Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-18 / 33. szám

augusztus 18. KŐVÁR V ÍDÉK 3 (márc. 25), Kisasszonynapja (szept. 8), va­lamint mindenféle ország-, nemzet-, egy­házmegye, tartomány-, község különleges védőszentjeinek ünnepein a misehallgatás és a szolgai munkától való tarlózkodás többé nem kötelező. Ezek az ünnepnapok tehát ellörölletíek. A nagybányai repüli* Prodám Guidó, a legjobb nevű, magyar pilóta, e hó 25 én Nagybányán repülő felszállásokat rendez. A fővárosi lapok, hasábos cikkeket írnak a felszállásról, mivel komoly repü­lést még keveset láttunk magyar aviati- kustól. Nagyban emeli a felszállás érdekessé­gét az, hogy Prodám éppen e kies fek­vésű művész várost választotta ki a célból, hogy bemutassa nagyarányú képességeit. Országszerte nagy érdeklődés kiséri Prodám felszállását, különösen aviatikái körökben nagy a szenzáció, többen lekisé- rik a fővárosból, hogy tanúi legyenek az utassal való repülésnek. Prodám a saját rekordját is ez alka­lommal akarja javítani s e célból a Horváth tanár III. B. monopiáját máris uj motor­ral szerelte fel. Mivel Nagybányán most van az orszá­gos képkiállitás s ugyancsak a felszállás napján lesz az Országos Magyar Bányá­szati és Kohászati Egyesület közgyűlésének és kiállításának megnyitása Gróf Teleky Géza v. b. t. t. által, ajánlanánk, hogy a közönség a szükséges helyek iránt ideje korán gondoskodjék. Az erre vonatkozó részletes tájékozta­tás lapunk hirdetési rovatában megtalálható. Nem lövik agjon a Sziámot! Sziámot, a budapesti állatkert hírhedt vad elefántját tudvalevőleg agyon akarta lövetni az állat­kert igazgatósága. Az agyonlövés dicsősé­gért több ismert nevű vadász pályázott, de reményük füstbe ment, mert Sziám meg­gyógyult, ismét jókedvű, eszik mint azelőtt és fürdik a nagy medencében, amelyet ud­varában kiástak neki. Ha valaki bosszantja, hát vizet merit az ormányába és lefecs- kendi az illetőt, aki megérdemli ezt a meg- leckéztetést. Hogy társasága legyen, még egy elefántot vásárolt az állatkerti igaz­gatóság és pedig egy szelíd és tanított nőstényt, amelynek hátára széles, kétolda­las nyerget tesznek s ezen 8 felnőtt ember ülhet és körsétára indulhat az elefánt há­tán a kertben. Ez az elefánt legközelebb érkezik hamburg felöl az indiai barna ápo­lójával együtt, aki egyúttal vezeti is az elefántot, ha lovagolnak rajta. Külföldi állatuk szaporodása az állal köribe:!,. í^endkivül érdekes kisérle ^eket végeztek az állatkertben több meleg­vidéki állatfajjal, hogy vájjon szaporodik-e nálunk. Sikerült a japáni szíka szarvas, az indiai kis antilopok, az amerikai hatalmas vapiti szarvas és az ausztráliai kenguruk szaporítása, amennyiben mindezeknek a szép állatpároknak egy —két fia született az utolsó időkben. Ezeket az állatfajokat ennek alapján nálunk tenyészteni és esetleg vadászati célokra lehetne felhasználni. Szülők figyelmébe ajánljuk Röser tan- és nevelőintézetét Budapesten (alapit- latott 1853-ban). E kitűnő hírnévnek örvendő intézet magában foglal 3 osztályú felső kereskedelmi iskolát, mely teljesen egyen rangú az állami, községi és testületi felső kereskedelmi iskolákkal — és 4 osztályú pol­gári iskolát. Bizonyítványai államérvénye­sek és az egyéves önkéntességre jogosíta­nak. Vidéki tanulók az iskolákkal kapcso­latos nevelő internátusba felvétetnek. — Er- : tesitést küld Röser János igazgató, Budapest VI., Aradi-utca 10. A király unokájának esküvője. A Neues Wiener Tagblatt értesülése sze­rint Ella főhercegnő esküvőjét gróf Wald- bulggal nem október negyedikén, mint ere­detileg tervezték, hanem már szeptember húszadikán fogják megtartani. A király ugyanis részt akar venni az esküvőn, de az uralkodónak az a szándéka, hogy a delegációk megnyitása után Gödöllőre utazik. Erről különben még nem döntöt­tek véglegesen és nem tartják kizártnak, hogy a király utiprogrammját meg fogja változtatni. Ilörmögő ur lakodalma. Uj Dörmögő- ciklus mindig uj gyönyörűséget jelent a gyerme­kek számára, kivált h* az. eddiginél m mulatságo­sabb és egészen u) helyzetben mutatja be a hír­neves Mackót. A Dörmögő történetek kifogyhatat­lan leleményes'égü Írója. Sebők Zsigmond most kezdett egy ily uj ciklust Dörmögő ur lakodalma cimen a Jó Pajtás ban, melyet Benedek Klekkel együtt szerkeszt. Ezenkívül ti lap augusztus 11-iki számában Benedek Klek és Józ.sa Antal it tak ver­seket, Géza b..csi elbeszélést, Gyula bácsi cikket egy elmed uj találmányról. Faragó Géza pompás képet rajzolt ebbe a számba, a világ legszebb meséi sorozat egy bájos angol mesével gazdagé- dik, Zsiga bácsi mókaja, Szemere György kalandos története, a rejtvények, szerkesztői iseuetek egé­szítik ki a szám gazdag faltaimat. A Jó Pajtás t a