Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-11 / 32. szám
2 KŐVÁRVIDÉK angimtns 11. mindaz, amit a füstös, fojtó légkörű korcs mában cimboráival megliányt, vetett. Nem oly fekete az ördög, nvnt aminőre festik. A vad indulatokon, a háborgó szenvedélyeken a higgadt, fegyelmezett ésszel lehet uralkodni. A jó könyv tehát a tudatlan embereket is felrázza százados lethargiájából, észretérili, látkörét kitágítja, az igazságot megláttatja vele. Szóval józanabbul lát, hall, érez és cselekszik. S ahol mindenben a józanság dominál, ott erős jellem, szívós akarat, büszke önérzet és hamisítatlan munkakedv honol E tulajdonok teszik férfivá a férfit. S a mely nemzetnek sok ily fia van, az oly nemzet soha sem tűnhet el a föld sziliéről az megállapodás nélkül fejlődik, halad, vagyonosodig Az életről. Vajmi sokszor hasonlították össze már az életet a géppel. Az oly elnevezések, mint Írógép, emberi gép, élő gép nagyon kedveltek, nagyon szokásosak. Amennyiben a gép mechanikus berendezés, az emberi testet vele összehasonlítani nem lehet. Az ember születik és meghal, mig a gép mechanikailag összeállittatik, sem nem él, sem meg nem hal. A jegec feloldható, s ismét tömörülhet, mig az élőlénynek előbb kell pusztulnia és csak azután oszolhat fel. A másik fogalom: erőgép, szintén nem helytálló, mert élőlényt géppel összehasonlítani egváltalában nem lehet. Hucleij fanár hang súlyozza, hogv az élőlénynek az a különös sajátsága, hogy felépül és lassan elhervadva feloszlik, s az elejéhez visszatér, s úgy mint a dobott kő is fel és le szá l, vagy mint a nyit saját röppályát befutja. Ez a hasonlat sem áll, mert a kó és a nyíl nem önmagától haló erő. Hucleij igy folytatja tovább : A természettudomány mindinkább arra a meggyőződésre jut, hogy az égnek egész kara a hozzátartozó földdel együtt csak átmeneti alakját képezik a kozmikus anyagok ama parányainak, melyek fejlődési pályájukon haladva, visszatérnek abba a rejtélybe, amelyből kiindultak volt. Ez olyan feltevés, mely miután a rejtélyből indul és ugyanoda tér is vissza, mit sem magvaráz. ' Annyit mondhatunk csak, hogy vannak bizonyos meghatározott fizikai, kémikai elektromos, magnetikus, de mindenek előtt vitális tulajdonságok és folyamatok, melyek az életet jellemzik, bevezetik, folyamatban tartják, befejezik; oly folyamatok, melyek éppen vitálisak lévén, természetíani folyamatokban és laboratóriumaink körében szokásos méreteikben analógiát nem találnak. A sokszor használt oly kitételek, mir^ például vitális energia, különleges energia^ az élet folyamát meg nem magyarázzák. Éppen csak annyit mondhatunk, hogy habár ez a vitái s különleges energia a legalacsonyabb fokú élőlényben is lakozik, annál különbözőbb, minél különfélébb az éiő szövetnek alkotása, minél magasabb fokú az életnek külső megnyilvánulása. De az a valami, ami ezeket a természettani, kémiai, stb. erőket megindítja, pályájukon megtartja, ellenőrzi, s az élet különböző jellemtulaj - donságaira és nyilvánulásaira nézve maradandóvá válik, ami tehát az élet lényegét képezi, az mindig ismeretlen fog előttünk maradni. Ha bebizonyítanák, hogy a vitális energia oly folyamatokra bon hatő, amelyek természetükre indentikusak, természet tani vagy veg\i energiával, hol volna akkor kereshető az energia. Minél tovább halad a természettudomány, annál nagyobb az űr, amely az erőt és az erő készletét, az élet világát az 7 ö anyag világától elválasztja. A természettudomány bebizonyította, hogy a természettani, vegytani, elektromos, magnetikus