Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-20 / 34. szám

K Ö V A It VIDÉK angnsítns 90. Beiratkozás. IV. Beiratkozás a 4 tudománykamn. V. Gyógyszerészettan hallgatók. VI. Otszágos Középia* kölni Tanárképző intézet. VII. Egyetemi egyesületek. Vili. Ösztöndíjak, segélydijak és egyetemi alapít­ványok. IX. Záradék. (Hirdetési táblák). X. rész „Függelék“ ben a négy tudnmáuykarou a rendes es remikivllli hallgatók számára husználatos „Szár­mazási ivek“ mintalapjai vannak, megfelelő sziliek­ben bemutatva A füzet ára 1 korona. Kapható szerzőnél Kolozsvárt »Központi Egyetem); úgy­szintén az egyetemi főpedelusnál, a helybeli könyv­kereskedőknél és az Egyetem-utcai „Mensa- Tőzsdédben.)! Áthelyezés. A m. kir. vallás és köz­oktatásügyi miniszter Szűcs Gyula helybeli állami tanítót a Pilisszentkereszti állami is­kolához, — helyébe pedig a helybeli állami iskolához kárpáti Elemér állami tanítót — helyezte át. Az ország«» vásárról. Régen volt ilyen élénk forgalmú országos vásár községünk­ben mint az e hó 16-án tartott országos baromvásár. A forgalom emelé éhez hoz­zá járult elsősorban, hogy községünk leg­közelebb majdnem két hónapon át zárlat alatt állott, másodsorban pedig hogy Nagy­bánya és Szatmár jelenleg is zárlat alatt állanak. Felhajtafott: szarvasmarha 3492, ló 411, juh 620, sertés 78. Eladatott: szarvas- marha 1 244, ló 108, juh 251, sertés 412. Leopold Gyula, az »Általános Tudó­sitó« szerkesztője és hirdetési iroda tulaj­donosa Budapesten 15 év óta fejt ki agilis tevékenységet, hogy a sajtó és hirdetők érdekét összeegyeztesse. Bátran állítható, hogy Leopold Gyula irodája nagyban hozzá­járult, hogy a reklám hazánkban is terv­szerűen és hatásosan fejlődjék, hogy a ke­reslet és kínálat legkényelmesebb és leg­olcsóbb közvetítője minél jobban emelje a forgalmat és befolyásolja a versenyt. Tud­ják ma már a kereskedelmi-, gazdasági- és ipari üzletek, vállalatok, hogy az állandó, ügyes és észszerű reklámozás emeli hírne­vüket, növeli forgalmukat, gyarapítja va­gyonukat. Nem oly könnyű azonban a sike­res reklámozás; nagy gyakorlat, tapasztalat, ludas és szorgalmas munka szükséges ehhez. Tudomásunk szerint Leopold Gyula nagy aparátussai dolgozó irodája felel meg kitü­nően hivatásának és örvend nagy bizalom­nak, miért is nemcsak a legnagyobb magyar- országi, hanem a tekintélyesebb és legelőke­lőbb külföldi cégek is állandó üzletfelei, mert kiváló szakértelemmel, felülinulhatlan pon­tossággal, odaadó lelkiismeretességgel és nagyon szolid árak mellett eszközöl bármi­féle hirdetéseket, reklámokat úgy az összes budapesti és vidéki, mint a künöldi lapok­ban és naptárakban. Vakációzó gyermekek, akármennyi szó­rakozásnál kínálkozik nekik ilyenkor nyáron a ter­mészet, mégis csak clő előveszik Sebük Zsigmond es Beuedek Elek képes gyermeklapját a Jó Pajtas-t, bogy a játékban, fürdésben elfáradva olvasgassa­nak benne. S a lap ki is elégíti érdeklődésünket, minden száma tele van csupa élvezetes és kedves küzleményuyel. Legújabb, augusztus Id-iki szá­mába Ábrányi Emil irt verset, Szabóné Nogál] Janka elbeszélést, Dürmögö Dömötört a csabai tó­nál utaztatja ttebők Zsigmoud, kedves mesét mond a macskáról meg az egérről Elek nagyapó, tréiás elbeszélést Zsoldos László, szép képet rajzolt Baranski László, mulattató történetet mond el a cápáról Zsiga bácsi, Zsoldos László folytatja re­gényét. A Kis Krónika rovat képes aktualitásai, a rejtvények és szerkesztői izeuetek egészítik ki e szám gazdag és változatos tartalmát. A Jó Pajtas-t a Frauklin-Társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér. félévre 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad s kívá­natra mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás* kiadóhivatala Budapest, Egyetem-u, 4. Fömunkatársak : Dr. Olsavizky Gyula és Ackermann Béla. Laptulajdonos : BARNA BENŐ. 1911. El 12/B-9. ftrlejtési hirdetmény és feltételek, A nagysomkuti kir. járásbíróság hivatali va­lamint fogház helyiségeinek fűtésére az 1912. év­ben szükségss 100 köb meter száraz, kemény, uiindeu nagyobb törzsek nélküli, legalább egy év előtt levágott tölgy, vagy bükk hasábos tűzifa szállítása céljából a kir járásbíróságnál a kir. járás- bíróság vezetőjének hivatalos helyiségében 1911, évi szeptember hé 2S. napján délelőtt IO érakor xárt ajánlatokkal egybeké* tétt árlejtés fog tartatni. Az évi szükséglétül megállapított fűtő anyag mennyiségből az 1912. év első felében a kir. járás­bíróság részére 33 és fél köbméter, a fogház ré­szére 16 és fél köbméter 1912. év január első napjáig, a második félévi is ugyanannyi mennyi­ségű szükséglet 1912. évi október bó 1-ső nap. jáig