Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-31 / 5. szám

2 és ezt lehetőleg elkerüli, akkor hajlandók vagyuk ! feltételezni, hogy ennek semmi jelentősége nin­csen és a gyermek csak szeszélyességből, lus­tasága miatt panaszkodik. Ez azonban helytelen. Éppen e tünetek miatt sohasem fog a gyermek panaszkodni, ha tényleg nem érez fájdalmat. Ha­tározottan lehet tehát következtetni, hogy az a test, amelyben az emlitett és hasonló tünetek mutatkoznak, nem teljesen ép, ha a tünetek csak ritkán és a betegség még nem jelent­kezik is. Ily gyermekeknél minden körülmény közt kedvező egészségügyi viszonyok teremtéséről kell gondoskodni. Természetes, hogy ennek főkelléke a lakas tiszta levegője és általában sok mozgás a friss levegőben, mert bebizonyított tény, hogy a beteg­ségi esetek száma a tisztátlanság ama fokától 85 függ, amelyet a lélegzési levegő bir. Gondoskodni kell elegendő és alkalmas táp­lálási anyagról, különösen ajánlatos friss tehén­tej egészséges állatoktól és állati táplálók sült hús alakjában. A meghűlés ellen meleg és megfelelő ru­házattal kell védekezni. Meg kell találni a he­lyes középutat elkényeztetés és edzés között. Gyenge testalkatú gyermeknek szüksége : van melegre, ilyennél nem szabad a testedzést korán kezdeni azzal, hogy könnyű ruházatban j az időjárás minden viszontagságának kitegyük. ; Ebben a tekintetben éppen jómódú osztályok vétkeznek. Tanítani kell a gyermeket lélegzeni. Ne csak felületesen, de mélyen egész tüdejével kell lélegzeni. A beteges gyermek anyja tartsa kötelessé­gének, hogy az egészségápolás összes tanaival megösmerkedjék, amit egészségügyi könyvek olvasásával könnyen elérhet. A test és a szellem szoros összefüggéséből következik, hogy gyenge testalkatú gyermekre szellemi tekintetben is nagyobb gondot kell for­dítani. A szülök legszentebb kötelessége, hogy pontosan megvizsgálják a gyenge gyermek ere­jét és csakis a testi erő szorgos megvizsgálása után határozzanak gyermekük nevelése és szel­lemi kiképeztetése tekintetében. Talán mélyebb ideérhetne, s mielőtt te kinyitnád neki a szobaajtót, a menekülésem végre lesz hajtva. Add nekem a Jancsi vonalzóját!“ „Mit akarsz vele ? „Majd meglátod.“ Reszkető kézzel adta nékem Flóra a vonalzót „Most dobd le neki a kulcsot.“ Egy csörrenés a kövezeten és a kapu nyikorgása elárulta, hogy a barátom betért a házba. Most gyorsan neki, nem szabad késni; a vonalzó épp elég hosszú lesz. Kidugtam az ablakon, anyira, hogy érintette az én ablakomat; háia Istennek, elég hosszú;az ür sze­rencsésen át lett hidalva. „Jó éjszakát Flóra !“ Rávetem magamat az ablak párkányára és lo­vagló helyzetben a vonalzóra ülök; lassan tovább czu- szok, de a vonalzó borzasztóan inog, alig vagyok ké­pes az egyensúlyt fentartani. Most körülbelül a közepén vagyok, a vonalzó kezd minden izében ropogni, irtózattal tekintek le a mélységbe oh jaj, szédeleg a fejem, hirtelen — krak, krak, krak — szörnyű sebességgel bukom le, mind mélyebbre, elvesztem eszméletemet, szúró fájdalom ra­gad ki kábultsagomból; nos, mit hisznek mi történt velem? Egész legényéletembeu nem történt ilyesmi velem ; fekszem — az ágyamon egy mély gödrében, a középső ágydeszkák keresztülszakadtak; eszerint az egész történetet csak álomdtam. A legközelebbi házbérnegyed alkalmával azonban kihurcolkodtam, mert nem akartam az ördögöt a