Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-21 / 12. szám

KÖVÁRVIDfK marc. 21. szövetkezetek felállításán, de nem tudták a dől- j got dűlőre vinni. Az efajta fáradozás tehát még sokáig vagy talán örökre meddő marad. A dolog inkább a tehetősebb mestereken múlt és múlik, akik nem törődtek és nem törődnek ipartársaik sorsával és hagyják őket vergődni, a hogy tudnak. A kis iparos magára van hagyatva és asze- j rint cselekedhetik, amint a viszonyok engedik. Számtalan mester, aki azelőtt csáládjával tisztes­ségesen meg tudott élni, reményt és bizalmat veszítve, ott hagyta mesterségét és nem egyszer a polgári önérzetet mélyen sértő szolgai állást fogadott el, csakhogy életét tovább tengethesse. Mások pedig, akik segédkorukban jeles munká­sok voltak, visszaadják iparjogukat és darabszá­mos munkát vállalnak. Ezzel aztán vége a sok erkölcsi, anyagi áldozatok árán szerzett dicsös- ségnek és polgári önérzetnek. íme a nagy betegségek egyike. Van aztán az iparnak egy olyan rákfenéje, 'amely fölülmúl minden más bajt. És ez a kisiparosoknak egymással való fék­telen versenye. A legtöbbje nem azért csinál olcsó munkát, hogy talán kis haszon és nagy forgalom áltat jusson a megélhetéshez, hanem többnyire csak azért, hogy másik iparostársát legyűrje, hogy annak ekszisztenciáját lehetetlenné tegye. Ez bizony a következménye annak nem egyébb, mint, hogy mindketten tönkremennek. Határoztak már erről mindenfélét de soha­sem volt foganatja, mert a kisiparosok rendesen csak akkor térnek észre, mikor már késő. Ennek az áldatlan versenynek mindenféle kinövései vannak, melyek az ipart kártékonyán befolyásolják. A túlságosan olcsó munka nem lehet jó s ha mégis jó, ez csak úgy érhető el, ha a mester nem fizeti meg a nyersanyagot, vagyis visszaél a belehelyezett bizalommal és a rendelkezésére álló hitelt szélhámosságainak ke­resztülvitelére használja fel. De nem fizetheti az ilyen mester megfelelően a segédmunkásait sem, s igy nemcsak a házi ipáit és az iparososztályt keveri rosszhírbe, de szociális szempontból is is megbocsáthatatlan bűnt követ el, mert tápot nyújt a jogosult sztrájkoknak. A viszonyok bizonyára legkevóbbó sem ked­veznek a kisiparnak, kétszeresen vigyázni kell a vele foglalkozóknak, hogy az csődbe ne jusson. _<N________________________________________________ Ilyenkor március fele Szivemnek sírni volna kedve; Majd meg, ha int remény sugára, Szivem kedvében fölnevetne, Mosoly, meg köny úgy űzi egymást, Mint felhő, fény s tavasz szele Ilyenkor március fele. Elégtétel. — Egy olyan helyről ismerem Önt, ahol nagyon kevés az erkölcs. Emlékszik reáia ? — Emlékszem. De kérem Önt, ne beszéljen erről. — Kellemetlen Önnek, nemde ? De hát beszélnem kell róla. Ön, mikor az állását nálunk elfoglalta, bizo­nyára nem szólt az uraknak — a múltjáról. — Nincs joga senkinek a múltamban kutatni. Én eldobtam magamtól e szenyes múltat és uj pályámon tisztességesen megállóm helyemet. — Nekem erkölcsi kötelességem az urakat múlt­járól felvilágosítani. Hirek. A szabadság ünnepe községünkben. Szépen ünnepelte meg községünk lakossága a szabadság ünnepét a folyó évben is. Mindamellett konsta­tálnunk kell azon tényt, hogy az ünnepély ez idén nem volt oly látogatott mint más években lenni