Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-28 / 26. szám
XII. évfolyam. Nagysomkul, 1914. junius 28. 26-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. előfizetési ár: Égés* évié . . . 8 K Negyed évre . . I K Fél évre .... 4 K Egyes s*am éra 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. FeleHis szerkesztő: llama Benő, 8*erkes*tfiség é» kiadóhivatal. Nagy som kút,Teleki-tér 484 Telefon szám 2. MEVJELIINIIi IH1NI>»N VASÁRNAP A vegyes községi üzem. A kommunális politika nézőpontjából eddig nálunk azt hitték, hogy a közhasznú vállalkozásoknak csak kétformája lehetséges: vagy a községi vagy pedig a magánjellegű üzem. Egy harmadik fajtájára a gazdasági vállalkozásoknak nálunk nem igen gondoltak, pedig a gondolat nálunk közelebbíekvó volt, mint bármely nyugati államban. A mi törvényeink a községi szövetkezéseknek úgyszólván seminitéle formáját sem ismerik, tehát közelfekvő volt, hogyha közös erővel akarnak valamit produkálni, a kereskedelmi jog szabályai szerint kell egyesülniük, mert a szövegezésnek, az erők tömörítésének egy más formája alig képzelhető el. Ha pedig ezt felismerték volna, még közelebb jutottak volna ahhoz a gondolathoz, hogy a kommerciális alapokra fektetett egyesülésbe könnyen bevonható a magántőke is, mert hiszen a kereskedelmi törvény az ilyen kombinációt sem nem tiltja, sem nem akadályozza. Csakhogy nálunk a községi és magánvállalkozásnak ilyen együttműködésére sohasem gondolt senki, pedig a viszonyok és körülmények nálunk az ilyen alakulást egyenesen provokálták és szembeszökővé tették. A magyar törvényhatóságok és községek jóval szegényebbek, minta nyugateurópai államok bármely hasonló közigazgatási kö/.ü- letei. Hitelviszonyaik is a lehető legrosszabbak és legrendezetlenebbek: sokszor legelemibb szükségleteikre sem tudják a fedezetet megtalálni. Ali lett volna tehát természetesebb, mint az, ha nálunk törvényhatóságaink és községeink karöltve iparkodtak volna a magánvállalkozással megvalósítani azokat a kommunális feladatokat, amelyeknek megoldására egyedül képteleneknek bizonyultak ? Bizony érthetetlen, hogy nem vetődött fel eddig nálunk soha ez a gondolat és a meddőséget ezen a téren egyedül annak tudhatjuk be, hogy Magyarországon a legutóbbi időkig egyáltalán hiányzóit az a kommunális érzék, amely a nyugateurópai államokat oly előnyösen különbözteti meg a közjogi harcokban kimerült Magyarországtól. A mulasztás azonban nem helyrehozhatatlan. A külföldi államok megjelölték számukra azt a helyes utat, amelyen a jövőben teljes energiával haladnunk kell és egy okos, következetes és céltudatos kommunális politika idővel helyrehozhatja azokat a mulasztásokat, amelyeket e téren elkövettünk. A vegyes gazdasági üzem semmiféle más államban nem bírhat oly nagy jelentőséggel, mint éppen nálunk. A magyar törvényhatóságok és községek önerejükre cs önsegélyükre vannak hivatva. És éppen ez a legutóbbi financiális esemény az, amely mai cikkünket aktuálissá tette. Itt van a legfőbb ideje annak, bogy a magyar törvényhatóságok és községek egy uj, céltudatos és okos kommunális politikához fogjanak. A községi közmunka nem halasztható el időtlen^tdőkre, mert nő a munka- nélküliek száma, emelkedik a kivándorlás és elkövetkezhelik egy olyan nagyarányú depo- puláció, aminőt egyhamar jóvátenni aligha állna módunkban. Keresni kell tehát egy olyan expedienst, amely a közigazgatás szekerét kizökkenti abból a kátyúból, amelybe évek hosszú sora óta elkövetett bűnök és mulasztások révén besodortatott és erre legalkalmasabbnak a közérdekű vállalkozásoknak amaz uj alakulata látszik, amely a legutóbbi óvek során, bárha más okokból kifolyólag, a Nómetbirodalom államaiban oly diadalmasan tért hódított. Ne adjunk koncessziókat, monopóliumokat közérdekű intézmények létesítésére a magánvállalkozásnak, de