Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-07 / 45. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre — — — 2 K Fél évre — — — -=> 4 K Egy szám ára - — 20 fillér, i Főszerkesztő: Dr, Olsavszky Viktor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér _ 388. sz. Felelős szerkesztő: Barna Benő. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Társadalmi forrongások. A haladó kor fokozódó szükségleteivel szemben a létküzdelemben eddig rendezésre állott eszközök elégtelennek bizonyultak, Szerencsére, hogy nemcsak az életfeltételek, de maga az emberi nem is folytonos evolúcióban van és mindig uj fegyvereket nyer a létért való küzdelemben. A fejlődő tökélesedés nyomai már is erősen mutatkoznak, különösen a nyugoti nemzeteknél, a melyek mint legrégibb európai kui- turnépek a legkedvezőbb körülmények között éltek és melyeknek fejlődése következéskép a legeiőrehaladottabb stádiumban van. Ezek körében már mutatkozik a legújabb szükségletek felismerésére és kielégítésére egy újabb érzék — a társadalmi érzék. A magyar faj még nem érte el ezt a fejlődési fokot és szinte tanácstalanul áll a XX. század elején a legkülönfélébb velleitásoknak eddig soha nem tapasztalt szörnyű káoszában, melyben az istentagadás a fanatizmussal, a mindenható állam az államnélküliséggel, a legkorlátlanabb individualizmus az anarkia, a vas- marku szocializmussal, eogizmus az altruizmussal vivja szörnyű harcát. Szinte félő, hogy ez a féktelen forgatag, mely mindent veszélylyel fenyeget, tényleg elsöpri azokat az államokat, melyek nem látják az ellentétes erők eredőjének irányát, mely a kibontakozás felé vezet. A kérdések tömkelegéiben, a hol az okok komlexumánál fogva az ész hatalma megtörik, mintegy beidegezi az ember a hatásokat és ellenhatásokat és csak ezen irányítása után mehet. A társadalomnak még azon rétegeiben is, melyek vezérszerep vivésére volnának hivatva és tényleg visznek is, a legtöbbekben hiányzik a társadalmi öntudat, vagyis nincs meg bennük az a fizikai állapot, mely megteremted az emberrel nemcsak azt, hogy ő minden más embertől különálló „én“, hanem azt is, hogy azokkal együtt egy összefüggő organikus egészet, egy élő individiumot képez, melynek magában véve ő csak elenyésző, csekély része. Nem kell azonban azt gondolni, hogy a társadalmi öntudatnak a kifejlődésére csak várni kell és hogy az, ha itt van az ideje, úgy is kifejlődik. Az evolucionalis fejlődés mindig a viszo- ! nyolc hatása alatt keletkezik, tehát utólagos, alkalmazkodó jellegű, de kifejleszthető preventive is, ha előidézzük az okokat, a melyeknek eredménye. Annyi bizonyos, hogy a szükségletek felismerése nélkül a társadalom nem ismerheti fel azon feladatait sem, melyeket maga elé tűzni és megvalósítani, vagy melyért küzdeni hivatva van. Ezen szükségleteknek és feladatoknak fel nem ismerése az oka nagyrészt annak is, hogy a parlamentarizmus annyira lejárta magát. De oka másrészt annak is, hogy nálunk hiányzik* a közérzületnek és közvéleménynek hatalmasabb kifejlődése. Nincs meg a közérdeknek az a világos felfogása, mely megtanítaná az embereket, hogy a közjó előmozdítása a legjutalmazóbb befektetés. Ezen felfogásnak beleoltása az állampolgárokba a legjobb szer a torzsalkodások és politikai gyüiölség jelien, ez maga képes az annyit hangoztatott korrupció ellen sikra szállani. Es társadalmi érzékünk hiányának még egy végső oka van : hogy a társadalom semmi elismeréssel sem adózik azoknak, a kik ezekkel a kérdésekkel behatóbban foglalkoznak. A minek okát legalább részben abban kell keresni, hogy igen sokan ezek közül, a kik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak — sajnos szembehelyezkednek a nemzeti eszmével. ' Állattenyésztés és takarmánytermesztés. Magyarország szarvasmarhatenyésztése kétségen kivül szép fejlődésnek indult az utóbbi évtizedekben, számszerűleg azonban még mindig nem szaporodik olyan arányban, aminő arányban hazánkban s a külföldön a húsfogyasztás fokozódik s a minő arányban a bel- terjesebb gazdálkodás által igényelt trágyaszükséglet azt megkívánná. Nem szaporodik számszerűleg a kívánatos módon tisztán csak azért, mert a szűkös