Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-14 / 46. szám
2 KŐVÁD VIÉKR nov. 14. termésből a melynél többet az ország homok talajai nem igen adnak. Nem igen adnak pedig azért, mert takarmányt is keveset teremvén, csekély állatállományt lehet rajtuk tartani és a produkált kevés mennyiségű trágyával nem lehet a talaj termőképességét fokozni. A magyar gazda pedig nem azaz ember aki az ujitásokhoz könnyedén hozzá nyúljon, s daczára annak, hogy külföldön nemcsak a homok-, de sőt a kötött talajokban is székében hosszában alkalmozák a zöldtrágyákat, daczára annak, hogy itt a hazában és kéíségenkivül bebizonyosodott, hogy zöld trágyáknál a homoktalajok termőképességét megkétszerezni: de sőt megháromszorozni is lehet: Mégsem alkalmazza gazdaságában a zöldtrágyázást. — Pedig a zöldtrágya után vetett rozs még nagyon jói kezelt és egyébként is jói trágyázott homoktalajokon is l—2 mótar- inázsával nagyobb termést ad, trágya szegény talajon pedig megfelelő műtrágyákkal segítve, meg is kétszerezi a termést. A kalászos veteményeknek nitrogénia, íosz- forua és káli tápláló anyagra van szükségük, hogy jól fejlődhessenek és vagy a talajban, annál bizonyosabban jobb lesz a termés és elen- kezőleg. A homoktalajokban azonban mindhárom emlitett tápláló anyagból kevés van, mert maga a talaj nem vagy csak nűnuimalis mennyiségben termeli azokat, tehát csak kivüirői trágya alakjában juthatnak azok bele, Trágyája azonban a homoki gazdának soha sincs elegendő, már azért sem, mert talaja nem terem elegendő takarmányt, s igy másképen kell gondoskodni talaja ezen hiányainak pótlásáról, ami egyedül műtrágyák által azért nem történhetik meg, mert azokban nincsen humusz mi pedig a homoktalajok fizikai javítása szempontjából múlhatatlanul szükség van. Azért kelt tehát zöíd trágyát alkalmazni a homok talajokon, hogy az ne csupán annak nitrogén tartalmát öregbítse, hanem íizikai tulajdonságait is javitsa. Csak azáltal pótolhatjuk tehal, az istálló trágya hiányát, ha a zöidtrágya segélyével javítjuk a homoktalajok fizikai tulajdonságát, pótoljuk annak nitrogén hiányát Foszfor és kálium szükségletét pedig műtrágyák alakjában adjuk meg. Ilyen eljárás segélyével azonnal is sürgősen fokozzuk terméseinket, de hosz- szabb időn át, rendszeresen követve, ezen tanácsot a legsivarabb homokot is elsőrendű termő talajjá varázsolhatjuk át, Hírek. — Tisztelettel kérjük vidéki igen tisztelt előfizetőinket, hogy lapunk mai számához mellékelt értesítésen kitüntetett hátralékos előfizetési dijjat lehetőleg posta fordultával beküldeni szíveskedjenek. — Személyi hir. Gróf Teleki Sándor több heti távoliét után Karlsbádból haza érkezett. — Uj ügyvéd. Dr. Stein Izsó Béla, Smilo- vits Mendel helybeli fakereskedő veje az ügyvédi vizsgát Budapesten sikeresen letette. Mint értesülünk Naszódon nyit ügyvédi irodát. — Hivatal vizsgálat. Dr. Teleki Jenő gróf járási íőszolgabiró és Heltmán Lajos járási számvevő e hó 9-én és 10-én vizsgálta meg Nagysomkut község ügy-és pénzkezelését. — A telefon üyy. Mint értesülünk a nagyváradi posta és távírda igazgatóság arról értesítette a községi jegyzőt, hogy a telefon hálózat létesítése tárgyában beadott kérelmet a budapesti m. kir. posta és távirda műszaki felügyelőséghez tette át. A maga részéről megjegyzi azonban a posta és távirda Igazgató, hogy a távbeszélő hálózat előfizetői az évi előfizetési dijjért csak a helyi forgalomban beszélhetnek díj mentesen. Reméljük azonban, hogy úgy | mint Bihar, Kolozs, Szilágy és több varmegyében az egész vármegye területén az előfizetők díjmentesen használhatják, nekünk is sikerülni fog azt kieszközölni. — Országos vásár. Az e hó 10-én közsó- j günkben megtartott állatvásár alkalmával óriási felhajtás volt szarvasmarhában. Eladatott körülbelül 800 db. szarvasmarha. — Á női hiúság. A nők — tisztelet a kivételnek — oly sok imitált tárgyakat alkalmaznak manapság, hogy még a leggondosabb ügyelet mellett sem képesek mindent úgy elhelyezni, hogy valami baleset ne érje, illetve, hogy a női hiúság kívánta kellékeket úgy alkalmazzák, hogy azt el ne ejtsék, illetve el ne veszíthessék. Ilyen baleset történt a napokban | községünkben egy nővel, a ki az utcán egy fél méter hosszúságú lekete hajfonatot elveszített. A becsületes megtaláló a talált tárgyat beszolgáltatta a községi elöljárósághoz, ahol igazolt tulajdonosa átveheti. — Köszönet nyilvánítás. Nagysomkut