Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-12 / 41. szám

XI. évfolyam. Nagysomkut. 1913. október 12. KÖZÉRDEKŰ IÁ RS A DALMI, HETILAP, A „NAG YSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ Hl V AT AJ-0ff^P'^0N YE. í. I il f i 7. f I é n i ár: Egész év>e .... 8 K Megyéd évié . 2 K Fut évre .... 4 K Egyes szem aia 20 fillér Főszerkesztő: I)r. Olsavszky Viktor. Felelő« szerkesztő : Uarna Henó, Szerkesztőség és kiadóhivatal. Nagysomkut,Teleki-tér 843 MEG.IIII.EKIK VASillXAI» A bűnök korszaka. A s/.ociologosok statisztikai' adatokkal támogatva .állapították meg. hogy egy bizo­nyos bűn .esetre egy bizonyos időn belül egy li tsotiló bűn eset következik. A bűnözésnek eme megismétlődését egy bizonyos lelki fo­lyamatban találják, az emberekre a rosszra való hajlandóságában amely a példa láttára elemi erővel kitör és kielégítést kivan. Ha ma valahol egy íojtogatás áltál okozott gyil­kosságról olvas az az ember, akiben a bes­tia szokottnál erősebben fejlődő.t ki, akkor meglehetünk róla győződve, hogy más or­szágokban talán, de meglehet, hogy ugyan abban az országban is, valaki megismétli a bűnözést. Ez egy oly gyakori jelenség, hogy mar törvényeket is állíthattak lel róla azo'< akik a társadalomi an következetesén meg­ismétlődő tünetekkel szakszerűén 'foglal-' koznak. A lapok mostanában sokkal dusabban tudják a szenzációra falúnk közönség vá­gyait kielégíteni, mint azelőtt. Parisban kide­rült, egy csomó telefonkisasszonyról, hogy egy nagy gabonakereskedő cég megveszte­getett alkalmazottjai voltak, akik a kereskedő kon korcoséit rosszul szolgálták ki, beszégeté- seikot amelyek súlyos és drága titkok voltak, kihallgattak es besúgtam, ezeket a titkokat eladtak. . Mühihausenben egy. tanár - négy házat felgyújtott, amikor megakarták fogni revolvert rántott elő, nyolc embert agyonlőtt, tizet pe­dig megsebesített Zentán egv korcsmái bálon egy rendőrt gyilkoltak meg, a imdatozók egyike egysze­rűen leszúrta. Londonban letartóztattak egy kitünően szervezett tolvajbandát, akik ellopták a világ egyik legértékesebb nyakéket. Az aradi esküdtszék egy bűnügyet tár­gyalt amely szerint egy Newyorkból haza­került jómódú gazdát a felesége arzénnel megmérgezett. Az asszony állítása szerint egy másik ember gyilkolt, legalább is az adta a mérget. Ugyanezen nő ellen fölmerült az <l vádügy is, hogy tavaly három inás usz- szönnyal megmérgeztette férjüket. Egy dunántúli községben egv jómódú magyar legény beleszeretett egy földijébeli szerb leányba. A szerelemből házasság lett és a fiatalok boldogan éltek egy ideig.' Az asszonynak a fejét azonban rokonsága elcsa­varta és így történt, hogy egy szép napon a menyecske ott hagyta urát. Ké­sőbb visszajött, de a házasélet trendje nem tért vissza és az asszony újra megszökött urától. A férj felkereste az asszonyt és egy heves jelenet után revorveiét hatomszor le- leségére sütötte. A golyók fején, mellén és gyomrán találták az asszonyt, aki meghall. A féri azután önmaga ellen fordítván a fegy­vert magára lőtt.-’ Ez a néhány eset így bokrétába kötve egy napnak a kriminológiai eseménye. Honnan ez az eldurvulás és ez a nagy vadság amely minden vonalon mostanában megnyilvánul ? A feleletet megadhatnék talán ama megállapítással, amelyet cikkünk elején mondtunk a szociológusok egyik kutatásáról. A bűnözések előző példák nyomán megismét­lődnek. Mik voltak az előző példák? Nem tévedünk, ha a balkáni háborút, annak min­den borzalmasságát, kegyetlenkedéseit, okta­lan vérfürdőit, rablásait, szóval az emberi hitványság minden megnyilvánulását tekint­jük olyannak mint a mitgoiioszIéTküek köve­tendő példának láttak. A