Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-18 / 16. szám

"VII, évfolyam. Nagysomkut, 1909. ápril 18. 16-ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. // Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre Kél évre — — — =* 4 K Egy szám ára- 2K 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér_ 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Kisiparosok szellemi önkép­zéséről. A nagytudósok, a kiválló elmék egybehang­zóan elösmerik, hogy az ember soha se tanul­hat eleget. Mindig akad valami uj, ami (isme­retlen a nagytudományu és magas képzettségű etrvén előtt. Ki minél többet tud, annál inkább rájön arra a nagy igazságra, hogy még mindig nem tud eleget; igen sok olyasmi van, amit még megtanulni lehet. Az alacsonyabb képzettségű, a felületes tudású ember van csak nagyra a tudományával, Jjplott — ezt csak ő nem látja be — kevés a „vágott dohánya“. A mi kisiparosaink legtöbbje szellemileg még igen tökéletlen fokon áll. Kevés iskolát látogatott, s hogy iparos mesterségre adta a fejét, vajmi keveset törődik önképzésével. Sok­kal kényelemszeretőbb, sokkal nehézkesebb, semhogy férfi korában is törje a fejét, erőltesse az agyát. Mert hát csakugyan kinos dolog kényszeredetten, energia és kedv nélkül a ta­nulásra adnia magát valakinek. Az erőltetett tanulás, a „muszáj“ szellemi képzés fabatkát sem ér és kár minden rápo­csékolt pillanatért. A kisiparosság zöme nálunk abban a meg­rögzött hitben él, hogy nagyobb tudás és kép­zettség nélkül is boldogul, ha kedvez a sze­rencse. A fiatalság inkább dáridózik, duhajkodik szabad idejében a meglettebb ember tele van egyéb bajokkal és gondokkal szabad idejét a korcsmái életre, kártyázásra fordítja, semhogy önképzésére gondolna, de a legnagyobb baj a közönyösségben, a felületességben keresendő. Balitélet és téves nézet félvállról azt han­goztatni, hogy a kisiparosnak nem kell többet tudni, mint a mit a népiskolában tanult, vagyis elegendő, ha éppen olvasni Írni és netán szá­molni is tud. Igen kevés az a tudás, és hogy mennyire igy van ez, látnivaló a kormánykörök részéről is, hogy mind nagyobb gondot fordí­tanak az iparosság tudásának, képzettségének emelésére. Igaz, hogy ezek a kormánytényke­dések jórészt az iparosság szaktudásának,..szak- képzettségének fejlesztésére irányulnak, de ezen az utón aztán a komoly gondolkodású iparos tovább halad és más irányokban is képezi ma­gát. Megösmerkedik az ipar összes aktuális eseményeivel, rendeletekkel, törvényekkel, újí­tásokkal, megtanulja, hogy mi mindent kell tudni egy müveit iparosnak és az életben ér­vényesíti ezen ösmereteit. A legjobb tanítója a kisiparosnak a szak­lap, szakkönyv, ha ezeket rendszeresen és ki­váló gonddal tanulmányozza, ha gondolkodik szabadidejében az olvasottak felett, ha hozzá­fűzi saját gondolatait én ha összekerül társa- I ival, ezekről eszmecserét folytat, fokozatosan ; tőkésíteni fogja tudását és igazi örömmel tölti el az a tudat, hogy nem él úgy mint a siva- ' tag lakója. A szellemi önképzés nemes elengedhetet­len kövételménye az emberiségnek. A tudatlan­ságban élők sehogy sem tudnak beleilleszkedni a modern korba, mindent máskép látnak, semmi sem tetszik nekik, zsimbesek és elégedetlenek, mert hisz ők visszamaradottak. Az önképzésre fordított szabad idő igen gyümölcsöző befektetés, olyan tőke, mely kell, hogy idővel, ha szerényen bár, de minden esetre kamatozzék. A szellemileg képzett egyén más­kép beszél és cselekszik, mint a maradiságban éldegélő, szűklátókörű ember. Kisiparosainkra igazi jótétemény, ha min­den felesleges idejüket önképzésükre felhasz­nálják és erre alkalom van, csak kedv legyen hozzá. Hol kellő ambició van, ott megtalálható az önképzés iránti igaz szeretet, ott olvas, ta­nul, felolvasásokat hallgat, értékes vitatkozáso­kat folytat, szóval fejleszti, képezi tudását az illető. A tanulás sohase késő és nem szégyen. A fejfájásról. A főfájás különféle okokra vezethető vissza. Egyik ok az igen gyakran előforduló emésztési zavarokban rejlik, midőn a belek tartalma erős nyomást gyakorolván a véredényekre, a vér a rendesnél nagyobb mennyiségben tolul az agy- velőhöz, ami a fejfájás kellemetlen érzetét okozza. fí fejfájás ellen a leghatalmasabb gyógyszer a hashajtó