erők elválaszthatatlanok, hogy nyilvánulásaikban sokszorosan egymásba olvadók, de azért az élettanba bepillantást tennünk nem engedett és ma is csak azt kell bevallanunk, mint idáig, hogy: Igno- ralizmus. Dr. P. HÍREK. A f^láru mvnelje^yck korlílozása, A múlt hónap elsején életbe lépett uj vasúti személyszállítási tarifa a féláru menet- j egy gyei biró tisztviselőkre is sérelmes, különösen azokra, akik kisebb távolságokra használták fel jegykedvezményüket. A sérelem ugyanis az, hogy 20 kilóméteren belül az uj díjszabás szerint a féláru menetjegyek és arcképes igazolványok nem használhatók. Kivételes nősülési engedélyek. A m. kir. honvédelmi miniszter körrendeletét bocsátott ki, mely szerint a hadkötelezettség alatt állók kivételes nősülés iránti kérésüket közvetlenül a miniszterhez nyújthatják be, miáltal az 11 járás lényegesen egyszerűbb és rövidebb lett. liorzalmas dinainit merénylet. Lá- posbányán, a sárga bánya közelében szerda éjjel rettenetes dinamit merényletet követett el egy eddig még ismeretlen tettes, a ki vagy a kik valószínűleg a nevezett bánya elbocsátott munkásai közül valók. Éjjel ugv 2 óra tájban hűnek M.há'y bányafelügyelő hálószobájának n) itott ablakán egy égő dinamilpatront dobtak be, melv rettenetes pusztítást vitt véghez. A lakóház ablakait és ajtait kivetette az utcára, a szobában darabokra zúzott minden bútort s az iszonyú Egyszer az a gondolata támadt, hogy lefesti. Közölte vele elhatározását és ö mosolyogva beleegyezett. Már előre örült az óriási sikernek, melyet alkotása aratni fog. Megkezdte a képet. Ott ült előtte nap-nap után és ő festette. Lassan alakot öltött a színek harmonikus vegyliléko. A sötét háttérből az ő csodás idomai bontakoztak ki, a büszke termet, a fehér puha karok, a parancsoló lebilincselő tekintet, a csillogó, fekete liujaorona luiud eltűnt lassan és ő csodálkozva, állítattál nézte a képet. Kronos és Rheia leányát. IIven lehetett Junó. Neiu merte hinni, hogy ö alkotta meg a képet, hogy az ö keze festette meg ezt a különös lebilincselő alakot, amelynek modellje, élő mása ót* tilt nem messze tőle és fejét kezére hajtva, az ő megdöbbenésén mosolygott. Valami ismeretlen erő arra késztette, hogy tovább nézze a képet, az ő alkotását. Csodalatos érzelmek járták át szivét és lelke mélyén felgyulladt az isteni szikra, amely vakító fénnyel világította meg sötét, ködös fantáziáját. Akkor érezte először, életében, hogy művész s jogosan Illeti meg az emberek tisztelete. 8 ennek az emberi kepzele. tét túlhaladó mámoros érzésnek eh idézésében az ő asszonyánál! volt a legnagyobb része. 8 amint csodálva nézte müvét, két ouha kar fonta körű1 nyakát s homlokán egy csóknak izzó lehelletét érezte, 8 ez a csők kiragadta őt a hétköznapi élet szürke árjából fölébe emelte a többi emberek ; művésszé avatta. „Fogadd elismerésemet. A kép nagyszerű. Ugy-e szép vagyok ?u — mondta az asszony. Nem válaszolt, csuk a fejével bólintott rá. Azután a pamlagra ültek és együtt egymást átölelve, önfeieilteu nézték a képet. A kis műteremben csend folt; ünnepies ájtatos csend, aminő a templomban szokott lenni, amikor nincs benne a bllnös emberek zsongó tömege. Csak szivük dobogását hallottak, a az asszony selyemruhájának bulk suhogását, amint lázasan pi'iogő kebléneh hullámzása idézett elő, A kis asztalon unottan kegyegett a vén őrá és sietve rótta a perceket, amelyek életének legszebbjei voltak . . , Álom volt minden, varázslatos, csodaszép álom . . . Amint ott Ilitek önfeledt mámorba temetkezve, kinyílt a kis műterem ajtaja s egy ember állt meg a küszöbön, magas, erős, domború mellű, férfias arc i, tökéletes ember, méltó az ő asszonyához. Megd ibbenve, szép arcán a harag és megbotránkozás kifejezésével nézte őket, azután intett az asz- "zonynak, hogy kövesse. 