Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-20 / 3. szám
jamiM' 20. K () V Á R V ! 0 É FT Aki valaha komolyan gondolkodott felőle, ahelyett, hogy azzal beérje, mindent, amit a szokások használat által megszen- lesitettek, mint egyszerű, bevégzett tényt elfogadni, az bizonyára megrémül az ilyen felfogások következményeitől, melyek csakis a szokásokból és megszokásokból eredtek. A szokásnak nagy befolyása van az erkölcsre, s gyakran erkölcsnek tekintik az olyat is, amit csakis a szokás zsarnoksága tett azzá, s így az ilyen erkölcsi szokások könnyen vak rabszolgasággá válhatnak, s aki ennek igáját nyakába veszi, elveszti szeme elő! a dolog velejét, a főpontot, elveszti a piros vezérfonalat is, csak külsőségekhez ragaszkodik és eltéved a semmiségek útvesztőjében, honnan csak nagyne- liezen vagy éppen sehogysem szabadulhat ki. Számtalanszor bebizonyult és bebizonyul minden órában, minden percben, hogy <<z ember mindenhez hozzászokik, vagyis jobban mondva, mindent megszokik: a gazdag megszokja a gazdagságot, a szegény a szegénységet, még a rútság is eltűnik, lia mindig szemünk előtt van, a szokás kiegyenlít hibát, gyarlóságot, but, gondot és mindennemű bajt, vagy ha nem egyenlíti ki, legalább enyhíti, s békitőbb, türhetöbb mezbeöitözteti, mert a szokás az ember dajkája és kísérője, a bölcsőtől a sírig. Csakhogy a szokás gyakran buta megadássá fajul, ahelyett, hogy azt, amit a sors az emberre rótt, méltó türelemmel viselje, anélkül hogy a teher alatt élhetetlen gyáva közönnyel a sárba boruljon. Sokkal jobban bíznánk saját erőnkben és többre mennénk az életben, ha a szolsás nem súgná folyton a fülünkbe: »Nem lehet, nem bírom, nem szoktam meg! Ezer, millióféle változatban mondják ezeket a szavakat és aki mondja, mind meg van győződve, hogy igazat mondott. Pedig, ha azt a sokféle és különféle »nem lehet, nem bírom« alaposan megvizsgálhatnánk emberek vidáman fognak köszönteni, dicsérni fogjak szorgalmamat, önbecsülésemet és a vágy ki nem elégitettvén, széjjel foszlik és megszégyenülve, mint valami tetten ért betörő törpül nyomorultan semmiséggé tiszta öntudatunkban értelmi felsöbbségünk és kedélyünk önmegtagadás szülte fenséges emelkedettsége előtt. Tehát: kiűzné a vágyat, kritizálni, a vágyat és lemondani a vágyról: ez az önmegtaga- Uas methodikája, E hatalmas munkában tudnunk kell, „hogyha a vihar zúg és az érzékiség például betölti a tudatot, no feledjük, hogy mindaz, amivel a szenvedély táplálkozik nem egyéhb gondolatoknál, s hogy ezeket a gondolatokat, melyeket a szenvedély a maga képére szeret átformálni, megkísérelhetjük a a maguuk képére, a magunk javára is átformálni. Tehát formáljuk és sorakoztassuk igv gondolatainkat s így sikerülni fog velük győzedelmesen támadásra menni vagy legalább is rendben visszavonulni. Az érzékisége kitörésében, például egy pillanatra se tévesszük szem elöl a leveretéstlukkd jaró szégyent; lelkűnkben felidézhetjük és fentart- hatjuk a kielégítést követő levertség tiszta képét eS ezzel párhuzamosan az önfegyelmezés örömét. Néha érzéki ingerünket úgy kell lecsillapítani, hogy felkelünk, sétára indulunk, látogatóba megyünk stt>. szóval a felmerült vágyat el kell üzui, el kell tompítani, zavarba kell hozni, vagy legalább is arra