vagy zöldségekkel (saláta, ugorka stb.) való táplálkozás és a szabad levegőn való mozgás. Egy másik oka a fejfájásnak, ha nem áram­lik elegendő vér az agyvelőhöz. Itt tápdusabb eledelek élvezése válik szükségessé ; erős ó-bor ivása és gyakori mozgás megteszik a hatást. Ha ezzel nem érnénk célt, orvoshoz kell folyamodni. Egy harmadik oka a megerőltetett munkában rejlik. Ilyenkor pihenni kell és tartózkodni a meg­erőltetéstől. Erős izgatottság is okozhat fejfájást, de ez csak múló hatású. A féloldalu fejfájás (migraine) idegességnek a jele. E bajnál az idegek edzése válik szüksé­gessé. Ásványfürdók használata megteszi a jó szolgálatot, de erre az orvos tanácsa kérendő ki. „Kövárviáék“ tárcája. Nyomorultak. — Megyek ! . . . — Eredj! •— adta vissza a szót az asszony az urának. S a vállával, az ajkával oly mozdulatot tett, mintha csak mondta volna : — Mit is bánom én. Úgyis hiába . . . S az ember ment. Felhajtotta kis kabátjának gallérját, elsimította — csak úgy megszokásból — a bajuszát s hirtelen kilépett az ajtón. Amint elment, nem tudott magán uralkodni az asszony. A hidegtől fagyos, csontos kezét ölébe ejtette s beesett szeméből meg­eredtek a könnyek. Csendes zokogását már nem hal­lotta az embere. Könnyített magán. A könny oly jó vigasztaló s neki oly nagyon szükséges volt a vigasz­talásra. Fogytán volt már az ereje nagyon . . . Oly régen nem evett. Az ura — Istenem mióta ! — sem­mit sem keres. Semmit. El kell mennie ahhoz, aki segíthet rajta. Térden állva fog könyörögni neki. Kell, hogy megsegítse. Bár­mit tett, csak az ő vére. Menni készült. Összébb húzta szűk melén itt ott már szakadozó pamutkendőjét és egy hajtővel meg­tüzte. Men! ében belenézett a jégvirágos ablakba, de nem láthatta magát benne. Karikatúráját látta volna saját énjének. Nem volt pedig sohasem szép, de élet volt a szemeiben : most az is megtört. Azelőtt életpiros gömbölyű arca, most a sok nélkülözéstől sápadt és beesett, Egyetlen mentőgondolat motoszkált a fejében, el kell mennie hozzá. Megmondja neki: „Nem magamért könyörgök, mert nem bántam meg semmit. Még egy­szer megtennem ha elölről kellene kezdenem. Nem is azért, aki az egészségét hagyta nálad. Te tudod. De azért, akit a szivem alatt hordok, aki nem vétett ne­ked, aki a te véred is . . így fogja mondani. Nem gondolt tovább, mégis megelevenedett előtte, a küzdelmekkel teljes múlt. Amely még nem régen tart, s már is oly hoszzu . . , Az apja gyára, a beteg űzemfőnök, a bevallott szerelem majd az ellenzett egybekelés. S a beteg ember mellett a sok sok nélkülözés. Jóleső melegség járta át az idegeit. Keményen lépte át a küszöböt s ment végig udvaron. Be sem zárta maga után az ajtót. Ugyan mit vihetnének el tőlük, mikor semmijük sincs. Az utcára érve megcsapta a száraz, hidek levegő: napok óta nem volt kint a szobából. Gyorsabban kez­dett lépkedni. Hamar akart vissza térni az apja házá­ból, mielőtt az ura hazajönne. Oly különös volt azon- j ban minden. Az emberek mintha mind részegek lettek | volna. dülöngéltek. Á házak is mind közelebb hajlot- tak a földhöz ... — felfordultak ! — Homályosuló j szemmel még látta, hogy az emberek hozzászaladtak, hogy kimentsék a felforduló házak alól, magukkal mit sem törődve. Kétségbeesetten hördült fel. — Vigyázzatok! Ti is . . . * * * Az ember lassan átbaktatott a hosszú, síkos udvaron, ki a nyüzsgő utcára, keresni egy falat ke­nyeret, melyei meghosszabbithgtná mindkettőjük életét, vagy talán egy jól felöltözött urat ?! . Mielőtt elment volna, akart beszélni a senkiről meg nem feledkező Gondviselőről, meg az emberek jószivüségéről de maga sem hitt bennük. Hisz oly rég várják, hogy egyszer csak beállít hozzájuk valamelyik kétlábú halandó és segít rajtuk, hogy a remény is kihalt belőlük . . . A boulevardon az ivlámpák nappali fényt vetettek a mindenfélével megtömött kirakatokra, ahol vitte ma­gával a tömeg az egy éhes embert. Ma nem fog kö­nyörögni senkinek ! — határozta el magában. — Ma lenne éppen munka, ha már annyi idő óta nincs sehol ? Ezeknek kell segíteni rajtuk, akik gondatlanul fényesre vasalt keménykalapokban, melegen felöltözve sétálgat­nak. Megszólítja majd azt a szelíd arcú öreg urat, aki most jön, az okvetlen megsegíti.

Next

/
Thumbnails
Contents