háborúval éppen úgy vagyunk mint, minden más nagy és szent jelenséggel. A háború, amelynek eredeti célja az, hogy el­nyomott embereket fölszabadítson, hogy nem­zetiségeket egy másik nemzetnek a járma alól kivonjon, hogy. áldásos állapotokat te­remtsen a meghódított tartományokban, a háború rendszerint eltér e nemes hivatásától. Eltér már akkor is, amikor a katona nincs a fegyelem láncaitól megkötve és amikor nem a "hősiesség érzete lángol benne, hanem a vad bestia tör ki belőle elemi erővel. Ez a legszómorubb a háborúban, amelynek för­getege nem marad meg helyi határok között, hanem átszármazik példájával másfelé is, or­szágokba ahol a hasonló lelküekben visz- hangra talál. a IMIDÉ" tárcája. A in a réz zó. Bús,, borongás őszi sitiben Hűvös deriől, Hitű ködben Hulljatok csak levelek! Hulljatok ram ! Síró lelkem Eltilt selget veletek. * Mit sirattok ? Mit gyászoltok ? Tarka lombot mért hulláitok ? Eltemetve a nyarat, Röpke szellőt, csattogó dalt, Csalfa esóku súg irat ! ? * Az ón gyászos, árva lelkem Miudozüiíüéi többet veszteti: Valót, álmot, életet. Virultatok ti még akkor, Mikor az már temetett. * Fáj a nyárnak temetése ? Hisz a szép nap ölelése ; Csókja most is rajtatok. — Hervadozó Útlevelek Oh 1 ne pnnaszko: jutok ! — " * Bús, korongos őszi szélben Hűvös dértől, sűrű ködben Haljatok hat levelek ; Ide sajgó Lús szívemre, Szemiedoje legyetek ! * Erdő,- mező, — csendes lassan — Zokogás közt rám hullassa Életűién levelét, .. . Az én búmat eltemetni Egéez ereió men elég 1 ■ ­* * * Bog. Mese-emberek. (Folytatás és végi,) Az iró ilyenkor eiégjol érezte magát és csak azt sajnálta, bogy a talpas ember jelenléte miatt nem veheti elő a zsebtűkrét, amiben megkeres­hette volna a tulajdon arc.n az isteni vonásokat. Igen ám, de az öröm nem tartott sokáig. Mert az iró a talpas-embertől megtudta, hogy ez nem azért jött, hogy szépeket mondjon, hanem, hogy a lapja számára ingyen kéziratot kérjen. Az iróa vajszivü emberek és a talpas-embernek adtak ingyen kézi­ratot már csak azért is, mert nem nekik kellett a küldönc díjjal fiz. tűi. A rm emberünk pedig vitte a nyomdába a friss, potya cikkeket, amiket az emberek mohén olvas'ak. Gurultak is szépen a talpas-ember b u- gyeilarisába a krajcárkák, amik halomra gyűltek és átvedlettek ropogós, friss bankókká. Már n i- gyon sok pénze li hetett, mért az írók egy napon azt mondták, hogy most már nem dolgoznak in­gyen : a munkájukért pénzt, akarnak. Akkor a talpas ember nagyon megharagu­dott és azt mondta a feleségének, hogy no majd elbánik ő ezekkel a rangy firkászokkal. Es ő maga irt egy. cikket. Nagyon sz' nzációs volt, mert leleplezte a- tulajdon ingyenes munka­társait. Az egyikről ki szerkesztette, hogy a kor­mány titkos kémje, a másiktól, hogy külfölddel paktál az ország ellen, a haimadiknak a családi do gaiba váj kait, egy liatal poétáról meg azt ta­pasztalta, hogy lopj i a hangulatait. Ez volt a leg­súlyosabb vád, inéit csak ez a fiatalember vette komolyan a talpas-ember iráshibáktól hemzsegő cikkeit és a poéta egy gunyoros költeményben — négy strófából állott mindössze kegyetlenül ki­figurázta a ialpas-einbert. Legjobban azon nevet­tek, amikor húsos, széles ajkát egy pávián hátá­nak rózsaszínű folytatásával hasonlította össze, a lábairól meg azt irta, hogy egy elefánt megpukkadt miattuk az irigység ől. A városban mindenki a versikéről beszélt, sokan betéve tudták és egy élelmes kereskedő megszerezvén a talpas ember fényképét, anzixknrtyukra sokszorosította és úgy vesztegette a versike hősének fotográfiáját. Ezt már nem bírta ki a talpas-ember. Mondta is a feleségének: Fiacs-

Next

/
Thumbnails
Contents