Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-11 / 19. szám

XI. évfolyam.

19-ik szám.

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

GUrizeté«i ár:

Égés* * * évre .... 8 K Negyed évre , . 2 K

Fél évre ..... 4 K Egyes szám ára 20 fillér

Főszerkesztő: I»r. OiNavKzky Viktor.'

Felelős szerkesztő: llarns Kenő,

Szefnesztóség és kiadóhivatal. Nagy somkut,Teleki-tér 843 MIKiJGGGNIK 1I1.\1>I1V VASÁHXAI*

Hol az igazi jótékonyság.

Ha valakiről és valamiről cl lehet mondani, akkor a vidéki sajtóról ugyancsak tiszta lelkiismeretid lehet állítani, hogy önzetlenül áll minden közügy szolgálatában. De éppen ilyen bámulatraméltó a sajtó önzetlensége a közjótékonyság szolgálatában is, amidőn hasábjait, anyagi ellenérték nélkül bocsájtja a jótékony jdlegü intézmények szolgálatára, — sajnos, — igen sokszor elismerés nélkül, Ebben a nagy önzetlenségben azután igen sokszor nincs is sok köszönet, hacsak az nem, hogy az ólombetűk publicitása révén egyesek az egész vidéken mint a jótékonyság nemtői lesznek ismeretesek.

Pedig ha a dolgok mélyére tekintünk, sokszor talán nem is szabadna az újságírónak tolla hegyére venni az ilyen elismerő szavakat, melyekkel érdeinetlenül tüntet ki valakit akkor, amidőn áldozatkészsége valami parányi összegecskével megnyilvánult valamely jótékony cél érdekében, mert hiszen ilyen esetekben mindig mérlegelni kellene azt a körülményt, hogy a hozott áldozat arányban áll-e az adományozó anyagi képességeivel s nem-e csak azért vetette oda azt

a részéről lényegtelen összeget, hogy a nagy nyilvánosság előtt szerepelhessen ?

Az igazi jótékony lelkeket legtöbbször nem a sajtó hasábjain keresztül szokás megismerni. Ismerünk és tudunk egyeseket, akik életükben erejüket csaknem meghaladó módon áldoznak és áldoztak a közjótókonyság oltárán, de cselekedeteinek nyoma sem maradt a hi.lapi kolumnákon. Viszont ismer ünk azután igen sok íeleharátot, akinek a nevével minduntalan találkozunk valami jelentéktelen jótékonysági kalanddal kapcsolatban.

Az országos jellegű jótékonykodás terén valami miszticizmus veszi körül az úgynevezett „Vöröskereszt“-, és „Jósziv“-cimü egyesületeket. Állítólag mindkettőnek az élén igen-igen nagy emberek állanak, de működésűkről, terveik)ői és eredményeikről közönséges halandó alig értesül. A „Jósziv“-egyesület még csak megjelenik itt-ott nagyobb adományokkal, ha valamely országos csapás ér egy vidéket, de a legutóbbi háborús idők alatt oiyan szokszor emlegetett „Vöröskereszt“ egyesületnek az ország közönsége normális viszonyok közölt ugyancsak semmiféle működés-eredményeit nem látja.

Csodálatos dolog az, hogy a magyar

helyi sajtó is legtöbbször az előkelő helyi- bizottságok vezetőinek felkérésére a legnagyobb készséggel és örömmel áll ezen egye- 1 sülét propagálása rendelkezpsre, soha nem j fordult azonban az egyesülethez felhívással 1 abban a tekintetben, hogy ez az egyesület ; békés időkben is hallasson magáról, necsak az adományok elfogadása és nyugtázása körül, de a rendelkezésére álló hatalmas tőkék j forgalomba hozatala s ezzel a népsegélyezés és népegészségügy szolgálata érdekében is.

Nem lehet ugyanis elhallgatnunk azt a körülményt, hogy a magyar „Vöröskereszt“ egyesület e téren az egyes rászorult vidékek betegápolása körül abszolúte semmit ! sem tesz, Összehasonlítva működését a németországi „Vöröskereszt“ egyesület mükö- I dósével, még szembetűnőbb ez a lanyhaság, i mert hiszen Németországban ha valamely köz- ! ségben, vagy valamely vidéken pl. járványos betegség üt. ki, akár a felnőttek, akár a gyer- ! mekek között, egyszerű távirati, vagy ható- ; sági felkérésre azonnal ott teremnek a „Vöröskereszt“ egyesület hivatásos ápolói, megfelelő gyógyszerekkel, sőt hordozható barak- kórházaikkal és minden vonalon az illető vi- j dók érdekében a legeredményesebb és legönfeláldozóbb ténykedést fejtenek ki.

Ä „KÜVÁRVIDÉK“ TÁRCÁJAA becsületszó.

Irta: Jsan Juliién.