szokott. Mi ezt kizárólag annak tulajdonítjuk, hogy községünk társadalmában nincs meg az egyetér­tés és összetartás. Sokan tartózkodnak attól, hogy nyilvános helyen megjelenjenek azért, mert ott esetleg olyan egyén is meg fog jelenni a ki nem felel meg az illetők társaságának, a kivel nem szívesen szív egy levegőt, és a kinek nem ül szívesen a szomszédságában. Ha mégis megjelenik egy ilyen nemzeti ün­nepen, a hol nem lehet kivételt tenni a meghí­vandók között, akkor is tüntetőleg és észreve­hetően elkülöníti magát, nehogy Isten ments közelében valaki olyan legyen, a kit nem tart arra méltónak, hogy ugyan azt a szobát levegőt szívja. Ez az általános vélemény. Éppen ezért annak tulajdonítjuk azt, hogy sokan inkább el sem mennek egy ilyen nemzeti ünnepre, mint­sem, hogy ilyen kellemetlenségnek magukat ki­tegyék, Ez a körülmény idézhette elő valószínű­leg most is azt, hogy olyan kevesen jelentek meg a március 15-iki ünnepélyen. Az ünnepély ettől eltekintve igen szépen sikerült, a „Hyrnuns“ előneklésével kezdődött, a melyet az egész közönség énekelt. Ezt követte Szűcs Gyula állami tanító álta­lános tetszést keltő ünnepi beszéde, a mely éppen a testvériség, egyenlőség és összetartásra ser­kentette a közönséget, a mi aajnos hiányzik nálunk. Az ünnepi beszéd elhangzása és a szónok megéljenzésa után Loy Zigmoud több hazafias dalt énekelt el, a melyet a közönség tetszés nyilvánítás mellett hallgatott végig. Manyó Mária ügyesen előadott szavalata után Szalay Iduska és Veress Erzsiké lépett fel a dobogóra ; előbbi igen bájos és kedves énekével utóbbi pedig gyönyörű zongora játékával elragadtatták a kö­zönséget, úgy hogy háromszor is megujrázták igazán szépen és kedvesen előadott szerepüket. Ezt követte Bede Ferenc kir. adótiszt által előadott „Mi a haza,, című szavalat Ábrányi emiitől. Már több ízben volt alkalmunk hallani — Utáltam Önt teljes életemben, most még job­ban utálom. — Akkor ..ott sem hallgatott meg .. ., min­denkinek árulta a szerelmét, csak nekem nem, aki jobban szomjuhoztam utána, mint bárki és aki azt job­ban meg is fizette volna. — Utáltam Önt. — De most drágám, a kezemben van. Birni aka­rom magát; hanem fogom, szólok. Érti? Az irodában lehetetlenné teszem. — Helyes. Akkor megyek más irodába, ahol nem kutatják a múltam. Most pedig kérem, menjen. Menjen, mert nem akarom önt látni I És a leány büszkén, lesújtó tekintettel otthagyta a szeplős, púpos férfit. # * * Másnap pontosan megjelent az irodában Szabó Vilma. A levelező gúnyosan nézett a leányra. Mintha azt mondta volna ; — Lesz itt ma meleg nap ! A levelező még bántóbban, még gúnyosabban te­kintett a leányra, mikor az átvett levelekkel a vezér­igazgató szobájából kijött. i szavalatát és mint mindig, ez alkalommal is csak ! azt mondhatjuk, hogy kiváló ügyességgel mutatta be ismét tehetségét e téren. Az ünnepély befejezéséül a „Szózat“-ot éne­kelte el a közönség, ezt társasvacsora követte. — A vármegye házáról. A vármegyei köz- igazgatási bizottság e hó 12-en megtartott ülésé­ben a községünkben levő vármegyeháza is szóba került. Ugyanis elnöklő Főispán megemlítve annak tarthatatlan állapotát s azt, hogy a községnek nem áll módjában az épületet rendbe hozatni: sürgős inditványkóp adta elő, hogy intézkedjék