Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-01 / 1. szám

2 KOVÁRVIDEK Kereskedő Is köteles segédjének szolgálati bizonyítványt edni, így határozott a kereskedelmi minisz­ter 78,000)909 sz.a. egy iparkihágási ügyben, melynek tárgyát az képezte, hogy egy cég vonakodott a. szolgálat DÓI kilépett segédjének az általa kért szolgálati bizonyítványt kiadni. Az első és másodfokú iparhatóság a panaszt elutasította, támaszkodva az ipartorvény 104 S-ára, mely csak munkakönyvvel ellátott iparossegéddel szemben kötelezi a munka­adót a szo'gálati bizoyitváry kiállítására. Ezzel szemben a kereskedelmi miniszter kötelezte a céget, hogy a segéd részére az előbbi szolgálati viszonyáról, nevezetesen annak kezdetéről, megszűnéséről, az alkal­mazás minőségéről s általában e szol­gálati viszonyra vonatkozó mindazokról az adatokról, amiket az alkalmazott kivén, a véghatározat kézbesítésé!ől számított 3 nap alatt az igazságnak megfelelő bizonyít­ványt állítson ki. A miniszter határozata a következőkkel van okolva: Az 1884 évi XVII. t.-c. 104. §-a értel­mében az iparos és ezalatt azr ipartorvény 1. §-a értelmében a kereskedő is értendő, köteles a segéd kívánatéra a fennálló szer­ződési \iszony megszűntéről és ugyancsak a segód kivánatára annak magaviseletéről az igazságnak megfelelő bizonyítványt adni éspedig a törvény idézett szakaszából kivehetőleg tekintet nélkül arra, hogy a segéd­nek van e munkakönyvé vagy nincs. Igaz uyyan hogy a nevezett munkaadó cég sz iratok szerint panaszos alkalmazottjának már kiállított egy szolgálati bizonyítványt, azon. ban ebben anélkül, hogy az alkalmazott azi kívánta volna, az alkalmazott magaviseleté, re is kiterjeszkedett, s így az alkalmazót nem köteles elfogadni. — Hírek. Előfizetési felhívás. Mai számunkkal, lapunk alapításának ! nyolcadik év folyóirtába léptünk. Hogy hivatásunknak és kötelezettsé­günknek minden irányban megfelelhessünk, teljes tisztelettel kérjük lapunk igen tisztelt 1 olvasóit, hogy lapunkra az előfizetéseket az újév alkalmából megújítani szíveskedjenek. Vidéki igen tiszteli előjizetöinket pedig különösen felkérjük, hogy a múlt évről hátralékban maradt előfizetési dijjakat most okvetlen kiegyenlíteni szíveskedjenek. Tartozásukat feltünteti azon posta utalvány melyet lapunk egyik utóbbi szá­mához mellékeltünk. Helybeli igen tisztelt í előfizetőinket pedig értesítjük, hogy az elő- : fizetési dijjak beszedésével Vider Jakab i helybeli nyomdászt bíztuk meg a kinek nyomdájában lapunk ez idő szerint készül. Lapunkra előfizetni léket egy évre: — — 8 koronáért fé! évre: — — 4 » egy negyed évre : — 2 » Boldog uj évet kivánauk lapunk tisztelt olvasóinak és munka társainak. Bncsuzás. Mind azon barátaim, ismerő­seim és jó akaróimtól, kiktől Szatmárra való költözködésem és Nagysomkutról való távozásom alkalmával személyesen el nem köszönhettem ez utón búcsúzom. Frankovits M ó r. Emlékeztető. A „Kővárvidéki társaskör 4 január hó 2-án délután 4 órakor tartja rendes évi közgyűlését. Megbízás. A nagyváradi posta és távirda igazgatóság, a Kővargarán létesített posta ügynökség vezetésével Löv Mihály kővár- garai körjegyzőt bizta meg. Kinevezés A földmivelésügyi m. kit; miniszter járásunk területére gazdasági tudó­sítóul Tóth János Kővárho-szufaiusi ura­dalmi intézőt nevezte ki. Tíz éves jubileum. A községünkben fennálló izr. nő egylet ez évi február havában az egyletnek tiz eves fennállását nagyobb szabású ünnepélyei szándékszik megünr.e* pelni. Pályázat aljegyzői állásra. A Nagybányai járáshoz tartózó erdőszádai körjegyzőségben üresedésbe jött aljegyzői altásra pályázati hogy találkozzam a kisasszonnyal. Tudtam, liogy agyon íoszüit helyzetbe leszünk mind a ketten. Hogy táncoljunk egy négyesben, mikor haragban vagyunk egymással^! Hogy nyújtsunk neki kezet a „Simple chaine“-nél vágj' a „sétánál“ karomat, mikor az utcán sem köszöntjlík egymást! Legjobb szerettem volna észrevétlenül elhagyni a termet de hát nem lehetett, hisz foglalkozva voltam a gyógyszerész leányával, így evőd;cm mgamban m mialatt azon törtem a ifjúmét, hogy lehetne a gordiusi csomót megoldani. \ égre mentő eszmém támadt. A német császár is elment bünbánólag. Goaosszába, miért nem mehetnék én egy szép le­ányhoz, a ki nincs oly messze mint Ganossza> hanem ugyanabban a teremben, melyben én vagyok, Oda léptem Jolán kisasszonyhoz, köszöntöttem s azután bocsánatot kértem tőle, a múltkor „saj­nos félreértés“ következtében megsértettem. Kez­detben meg volt lepetve merész föllépésem által de később beszélgetésbe eredtünk agy mintha misem történt volna közöltünk. Foglalkoztam is Vele a második négyesre-^ A cigányok elhúzták az első négyes beveze­tőjét. Csalán Pista harsány hangja megszólalt. Tessék felállni a négyeshez!