Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-24 / 34. szám
augusztus 24. kóvArvidék 3 hanem az összes járandóságok után is ki> terjeszteni kéri. Elhatározta, hogy minden vármegyei közgyűlést megelőző napon — a mennyiben a jegyzőket érdeklő ügyek is tárgyaltatni fognak — jegyzői közgyűlés tartandó. Tudomásul vette a jegyzői egylet által legutóbb tartott közgyűléséből — Gróf Tisza István miniszterelnökhöz és Sándor János belügyminiszterhez — intézett üdvözlő táviratokra érkezett válaszokat. Kerner János, Vargyas József, Kövér Sándor és Kővári Béla aljegyzőket az egyesület tagjaiul felvette. Ezeken kivül még több ügyet intézett el a közgyűlés. Ismét vasúti forgalmi akadály. A Nagy- károly-somkuti vasút árvíz forgalmi akadálya e hó 16-án szűnt meg. Ugyanis 5 héten át csak átszállással lehetett közlekedni. A teherszállítás pedig teljesen szünetelt ezen idő alatt. Alig állott helyre a-forgalmi akadály, e hó 20-án este újabban kiöntött a Berszó patak és a NagyfentŐ8-Nagysomkut közötti 817—19 és 823—25 sz. szelvények között a töltést áttörte, hiiriék következtében a vasúti. közlekedés lehetetlenné vált. Másnapra e hó 21-éie délután 5 órára nagy munkaerővel helyreállították a töltést, de szerencsétlenségre este fél 7-kor újabb felhőszakadás volt és ugyanezen szelvényeken az éppen bevégzett munkát teljesen elsodorta, mejyet egész éjjeli nagy munkaerővel sikerült e hó 22-én déli 12 órára helyreállítani, úgy hogy 22-én délelőtt 1.57 perc késéssel íuárbejö- hetett a vonat s most már a forgalom ismét helyreállott. A telefonügye. Mint már hin adtunk a telefonépitése mar csak napok kérdése, s megvagyunk győződve, hogy ennek megvalósítását Siket Traján a nagyváradi posta és távírda igazgatója mozdította elő, a ki kerületének minden községe érdekét szivén viseli: A midőn hálás köszönetét mondunk jóakaratu támogatásáért, egyben kérjük, hogy községünket továbbra is jóindulatával támogatni szíveskedjék. Tartalékosok segélyézése. A hadügyminisztérium rendkívüli segélyben fogja részesíteni azokat a tartalékosokat, akik még most is tényleges szolgálatban vannak a 15. és 16. hadtest csapataiban. Zászlóaljanként 2—3 ezer korona lesz a segély és a századokat az ezredparancsnokok felszólították, hogy .terjesszék elő a segítségre szorít ó tartalékosok névsorát. A megszavazott összegből egy-egy tartalékosra körülbelül 80 kor. fog jutni. Rendezett tanácsú városból nagyközségek. Sándor János belügyminiszter a napokban tette át a 'minisztérium városfejlesztési ügyosztályához azon rendezed tanácsú városok kérvényeit, amelyek a város íojlesztési törvény életbeléptetése öta csak nehezen tudják, vagy egyátalában nem képesek a városi adminisztráció költségeit viselni. Ezen városok a következők: Nagyröce, Szilágysotnlyó, Sza- kolca, Korpona, Mezőtúr, Jolsva, Karcag, Kisújszállás, Magyarkanizsa, Szekszárd, Hajdúszoboszló, Tűikévé, Léibitz és Vízakna. E városok adófizető polgárai azzal a kérdéssel fordultak a belügyminiszterhez, engedje meg nekik, hogy nagy községekké fejlődhessenek vissza. A kérvények hangoztatják, hogy a városok fejlesztéséről szóló törvény eietbe- léptetése óta a városi tisztviselők fizetésrendezése egy-egy városra harminc negyvenezer korona tetiertöbbletet jelent az előző állapothoz képest. A városi jövedelmek nem emelkedtek, sőt számos helyen erős visszaesést mutatnak és igy az államsegély ellenére sem képesek viselni a városi adminisztrációval járó költségeket. A belügyminiszter az ügyosztály vélem.