takarmányozási viszonyok ezt nem engedik meg. A magyar gazda ide s tova egy évtized óta takarmányhiánnyal küzd. Az egymást követő száraz évek néha félannyi takarmányt sem szolgáltatnak, mint amennyi normális években teremne s igy a meglevő állatállomány is töb- nyire rosszul, silányan telel ki. A takarmányhiányért azonban nem szabad egyedül az időjárást okolnunk, jórészt maguk is okai vagyunk annak, mert nem termelünk elég nagy területen takarmányt s nem ápoljuk, nem gondozzuk kellőleg rétjeinket, amelyek enA gyermek. A kakukos óra bele kiabálta a csendes éjszakába tizenegyszer a hangját s azután ismét elnémult, más zaj nem hallatszott, csak az óra ketyegése és a zöld selyemmel bélelt kis ágyban fekvő gyermek ziháló hörgése. A tompított fénynyel világitó lámpára borított csipke-ernyő éppen csak megtörte a szoba sötétségét, fényköre csak az asztal fölé borult, de egészben mélyebb homály volt a szobában, mint sem megkülönböztetni lehetett volna a tárgyakat. A nehéz függönynyel elválasztott ebédlőajtóban olykor megjelen egy férfi, kinek körvonalai vókignyul- tak a szőnyeges világos falon s majd ismét visszavonult, folytatta tompán liaDgzó, monoton sétáját s a kis beteget ápoló anya egyedül maradt félig halott gyermekével. Nehéz sóhajai visszafojtva törtek utat száraz, repedt ajakán, nyakát előre szegve, derékból egészen odahajolva a kis ágyhoz, görcsösen összekulcsolt k-.-zek- kel, szavak nélkül imádkozott. Torka kiszáradt, égő szemei könnytelenű! meredtek a gyermekre s lázas kíntól sajgóit a szive szerencsétlen kis fia szenvedései miatt. Valamikor olyan szép volt az ő életük, csupa szia, ragyogás rezgett a levegőben, amint ők árnyalatokban láttak és oktávokba szedték a zenéjét annak a sok hangnak, amit az alkony susogása, az éj némán beszélő csendje és a hajnal világító sugara mesélt a levegőbe. Karöltve forrtak egymáshoz s a jó lelkű emberek ártatlanságával bámulták a fa rügyezését, a virágok bimbó-fakadását és a gyümölcsért színének tarkaságát. Nem bántotta őket az emberek kicsinyes irigy kedése, távolt éltek tőlük, mert nekik olyan sok mindenük volt, ami irigységet keltett, s ezzel sem akarták az embereket bántani. „Zsugorik, embergyülölök“. mondták a legközelebbi szomszédaik is. Pedig csak emberismerők voltak és ezért kerüliék őket. Ártatlan gyönyörökben lelték az örömüket és a lelkűk tele volt az élet-bölcseség örök kincseivel. Mások azon tanakodtak, tépeiődtek : hát ezeknek az élete csupa mézes hét lesz, melyet a lét gyarlósága apró bajaival soha sem zavar meg ? Mig másokat ezer gond s unnak küzdelme gyötör, ezek fölött csak elsuhan az árny komor szele ? Erősek ők, mint a tölgy évszázados törzse, hogy meg nem lengeti a szél vihara sem ? A kételkedők, az irigyek szofizrnát emlegettek. „Minden háznak meg van a maga kereszlje“, ezeknek is bizonyosan vau, mert nincs gyermekük. Kire hagyják a nevüket, vagyonukat? Szét prédálják majd a kapzsi rokonok között. Ezzel vigasztalták egymást, S egyszerre elhallgattak az emberek, mert lett gyermek. Sok csipke, patyolat, vászon és lenge batiszt holmivárta akis jövevényt. Sok-sok könny árán érték el, mig a kis fiú első szavait hallhatták. Az asszony kacagását már nem fulasztotta csókba a férj fütyülő, hangos kedve. A park fővénye nem ropogott kergetőző játékok lépése alatt. Az asszony szemében állandóan ott rezgett a könny, mikor az urával együtt nézegették a kis fiút s inig a férj részvéttel lecsókolta a lopergő könnycseppet a felesége szeméből, a kis fiú hancurázé kedvet kapott, idétlen mozgásokkal leverte a takarót magáról és a selyem csipkék között púpos, nyomorék, kis teste olyan szívfacsaró látváuy volt. Hangos zokogásra fakadt az annya, mig a kis fiú nagy szemeivel reájuk bámult, kis kezeit felnyitotta. „Tye-tye“ szavainak csak az anya szive adott értelmet. Ölébe kapta, csókjaival halmozta el, szere- tete becéző szavaival babuskálta s könnyei szakadatlanul hullottak. „Hisz igy is a mi gyermekünk“, ismételgették egymásnak vigasztalóau. Azok a csodaszép tervek, melyek a babaruha mindeu öltésénél más variációban szövődtek a nevelést, a jövőt illetőleg, átalakultak egész más formára, de
