Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-22 / 38. szám
szeptember 22. 3 KOVA KV IDÉK térése az, hogy az 1913. januárius 1-jétöl kezdve egy literesnél, 1916. januárius 1-jétől kezdődőleg pedig 0-6 literesnél nagyobb sziíonos üvegpalackba szódavizet tölteni és forgalomba hozni tilos. A rendelet megjelent a Budapesti Közlöny ez évi 165. számában. Kinevezés. Darai Margit polgári iskolai tanítónőt az iglói polgári leányiskolához tanárnő-vé nevezte ki, az egyházi hatóság. Uj ügyvéd. Dr. Erdős Vilmos, Ecker Béni helybeli fakereskedő fia az ügyvédi vizsgát sikeresen letette. Vármegyei pótadók. Az okt. lló 10 én tartandó vármegyei közgyűlésen a következő vármegyei pótadők megállapítása kerülnek tárgyalás alá: 1. 1 °|0 pótadó közművelődési célokra. 2. 1 °|0 pótadó a vm. tisztviselői nyugdíj alapra. 3. l'|2°|0 pótadó a helyiérdekű vasutak segélyezésére felvett kölcsön törlesztésére. 4. 1 112'|, pótadó a különféle célokra felvett kölcsön törlesztésére. 5. Az 191 . évi L1X. t.-c. alapján a vm. tisztviselői nyugdíjalapra 3°|a pótadó kivetése. Kern lesz katonai szciute. A honvédelmi miniszter rendelete szerint katonai és honvéd ellenőrzési szemle a folyó évben nem lesz megtartva. Szatmárvármegye tűzoltó szövetségének közgyűlése. A vármegyei tűzoltó szövetség ez évi közgyűlését az elmúlt vasárnap tartotta Fehérgyarmaton. A vármegye minden részéből több mint kétszáz tűzoltó gyűlt össze, hogy tanúja legyen egy évi önfeláldozó munka eredményének és határozzon a lendületnek indult tűzrendészet! ügy sorsa felöl. A választmányi jelentés tudomásulvétele után a közgyűlés betöltötte az üresedésben levő választmányi helyeket s azokra Ujfalussy Miklós cs. és kir. kamarást, B. Kovács Sándor főszolgabíró és Képessy László főszolgabírót, Dienes Sándor szolgabirót és Pásztori Árpád birtokost választotta meg. Az üresedésben levő szatmári járás tüzrendészeti felügyelői állásra Szöllössy Gusztávot, a nagysomkutira Jeszenszky Béla szolgabirót, az erdödire Falusi Lajos dr.-t, a csengerire Tröszt Istvánt jelölte. Ezután közgyűlés megállapította a múlt évi számadásokat és megszavazta a jövő évi költségvetést, kötelezőleg kimondotta egyúttal, hogy minden évben Szatmárnémetiben tűzoltó tanfolyamot tart. Kitüntetett gazdasági cselédek. A in. kir. főidmivelésugyi miniszter hosszas és becsületes hűséggel eltöltött időn keresztül teljesített szolgálatukért a következő gazdasági cselédeket tüntette ki: Varga István porcsalmai, Pinyén László vámfalui, Csernyi József szatmárcsekei, Buchman Mátyás szamoslukácsii, Puskás János sza- mosszegi, Vastag Ferenc csengeri, Keresztesi Ádám nagydobosi, Szabó Gáspás györ- teleki, Kogozán Pintye lénárdfalusi, Buttyán Miklós nagybányai, Bakó Sándor irinyi, Erdődi Mózes szamosangyalosi és Selyebi Mihály ököritói lakosokat. Az idei nyár vége esős, borús, littvös időjárása bekényszeríti a gyermekeket a szobába s jól esik ilyenkor a kellemes, okosan mulattató olvasni való. Kire nincs alkalmasabb, mint Sebők Zsigmond és Benedek Klek képes gyermeK-lapja, h Jó i’ajtas, a mely mint minden liéten, szeptember lö-iki legújabb számában is nz érdekes, mulatságos és a gyermeki lelket nemesen képző olvasnivalók egész tömegét közli. Benedek Klek, Lauipéitb Géza verset Írtak bele, G, Miklósy Boaa elbeszélést, Sebők Zsigmond folytatja Dötmögő Dömötör lakodalmának történetét, Kendi Adolf, az Á'latkert megteremtője és Igazgatója érdekes dolgokat mond el az Álbukert újdonságairól, csinos verset irt Daromb, szép képet rajzolt Makó Lajos, kedves történettel szórakoztat H dió S ri, Zsiga b icsi pedig mulatságos mókái egyikét mondja el. Szemere Gyöigy regényének foly atása, a kis diákok levelei rovat, a rejtvények, szerkesztői izenetek egészük ki a szám gazdag tartalmat. A Jó Pajtás t a Fraukliu-társutat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fidér fél évre 5 korona, egész évre 10 korona. Kgyes szám 20 fillér. Előfizetéseket elfygad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest, IV., Egyetem-utca 4. t ______ Fömunkatársak : D r. Olsavszky Gyula és Ackermann Béla, Laptulajdonos : BARNA BENŐ. CSARNOK. Könyörgés, Irta: Fetronus, Nagyon sok csapást mértél rám, Uram, De elviseltem, bárhogy vert kezed. Eső, jégzápor, szélvész és vihar : .Söpört és le- vagy fölvetett. Tetőm az égbolt volt, agyam a főid, De takaró már nem jutott nekem. Az Ínséggel ballagtam odakint A dúsgazdag vetéseken. Es nem lázongtam ellened soha, És megáldottam minden aratót, Mind hajdan Krisztus s úgy kerültem el A földi bőséggel hi Vili kódút. De most, Uram, már nem vagyok magara, A párom gyönge, hószimi madár. És óvnom kell őt, amikor utunk Magas csúcsokra sziklákra talál. Ne érjem többé sújtó haragod, Ne dúld fel többé életem sorát. Es az én párom soha ne legyen, Uram, a szenvedő Veronikád ! . . . Szilád.