lesz beszállítandó a kir. járásbíróság épületé­hez s a kijelölt helyen megmérbetücn rendesen kirakva a kir. járásbíróság vezetőjéuek, vagy meg­bízottjának át és számba adandó. A beszállított fűtőanyag ára az egyes részle­tek átvételét követő 15 nap alatt a vállalkozónak szabályszeiüen kiállított s a II. és Ili. fokozat sze­rint bélyegezett nyugtájára a járásbíróság szükség­letéért a szatmárnémetit kir. töivényszéki elnök, a fogház szükségletéért pedig a kir. járásbíróság vezetője által fog kifizettetni. A vállalkozó áltál leteendő bánatpénz 5 szá­zaléka, — mely a vallalat értékének 10 százaié, kára lesz kiegészítendő, — mint biztosíték állami pénztárban fog kezcltetui s az csak a vallalat tel* jesitésc után fog a vállalkozónak kiadatni. Ha a fent kitett mennyiség az évi szükség­letet uem fedezné, a vállalkozó köteles leeud a további mennyiséget a jelen szerződésben megálla­pított egység árakért a járásbíróság vezetőjének felhívására 8 nap alatt beszállítani s a fentirt mó­dozatok szerint átadni. A vallalat után jaró kincstári illetéket, — úgy a megkötendő szerződés példányainak bélyegét vállalkozó tartozik viselni. A vállalat oda ítélése felett a kir. járásbíró­ság felettes hatósága fog dönteni. A menuyibeu vállalkozó a feltételeknek ele­get uem tenue, úgy a bánatpénze elvész b a szük­ségletet jogosított lesz a kir. járásbíróság vezetője a vállalkozó kárára és költségére azonnal bármely árban beszerezni. Felhivaiuuk mindazok, akik a jelzett szállí­tásra vállalkozni óhajtanak, bogy a fenti határna­pon ajánlataikat tegyék meg, azonbau az árlejtés megkezdéséig az ajáulati összeg 5 százalékát bá­natpénzül letétbe helyezzék. A bánatpénz s az 1 koronás bélyeggel ellá­tott zárt ajánlatok csak az árlejtés megkezdéséig fogadtatnak el. Az ajánlat következőleg készítendő el : A kir. járásbíróságnak Nagysomkuton. (1 kor. bélyeg h.) Éu N. N.------—— lakos vállalkozó ajánlatot teszek az 1911. El. 12/B—9. száma árlejtés hirdetményben kiirt s a nagysom­kuti kir. járásbíróság hivatali és fogházhelyiségei­nek fűtésére az 1912. évben szükségleudő--------­köbméter tűzifának szállítására-----kor.—fill, egy­ség árban, összesen ——'tor,—fill, végösszeggel. A bánatpénz az általam ajánlott végösszeg 5 százaléka erejéig, vagyis-----kor.—fill, a uagy­somk uti kir. adóhivatalnál letettem b a letét nyug- tát csatolom. A kiírási művelet s annak összes tartozékait, különösen pedig a szállítási feltételeket ismerem 8 azokat magamra nézve kötelezőkul elfogadom. Kelt--------1911.-----bó—u. sajátkezű aláírás. A zárt ajánlatok „Tttzifá szállítására vonatkozó ajánlat** felirattal jelzett s lepecsé­telt borítékban a kir. járásbíróság vezetőjénél adandók be. Az árlejtés feltételei a kir. járásbíróság J.-ső 6/.ámu jegyzői irodájában a hivatalos órák alatt megtekiuthetők. A kir. járáBbiróság Kagysomkut, 1911. augusztus hó 6-án. Pályi Béla vezető kir. járásbiró. 747, — 1911. vhtó sz. Árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évj LX. t.-c, 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a szatmári kir. törvényszéknek 1910. évi 13874. számú végzése következtében Dr. Blumen- féld Dezső ügyvéd által képviselt ifj. Both Béla javára ados ellen 1058 kor. 78 fiit. s jár* erejéig 1910. évi aug. hó San és október 24-éu fogana­tosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfog- lalt és 1048 korouára becsült következő iugósá, gok, u. m. csűr, borjú, búza, tengeri és takarmány nyilvános árverésen eladatnak. Mely árveiésuek a nagysomkuti kir. járásbí­róságnak 1910-ik évi V. 455. számú végzése foly­tán 1058 kor. 78 fill, tőkekövetelés, enuek időközi 6 százalékos kamatai, Csolton és folytatólag Nagy- somkuton adós lakásán leendő megtartására 1911. évi augusztus hő 24-ik napjának d. u. 3 órája batáridőül kitttzotik és ahhoz a vonni szándékozók ezenuel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi LX. t-c. 107. és 108 §-ai értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fog­nak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltattak és azokra kielé­gítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi l.X. t-c. 120 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagysomkut, 1911. évi augusztus hó 9, Gámentzy János, bír. végrehajtó. A termést megkétszerezi. ► •w ■ * •o A — a ft a? <£ & a? ^ a termőföld ha kellően munkálják; a jó megmunkáláshoz elengedhetetlen £ kellék az összes trágyaféléknél jobhau bevált és olcsóbb ^ % fekál-komposzt trágya 1 melyet olcsó áron árusít az (ELSO SXATJIAKI MÍÍTBÁGYAOTAR.« | Kérjen prospektust. w w $ & SS ARANYBANYA A termést megkétszerezi.

Next

/
Thumbnails
Contents