falra festeni. Egy agglegény. KŐVÁRVIDÉK jan. 31. érdeklődést tanúsítson tudománya iránt a termé­szetbúvár, aki a növények ós állatok csiráit ke­letkezésűktől kifejlődésükig lépésről lépésre figye­lemmel kiséri, mint az anya gyermeke iránt? Gyenge gyermek szellemi tekintetében is zsenge bimbó, melyet gondosan kell ápolni és melynek szellemi csirái csak az összes körülmé­nyek tekintetbe vétele mellet fejleszthetők. A gyermekek közül ritkán sikerülnek a melegágyi növények s ezek legkevésbbé sem képosek a későbbi zord befolyásoknak elleutállani. Hírek. — Dytind&zon tisztelt előfizetőinkei, kiket külön levélben is felszólítottunk, ez utón ismétel» len kérjük, Hogy hátralékos tartozásaikéit lehető mielőbb befizetni szíveskedjenek.- Eljegyzés. Hirsch Amáliát, Hirsch Meny­hért, a „Kővárvidéki Takarékpénztár“ főkönyve­lőjének húgát eljegyezte Zelmánovits Mór Mára­marosszigetről. — Jótékonyság. Teleki Gézáné grófnő Ő nagyméltósága ez évben sem felejtkezett meg a pribékfalvi szegény gyermekekről, amennyiben a gör. kath. karácsony és újévi ünnepek alkal­mával 32 gyermeket látott el meleg ruhával és bocskorral. Leírhatatlan az öröm, amelyet ezzel szer­zett a szegény és hidegtől didergett gyerme­keknek. Adja Isten, hogy a nemes lelkű grófné még sokáig gyakorolhasson jótékonyságot. Áthelyezés. Dr. Fal ussy Árpád várme­gyénk főispánja Neupauer János szinérváráljai szolgabirót a nagykárolyi központi szolgabirói hivatalhoz helyezte át. — Eljegyzés. Román László kővárremetei állami tanító eljegyezte Pop Etelkát Szegedről. — Községi közgyűlés. Nagysomkut nagy­község képviselő testületé e hó 24-én rendkí­vüli közgyűlést tartott, melynek lefolyásáról tudósításunk a következő : Elnöklő községi biró a közgyűlés megnyitása után a jegyzőkönyv j hitelesítésére gróf Teleki Jenő és Mán Lajos I községi képviselőket kérte fel, ennek megtör- ' tente után előterjesztette a községi elöljáróság | a felállítandó állami fedeztetési állomásra kikül- ! dendő ménlovak takarmányszükségletének fede­zése tárgyában érkezett parancsnoksági átiratot, mely szerint a fedeztetési állomás azzal enge­délyeztetik, hogy a takarmányt és zabot a köz­ség ingyen szolgáltassa, A közgyűlés ennek alapján feliratot intéz a ni. kir. földmivelésügyi miniszterhez, melyben kéri, miszerint tekintet­tel a nagy takarmányhiányra és annak tulma- gas árára, térítse meg a községnek a szüksé­geltető széna és zab árát, annyival is inkább, mert a község nincs olyan anyagi viszonyok között, hogy az ezzel felmerülő költségeket el­viselhesse. Buttyán János községi bírót megbízta, hogy egy tenyészbikát a község részére besze­rezzen, melynek árát azonban — az általa eladott apa állat helyett — ő lesz köteles ki­fizetni. A Buttyán Laci a Gyuricánál levő 120 K, Buttyán László a Tóbinál levő 50 K, Mik Jü­annál levő 30 K es Péter Pántyénái levő 100 korona leányiskola alap követelést, továbbá Bretán Jüannal levő 12 korona szegény alap követelést —- nevezettek vagyontalansága foly­tán törülte a közgyűlés. A dr. Péchy Péter volt járási főszolgabíró lemondása folytán a helybeli állami iskolánál üressedésbe jött iskolai gondnoksági tagságra Olsavszky Simon gyógyszerészt választotta meg egyhangúlag. Végül elhatározta, hogy a „Kőutcán“ egy uj utcai lámpát állít fel. — Uj járásbirósági épület. A m. kir. igaz­ságügyi miniszter tervbe