kényszeríteni, hogy az öntudatban helyét az igy mesterségesen bevitt más gondolatokkal, vágyakkal megossza. tartalmukat illetőleg, vájjon hány állana ki a próbát? E/.t a szokásos jelszót le kellene venni a napirendről, mert az egész erkölcsi világban alig létezik olyan »lehetetlenség,« melyet igazi erős jóakarattal nem tehetnénk »lehetségessé,« de a külső életben, a létért való küzdelemben is sokat tehet az ember lehetővé e kényelmes szó nélkül: »Nem lebet I« Minden szokásnak megvan a maga veszélye és ezért nagyon üdvös, ha semmiféle szokást nem sajátítunk el annyira, hogy legyözhetlen hatalomként uralkodjék fölöttünk. Hány ember van, ki nem egyéb, mint szokásainak alá rendelt rabszolgája és valóban úgy jár, amint azok vezetik; pedig itt is érvényes az a bölcs életszabály, hogy csak az első lépés nehéz. A nagy használatnak örvendő »szokás mondatok« másodikat »Ahhoz nem vagyok szokva« már elég bajt okozott és okoz, s amit elmulasztottunk lelkűnkbe vésni annak idején, azt később helyre kell hoznia a tapasztalatnak az ő kegyetlenül szigorú iskolájában. . Pedig ezerszer nehezebb valamiről leszokni, mint valami újat tanulni; szokást fölvenni könnyű, de letenni nehéz. Úgy vagyunk vele, mint egy kedves barátunktól való elválással: csak a bucsuzásnál tudjuk meg igazán, milyen kedves volt, mennyire szükségünkké vált közelléte nemcsak szere- tétből, de szokásból isi Éppen tigy, mint az erkölcs szokássá, a szokás is erkölcsösé válhat, nem az erény és lélektan értelmében, hanem csak mint használatba vett szokásos dolog. Tiszteljük, becsüljük, de ne emeljünk oltárt a szokásnak és ne imádjuk bálványként, akkor lassan lassan elpusztulnak a »nem lehet, nem bírom, nem szoktam meg« megszámláíhatlan légiói, melyek folyton zsongnak-bongnak a levegőben, mint a nyári legyek és őszi szúnyogok és épp olyan kellemesek és kedvesek is. HÍREK. Lapnnk muH számában jelzett postautalványokat lé.edésből nem mellékeltük akkor Mellé» ke’jlik azt lapunk jelen számához és kérjük t. előfizetőinket, hogy a kitüntetető tartozást mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A kövárvHéUi társaskor. E hó 14-én tartotta meg a kövárvidéki társaskör rendes évi közgyűlését Mán Lajos or- szággyülési képviselő a társaskör elnöke elnöklete alatt, a nagyszámban megjelent tagok részvétele mellett. A gyűlés megnyitása előtt, mély részvéttel emlékezett meg elnök a társaskör elhunyt két tagjáról, névszerint néhai Simon Éliás és a közelmúltban elhunyt néhai Olsavszky Simonról. Indítványára egyhangúlag kimondta a közgyűlés, hogy emléküket jegyzőkönyvileg megörökíti és özvegyeinek a társaskör — részvétét — jegyzőkönyvileg fejezi ki. Ennek utána elnök köszönetét mondott a maga és tiszttársai nevében a beléjük helyezett bizalomért és fölkérte a közgyűlést a lisztujitás megejtésére. Korelnökül egyhangúlag Pap István magyarberkeszi ref. esperes választatott meg. A választás közfelkiáltással, egyhangúlag a következőleg ejtetett meg: Diszel- nökül: Gróf Teleki Sándor, elnökül: Mán Lajos országgyűlési képviselő, alelnökiil: Picz Ede, ügyészül: Dr. Olsavszky Gyula, titkárul: Dr. Tárcza Aurél, háznagyul: Dr. Bacsinszky Ödön, könyvtárnokul: Havas Emil, pénztárnokul: Máthé Athanász, választmányi tagokul: Gróf Teleki Jenő, Pályi