— Éo a gyógyszerész leányával a colone közepén foglaltain állást. — Vis-á-vis-m Jolán ki asszony volt párjával, a hely­beli fötanitóval. Olyan boldognak éreztem maga­mat mint mikor először jártam föl Keresztesiekhez. — A totarok szépen rendben folytak. A vege leié Csalán Pistának az az ötlete támadt, hogy „rétest*, rendez. Bocsánatot kérek tekintetes törvényszék, ha bátorkodom elmagyarázni, hogy mi az a „rétes" mert ez szoros összfeüggésben áll pimaszommal. A párok kezet fognak egymással, Egy íem vagy nő megáll a közepén és e körül Csavarodnak a .öbbiek, Így több gyüiü képződik egymás Körül, akárcsak egy mákosjrétesnél. Természetes, hogy a ki közepére jut, annak a sorsa nem irigylendő, mert úgy összepréselik akár egy préselt négyes szivar. Jolán kisasszony került a középre én még sze. rencsémre vagyis inkább szerencsétlenségemre közvetlen közelébe. Meglehet, hogy nem véletlenül jutottunk egy más mellé, tálán Csalán Pista _______________________________ jan. 1. kérvények január hó 8-ig adhatók be, A választás január 12-én délelőtt 11 órakor fog megtartatni. Frankovits Mór bankigazgató búcsúja1 Decem­ber hó 28-án a Nsgysomkuti kereskedelmi bank r t. igszgatósagi ülésén búcsúzott el ez igazgatósági tagoktól az intézet vezér­igazgatója, a mikor is Dr. Simon Miksa igazgató mélyen meghatva köszöntötte és méltatta érdemeit, s fejezte ki úgy a saját, mint az igazgatósagnevében távozása feletti őszinte és mély sajnálkozását. Frankovits Mór erre megindu'tanmon­dott köszönetét úgy igazgató társának, mint az összes igazgatósági tagoknak az eddigi bizalomért. HirschIgná^z igazgatósági tag indítvá­nyára az igazgatóság, lelkesedéssel elhatá­rozta, hogy a távozó vezérigazgató arckepét az intézet számára megfesteti. Ugyanezen ülésen egyhangú lelkese­déssel vezérigazgatóvá Dr. Simon Miksa választatott meg, s ennek következtében az igazgatóság elhatározta, hogy az általa eddig viselt igazgatói állés betöltetlenül marad. Ülés után az uj vezérigazgató az igaz. gatősági tagoltat és tisztviselőket megven­dégelte. Községi gyűlés. Községünk képvise’ő testületé e hó 28 án rendkívül képviselő testületi ül-se tartott, a mely egyben utolsó ülése volt ezen évben. A jegyzőkönyvet Mán Lajos és Bocsánc/y Marton községi képviselők hitelesítették. Ez alkalommal az alábbi ügyek nyertek elintézést. 1.) A köz. ségi mészárszékek átalakításával a községi elő’járóság bízatott meg. 2.) A községi elől jároság által elő erjesztett 1909. évi pót költségvetést egyhangúlag elfogadta és meg állapította mtly szerint 1909. évre pótlólag 16 1|2uj0 pótadó lesz kivetendő. 3)Pomucz Péter kőmives, Mihály Abraham kereskedő és Frank Mór czipésznek a telepedési enge déiyt megadta, és terhűkre egyenként 20 K telepedési dijjat állapított meg. 4 ) A kir. kincstár és a község között a kir. jarasbi- ósági épület telkére nézve — ktre jött eszelte azt ki úgy. A mi máskor tiltva volt, most megtehettem, átölelhettem Jolán karcsú derekát. Sohasem tetszett még oly szépnek mint akkor, hófehér ruhájában, kivágott kis czipöibou, Egész közelről láttam piruló arc/áh mely jobban égetett eugem mint őt. éreztem eper-ajka forró leheletét, hallottam keble pors pihegését és hirtelen koromsötét éj lepte el az egész temet. A s?él fölcsapta az ablakokat és a betóduló légáram eloltotta a csillár­okban égő gyertyákat. Megjegyzem, hogy Csalán Pista nagy kópé, nem tudo.n nem-e ő feledtette nyitva szándékosan az ablakokat. Iszonyú zaj, zűrzavar támadt. A szép leányok sikoltozása, mert a csúnyák nem törődtek vele, a mamák jajve- széklése és folyton kiáltások : „kinél van gyufa ?“ töltötték meg a termet. A cigányok leugrottak az emelvényről, hogy megmentsék egyetlen vagyonukat, hegt (lejüket. A „rétes“ mely eddig szilárdan állott, bomladozni kezdett. Azt tarija a közmondás,1 hogy zavarosban jó hcuaszni- A pillanat olyan alkalmas volt, Jolán kisasszony meg o:yan közel. Hirtelen forró csökott nyomtam p-eziny ajkaira. Folytatjuk,

Next

/
Thumbnails
Contents