8 az asszony az ő múzsája, az ő mindene reszketve fölállt és fehérre vált arccal követte a férfit, a krnek az Isten és emberek előtt jogos tulajdona volt- Az ajtóban visszanézett, szomornan. elmerengve, mint aki a napnyugtát nézi és érzi, hogy utoljára látja. 8 mintha hallotta volna, amint kalkan súgta érzéki ajka : „Isten veled örökre !“ Egyidejig mozdulatlanul állt a szoba közepén a kép előtt, azután az ajtóhoz szaladt, hogy kiragadja a férfi karjából és visszahozza. Az ajtóná megállt és arcát kezébe temetve zokogni kezdett Eszébe jutott valami ... Azé volt, aki elvitte, nekj nem volt hozzá jussa, ő csak bitói olts, Mintha egyszerre összeroppant volna minden. Homály borult a csodás képre és sötét ijesztő árnyak suhantak végig a kis műtermen. Erezte mint összeszorul szive a fájdalomtól s mint nehezedik lelkére a bánat, keserűség és kétségbeesés sötét felhője. Összekulcsolt kézzel állt a kép előtt és nézte . . . Agya zavart volt, Őrit t gondolatok űzték egymást benne óriási gyorsasáig- 1 úgy, Ingy beléfajdult a teje. Ijesztő gonosz szellemek kár örvendő vigyorgással valami lémes táncot jártak küiülötte s hallani vélte gunykacajukat. Azt hitte, hogy elveszti az eszét, többé nem látni azt a nőt, soha nem csókolni ajkát, haját, honi. Inkát . . . Ott sin a kis jMinlagon egyedül, nélküle . . . Attól a naptól kezdve írem biit többé dolgozni, nem volt képes alkotni, meghalt a művészet számára. Azu. tán elment messze, nagyon messze. A tivornyában, a a borban keresett vigasztalást s örökké kábult férjél nézte a képet, az ő nagy alkotását, amelytől a világ minden kincséért sem tudott volna megválni.,, * Az asztalon utolsót lobbant a gyertya és a feketére égetett vékony kanóc halk sercegéssel dőlj a felolvasztott viaszkba. Az ablakhoz ment, felhúzta a redőnyt é< kinyitotta. Sápadt, kékes világosság ömlött el a bútorokon és fehéren világította meg Randi fonnyadt, kiélt öreges arcát. Randi mozdulatlanul állt az ablaknál. A nyüzsgő embereket., a száguldó villamosokat és a lassan tovagördülő nehéz ko esik at nézte. Egyszerre valami hinté gyors robogása vált ki a különös hanykáoszból. Gyorsan közeledett és megállt az átellenes villa előtt. Egy hires félvilági hölgy tönkretett férfiak pénzén emelt villája volt. Sohasem látta azt a nőt s most kíváncsian nézte a hintóból kiszáló párt. Az asszony kacagva fogta a sovány magas fél fit é< megindultak. Bandi egész testében uiegrt szketett. Az a kacagás a szivébe nyilait és lampa világossagáná felismerte az ö múzsáját. Mindent megéitett. . . El' hagyta azt a szép féitít, akinek joga volt hozzá s egy másik, tálán egy harmadik ember karján volt. Kárhozat és pusztulás járt nyomá rán azóta . . Káhultan, re*zk< Re ment el az ablaktól. Azt hitte, hogy szétpattan a f je. A szoba szögletéből, a festő állványról ieá szegezte nagy fekete szemét az asszony, de csak néhány pillanatra ; az utcán kialudt a lámpa fényé és a kép homályba borult- Bainli valami borzasztót érzett a szivében. A szoba, szögletébe rohant és öklével óriási csapást mért a képre. Szétpattant a vászon, ketté törött a keret és feldő't az állvány Azután csend lett nyomasztó, sói csend ... Cmk a vén óra ketyegése hulmuszott, amiül unottan rótta a perceket . . .
