Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-21 / 29. szám
jnlins 21. kóvArv idék s A fc’euehultel aarfalt részvénytársaság Barna Benő községi jegyző kérelmére a községháza udvarába egy 160 cm. szélességű aszfalt bejárót kivételesen díjmentesen készíttetett el. Árverés A nagybányai-kolozsvári állami közút 23.00 — 26.00 kmter szakasza között az ut mindkét oldalán levő 179 szilva és 47 diófán levő 45 kor. 20 fillérre becsült gyümölcstermés julius 2S-án d. e. 1 I órakor Nagysomkuton a községházánál nyilvános árverésen el fog adatni. A gyorsvonatok harmadik «íztá* lya! (,?) Beöthy László kereskedelemügyi miszinter átiralában felhívta az á'lamvasutak igazgatóságát, tegyen próbákat, hogy mely vonalakon és minő gyorsvonatoknál lehetne a harmadik osztályú kocsik járatását az idei téli menetrend keretében rendszeresíteni. Egyelőre a bécsi, brassói, orsovai, zimonyi és máramarosszigeti (k rályhúzai) vonalokon fognak járatni próbaképpen harmadikosz- tályu kocsikkal felszerelt gyorsvonatokat. A* idei sorozás. A honvédelmi miniszter a hivatalos lapban rendeletet tesz közzé az idei sorozásról, annak határidejét augusztus 12-től október 5-ig állapítja meg. Utasítja a miniszter a törvényhatóságokat, hogy az utazási és működési terveket ily értelemben állapítsák meg. Azokban a sorozó járásokban, a melyekben az aratás ezen az időn belül szokott lefolyni, a fősorozást oly időben kell megtartani, hogy az aratási munkát ne zavarja. Figyelmezteti a miniszter a hatóságokat, hogy az idén már úgy a sorozási eljárás, mint pedig a sorozóbizottságoknak a kedvezményekről szóló határozathozatala az uj véderőtörvény értelmében történik s igy a bizottságoknak több dolguk lesz, úgy, hogy esetleg több bizottság kiküldése is szükségessé válik. Ünnep és vasárnapokon, netalán izraelita ünnepeken valamint a görög-keleti ünnepnapokon, oly vidékeken, a hol e vallás hívei nagyobb számban laknak, sorozni nem szabad. A miniszter végül fölhívja a törényhatóságokat, hogy a sorozás helyéül ne korcsmákat, sörhazakat jelöljenek ki, miután ez a sorozási eljárás komolyságával nem egyeztethető össze, hanem más, tisztesebb helyiségekről gondoskodjanak. Mit fizet az önkéntes. A hadügyminiszter rendeletet intézett valamennyi hadtestparancsnokhoz, amelyben kiveti azt az összeget, amelyet a sajat költségükön szolgáló egyéves önkéntesek ez év október 1 töl fizetni tartoznak. Tudvalevő, hogy az uj véderötörvény már nem tűri az »extrát* s az önkéntest, felszerelése, beszerzése tekintetében is a kincstárhoz utasítja. Vala mennyi csapattestnél fizetnek az önkéntesek kosztért, zsoldjukat is beleértve, 330 koronát, ruházatért 121 koronát, felszerelésért 16 koronát, a fegyverért és rendbentartá- sáért 7 koronát. Ezenkívül a mezei és hegyi tüzérség kölcsönzött lóért 661 koronát, a lovasfelszerelésért a huszároknak 32 koronát, a mezei és vártüzéreknél 29 koronát fizetnek. Az önkéntességet szolgáló orvosok lakásért és legénységi kosztért átalányösz- szegben negyedévenként 66 koronát fizetnek. Kifosztott malom. Hóba községben Marosán János malmában az elmúlt éjjel betörök garázdálkodtak és több száz korona értékű búzát és tengerit elloptak. Feltörték az egyik kamrát is, de abban mitsem találtak. A csendőrség a betörőt Nye- rucz László ilobai ember személyében kinyomozta. Nyerucz a betörést beismerte, mire letartóztatták. Milyen termés várható ? A földmi- velésügyi minisztérium most közzétett, második számszerű termésbecslésre kedvezőbb az elsőnél, amennyiben az ország búzatermését 472 millió, a rozsot 141, a. zabot 11*7 millió, az árpát 145 miliő mmázsára becsüli. Tengeriben számszerű becslés még nincs, de a jelentés szerint a kilátások jók. I'apagályok a szabadban. A budapesti Állatkertben mindenkinek feltűnik és kedvére válik, hogy a legtöbb állat szinte szabadon él és kénye-kedve szerint mozoghat tág udvaraiban lehetőleg természetes körülmények között. Legbajosabb ezt az elvet a könnyen elrepülő madarak soraiban érvényre juttatni; mégis megkísérli ezt most az állatkert igazgatósága oly formán, hogy első sorban számos papagályt, különböző fajokat bocsát ki szabadon a kertbe. Természetesen ezeket előbb szoktatják a kertnek bizonyos helyeihez, fáihoz; meghatározott pontokon szórják nekik naponta az eledelt és ugylátszik sikerülni fog a kísérlet, mert a legtöbb kieresztett madár vígan röpköd a nagy platánfák ágai között és beleszokott