ne törekedjünk kizárólagos kommunális üzemekre sem. Vonjuk be a magántőkét közérdekű vállalatok létesítéséhez, mert ezzel kettős irányban is segítünk magunkon. Egyfelől áthárítjuk a drága beruházási tőke egyrészót a magánjellegű ipari társaságokra, másfelől biztosítjuk a kommunális üzemek számára azokat a kiváló kommerciális és technikai erőket, amelyek az ilyen közérdekű vállalatok szervezéséhez és viteléhez szükségesek. A vegyes jellegű gazdasági üzem egyenesen a magyar viszonyokra látszik terem- tettnek és csupán arra kell ügyelni, hogy A „KŐVÁRVIDÉK“ TÁRCÁJAÁbris álmodik. Irta: Peterdi Andor. (Folytatása és vége.) — Jól van Ábris — felelt az Úristen — kívánságodat teljesíteni fogom, eredj csak haza és töltsd jámborságban hátralévő napjaidat. Ezzel az őrangyal ismét karonfogta Ábrist és kivezette a mennyek országából. Ábiis miután végigálmodta a menny beli látogatást, fölébredt, olyan élénk volt az álma, hogy még az ébredés első pillanatában is azt hitte, hogy megtörtént az Istennel való találkozása, de anna* nagyobb szomorúság és lehangoltság fogta eJ, mikor föleszmélt és meggondolta, hogy csak egy balga álom volt s hogy épp o'yan szomorúságra ébredt, mint amilyennel lepihent tegnap éjszaka. Délutánig mégis csak egy kis keresményhez jutott. És inert megszabadult egy napi keserves gondtól, betért egy meszely borra a piaci fogadóba. Hetivásár lévén, hangos volt a fogadó. Az egész környék földesgazdái mind ott voltak, ettek, ittak s elbeszélték egymásnak a megye eseményeit. Ábris ott könyökölt s nyilván azon járt az esze, hogy éjszaka mennyi mindent kívánt magának az Úristen magas színe előtt. Ha annak csak felével is megáldaná a Mindenható, akkor ő volna ennek a kerek világnak legboldogabb teremtm nye s mint igy mélázgat magában, hangos beszéd üti meg a fülét. Két módos gazda a szomszéd asztal* uál káromkodik és szidja a világ rendjét mint a bokrot. — Pokollá teszik már ac ember életét — mondja az egyik, majd igy folytatja — máma is fizettem vagy száz peDgő forintot adóba és még mindig hátralékban vagyok. A másik meg szintén azon kesereg mondván: — Mégis csak jobb a földhöz ragadt szegény embernek, azt legalább nem keserítik ekzekvalás- sal, s nem veszik el adóba a garasait. Ha marhát veszek, megadóztatnak, ha eladok adót rónak ki rám. így van az ember a gabonával, a földdel, a házzal : ha csak moccanik az ember, már azzal is részesedik az állam. Mégis csak könnyebb a szegény féregemter élete. Inkább semmije se legyen, Ábris keserű szívvel hallgatta ezt a panaszkodást és már már szinte fölakart ugrani, hogy odamenjen a két elkeseredett gazda elé, hogy megmondja nekik: ha olyan nagyon irigylik a szegény ember sorsát, akinek nem kell adót fizetni, hát ő rá áll, cseréljenek vele, ő adja a maga szegénységét, ők meg adják át neki a gazdaságukat, átveszi ő minden adóteherrel, úgy amint van. És megint eszébe jutott az ő mennybéli álma, mikor csak egy teliénkét, egy malacot, egy-két hold földet meg egy kis kunyhót kívánt magának s elgom dolta, hogy emezeknek tán tizezer annyijuk van, mégis pokol az életük. De azért nagy merészen odaszólt a két elkeseredett atyafihoz : — Instálom, ha meg nem sértem az yrakat, mondanák meg nekem, mi lenne a kívánságuk, ha úgy az Úristen elé tudnánk egyszer kerülni ? A két gazda összenéz erre a furcsa kérdésre s aztán mintha összebeszéltek volna, olyan egyszerre feleltek rá: — Hat az, hogy ne kelljen adót fizetni — s jóizüt nevettek hozzá. — Hát kendnek tán más kívánsága lenne ? kérdi mindjárt rá az egyik Ábristól. — Más ám, én azt kívánnám, bár kéne minél több adót fizetni s hogy lenne miből ? aztán föl- hörpintette a boiát és magába motyogta : Bár pokollá tenné az életemet a végrehajtó, sohase kívánkoznék a mennyek országába egy tehénkéért, egy malacért meg egy kis viskóért l