Béla, Dr. Simon Miksa, Dr. Hirsch Gyula, Dr. Kovács Mór, Jeszenszky Béla, Veress József és Dr. Kálmán Henrik választattak meg. Amerikából érkezett halálhír. Eresei János volt itteni lakos csizmadia, a ki a múlt évben vándorolt ki Amerikába, a múlt hó végén munka közben baleset foly________________________________________2_ És h a az akarat pl. az első esetekben le is vám győzve, nem szabad elveszteulluk bátorságunkat. Elegendő, ha csak egy keveset is jutunkelöre, mint az úszó, aki rohanó árba került; sőt arra, hogy kétségbe ne essünk, mar az a tudat is elég, hogy nem oly könnyen és gyorsan ragadtattunk tova, mintha átengedtük volna magunkat közönyös, gyáva nembánomsággal a viz sodrának/ Az idő mindent meghoz és aki rendszeresen, strategice védekezik valamely szenvedélye ellen, az elöb utóbb megteremti lelkében az uj szokásokat, a melyek később erejök és tartósságok tekintetében az ösztönök erejével és energiájával fognak hatni és a szenvedélyek dudváját teljesen kiirtják. Bámulatos annak az ereje, aki soha nem esik kétségbe. Az alpesek közt a gránitban találunk, szakadékokat, a melyek száz vagy több méter mély- ségüek, ezeket a csodás árkokat a homokkal telitelt vizeknek a nyarantan tartó szakadatlan aláino- sása vájta ki: a végnélkül ismételt még oly csekély cselekmény is végre oly eredméuyeket hoz létre, melyek az előidéző oki erőkkel alig látszanék arányban lenni. Reméljünk mindig, mert verességeink néha hasznunkra válhatnak az a keserű undor, az a testi rosszukét, melyet a kielégített érzékiség vissza hagy igen hasznos annak, aki sokat gondolkodik rajta, hogy annak minden keserűségét leikébe szivja és annak emlékét eszébe vésse örökre. Az önmagunkkal való elégedetlenséget nyomon kiséri az önmagunktól való megundorodás. mely annyira becses és hasznos lelki erőnknek, akaratunk kiképzésére nézve. Jó, ha időről időre egy-egy kedves győzelmen is elmerengünk, azért, hogy az összehasouli- tás által az erény, önmegtagadás, lemondás, munka, önfeláldozás olyannak tűnjék fel a milyen valóban: zavartalan örömök, testi jólét, a legnemesebb és legerősebb érzelmeknek, tehát a boldogságnak for- ráaa. Ezek ébresztenek erőnk tudatára, ezek adnak reményt, bizalmat, tántoríthatatlan hitet.“ A felszabadulás, az akarat ápolása és ueve- léséuek munkájában tehát lehetnek olyan veressé- gek, melyek győzelmekkel érnek fel. Kedves Pistikém ! Az öreg Dumas, mikor haldokolt, azt mondta fiának: .Én egy pár dollárral és törhetetlen akarat erővel jöttem át az Oczeánon az Uj világba. Azt a pár pénzdarabot megtalálod a zsebem, ben, a másik örökségedet, a törhetetlen hitet, akaraterőt megkaptad nevelésedben. Ennyi az örökséged. No meg az, hogy az öreg Dumas fia vagy Én — kedves fiam! — csak részben beszélhetek igy, mért én nem adhatok neked annyit, a mennyit kaptam. De a törhetetlen hitet és akaraterőt — boldogan mondhatom, sikerült beléd nevelnem. Én megtanítottalak hinni, szeretni, dolgozni, és a becsületet az életnél, az erényt minden anyagi jónál előbbre, többre tartani, én megtanítottalak arra mi az élet czélja, megtanítottalak arra, hogy soha el ne csüggedi, tudj lemondani, tudj vigasztalást nemes forrásokban keresni. Ez az én apai tírök- tégem, melynél tői be*, nagyobbat neui adhat senki.