éuye utáu döut a városok kérdését illetőleg. A leghüvösebb julius 138 esztendő óta. Időjárásunk feltűnő jelensége, hogy a huszadik század kezdete- óta az időjárás rendellenességek mind gyakoriabbakká váltak. így 1775. óta 1902-ben volt a leghidegebb októberünk, 1906-ban a legmelegebb novemberünk, múlt esztendőben pedig a leghidegebb szeptemberünk, és általában' a leghidegebb őszünk is. Ezt a lajstromot most az idei julius egészíti ki, amelyhez hasonló még nem volt az elmúlt 138 esztendő alatt. Állatkerti mesedélutánok a budapesti gyermekek legújabb mulatságai s különösen Faragó Jenő tréfás, vidám meséi, versei vonzzák a gyermeksereget. Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklapja, a Jó Pajtás, legújabb augusztus 10-iki számában közli ezek legkedvesebbikét, a Majmi az állatkertben cimü verses mesét, Ugyané számba Írtak még verset Benedek Elek, elbeszélést Zsirkay János és Zsoldos László, Sebők Zsigmond folytatja Misi és Feri cimü pompás regényét, Bér Dezső mulatságos rajzot ad, Zsiga bácsi legújabb mókáját közli, A rejtvények szerkesztői izenttek egészítik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás t a Franklin-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél évié 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest IV., Egyetem-utca 4. Főmankatársak : Dr. Olsavszky Gyula és Ackermann Béla. Laptulajdonus: BARNA BENŐ. 4236/913. tkvsz. Hirdetmény. A m. kir. Igazságügyminiszter urnák f. évi február hó 14-én kelt 52U4/913. VIII. I. M. sz. a# rendeletével Kőváralja község tkvi helyesbítése elrendeltetett annak az 1889. évi XXIX. t.-c. 2. § a 1/a. pontjában szabály ozott eljárás Köváralja községben a telekkönyvi bejegyzések helyesbítésével kapcsolatosan fogan&tosittatik. E célból az átalakítási előmunkálat hitelesítése és a helyszíni eljárás a nevezett községben f. évi szeptember 29-én d. e. 8 orakor fog kezdődni. Ennélfogva felhivatnak: 1. Az összes érdekeltek, hogy a hitelesítési tárgyaláson személyesen, vagy meghatalmazott által jelenjenek meg, és az uj telekkönyvi tervezet ellen netaláni észrevételeiket annal bizonyosabban adják elő, mert a régi telekkönyv végleges átalakítása után a téves átvezetésből eredhető kifogásokat jóhiszemű harmadik személyek irányában többé nem érvényesíthetik. 2. Mindazok, kik a telekkönyvekben előforduló bejegyzésekre nézve — okadatolt előterjesztést kivannak tenni a telekkönyvi hatóság kiküldöttje előtt a kitűzött határnapon kéz ődö eljárás folyama alatt jeleujenek meg, és az előterjesztéseiket igazoló okiratokat mutassák fel. 3. Mindazok, kik valamely ingatlanokhoz tulajdonjogot tartanak, de telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, hogy az átírásra az llsStí. XXIX. t.-c. 15—18. és az 1889. évi XXXVIII- t.-e. 5., 6., 7. és 9. §§-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött előtt 'gazolják, avagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét, kiküldött előtt szóval ismerje el és a tulajdonjog bekeblezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ezen az utón nem is érvényesíthetik, és a bélyeg és illeték elengedési kedvezménytől is elesnek, és végre 4. azok, kiknek javára tényleg már meg zünt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyébb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlan tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését ké relmezzék illetve, hogy törlési engcdélynyilvánitása végett a kiküldött előtt jelenjenek meg, mert ellen esetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. A kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Nagy sotnku», 1913. évi augusztus hó 13-án. Dr. Berényi s. k. kir. járásbiró. : A kiad. hiteléül: Merza tkvvezető. 