Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-12 / 11. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUIT JÁRÁSI JESYZÓIEGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: F.gesz év'e .... 8 K Negyed évre . . 2 K. Fel évre .... 4 K Egyes szám ára . 20 fillér Március idusa. Dicső, srép nap, eljöttél ismét közibünk, elhoztad magaddal azt a csodás fényt, azt a vakitó ragyogást, melylyel be- világiisz egy országot és időtlen időkig kell, hogy tündökölj, ragyogj egünkön. Tudjatok-e mi március 15 - ike ? Arabigába szorított, földhözragadt, istenadta magyar népnek kiszabadulása a rabláncok közül. Sejtitek-e március 15-kének örökre bevilágító fényét, d csőségét? Erzitek-e, hogy annak tündöklő fáklyája mindétig bátorítani fogja a lankadozókat és elnyomottakat ? És hiszitek-e, hogy március 15-ének magasztos eszméje örökké forrongásban fogja tartani az emberi elméket. Március 15! Léted világit, mint a n8p. de szemünk belé nem tekinthet! Te örök eszményi igazság vagy, mey az elnyomottakat felemeli és az ellene vétkező hitetleneket darabokra töri, porrá morzsolja! Te vigaszt nyújtasz a sebzettek szivébe, erőt adsz a lankadozók, a roskadozók vérébe, életre fakasztod a bimbókat és elnémítod mindazokat, kik az ember örök jogát, a természet örök törvényét és igazságát: a szabadságot tiporni akarják! Legyen szabadság! Ez volt március 15-ének mindent bearanyozó csillaga! És szabad lön a magyar! Lehullottak a rabláncok, mert azokat a nép vasmarokkal Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő, törte szét! Szikra ütött* ki a szivekben, lángra lobbant a szunnyadozó honfiúi érzületnek tüze, mert a nép megizmosu't, tetterőt nyert, hogy utat törjön munkája örök die őségének. Igen, a legfenségesebb, a legértékesebb, a legnagyszerűbb volt, a mit nekünk adtai március 15-ike, az isteni szabadságot, az emberek, a gondolatok, az írás szabadságát. És független, szabad nemzet lett a magyar; lánglelkü fiai, élükön Petőfi Sándorral kivívták a mennyei ajándékot. A béklyók, rabláncok letördeltettek, a lelkek felszabadultak a nehéz bilincsek alól, a szivek fennen doboghattak, a szemek ragyoghattak és a gondolat szabadon röpülhetett és csaponghatott. Megvolt a saj ősz ibadság ! Eszmék, gondolatok nem msradía-k elrejtve, elfojtva, meghalva a szivek legmélyén; felszínre kerülhettek és a toll szárnyán szabadon szá- guldhattak. A nagy évfordulókor az egész nemzet ünnepei; ünnepli a fenyes nap csodás vívmányait; ünnepli a halhatatlan szellemeket, kik egy nap alatt kivívták azt, a mit évtizedeken át nem sikerült kivívni. Megszereztek a sajtószabadságot, nemzetünk legféltettebb kincsét. Ünnepeljünk e napon! Ünnepeljük március idusát, az újjá ébredt munka ma-* gasztosságát. Ebből merítsünk erőt, bizalmat Sterkesztáség és kiadóhivatal. Nagysomkut.Teleki-ter 384 MIÜGJIÜLESIK VASÁRNAI’ a jelenben és jövőre. Mert szükségünk van erőre öntudatra a jelen szomorú pillanatai között. Ne csak ünnepeljünk, hanem fohászkodjunk a magyarok Istenéhez, hogy a sivár jelen mihamarabb megváltozzék s u olag az a {ény^^ ”^^^gja be hazánk égboltozatát, mel/uTuÉb'4üo!y tisztán és • a " >. s!