vette, hogy községünk­ben uj járásbirósági ós fogházi épületet fog építeni. Ennek keresztülvitelét attól teszi függővé, ha a község az építkezés céljaira alkalmas he­lyen megfelelő építési telket átengedni fog. E tárgyban kereste meg a napokban a in. kir. igazságügyi miniszter megbízása alapján a szatmári kir. ügyészség a helybeli községi elöl­járóságot, hogy a Nagysomkuton emelendő kir. járásbirósági ós fogházi épület céljaira a község belterületén alkalmas épitési telket viszteher nél­kül, tehermentesen és korlátlan tulajdonsággal a m. kir. igazságügyi minisztériumnak rendelkezé­sére bocsátani szíveskedjék. E nagyfontossággal biró megkeresést a községi elöljáróság legközelebb a képviselő tes­tület elé fogja terjeszteni, a mely hivatva lesz erre nézve nyilatkozni. A mennyiben tudomásunkkal a községnek e célra alkalmas telke nincs, véleményt sem mondhatunk arra nézve, hogy a község tolje- sitse-e vagy nem az igazságügyi miniszter eme kívánságát, annál is inkább mert a község nincs olyan anyagi helyzetben, hogy e célra telket vá­sároljon es azt díjmentesen átengedje. Tény az is, hogy ha a község az igazság- ságügyi miniszter eme kívánságát egyszerűen el­utasítja és talán a kincstár lesz kénytelen a telket megszerezni; ki vagyunk téve annak, hogy vagy egyáltalában épitési tervétől teljesen eláll, vagy pedig esetleg a község olyan részén fogja a szükséges telket megvásárolni, a hol a község emelése ós szópitészetére egyáltalában tekintettel nem lesz, mert a jelen esetben a köz­ség elesik beleszóllási jogától. Komoly megfontolást igényel tehát a község emelése és szépitészete tekintetéből is az emlí­tett átirat mikénti elintézése. Mint hallomásból tudjuk, olyan telek tulaj­donos is akad községünkben, a ki a szükséges és minden tekintetben megfelelő telket előnyös feltételek mellett, esetleg teljesen díjmentesen engedné át a községnek e célra, hogy azt a köz­ség felajánlhassa. A magunk részéről csak örömmel regisztráljuk eme még nem egész biztos hallomásból nyert értésülóst, de ha az tény, úgy azt hisszük, hogy a község örömmel fogadja majd az illető telek- tulajdonos erre vonatkozó ajánlatát, mert ez ál­tal kettős célt érünk el. — Vadászatok. Érdekes hajtóvadászat zaj­lott le folyó hó 16-án gróf Teleki László Gyula „Jeder“ hegységi erdőségeiben. A pompásan si­került vadászatot Syllaba Ernő uradalmi főer­dész rendezte s azon több meghívott előkelő vendég is részt vett. A hajtóvadászaton hat ha­talmas vaddisznó került terítékre, melyből ket­tőt gróf Teleki László Gyula, kettőt Schönherr Sándor m. kir. főerdész és kettőt a vadászsze­mélyzet ejtett el. Érdekesnek tartjuk megemlí­teni, hogy úgy Teleki László Gyula gróf, mint Schönherr Sándor főerdész a két vaddisznót gyors duplázással ejtette el. A hegységi men- háznál való gyülekezéskor gróí Teleki László Gyula három jól applikált betütéssel s a szo­kott jelmondattal maga avatta föl Schönherr Sándort vaddisznó vadásszá, ki most ejtete el az első vadkanokat. — Iskola látogatás. Mihály Ferencz kir. s. tanfelügyelő a helybeli állami és g. kát. feleke­zeti, valamint a Magyarberkeszi állami és Fehér­széki g. kát. felekezeti iskolákat e hó 26 és 27- én meglátogatta és az előmenetelre nézve álta­lában — de különösen a helybeli állami iskolát kiemelve — legnagyobb megelégedését fejezte kif

Next

/
Thumbnails
Contents