Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-30 / 18. szám
KŐVÁRVIDÍ1K Vidéken elhelyezést, foglalkozzék a vezetőség a lakosság gazdálkodási rendszerével, annak hátrányaival; jelölje meg a javitan- dókat, figyelje meg a szomszédos községek gazdálkodását, annak álta ános eredményeit, a jót igyekezzék a helyi viszonyokhoz képest meghonosítani, a rosszra, mint intő példára rámutatni; foglalkozzék a népnek az anyagi boldogulást gátló szokásaival, mutasson rá általánosságban an iák következményeire és igyekezzék a bajokat egyesült erővel orvosolni. Szerezzen be baromfiakat, mozdítsa elő a baromfitenyésztést; fejlessze a marhatenyésztést és igyekezzék a mai vegyes marhaállományt nemesebb fajuakkal felcserélni és buzdítsa a gazdákat takarmánytermelésre és a föld termőképességének fokozására. Támogassa a gazdákat jó vetőmagvak és gazdasági eszközök beszerzésében, ismertesse meg őket az okszerű gazdálkodáshoz szükséges, kisgazdának való gépekkel és egyéb eszközökkel, kisérje figyelemmel a gazdálkodás terén előforduló újításokat, azok eredményét egyes gazdasági termények vetésével e célra közösen bérelt kisebb területen tegyen kísérletet. A kisgazdák ügyét felkarolni kell, még pedig komoly szándékkal és mielőbb. Ha lesz oly intézmény, oly szervezet, a mely irányítja, vezeti majd a kisgazdákat a helyes utón, jobban fognak ragaszkodni földjükhöz, mert az a kis föld, okszerű gazdálkodás mellett, megélhetésüket, kenyerüket fogja jelenteni, de nem a nyomorúság kenyerét, hanem a tisztességes, becsületes munka után méltán megérdemelt nyugott, boldog megélhetést. 2 ________________________________________ HI RE k. Tiaztnjltás • nagynamkat 1 izr. hit- kSzzégiiAI. Élénk érdeklődés mellett folyt le e hö 23-án a nagysomkuti izr. hitközségnél az általános rendes tisztujitás. A szokatlan érdeklődést különösen azon körülmény okozta, hogy a 12 éven át volt -hitközségi elnök személyében is változás történt. A választást megelőzőleg már 10-12 nappal egyhangú megállapodás történt az elnök személyét illetőleg és csupán a többi elöljárók és választmányi tagok személyébe történt némi változás a választást megelőző 2—3 nappal. A választás tehát közmegegyezés utján egyhangúlag történt. A választás lefolyásáról alábbi tudósításunk számol be: A délelőtt 9 órára kitűzött választáson a hitközség tagjai majdnem teljes számban jelentek meg, a hilközség tanácstermében, a mikor is pont 9 órakor Qoldstein József volt hitközségi elnök agyülést.meg- nvitotta, hálás köszönetét mondván a maga és tiszttársai nevében a hitközségnek, a 12 éven át beléje helyezett bizalomért és a tőle megszokott elmés szavakkal vett búcsút az elnöki széktől, belefoglalva azon kijelentést, hogy ha nem lenne figyelemmel a nagyszámban megjelent hitközségi tagokra még két órán át tartó beszédet is mondana csak azért, hogy még tovább is ülhessen az elnöki székbe. De mert a közönség türelmét annyira igénybe venni nem akarja ezen szándékáról lemond ős a hitközség pecsétjeit ezennel rendelkezésére bocsájtja a hitközségnek. Ennek megtörténte után megválasztotta a közgyűlés egyhangú titkos szavazással a választási bizottságot, melynek elnöke Hirsch Náthán, tagjai pedig: Simon Éliás és Frankovits Ábrahám lettek. Hirsch Náthán választási elnök az elnöki széket elfoglalva, a választási eljárás megnyitása előtt szép szavakban emlékezett meg Qoldstein József lelépő elnök 12 éven át szerzett érdemeiről és azon reményének adott kifejezést, hogy az újonnan megválasztott elnök az orthodoxát a szó legszorosabb értelmében továbbra is fentar- tani fogja, mire nézve garantiát lát abban is, hogy az elöljárók és választmányi tagok jelölésénél figyelemmel volt az előzetesen megtartatott értekezlet arra, hogy a hitközség tégi kipróbált orthodox hitközségi tagok is helyet foglaljanak. Ezek után a választási eljárást megnyitotta ; a mely a következő eredménnyel ej tetett meg: Elnök lett: Dr. Simon Miksa ügyvéd és bankigazgató. Első alelnök: Barna B-rő községi jegyző. Másodalelnök : Dr. Blumenfeld Dezső ügyvéd. Gondnok: Ackermann Béla főkönyvelő. Pénztáros: Hirsch Menyhért takarékpénztári főkönyvelő. Szegények gondnoka: Hartstein Mihá'y. P.llenőr: Sza- lavitz Sámuel. Választmányi tagok: Simon Éliás, Hirsch Náthán, Frankovits Abraham, Vámfalvi Jónász, Golds'eirt József, Ecker Beni, Smilo/its Mendel és Dr, Goldstein Armin. A felügyel & bizottság tagjai lettek: Dr. Hirsch Gyula, Növi Izidor, Havas Emil, Dr. Gellért Márton és Valdman Sámuel. A gabella ellenőrzi bizottság tagjai lettek: Kis