- / ■ melegen beragytpgj^. XX* Petőfi halht&ätlan szelleme vezessen, vezéreljen bennünket és éljen, lobogjon egész lényünkben március idusának ragyogö vívmánya, az isteni szabadsági A telefonhálózat ról. Annak idején hirt adtunk lapunkban, hogy a tervbe vett városi telefonhálózat létesítését azon körülmény akadályozza, hogy utóbb a vármegyei telefonhálózat létesítése vétetett tervbe. A képviselőtestület legutóbbi gyűlésén éppen azon okból megtagadta a vármegyei telefonhálózat létesítéséhez kért hozzájárulást. A községi jegyző a telefonhálózat létesítése érdekében újabban a nagyváradi posta és távirda Igazgatósághoz fordult, a honnan az alábbi szószerinti értesítést kapta. Annak szószerinti közlését azért tartottuk szükségesnek, mert napról napra Ä Kővárviáék fársájai I J ftégi mese, Csitri lánykoriban, bolondos fejecskéjével — mint annyian — szintén valan-.i nagy úrról abrándozgatott. Hogy minő nagy úrról, azt maga se tndta volna hirtelenében megmondani. Lebet, Iiogy főherceg, de lehet, hagy csak gróf vagy báió, gazdag és előkelő, volt a képzeletbeli ideal. Minél több regényt, fogyasztott el napközben, annal többet álmadozott éjszakán kint s annál mohóbban várta a bajuszod ösmeretlent. Való igaz, hogy szép volt és kedves volt és okos volt a leány, s ő ezt ép oly jól tudta, mint azok az urak, kiknek megakadt a szemük rajta. Csodás bája sokaknak szemet szúrt és ez őt elvakulttá tette. A leány mindig és mindenkor csak magát látta. A körülötte rajzó, lebzselő és neki komolyan és kevésbbé komolyan udvarolható férfiakat dehogy vette volna észté, mert hisz nem volt szive, nem volt lelke. Csupán báboknak tekintette az ifjakat és öregeket egyképen, a kik közül pedig nem egy vette volna feleségül. Na persze ! Holmi jegyző, gyógyszerész, mérnök, ügyvéd, tanár, hogy is kellett volna neki, mint a vele egykorú társnőinek, kik a jó alkalmat dekogy szalasztották el, férjhez mentek és boidog asszonyokká váltak. Férjhez menni olyan közönségesen, brr ! ezt igen nevetségesnek tartotta. Egykettőre megtehette volna, de minek tenne, mikor várni akar, mert várni kell. Hadd pukkadjanak a barátnők, azok a szegény íiliszter asszonyok, kik éppen cmk azért mentek férjhez, hogy ne maradjanak pártában. Még egy arany snjtásos, csengő-bengö sm kantyuju, kard- Csörtető Biieidig hadnagyocska is hidegen hagyta. Az idő vénült, ő se maradt fiatal. Úgy találta egy napon, hogy nagyon is magára van hagyva. Az urak el-elmarailoztak mellőle mert megsokalták a leány szívtelen, önző csnfolkodásait. Most, hogy rgyedül maradt, elég Ideje akadt gondolkodni sorsa telett. Lelátta, hogy az álmok, ábrándok nem mindig, sőt igen ritkán szoktak teljesülésbe menni. A mit a bakfisleány hóbortos tejjel és rövid szoknyában kigondol, az a tulélénk képzelődés csalfa, hazug játéka. Azért képe külsőleg nem változott. Néni tükröződött le ounan az, a mi bensejéhen dúlt, tóm- nőit, viharzott. Csitri lánykorában álmatlan éjszakéi voltak a képzeletbeli ideál miatt, most ezen álmatlan éjszakái miatt nem tudott aludni. Künn a világban, az emberek között büszkén hordta a fejét; vidáman mosolygott, szellemesen gúnyolódott. Ügy vélte, jobb ha ö neveti az embereket. semmint ezek kacagják őt. Hig'jék azt,, hogy 5 még a régi, az a régi. ki szívből kacagta a férfiakat. Es ez volt az egyedüli, a mit s z i v- b ő 1 tett s most még ezt se tudja szívből tenniAztán még néhány esztendő repült el. 0 mér végleg lemondott holmi királyi sarjról, vagy bácskai na bobról, de arca még mindig a régi gúnyos arc volt, fejtartása a regi büszke fejtarias. Pedig ő igeit jól tudta, hogy milyen más, mint egykor volt, minő egészen más . . . Az élhetetlen leány egy napon meglepte a világot Felesége lett etry éltesebb, két gyermekkel biró özvegy mészáros mesternek. Szegény leány, illetve asszony! Azt mon*. dotta mindenfelé, bogy ő nagyon szánta, sajnálta a két. árva gyermeket, ne n tudta elnézni, hogv anya nélkül legyenek. És ő azt ldfte, bogy a világ elhiszi azt, hogy merő szánalomból lett az özvegy ember neje. Hogy őt ne szánják, ö szánakozott. Ebben is megelőzni akarta az embereket. llajdu Ilona. r