Abban a pillanatban, amikor befejeztem cikkemet a „Journal de SLPtersbourg“ részére, lélekszakadva rohant be hozzám Médéric barátom. A karjaival hadonászott, mintha valami láthatatlan ellenséggel szemben védekeznék, egy székre vetette magát és oly mélyen sóhajtott fel, hogy akaratlanul elmosolyodtam.

— Ne nevess, barátom, — mondta Médéric, — rémes, borzalmas! Ha láttad volna Lachainette barátunkat, akkor bizonyára to is azon gondolkoznál, hogyan lehetne őt megmenteni. A legrosszabb balgaságok elkövetésére képes szegény 1

— Házasodni készül?

— Kérlek, ne tréfálj, öngyilkos akar lenni. Már talán meg is tette volna, ha ma véletlenül nem látogatok el hozzá.

— Hát megmondta neked, hogy öngyilkos akar lenni, kedves Médéric-em, akkor légy nyugodt. Iiyen elhatározást nem mondunk el barátainknak, csak az esetben, ha a beavatkozásukra számítunk 1

— ó csak annyit igér meg nekem, hogy elhatározásának kivitelét elhalasztja. Ha déli tizen- j két óráig nem tudom a dolgot kielégítő módon elintézni, öt perccel később meghal. A dologban az a nagy baj, hogy magam is az ő véleményén ! vagyok.

— Miről van tulajdonkópen szó ? Mond ol ! kétségbeesésének okát — vau még három óra időnk

a cselekvésre, ha kell.

— Az ős egy nagy szamárság. Hiszen tudod, hogy Lachainettb nagyon szeret kártyázni- Nagyobb összeget veszített becsületszóra és most az a fontos, hogy partnerét a fizetési idő meghosz- szabbitására tudjuk rábírni. A partnere az orosz

j Tr . .. herceg volt. Neked, amint tudom, összeköttetéseid vannak az orosz kolóniához és azt remélem, hogy nem tagadod meg tőlem közreműködésedet. A herceg nagyon kedvesen és előzékenyen egy nagyobb összeget kitevő kölcsönt ajánlott fel ; Lachainettenek. aki tegnap szörnyű pechben ját- j szott. A barátunk ellenben megígérte, hogy ma dél g az „Epatória“-szállodában visszafizeti az ösz- szeget. Ha most nem tudja belartani szavát a herceggel szemben, aki tagja egy velünk szövetke* zett nemzetnek, akkor Parisban lehetetlenné tette magát és nem tehet egyebet, el kell tűnnie a tett színhelyéről,

— Hja, úgy van, minél inkább megszűnik a a valódi beesuietérzés, annál nagyobb súlyt fektetnek a látszatára. Aliens, Médéric, elkísérlek az „ Epatória“-szállóba.

Egy autótaxiba szálltunk. A szállóban megtudtuk, hogy a herceg kora reggel eltávozott a szállodából, titkára kíséretében és nem tudják mikor jön vissza. Haszontalan időíecserlés lenne őt itt megvárni. A herceg talán az orosz nagykövetségre, vagy pedig a bankárjához látogathatott el. Siessünk utána.

A követségi palotában nagy meglepetést keltett a hit*, hogy a herceg PárLban tartózkodik. A bankár se tudott a herceg ittlétéről. Ilyen magas- rasgu urak — föieg ha gáláns kalandokat keresnek — mélységes titokzatosságba szeretnek burkolózni, de ily' esetben nőm igen szokás, hogy magukkal viszik a titkárjukat is . . .

— A klubba menjünk, talán megtudhatjuk ott, hogy hol tartózkodik a herceg.

a klupszolga jól ismerte a herceget. Ő fensége tegnap távozott el onnan, az elnök társasá- ; gában, azóta nem látta. Az elnök sem tudta, hogy ho lidőzik ez idő szerint a herceg. Az ördögbe! Az idő ijesztően múlik! Vissza hát az „Epatória“ szá - lódába 1 A herceg még mindig nem érkezett vissza.

; — Hallgass reám, Médéric. Fél tizenkettő, már

nincsen veszíteni való időnk ... Siessünk Lachai- ; nette hez és mondjuk el neki, hogy a herceget nem ! találjuk sehol, ami már magában is feloldja öt kötelezettsége alól. Meghagyjuk a szálloda portásának Lachainette telefonszámát, hogy értesítsen bennün- i két, a mikor visszajön a herceg.

Van szerencsém a t. közönséget értesiteni, hogy Nagysomkuton Fö-ut 506. számú házban a Nagysom* kuti Kereskedelmi Bánknál szemben nyitott modern berendezésű borbélyéi fodrászüzletemre fővárosi tapasztalatom reményében a nagyérdemű közönség legkényesebb igénye és könnyed megfelelő kiszolgálásban részesül. Üzletemben elvalalok hajmunkák készítését, raktáron tartok női toulet és pipere cikkeket. ' A nagyérdemű közönség pártfogását kéri illő tiszteletté^

Tóth Sándor borbély és fodrász.

Uj borbély és fodrász-üzlet