Abrahám, Prüszker Dezső, Dr. Kálmán Henrik, Lázár Lajos é» Salamon Izsák. A választási eredmény kihirdetése után, az újonnan megválasztott elnököt küldöttség hívta meg a választás színhelyére, a hol Dr. Simon Miksa az újonnan megválasztott elnököt élénk éljenzéssel fogadta a nagyszámú közönség. Miután az elnöki széket elfoglalta meghutottan mondott köszönetét az általa nem teméU megtiszteltetésért. Székfoglaló beszédében kijelentette, hogy habár modernebb .mederben óhajtja terelni a hitközség vezetését mindezek dacára a legszigorúbban be fogja tartani az ortho- doxiát és teljes igyekezetével arra fog törekedni, hogy a hitközség ügyeit akként vezesse, hogy annak jó hírnevét továbbra is fentartsa. A gyülás berekesztése után a jelen voltak teljes számban az újonnan megválasztott elnök vendégszerető házához mentek a hol terített asztalok vártak a hitközség tagjait. Vármegyei káagyUléa. Vármegyénk törvényhatósága f. évi május hó U-én tartja rendes tavaszi közgyűlését, ezt megelőző nap délután 3 órakor állandó választmányi ütés lesz. Áthelyezett állatorvosok. Erdős Dezső erdődi és Makay Bei tálán csacai járási állatorvosokat a fóldmivelésügyi miniszter kölcsönösen át helyezte. Felszólalások a választói névjegyzék ellen S^atmármegye központi választmánya t. hó 20 an az országgyűlési választók névjegyzékének kiigazítására vonatkozólag ülést tartott. A központi választmány elrendelte, hogy a névjegyzék minden kerületben közszemlére kitétessék. A felszólamlásokat május 5-től 15-ig lehet megtenni, migaz észrevételek május 16 tói 25-ig adhatók be. Jóváhagyás. Mint értesülünk, a m. kir. belügyminiszter a vármegye fegyvertartási engedélyét jóváhagyta. Barték Lajos ünnepély KrdódSn. Mint illetékes helyről értesülünk, a pünkösdi ünnepek alatt Erdődön kegyeletes ünnepély lesz. Bartók Lajos szülőházát emléktáblával kívánják barátjai megjelölni. Ez ünnepélyen a Petőfi és Kisfaludy', valamint a Teleki társaság is képviselteti magát. Annak idején az ünnepély napját és sorrendjét közölni fogjuk. Harmadik osztály a gyorsvonaton. Az utazó közönség és főként a kereskedelmi utazók körében nagy örömet fog kelteni Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter újabb terve, hogy a gyorsvonatokon is fognak III. osztályú kocsik közlekedni, természetesen korlátolt számban. Azonkívül bizonyos vonatkerületekre szóló bérletjegyek is fognak kiadatni és a bétbt- jegyek tekintetében igy épen a turisztikára és a kereskedelmi utazásra való tekintettel is jelentős reformokat fognak életbe léptetni Az ide vonatkozó előmunkálatok már igen előre haladtak. De több nagyobbsza- básu reformról is lesz szó a vasúti sze- melydijszabasok térén. Országos állatvásárok. Május 1-én Misztótfaluban, 2-án Avasujvároson, Szat már-Németiben és Felsőbányán, 8-án Nagy- paládon, 9-én Szamoskrassón, 11-én Jánkon, 12 én Magyarberkeszen, J5-én Sárközöd, 19-én Csengeren. Állatogósaségllgyl szakról ügy elet. A földmivelésügyi miniszter az állategészségügyi felügyelet kötetlenebbé tétele céljából elhatározta, hogy a m. kir, körponti állategészségügyi főfelügyelői állást f. évi május elsejével betölti s a felügyelői kerületek uj beosztását rendelte el. Az uj beosztás szerint a debreceni állategészségügyi kerülethez Bihar-, Hajdú-, Máramaros-, Szabolcs-, Szatmár-, Szilágy- és Ugocsa vármegyék, Debrecen. Nagyvárad és Szatmárnémeti sz. kir. városok fognak tartozni. A klsasssoayrah feltételes scabad- ságen. Másfeléve börtönre Ítélte a szat- miri kir. törvényszék Szász Etelka volt piskolti postamesternőt, aki 1908-tól 1910. elejéig mintegy 10,000 koronát sikkasztod. A postamesternő 13 é> fél hónapig viselte a darócruhát, most aztán az igazságügyminiszter, mivel Szász Etelka jól viselte magat a fogházban, büntetése negyedrészét elengedte. A rabkisasszonyt szombaton az ügyészség Hagymádfalva biharmegyei községbe engedte feltételes szabadságra. A habom • repfllófópról. Ezen a címen Sebők Zsigtnond és Benedek Elek képes gyermeklapja, a Jó l’ajtá«, érdekes képsorozatot közfii, jól megírt cikkek kíséretében arról, bogy milyen lesz majd a jövő háborúja a repülőgépről nézve Ezenkívül a lap április 2d-ik számában olvashatni még Endrődl Sándor szép versét, Murai Károly elbeszélését, Dörwögő Dömötör utazását a Vaskapuhoz Sebők Zsigmondiéi, Elek nagyapó ét Avar Qyula meséjét, Nagy Sándor versét, tréfás képsorozatot Kákosi Viktor regényét, a Kis Krónika rovat aktualitásait. A rejtvények és szerkesztői izenetek teszik teljessé szám gazdag tartalmát. ________________________________ április 30.