Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-18 / 7. szám
I X. pvfolvnm. Nasrvsomkut. 1912. február 18. 7-ik szám. / * /•; , KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGY30MKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. EiűTizetési ár: Egész évre .... 8 K Negyed évre . 2 K. Fel évre .....................4 K Egyes szara ára . 20 fillér Fő szerkesztő: I>r. Olsatszky Viktor. Felelős szerkesztő: Hanta Kenő, Szerkesztőségés kiadóhivatal. Nagysomkut,Teleki-tér 384 AS BASIS-] A YAS.4lt.AAI» •Elégedett nép —boldog nemzet. Ha figyelemmel szétnézünk ebben az országban, ha éber szemmel szemléljük közviszonyainkat, azt kell tapasztalni, hogy többnyire elégedetlenséggel találkozunk nemzetünk egyes rétegei és osztályai, főleg a népelem körében. Jogos volna e az elégedetlenség és a panasz? Annyira rosszak és elfajultak lennének nálunk a közállapotok, hogy ezekkel szemben nem volna más orvosságunk, mint a panaszkodás vagy az országnak hűtlen elhagyása ? Nemzetünt története azt bizonyítja, hogy láttunk mi már a mostaniaknál sokkal nehezebb napokat is, de azért mégsem csüggedtünk, mégsem vesztettük el, — sőt, — mint a pálna — saját terhűnk alatt erősödtünk. Miért várjuk tehát mástól, valami csodától, helyzetünk javítását, mikor egészen a mi hatalmunkban a mi kezünkben ? Fájó igazság, hogy még sem állunk ott ahol állhatnánk és ahol államink kellene. Azért nem, mert a magyar ősi bűnei a széthúzás, a közönyösség és a könnyű élet után való erőszakos törekvés átokként nehezedik minden intézményünkre. Összetartani jóban, rosszban, a haza védelmében és felvirágoztatásában, tenni és pedig önzetlenül, nemcsak magánkért hanem a közért, az emberiség boldogitásáért, kevesebbet élvezni és sokkal többet dolgozni, aki ezekre megtanítaná a magyart az lenne e honnak második megalapítója. Mivel az országunk mezőgazdasággal foglalkozó állam lévén, legnagyobb részben földművelő elemmel bir, nagyon természetes, hogy leginkább ennek a népnek sorsa érdekli mindazokat, kiket hazánk és nemzetünk jövője érdekel. Ez az osztály, — mint egy hires nemzetgazaász mondja — a nemzet fájának gyökere. A korona virágai, levelei sőt ágai és maga a törzs is elhalhat, de a gyökérzet egészséges ezek ismét meg- ifjudhatnak. Ámhol a gyökér nem sokat ér, btt az egész fa is tönkre megy. Rendre, takarékosságra kellene szoktatni a népet, ez előmozdítja a társadalmi osztályok között a békességet. A közmondás is azt tartja, hogy »rend a lelke mindennek.« Mert a hói rend nincs, ott nincs megelégedés, a rend ellenben a boldoguláshoz vezet. Csakhogy a rendszeretet nem születik ám az emberrel, mint a költői tehetség, erre öt nevelni kell. Nevelnünk kell a népet is, ha azt akarjuk, hogy időben és munkában rendhez szokjék és ezáltal előre haladjon. Mert mi az oka a köznép hátramaradásának, különösen az anyagi téren? Az, hogy nem akkor és nem úgy teljesiti kötelességét, amikor és ahogyan kellene. Megtörténik úgyis gyakran, hogy amit tavaszban kellene elvégeznie a nyárra halasztja, amit pedig nyárban kellene tennie, azt őszre bízza, mig egyszer aztán megérkezik a kietlen tél, amikor takarítani többi nem lehet. És ha adósságot csinál, ha kölcsönt vesz fel ezzel sem bánik rendesen, igy aztán nem fogy a tartozás sőt ellenkezőleg: szaporodik a kamat, nyakába szakad a pör a nyomorúság. A renden kívül takarékosságra is keli szoktatni a népet. Erre ugyan nem kellene nevelni a népet, ha az önzésben a fösvénységben állana a takarékosság, mert annyi bizonyos, hogy senki mohóbban nem kapna a pénz után és senki nem adja nehezebben ki, mint ő. Közcélokra éppen nem szeret áldozni. Ideal zmust nem igen találunk nála. Mindent abból a