fénye csillogva futott végig a habokon. A távolból tompa dübörgés haliattszoit. A férfi felriadt. Fehér tömör hullámok robogtak feléjük vad sietséggel. — Dagály ! — kitiltotta kétségbeesve. — D igály! —suttogta a nő.—Oh milyen szép! Menekülünk ! Itt veszünk ! — Maradj, — mondotta az asszony 8 átölelte a férfit. Maradj velem itt. így álmodtam meg a véget. Veled. — Eressz, nem akarok I— kiátotta Sámsoni. Vad erővel szaki ot a ki magát az ok lő karokból s elrohant. — Gyere utánam ! — kiáltotta vissza. De mir késő volt. Megakadt, elbukott S az első hullára veg:ghömpölygött rajta. Ilona felemelte s felültette a sziklára. Miért csaltál ide, miért, ölsz meg? Szeretlek, megszabaditlak,— búgta az assz- szony- —• Légy átkozott ! — Légy áldott 1 Megölelte, megcsókolta S ámsonit. Aztán jö't a második, a nagy hullám és elsöpörte luiüdkvuöjüket.
