Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-11 / 15. szám

VII. évfolyam. Magysomkut, 1909. ápril II. 15 ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGVSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Kgétíz évre Fel évre —■ Előfizetési ár: — — 8 K Negyed évié — --- 4 K Egy szám ára — 2 K 20 fillér. Főszerkesztő : Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő ; Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Telöki-tér 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Húsvéti gondolatok. A természet nem ismer csalódást. Ama tör­vények, melyek életének folyását irányítják, vas következetességgel érvényesülnek benne. A hosszú, dermesztő telet vidám arcú tavasz váltja fel. Zúzmara és hó elolvadnak s a mit a halál jégpáncéllal ölelt át, uj életre kél, millió sejtben uj élet duzzad, uj energia feszül. Pattogó rü­gyek, feslő lombok, ezer dalos madár üdvözli minden évben a tavasz feltámadását! Ez az évenkinti feltámadás képezi a ter­mészetben pezsgő élet alapfeltételét ! Nélküle elpusztulna minden s mezőink telelt a pólusok néma, halálos csendje borulna cl. Tavasszal van lelki életünk legnagyobb ünnepe is : a Husvét. A feltámadás az ujra- születés ünnepe ! Az erkölcsi regenerálódás ép oly szükséges feltétele az emberi élet nyugodt, tökéletes fejlődésének, mint a tavaszi ébredés a természet életének. Az ember minden munkája, minden törekvése elposványosodik, ha erkölcsi tartalommal nem bir. Minden emberi alkotásnak konserváló savát, tovább fejlesztő kovászát az ethikai alkatrész adja meg. A diadalmas lépé­sekkel előre törtető kultúra mindinkább érzi, hogy a társadalmat a technikai fejlődés s a gazdasági termelés mechanismusán kívül más erők is hordozzák. Az erkölcsi nézőpontokat nélkülöző s csak a matériára szegzett szemű bölcselet gúnyolhatja ez erőket üres idealógiá- nak vagy nem létező agyrémeknek; a küzdő nagy tömegek homlokán mindinkább az a gon­dolat gyöngyözik ki, az az érzés kap erőre, hogy a mechanikai erőkön kívül más, soha le nem fokozható hatalmak is intézik az emberi nem haladását. Mi lenne az emberi társadalomból, ha ki­vetné magából azokat az ideális erőket, melye­ket a testvériség, a szeretet, az odaadás, az áldozatkészség, a becsület nevei alatt ismerünk? Hiszen ezek azok a tényezők, melyek hivatása az ellentétek kiszögelléseit leköszörülni, az erő- különbözeteket kiegyenlíteni, a különböző irány­zatokat a közös érdekek sarkcsillagja felé terelni s igy az egyes individuumokat a nagy emberi társadalmat képező egység hasznos alkatrészeivé olvasztani. Miféle más forrasztó erőket tudtok ezek helyébe állítani ? Talán az önzést, vagy a materiális érdekeket ? Ezek egyeseket talán kö­zelebb hozhatnak, de annál inkább meglazítják a rétegeket. Carlyl, a mai társadalomnak nagy meg­figyelője és ismerője, azt mondja : hogy a mai társadalom felső és alsó rétegei úgy néznek egymásra, mintha távol eső zónák szülöttei vol­nának s egymással szemben nincs érezhetőbb ingerük, mint eltávolodni még jobban ; tempera­mentumuk „das Pathos der Distanz.“ Ennek pedig nem lehet más következménye, mint az összeomlás. Még a legerősebb acélszerkezetű gép is összetörik, ha nincsen olaja. Ez az olaj a társadalmi életben az erkölcsi tartalom. Az igazi szociológiának nem az a hivatása, hogy az ellentéteket kiólesitse, hanem hogy kö­zelebb hozza egymáshoz és elsimítsa, ezt pedig elérni erkölcsi erők közreműködése nélkül kép­telenség. Űrt ember és ember között csak lélekkel és érzéssel lehel kitölteni ; szakadékot kultúra elvadultság között csak az hidal át, aki magával hozza szivét, lelkét, jóindulatát, részvétét, finom érzékét, türeliTiét, bizalmát, szeretetét. Minden szociális irányzat, mely ezeket az erkölcsi té­nyezőket megveti, kudarccal fog végződni. Bár­minő robajjal és zajjal induljon meg szekere, kerekei szórhatják egy ideig a szikrákat, de előbb-utóbb darabokra törnek. Nincs-e tehát szükségünk az erkölcsi re­generálódásra? Nélkülözhetjük-e az erkölcsi ujra- születés Husvét ünnepét? Nem kell-e időközön- kint uj életre támasztanunk lelkünk ethikai tar­talmát ? Az öntudat nélküli természetet a "benne lefektetett törvények kényszerítik a tavasz ujra- ébredésére. Az öntudatos embert a helyes gon­dolkodás vezérli