*1 Irta : Gregoir, Két törpe házsor az egész falu, A kertek alatt hömpölyög a Vág. 8 verebek lakják ottan, Uram, A zsidók omladozó templomát. Lakatjain a barna rozsda Öl. FMa szétmálik s itt-oü reped, Belii', ki tudja, milyen a kép, Tan pókháló ül az oltár felett. A jámbor hivők Imi vannak Uram, Kik ide jáitok téged áldani? Elűzték őket, mint az eszi táj Elűzi a fecskét vámlotlani. Az öregek kint a falu alatt Az öiökálnmt ahisszák tovább, Oh dehogy tudjak ők mar odalent Unokáik és templomuk sorát. Fölöltük virág aisit megterem, Legelőnek ka-zája egy kölök, S a sírokon api ójószág legel Az ótiásu, bus fejlák között. S ott nyugoszik az öreganyam, A nagyapám, meg egy kél rokonom, 8 valami ősi nagy béuat lebeg Azon a temetőn és templomon. S ha arra söpör néha az idő, A faluba mindig beballagok, S úgy érzem mikor onnan távozom, Hogy Jól) siralmas utódja vagyok ! *) Egy vágmenti kis falucska neve. 180; pl 2. Árverési hirdetmény. Nagysomkut község képviselőtestületének lOlpt'J. sz. aUit hozott határozata alapján ezennel közhírré tesszük, hogy a község tulajdonát képező heti es uundemiapi vásárvám szedési joga az DJUL évi jatt hó 1-től kezdődő hat egymást követő évre, vagyis 1918. évi december iió végéig teijedő időre a legtöbbet igémnek haszonbérbe íog adatni. Kikiáltási ár 8000 kor. évi haszonbér. A szóbeli nyílt árvetés megtartására határidőül 1913. évi október hó ló. <1. e. II órája tűzetik ki Nagysomkut községházához, a mikor is a beérkezett zárt ajánlatok is felfognak bontatui. Árverezni szándékozók kötelesek a kikiáltási árnak 10 százalékút készpénzben vagy elfogadható értékpapírokban az árverés megkezdése előtt le. ten»iü ilietvo zárt ajánlataikhoz csatolni. A zart ajánlatuk i0l2. októuer hó 14-ik napjának délután 5 éráig adhatók he a községi jegyzőnél. Később érkező és utóajánlatok figyelembe nem fognak vétetni. A részletes árverési feltételek és a szedhető helypénz díjtáblázata a hivatalos órák alatt a jegyzői hivatalban megtekinthetők. Nagysomkut, 1912. szeptember 10. Barna Benő Buttyán János kiizs. jegyző. k. bitó. 18781 Urb. — 57 1912. Hirdetmény! Nagyfentös község határának általános tagosítása iránt indított birtokrendezési ügyében a szatmár-németii kir törvényszék közhitté teszi, hogy Jakab József nagyfeiitősi birtokos kérelme folytán a tagosítás elrendeléséhez szükséges előfeltételeknek a helyszínén való kinyomatására, a tagosítás kérdésében az érdekelt birtokosok meghallgatására továbbá a tagosítást akarók és azt ellenzők birtok mennyiségének megállapithatása céljából a szavazás megejtésére határnapul az It)I2. évi november hó 5. napjának délelőtt ÍO óráját es szükség esetén a következő napokat Nagjfemós községébe n községházához Hunyor Ödön kir. tszéki bitó elé kitűzi s arra érdekelt birtokosokat oly hozzáadással idézi meg, hogy miután a in. kir. földmivclésügyi miniszter a kért tagosítást az 1912. évi ól 005. VI.—3. sz. határozatával hasznosnak és célszerűen keresztülvibetőiiek véleményezte, ennélfogva a bíróság a tagosítást elrendeli, ha az azt kívánók birtoka Nagyfentös község területének egynegyed részét kiteszi, továbbá, hogy a meg nem jelenteket úgy fogja tekinteni, mint a kik a tagosításba beleegyeznek : egyben értesíti az érdekelt birtokosokat, bogy a tagosítás iránti kérelem egyik példányát Nagyfentös község elöljáróságánál, másik példányát pedig <zeu kir. törvényszék irattárában (l. emelet 91. sz ) megtekinthetők. Szatmár-németi kir. törvényszék, mint úrbéri bíróságok 1912. évi szeptemhei hó 8 ik napján tartott üléséből. Kölcsey Lajos s. K. t. elnök. Hunyor Ödön s. k. e'őadö. A kiadvány hiteléül: olvashatatlan aláírás. assies sea»«;®» »sees-^-eecgeaaygaaaiagaBeaaB Zeneoktatást (zongora, hegedű, celló, fuvola és piccoló ' hangszereken) elvállalok. Szabó Géza áll. tanító, ref. kanitor.