Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-21 / 16. szám
2 KŐVÁR VIDÉK április 21. pészek kivételével, az Országos gazdasági munkás- és cselédsegélypénztárnál biztosítsák a baleset ellen, tekintet nélkül arra, hogy gépeikkel a saját gazdaságiikban, avagy mint vállalkozók, másnak gazdaságában végeztetnek munkát. összefoglalva a törvény újításait s egyszersmind előnyeit, megállapíthatjuk, hogy az Országos gazdasági munkás- és cselédsegélypénztárra vonatkozó 1900. évi XVI. és 1902. évi XIV. tcikkek kiegészítéséről szóló uj törvény. a) Úgy a baleset, mint a rokkantsági segélyt felemeli és a segélyben való részesedést megkönnyíti, vagyis a gazdasági cselédnek és ’munkásnak legalább megközelítően hasonló elbánást biztosit, mint amilyenben az 1907. évi XIX. t. c. az ipari munkást részesíti; b) a rokkantsági biztosításban való részvételt felszabadítja a 35 éven alóli életkorhoz kötött feltételektől; c) lehetővé teszi, hogy a biztosított bizonyos magas életkort elérve, minden esetben, tehát akkor is, ha még munkaképes és nem rokkant, nyugdíjban részesülhessen, végre d) halálozás esetén a hátrahagyott családról, illetve árvákról az eddigi gyakorlatnál sokkal hatékonyabban gondoskodik. A tanulás nem szégyen! A nagytudósok, a kiváló elmék egybehangzóan elösmerik, hogy az ember soha se tanulhat eleget. Mindig akad valami uj, a mi ösmeretlen a magas képzettségű egyén előtt. Ki minél többet tud, annál inkább rájön arra a nagy igazságra, hogy még mindig nem tud eleget; igen sok olyasmi van, a mit még megtanulni lehet. Az alacsonyabb képzettségű, felületes tudásu ember van csak nagyra a tudományával, holott — ezt csak ö nem látja be — kevés a «sütnivalója.» A mi kisiparosaink legtöbbje szellemi- leg még igen tökéletlen fokon áll. Kevés volt. Egy kis félreeső asztalhoz telepedve akarták megünnepelni az évfordulót. Gyönyörű tavaszi este volt. A sötétlő fák titokzatosan bólogattak, a virágágyak felől édes illatot hozott a szellő, fönn a csillagok ragyogtak, lenn a nagy folyó bársonyos tükrére szelíd fényt hintett a holdsugár, mintha csak egy menyasszonyi fátyolt terített volna reá. Látszott rajtuk, hogy kettesben akarnak ünnepelni. Olyan boldogan telepedtek le. Az asz- szony csillogó szemmel tekintett körül a úgy vélem kissé ábrándozott. A férfi elment egy pillanatra valami rendelést tenni. Az asszony magára maradt felsóbajtott. Az ura nem egyedül jött vissza- Egy régi jóbarátját hozta el, a kit már régen nem látott, a kivel együtt járt iskolába ; úgy mondotta, a legjobb barátja, talán az egyetlen. Én ismertem azt az embert. Az is onuau a Tiszahátiól került föl ide. Most orvos: Ismerte az asszony is. In tudom, hogy ismerte : egész biztosan. Meg is volt lepve, a hogy meglátta, de csak egy pillanatra. Csodásán tette szinte észrevehetetlenné ezt a meglepetést. Aztán azonban én voltam meglepetve, hogy a mikor az ura bemutatja ueki, úgy veszi mint egész ismeretlent. Nem kell rosszat gondolni arról az asszonyról. Majd elmondom. Hogy honnan tudom ? Az ember olyankor megtanul olvasni a női szív titokza tos mélységeiben is. Hármasban Ünnepelték tehát az évfordulót. Csöndesen beszélgettek. Csak az asszony szeme iskolát látogatott, s hogy iparos mesterségre adta a fejét, vajmi keveset törődik önképzésével. Sokkal kényelemszeretöbb, sokkal nehézkesebb, semhogy férfi korában is törje a fejét, erőltesse az agyát. Mert hát kinos dolog kényszeredetten, energia és kedv nélkül tanulni. Az erőszakolt tanulás, a «muszáj* szellemi képzés fabatkát se ér és kár minden rápocsékolt pillanatért. A kisiparosság, — igy a kisgazdák — zöme nálunk abban a megrögzött hitben él, hogy nagyobb tudás és képzettség nélkül is boldogul, ha kedvez a szerencse. A fiatalság inkább dáridózik, duhajkodik szabad idejében, a meglettebb ember tele van egyéb bajokkal és gondokkal vagy szabad idejét a korcsmái életre, ivásra, kártyázásra fordítja, semhogy önképzésre gondolna; de a legnagyobb baja a közömösségében, nem törődömségében keresendő. Balitélet és téves nézet félvállról azt hangoztatni, hogy a kisiparosnak nem kell többet tudni mint a mennyit a népiskolában tanul, vagyis elegendő, ha épen olvasni, írni, esetleg számolni is tud. Igen kevés ez a tudás, és hogy menynyire igy van ez, látnivaló abból is, hogy még a szűkkeblű kormányzat is mind nagyobb figyelmet fordít az iparosság tudásának, képzettségének fejlesztésére. Igaz, hogy ezek a kormányténykedések jórészt az iparosság szaktudásának, szakképzettségének emelésére irányulnak, de ezen az utón aztán a komoly gondolkodású iparos tovább halad és más irányban is képezi magát. Megösmerkedik