erre. A tavaszi húsvéti ünnep figyelmezteti reá. Ha pedig ezt magától nem akarná, akkor nehéz keresztek és véres Golgo­ták fogják reákényszeriteni. Veszprémy Sándor. Községi közgyűlés. Nagysomkut nagyközség képviselőtestülete1 o hó 4-én tartotta a f. 1909. évi rendes tavasz közgyűlését, a melyen tekintve, hogy a község1 számadásokon kivül a községi inezőbirói (mező­őri) állásnak választás utjáni betöltése is kivolt tűzve, — a képviselő testületi tagok majdnem teljes számban jelentek meg. A gyűlés lefolyásáról tudósításunk a követ­kező : Elnöklő Buttyán János községi birő a meg­jelentek üdvözlése után a közgyűlést megnyitott- nak nyilvánította és a jegyzőkönyv hitelesítésére Veszprémy Sándor és Frankovits Mór képviselő- testületi tagokat kérte fel. Ezek után Barna Benő községi jegyző mint előadó előterjesztette közgyűlés tárgyául kitűzött ügyeket, és mint elsőket a községi és kórházi pénztár 1908. évi zárszámadását, azon bejelen­Vad rózsaszál virágzik a dombtetőn. Vad rózsaszál virágaik a dombtetőn... Valamikor nekem is volt szeretőin 1 Szerettem őt forrón, hévvel, Szivem minden szerelmével. Mikor ajka rám nevetett, Szép kék szeme rámtekintett, Annyi édes, kéjes érzés Járta át a szivemet! Kit szerettem kijátszotta szerelmem. Csalfasággal elgyötörte a lelkem. Pedig gyakran esküdözte: Csak az enyém lesz örökre. Holdsugaras csendes este Százszor is ült az ölembe, Pici ajkát megcsókoltam Ezerszer is epedve. Megbánod még, hogy elhagytál angyalom! Siratni fogsz te eugemet még — nagyon ! Siratni fogsz éjjel s nappal, Epedve vársz két karoddal. Siratni fogsz, — de hiába I Nem hallgatok sírásodra : Mert akkor én már nem vágyom Csókjaidra s karodba. Nagy Tamás. A meglepetés. — Német huuioreszk. — Mint a galamb a párjával élhetett volna Péter gazda a feleségével, a piros pozsgás arca Lizivel, ha a Liziuek nem lett volna olyan veszedelmes, vesze­kedő szája és ha Péter gazda olykor-olykor koráb­ban tudott volna hazakerülni a kocsmából. így azonban minden héten néhányszor zivataros napok voltak Péter gazdáóknái, bár Péter nagyon tü­relmes, hidegvérű ember volt és szót sem válaszolt felesége hangos kifakadásairg, a melyek csaknem a szomszéd faluba clhallatszottak. Egyszer azonban a végsőig vitte az asszony és Pétert elhagyta türelme. A mint a szitkok egyre job­ban hullottak fejére, Péter szép lassan az ágy alá nyúlt, kihúzott alóla egy szöges papucsot és azt az asszonyhoz vágta. Péter gazda épen nem volt gyakor­lott a dobásban és egyes ablaktáblákon kivül életében még mit sem talált el, de most épen az orrát találta el feleségének. Lizinek ugyan meglehetős orra volt, de az egy szöges paraszt-papucs részére még sem veit beren­dezve. Lizi vérezni kezdett és torkaszakadtából kia­bált segii.ségórt, majd pedig az utcára futott. Epen cseodörjám? haladt végig az utcán, mely a szomszéd községbe/, tartozott. Lizi sírva mondta el az esetet az őrsvezetőnek és követelte tőle, hogy fér­jét megkötözve és megbilincselve azonnal vigyék el, zárják tömlőébe, mert ő gyilkossal nem marad egy fedél alatt. Az asszony kérését ugyan nem teljesítette az őrsvezető, de megígérte, hogy az esetről azonnal je­lentést fog tenni és férjét a bíróság majd megidézi. Tényleg, nem telt bele nagy idő és Péter gazda idézést 2apott a bíróságtól, mely a szomszéd város­ban volt. Péter fogta magát és vasárnap átgyalogolt a városba. Szerencsére nehány kocsma is útba esett, a hova Péter sorra bement, hogy egy kis bátorságot szedjen magába. így aztán mire a bíró elé jutott, tel­jesen elázott. A bíró alaposan leszidta Pétert, a ki kékült, zöldült, görcsösen kapaszkodott bele egy székbe és már előre fél, hogy milyen kemény büntetést fog a biró rásózni. Lizi asszonynak is rossz napja volt odahaza. Most már bánta, hogy urát ilyen meggondolatlanul feljelentette. Egész éjjel a szemét sem tudta lehunyni és aggódva figyelt, hogy mikor jön haza ura. Péter azonban csak harmadnap délben érkezett meg, ször­nyűséges állapotban. Teljesen meg volt törve és szo­morúan csüggesztette le főjét. Valóban szánaloruramél- tóau nézett ki. Péter lassú, szagatott, panaszos han­gon beszélni kezdett. Őt, szerencsét!en embert, sötét, nyirkos böitönbe vetették, mely kígyókkal, patkányok-

Next

/
Thumbnails
Contents