a bizott­ság az iránt, hogy a bel ügy és igazságügy mi­niszter kerestessék meg az épületnek állami cé­lokra szolgáló átvétele végett, nevezetesen, hogy ez épület restaurálása után helyeztessék abba vissza minden állami és közigazgatási az államot telyesen garantálja a befektetésekért. A bizottság ezen indítványt elfogadta. Most már arra vagyunk kiváncsiak, hogy mi történik a község tulajdonát képező telekkel ? Legtöbb ideje volna most már, hogy a község komolyan lépjen fel a telek tulajdon­jogának rendezése kérdésében, mert az mégis furcsa, hogy a község egy olyan értékes telket minden ellen érték nélkül oda engedjen akkor, a midőn a közaég anyagi helyzete azt sémi esetre meg nem engedi. Nagyon alkalomszerű lenne, ha a község ezen körülményre a Vármegyei Főispán és Alispán figyelmét felhívná, esetleg más irány­ban is tájékoztatná a vármegye vezetőségét. — Gyászeset. özv. Kovásznay Józsefnó né­hai Kovásznay Gábor kir. telekkönyvvezető édes anyja e hó 15-én 90 éves korában községünk­ben elhalt. Temetése e hó 14-én ment végbe. — Tolvaj kereskedő tanonc. A Hirsch és Társa helybeli rőfös és divatárus üzletébe al­kalmazott Herskovits Jenő szilágycsehi illető­ségű tanuló harmadik éve volt az említett cég­nél alkalmazva,, és a mennyiben felszabadulási ideje már közeledett el akarta magát látni fe­hérneművel és ruházattal. Ennek megszerzé­sére egy igen egyszerű módját eszelte ki nagyfur- fanggal. Ugyanis a midőn egyes vevők által vásárolt árut haza szállította rendszerint a maga részére is hozzá csomagolt olyan árut a mihez legkönnyebben hozzá tudott jutni, néha cipőt, kalapot, egy-egy vég vásznat, nyakkendőket harisnyákat, szövetet, vagy a mi legközelebb volt hozzá. Az ilyen hozzá csomagolt árut majd kiszedte magának és posta csomagban rendszerint haza szállította szüleihez Szilágy- csehbe. Az üzlet tulajdonosa a napokban vé­letlenül jött ennek nyomára és azonnal jelen­tést tett csendőrségnél. A helybeli csendőrség a nyomozást megejtve sikerült — a tettes sa­ját bevallása alapján is — megállapítani, hogy nevezett tanuló már több mint egy éve üz i Apró, szúrós szemeit a leányra függesztette és arca elárulta a belsejében tomboló kárörömet: — Tuüja már a vezérigazgató szennyes múltadat; nézhetsz más állás után. A meglepetés csakugyan bekövetkezett. A vezérigazgató a szolgával behivatta Szabó Vil­mát és a főlevelezőt. A leánynak a lélegzete is elszorult. SápadtaQ, megtörtén állott a vezérigazgató előtt. A fölevelező komoly, behúzott pofával, de látható kárörömmel állott a leány mellett. — Kisasszony, kezdte ünnepélyes hangon a vezér- igazgató, ez aa ur — és itt a főlevelezöre mutatott — aljas lágalmakat mondott Önről. Én, mint az intézet igazgatója, a legnagyobb mértékben elitélem e férfi- atlan, gyáva bevádolást és ezennel elégtételt szolgál­tatok Önnek. Aztán még ünnepélyesebb hangon a reszkető kis levelezőnek ezeket mondta: — Weisz ur, lesz szives és kiállít egy utalványt 3 havi fizetéséről, mert szolgálataira a mai naptól fogva többé nem reflektálunk. Garai Kornél. gramaphonlemezek, gramaphontük a legelőnyösebben kap­hatók készpénzért vagy részletfizetésre Hirsch Samunál Szilágysomlyón. Részletes árlapot kívánatra bórmentve küld.

Next

/
Thumbnails
Contents