az ipar összes aktuális eseményeivel, rendeletekkel, törvényekkel, újításokkal, megtanulja, hogy mi mindent kell tudni egy müveit iparosnak és az életben érvényesíti ezen ösmereteit. A legjobb tanítója a kisiparosnak elsősorban a szaklap, a szakkönyv, melyeket egy fővárosi újság és helyi lapja mellett rendszeresen és kiváló gonddal olvasgat, ha gondolkodik szabad idejében az olvasottak felett, ha hozzá fűzi saját gondolatait és társaival összekerülvén, mindezekről tévedt el néha, mintha messzire nézne valahová, nagyon messzire . . . Egyszer lenn a tiszaháti falu mellett az erdőben majális volt. Tizenhat éves leány keringőzött egy fiúval, a ki húsz éves volt. A hogy a zene elhallgatott, sétára indultak az erdőben . . . Gyermekes idill volt az egész. Hűséget esküdtek egymásnak s a fiú megcsókolta a leányt- Ebben a tiszta csókban egy élet üdvét fogadták egymásnak és a fiú egy rózsát adott a leánynak. Majdnem tiz év múlt el már. Az élet forga- gatagában elsodródtak egymástól Most az asszony báróné az orvos szegény küzködö ember. A férj ismét fölkelt s magukra hagyta őket. Csak egy pillanat volt. A férfi és a nő szeme összevillant. Hallgattak, de ez nagyon beszéd' s csönd volt. Az asszony végre is nem bírt magával. — Emlékszik ? — kérdezte halkan. A férfi némán szomorúan bólintott. — Meg van még a rózsa, meg van — re- begte az asszony. — Minek? — kérdezte a férfi. Lángvörös arccal válaszolt a nő : — Magam sem tudom, csak megőiiztem. Tizenhat éves leánykorom egy csodásán szép emlékét őrzi. — Elhervadt már régen — szólt busán rezignáltén a férfi és belemélyedt tekintetével az éjszakába. A mikor a báró visszatért, már csöndben eszmecserét folytat, fokozatosan tökéletesíteni fogja tudását és igazi örömmel tölti el az a tudat, hogy nem úgy él, mint a sivatag lakója. A szellemi önképzés manap elengedhetetlen követelménye az emberiségnek. A tudatlanságban élők sehogy se tudnak beleilleszkedni a modern kor kereteibe, mindent máskép látnak, semmi nem tetszik nekik, zsémbesek és elégedetlenek. Az önképzésre, a tanulásra fordított idő igen gyümölcsöző befektetés, olyan tőke, mely kell, hogy idővel, ha szerényen bár, de kell, hogy kamatozzék. Kisiparosainkra, általában a kisemberekre nézve igazi jótétemény, ha minden felesleges idejüket önképzésükre fordítják, mert erre alkalom van elég, csak kedv legyen hozzá. Hol kellő ambíció és akaraterő van, ott megtalálható az önképzés iránti igazi szeretet, s a kiben ez meg van, az tanul, olvas, felolvasásokat hallgat, értékes vitatkozásokat folytat, szóval fejleszti, képzi tudását. Mert a tanulás soha se késő és nem szégyen. hírek. Községi közgyűlés. Nagvsomkut község képviselőtestülete ma április hó 21-én délelőtt 1 I órakor rendkívüli képviselőtestületi ülést tart a községháza tanácstermében. A gyűlés tárgyai: 1. A község tulajdonát képező és a nagysomkqti 748. sz. tjkvben 1526. krzi sz. alatt felvett ingatlannak (korcsmahely) eladásának tárgyalása az 1886. évi XXII. t.-c. 110. §-a értelmében. A mikor is a jelenlevők számára való tekintet nélkül fog határozat hozatni. 2. A közvilágításnak villanyvilágítással való ellátására meghirdetett versenytárgyalás alapján beérkezett ajánlat és a kiküldött bizottság javaslatának tárgyalása, valamint a szükséges további intézkedés megtétele. 3. Az Albina hitelintézet értesítése, mely szerint az alaptőkének emeléséből kifolyólag a községeket mint részvényest uj részvények jegyzésére hívja fel. 4. A községháza előtti kerítésnek elkészítése iránti intézkedés. voltak. Do az emlékezés, mint a tavasz illatos fuvalma az első lombokon, úgy átsuhant a szivükön. Későre is járt már az idő. Az orvos búcsúzott. A báróék kettesl) n maradva, szótlanul ültek egy ideig a hüvssen szép tavaszi éjszakában. A férj az asszony szemébe nézve, egyszerre megszólalt : — Mondd, boldog vagy-e ? A nő megrezzent, de uralkodott magán. — Nagyon boldog — susogta álmodozva. A mikor aztán hazaértek s egyedül maradt, egy kis dobozból elövette a rózsaszálat. Valóban elhervadt már. És a mint nézte sokáig, fiatal leánykorának sok gyönyörű álma, bűbájos titka, gondtalan boldogsága, tiszta ábrándja éledt tol a szivében. Remegő pici kezével szorongatta most a titokban őrzött virágszálat emlékét a szép álomnak s a hogy e rózsaszál elhervadt s ki nem nyílik többé igy a tizenhat éves tavasz álmai is tova- szálltak s vissza nem térnek soha. A könnyei csöndesen hullottak a hervadt rózsára majd össze morzsolta száraz leveleit és szórta az éjszakába, s miközben fájó szívvel sóhajtott föl : — így tűnnek tova á tavaszi álmok is, hogy vissza ne térjeuek soha többé. . CW' .