már az oda akasztott mesterséges fészkelőkbe is. Különösen érdekesek a színes nagy ararák és a fehér tollú bóbitás kakaduk, a melyek reggelenkint magukban kiszállanak a nagy madárházból, elfoglalják a szokott helyüket a szabadban és ott mozognak egész nap. Este azután visszatérnek a ház belsejébe; sőt ha rosszra fordnl az idő napközben szintén besietnek a védett helyen levő éjjeli szállásukra. Legközelebb öt pár nimfapapagályt fognak szabadon ereszteni a kertbe. Az idevaló éneklő madarakat, rigókat, cinegéket az ősszel fogják mesterséges etetéssel az állatkertbe szoktatni, hogy jövő tavaszra ott fészkeljenek a bokorban. Drágább lenz • té. A pénzügvmi- ! niszter a sóhivatalokra nézve éven kint egy- | szer szokia szabályozni a só árát. A ke- ! zelési költség a máramarosi sóbányákban métermázsánkint 5 fillérrel emelkedett, az erdélyi bányákban pedig 3 fillérrel csök- í kent. A máramarosi sóhivatalnak a szállítási és kezelési költség kombinálása következtében métermázsánkint 33 fillérrel kellett fölemelni á só árát. A sónagykereskedők harminc fillérrel emelik a só árát. A kicsinyben való elárusitásnál pedig előreláthatólag az lesz a helyzet, hogy a ki- logrammonkinti 26—23 fillérben fogják megállapítani a kereskedők. Az uj gk. püspökség. A pápai bulla szerint az uj püspökség kialakításához az eperjesi gkath. rutén egyházmegyéből 8, a munkácsi görög-katholikus rutén egyházmegyéből 70, a nagyváradi görög-katholikus román egyházmegyéből 44, a sza- mosujvári görög-katholikus román egyházmegyéből pedig 4 plébániát hasítanak ki. Az uj püspökség az esztergomi egyházmegye fenhatósága alá tartozó budapesti plébániával együtt 120 plébániából alakul. Híveinek száma 183.833, akik közül 146.476 magyar anyanyelvű. A felállítandó püspökség liturgikus nyelve nem magyar, hanem ó görög lesz, a szentszék újabban élő nyelvet liturgikus nyelvvé nem engedélyez. Ellenben a tulajdonképeni istenitiszteletnek többi részei, még pedig az egyházi énekek, reponsoriu mok és a prédikációk, valamint a keresztelési és temetési szertartások magyar nyelven fognak tartatni. Az uj görög szertartásu görög-katholikus püspökséggé) kapcsolatosan külön vikariátus felállítását is tervezik. Ennek területe a négy székely, tehát magyar vármegyére terjed ki. A vikariátus felállításával e négy székely vármegye görög-katholikus vallásu lakosságát kiveszik a balázsfalvi román érsekség fenhatósága alól s igy megmentik az elolá- hosodás veszélyétől, mert lelkészi karat a dorogi szemináriumban nevelt lelkészekkel fogják pótolni. A vikáriátusban 35 plébánia lesz 19.495 hívővel, akik közül 16.835 magyarajka Ebből is látható, hogy a román kisebbség, a mely a vikáriátusba kerül, elenyésző. A kertészek állatni kiképzése. Hogy az annyira jövedelmező gyümölcs- és zöldségtermelést országszerte minél jobban elterjesszék, hogy az állami kertészetekbe és erdészetekbe munkásokat fogadjanak fel oly célból, hogy egy-két év alatt e munkások a fagondozásban, valamint a zöldségtermelésben a kellő gyakorlati jártasságot megszerezvén, mint gyakorlott munkások munkavezetékül az állami kertészeti telepeken vagy magánosok kertészeti telepein legyenek alkalmazhatók, vagy pedig, mint fagondozók ideiglenesen a községeknek legyenek átengedhetök. Amennyiben a zöldségtermelésben kiképzett egyének csoportokba állva közös termelésre lesznek hajlandók, őket a földmivelésügyi miniszter a városok mentén való letelepedésben és külön zöldségtelepek felállításában állami támogatásban is részesíteni fogja. Fölvételért legkésőbb ez évi október elsejéig a földmivelésügyi miniszterhez kell folyamodni. FVlinunkatái’Hak : Ur. Olsavszky Gyula és Ackermann Béla. I.MptiilajiluiioM : BARNA BEN A. HHHlHllHíHHHHt'HHHilHü a«»s*a»ssjs3i«ais sauaasssaua» Van szerencsém a n. érdemű közönség szives tudomására hozni, miszerint rőffts és divatáru üzletemet 1013. augusztus I én feloszlatom, vagyis Szatmárra áthelyezem, amiért is az összes raktáramon levő árut mélyen leszállított árban árusítom. Tisztelettel ItARJLKÁS S. cég. üitiitt'tt'ímiiütuütiimmm Eladó szóló. Bekerített, szép termő szóló é« gyü- möiestts örök áron eladó. Értekezhetni alulírott tulajdonossal. Rogozsán Lőrinez Nagysomkut. Uü iílíiüUiUílilUííiilU Úti Bérbeadó. A Fő utcán egy üzlethelyiség 3 betonnal burkolt pincével a f. évi augusztus 1-tól bérbe kiadó. %'ámfalvi Jónás. tff??fítTíírtflltf?ff??tT???tí?t?ítr ll IŰBÜU&