szempontból néz és ítél meg: van e belőle anyagi haszon? E két szélsőség között van az arany középút: a józan takarékosság, melyre népünket szintén nevelnünk kell. Ha ezeket beolthatjuk a nép lelkületébe, akkor elősegítjük ezáltal a társadalmi osztályok között való békességet. A békesség az emberiség egyik legdrágább kincse. Mert: »ahol a béke, ott az áldás, ahol az áldás, ott az Isten és ahol az Isten ott szükség nincsen I« A „Kövárvidék“ íáreája. ft fogadott gyermek, Duraiue Victor s felesége asztalnál ültek. A szoba hátterében bölcső volt, melyben egy gyermek feküdt, a kit a szülei vagy két héttel előbb Károly néven vezettettek be az, anyakönyvbe. Egy éve immár, hogy egybekelt a hazáspár, egy hónappal később meghalt Victor atyja, hátrahagyva kis gazdaságot. Folytonosan dolgoztak, az ember az. ö korlátolt eszével és az asszonyt Cesa- vine, akit hidegnek, nyerészkedőnek, hallgatagnak ismert az egész falu s környék. Hirtelen felkiáltott a gyermek ; Cesarine a bölcsőhöz rohant és csittitgatta azt. Váratlauul azonbau lépések hangzottak a pitvarból, az ajtót pedig határozottan és gyorsan kinyitja egy szálas, tagbaszakadt úriember, karján csomagot hozva. A jövevény fürge pillantásokkal végignézte a házaspárt és a bölcsőt és aztán igy szólt: — Ö. ök Duraine ur és neje? Victor nyugtalanul gagyogott belybenhagyólag néhány szót; Cesarine azonban kimét ten válaszolt: Igeu Uram, az vagyunk ! Az idegen a magával hozott csomagra mutatott: Egy kettő'e bontsa fel a t asszonyon. Gyermek, oly nagy, mint a magáé v m benne. Ön lehetne . • . Iia akarja . . . mindkettő anyja . . . Cesárine hallgatott, aztán úgy tett, mint az idegen szólt. Csakhamar előkerült a kis fin, aki éppen fölébredve sírva fakadt. Cesarine önkéntelenül emlőjét nyújtotta a kicsikének, aki a felajánlott vendégszeretetet alaposan felhasználta. Az idegen szomorúan jegyezte meg: — Lám hamarosan alkalmazkodik Őrhöz; elfelejtetle már az anyjat! Küuybelábadt szemekkel állt az idegen néhány pillanatig helybe, majd észrctérve, szakgatott, rövid mondatokban beszélt. — Fejezzük be a dolgot. Nincs sok időm. Tudom Önök szegények, fiatalok s szorgalmasok. Ezést fordultam Önökhöz Van gyermekük, elfogadják-e az enyémet is? Föltételeim ezek: Mától számított minden negyed évben 300 frankot kap, Loisel közjegyző majd pontosan kiutalja az ösz- szegeket : de a gyermeket mindenkor el kell vinniök n“ki. Ha a gyermek nincs önnél, mit sem kap. Tlgy nevelje fel, mintha a magáé volna. Iskoláztassa és később talán járassa az egyetemre is. Minden kiadását fedezi a közjegyző. 20,000 frank van nála a gyermek részére deponálva, amit a nagykorúságkor megkap . . - Engem soha többé nem látnak viszont . . . Beleegyezik? . , . Ittvan ime az első részlet . . , Az idegen 300 frankot tett az asztalra. A pénz látása döntött; megegyeztek. —- Tartom — mormogott Victor — Casarine derék asszony. AZ idegen a gyermek fölé hajolt, megcsókolta hosszan s aztán igy szólt: — Marcell a neve . . . Isten önökkel! T ávozott, Az első negyed elteltével Loisel körjegyzőt keresték fel. Cesarine a kis Marcelt a karján vitte Károly fi it pedig a szomszédáé őrizetére bízta. Félve léptek be a közjegyzőhöz, de ez megnyugtatta őket. Tutakozódott a gyermek bogyléte után, majd pedig a 300 frankot kiutalta a házaspárnak. Az időtől kezdve boldogság köszöntött be hajlékukba. Szolgát fogadtak és gazdaságukat kibővítették. Jóllétük emelkedett; takarékosságuk szűkmarkúakká tette őket. A gyermekek pompásan cseperedtek, erősödtek és nagyobbodtak. Cesarine mindkettőt egyformán gondozta, de tán inkább törődött Marcellel, a ki a szerencsét, a gazdagságot, a gondtalan jövőt biztosította,(Folytatása következik.)