Franklin-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 59 fillér tél évre 5 korona, egész évre 10 koroua. Egyes szám 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszá­mokat küld a „Jó Pajtás" kiadóhivatala Budapest, IV., Egyetem-utca 4. Fömnnkatársak : Or. Olsavszky Gyula és Ackermann Béla. Uaptolajdoiios : BARNA BENŐ Repülős Nagybányán, Prodám Guidó a legjobb magyar aviati­káé okleveles pilóta f évi augusztus hó 25 éu délután 4 érakor EF a g y'fe á & y á n. az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Kongresszusának megnyitása napján több fölszállást rendez. A jóhirit magyar aviatikusnak ezen repülése országos szenzáció számba megy, mivel ez alka­lommal akarja eddigi rekordjait is megjavítani. Érthető tehát az a nagyfokú érdeklődés a melv, úgy az idegen, mint a magyar aviatikái körökben ezúttal megnyilvánult. Prodám látványos repü­lése azért is érdekes lesz, mert itt fog először utas repülést eszközölni; magával viszi a levegőbe Tamás RezsS budapesti hírlapírót, esetleg más jelentkezőket is hajlandó felvinni. A rendezőség. Tud nivalők: I. A rendezőség, a vidéki vendégek szállítá­sára, a jelentkezéseknek megfelelően, Szatmór­ról—Nagybányára és vissza külön vonatokról gondoskodik, melyek menetrendjét lapok utján bjzza az érdeklődők tudomására. II. Gondoskodik az idegenek ellátásáról, ha ez iránt idejében tétetik rendelkezés. Ili, Jegyeaet, — a pénz beküldése ellenében feltétlenül biztosit, ha az folyó hó 24 ig legkésőbb beküldetett. E határidőn túl jegyek kiadatni njm fognak. IV. Ilelyárak : Páholy 5 személyre 30 kor. j. és II. sor ülőhely . 5 „ III. és IV. sor ülőhely . 3 „ Fentartott állóhely, 1 „ Állóhely .... 50 fillér. Jegyek, — a pénz beküldésév. 1 megrendel­hetők Nagybánya városi takarékpénztár igazgató­ságánál Nagybányán. Rósz idő esetén a repülés másnap fog meg­tartatni. 70086/XI— 1. 1012. szám. "Pályázati hirdetmény, Az áll. kertészetekbe munkások fogadtatnak fel abból a célból, hogy egy-—két év leforgása alatt e munkások a fagondozásban és a gyüinölcs- csoniagoláshan vagy a zöldségtermelés különböző módozataiban a kellő gyakorlati jártasságot meg­szerezvén, mint gyakorlott munkások munkaveze­tőkul az áll. kertészeti telepeken, vagy magánosok kertészeteiben alkalmazhatók, vagy községek ré­szére mind vándor fagondozók ideiglenesen áten­gedhetek legyenek. Amennyiben a zöldségtermelésben kiképzést nyert egyének csoportokba összcállva közös ter­melésre hajlandók lesznek, őket az egyes váro­sok mentén való letel pedésben s külön zöldség- telepek beállításában államilag is támogatni fogom. A kiképzés folyama alatt az ily állandó munkások a kiképzési telepen mindéi) napszámos teendőt végezni kötelesek es pedig a telepen foly­tatott üzem természetének megfelelően a munkaidő külön korlátozása nélkül. A munkaidő rendszerint napkeltétől naplementéig tart. Felvételi kellékek: a) nőtlenség, a magyar nyelv bírása, lega­lább 17 éves, legfeljebb 30 éves életkor; h) ép, erős testalkat, szervezet, valamint fer­tőző betegségektől mentességet igazoló orvosi bi­zonyítvány ; c) községi erkölcsi bizonyítvány a folyamodó tartózkodási helyéről. A kiképzés ideje alatt a munkások napszám és ellátás fejében s/.emélyenkint és naponkint 3 kor. napszámbért kapnak, mely kéthetenkint, illetve időközi elbocsájtás esetében az elbocsajtáskor fizet­tetik ki. Ezen munkások napszámosoknak tekintetnek és erre való tekiulettel azon munkások, akik a gyakorlati kertészeti teendőkben megfelelő előme­netelt nem tennének, vagy ellenük bármely okból kifogás merülne fel, 3 napi felmondás mellett elbo- csájtbatók anélkül, hogy emiatt bármi igényt tá­maszthatnának. A folyamodók közül előnyben részesülnek, akik vizmenti községek mellett gyümölcstermelő vidékeken, vagy oly nagyobb városok közelében lak­nak, v.igy ab n a piac zöldséggel kellőképen ellátva nincs, vagy ahol a zöldségtermelés idegen kéz­ben van. Felvétel végett 1 koronás bélyeggel ellátott kérvénnyel a m. kir. földmivelésügyi miniszterhez kell folyamodni. A kérvényben a folyamodó mun­kásnak meg kell jelölni, hogy a kertészet melyik ágaban (zöldségtermelés vagy gyUiuölcstenyésztée) kivan foglalatoskodni. A kérvényt legkésőbb 1912. október 1-g kell benyújtani, vagy közvetlenül a földmivelés- tigyi minisztériumnál, vagy pedig az illető község elöljáróságnál, mely tartozik a beérkező kérvénye­ket felettes hatósaga utján a földmivelésügyi mi- minisztériumhoz a fenti időpontig felterjeszteni. Későbben érkező, vagy hiányosan felszerelt kérvények nem vétetnek figyelembe. A folyamodók a fel vagy fel nem vételről értesítést fognak nyerni. Budapest, 1912. jttnius 26. M. kir ioldmirelésfigyi miniszter.

Next

/
Thumbnails
Contents