1913. El. 12/B—77. Árlejtési hirdetmény és feltételek. A nagysomkuti kir. járásbíróság hivatali valamint fogház helyiségeinek fűtésére az 1914. évben szükséges 100 köbméter száraz, kemény, minden nagyobb törzsek nélküli, legalább egy év előtt levágott tölgy vagy bükk hasábos tűzifa szállítása céljából a kir. járásbíróságnál a kir. járásbíróság vezetőjének hivatalos helyiségében 1913. évi szép- • tember ho 29. napján délelőtt 10 orakor zárt ajánlatokkal egybekötő t árlejtés fog tartatni. Az évi szükségletül megállapított fütő anyag mennyiségéből az 1914. év első felében a kir. járásbíróság részére 33’/* köbméter, a fogház részére 16 ’/* köbméter 1914. év január első napjáig, a második félévi és ugyanannyi mennyiségű szükséglet 1914. évi október hó 1-ső napjáig lesz beszállítandó a kir. járásbíróság épületéhez s a kijelölt helyen megmérhetően rendesen kirakva s a kir. járásbíróság vezetőjének, vagy megbízottjának át és számba adandó. A beszállított fűtőanyag ára az egyes részletek átvételét követő 15 nap alatt a vállalkozónak szabályszerűen kiállított s a II. és III. fokozat szerint bélyegezett nyugtájára a járásbíróság szükségletéért a szatmárnémeti kir. törvényszéki Elnök, — a fogház szükségletéért pedig a kir. járásbíróság vezetője által fog kifizettetni. A vállalkozó által leteendő bánatpénz 5*/6,— mely a vállalat értékének 10%> ára lesz kiegészítendő, — mint biztosíték állami pénztárban fog kezeltetni, s az csak a vállalat teljesítése után fog a vállalkozónak kiadatni. Ha a fent kitett mennyiség az évi szükségletet nem fedezné, a vállalkozó köteles leend a további mennyiséget s jelen szerződésben megállapított egységárakért a járásbíróság vezetőjének felhívására 8 nap alatt beszállítani s a fenirt módozatok szerint átadni. A vállalat után járó kincstári illetéket, — úgy a megkötendő szerződés példányainak bélyegét vállalkozó tartozik viselői. A vállalat oda ítélése felett a kir. járásbíróság felettes hatósága fog dönteni, A mennyiben vállalkozó a feltételeknek ele- get nem tenne, úgy a bánatpénze elvész és a szükségletet jogosított lesz a kir. járásbíróság vezetője a vállalkozó kárára és költségére azonnal bármely árban beszerezni. Felhivatnak mindazok, akik a jelzett szállításra vállalkozni óhajtanak, hogy a fenti határnapon ajánlataikat tegyék meg, azonban az árlejtés megkezdéséig az ajánlati összeg 5o/0 át bánatpénzül letétbe helyezzék. A bánatpénz s az 1 koronás bélyeggel ellátott zárt ajánlatok csak az árlejtés megkezdéséig fogadtatnak el. Az ajánlat következőleg készítendő el: „A kir. járásbíróságnak“ Nagysomkuton. (1 kor. bélyeg h.) Én ... . lakos vállalkozó ajánlatot teszek az 1913. 81. 12/B—77 számú árlejtési hirdetményben kiirt s a nagysomkuti kir. járásbíróság hivatali és fogház helyiségeinek fűtésére 1914. évben szükséglendő . . . . köbméter tűzifának szállítására .. . K . . .f. egységárban, összesen . . . K . . .f. végösszeggel. A bánatpénz az általam ajánlott végösszeg So/o-os erejéig, vagyis .. .K... f. a nagysomkuti kir. adóhivatalnál letettem és a letét nyugtát csatolom. A kiírási művelet s annak összes tartozékait, különösen pedig a szállítási feltételeket ismerem s azokat jmagamra nézve kőtelezőkul elfogadom. Kelt____1913. . . . hó . . .n. Sajátkezű aláírása. A zárt ajánlatok „Tűzifa szállításra vonatkozó ajánlat“ felirattal jelzett s lepecsételt borítékban a kir. járásbíróság vezetőjének adandók be. Az árlejtés feltéte lei a kir. járásbíróság I-ső számú jegyzői irodájában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. A kir. járásbíróság. Nagysomkut, 1913. évi augusztus hó 10. Pályi Béla vez'-tö kir. járásbiró r