község és vidéke színház látogató közönségének ez utón mondok hálás köszönetét azon jó in- dulatu pártfogásért, a melylyel színtársulatomat itt tartózkodásom ideje alatt támogatni szívesek voltak. Krasznay Ernő színigazgató. —- Jegyzőválasztás. A borválaszuti körjegyzőségre 16 pályázó közti! Erdős Jenő és Cservenka János egyenlő szavazatot kapott. Sorshúzás utján Cservenka János lett a jegyző. Úgy halijuk, hogy a választást megfellebezik. — A nagysomkuti keresk. és iparbank rt. rendkívüli közgyűlése. Mint lapunk A felesége fél kezével az ágy támlájára tá maszkodva bámulta a lassan feltápászkodó embert. Összeszorult a torka nem tudott beszélni. A férj feláll, mogtapogadta a fejét s villogó szemeivel odapillantott a zilált külsejű asszonyra : — Maga örült. Aztán fogta a botját ka’apját s elment hazulról. Harmadnapra Maliid asszony a Budapest felé robogó gyorsvonaton ült. Egyedül volt a szakaszban. Odatámaszkodott az ablakhoz s bámulta a gyorsan tova tűnő táviróoszlopokat. Menekült a kis városból Pestre. Otthon megfojtották majdnem a gondolatai. Az urát ő hagyta ott, az asszony kiutasította. S most, már csak egy pár- perc választotta el a zugó életű fővárostól. Örült, hogy elszántan cselekedett. A legforgalmasabb szállóban vett lakást s élt napról-napra még eél nélkül. A drága Helén arcképét ott szorongatta a zsebében s mikor végig ment a hullámzó utcákon folyton kereste a hasonló arcokat. De mind mind más volt és ő már közel volt a kétségbeeséshez. Az aszfaltbetyáiokat könnyen lerázta, pedig hány és hány iegény vetette magát a formás termetű : asszony után. Lázas sittséggol szökött be ilyenkor egy közeli üzletbe, vagy bérkocsiba. Sokszor napokig bolyongott, kergette a vére, i közel volt a megtérüléshez s nem fordulhatott senki- ! hez — a ki segíthetett volna rajta. Egy napon aztán forduló ponthoz ért a sorsa. Találkozott egy földijével. Demeter Bélával. Daliás férfi volt Demeter, aki dacára annak, hogy még alig múlott 28 esztendős, már neves fővárosi fiskális volt. Az asszony úgy emlékezett, hogy a tánciskolában ez a Demeter, mint pelyhes állu diák udvarolt neki, aztán egyszerre c-ntk eltűnt a városból s azóta nem gondolt rá. De most úgy találta, bogy nagyon j szemre való férfi lett ebből a Demeterből. Ez is megismerte s csodálkozva szóllitotta meg : — Maga az, Maliid asszony ? Pardon maga az szép doktorné. Dejieler az újságokból értesült a nászról. A beszélgetés mihamar Maliid férjére terelődött, i aki Demeternek iskolatársa volt. t legutóbbi számában jeleztük, a helybeli keresk. bank igazgatósága elhatározta az intézet alaptőkéjének felemelését 150.000 koronáról 300.000 koronára. E hó 11-én megtartott rendkivüli közgyűlésen a részvényesek az igazgatóság erre vonatkozó javaslatát egyhangúlag elfogadta. így tehát az intézet vagyona még ez év folyamán 300.000 korona tőke és 43.000 korona alaptőkéből fog állani, az idei nyereséget bele nem számítva. Az uj részvénytőke 2 részletben 1909. november 25-én és december 15-én lesz fizetendő. Erről különben a részvényesek külön értesítést fognak kapni. — Kapunk vashidat. A községünk belterületén és az állatni ut mentén levő és a borszó patakot áthidaló rozoga és korhadt fa hid helyett végre még is kapunk már vashidat. - Mint értesülünk az uj hid építésére a nagykárolyi m, kir. állami építészeti hivatal árlejtést hirdet. A versenytárgyalás határidejéül folyó november hó 23-ik napjának délelőtt 9 óráját tűzte ki a nagykárolyi állami építészeti hivatal helyiségében. — Járványos betegségek, Járásunk több községében kanyaró és hörghurut járvány uralkodik. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy az előforduló megbetegedéseket azonnal jelentsék be és orvosi segélyt vegyenek igénybe, hogy a járvány mielőbb elfojtható legyen. — Helyesbítés. Lapunk legutóbbi száma „Áthelyezés“ cimü hírünkben óriási sajtóhiba fordult elő, melyet most oda módosítunk, hogy Mátéffy János állami tanitó a vicsai állami iskolától, a helybeli állami iskolához helyeztetett át. — Egy föszolgabi ó balesete. Péchy Péter az avasi járás főszolgabírója a múlt héten Vámfaluba ment kocsijával, melyben a lovakat önmaga hajtotta. Vámfalu alatt a lovak egy Avasfelsőfalu-felé robogó automobiltól megijedtek és elragadták a kocsit oly erővel, hogy annak eleje elvált és a főszoigabiró leesett a magas ülésről. Arcczal esett a földre, úgy, hogy az egész arcán súlyos zuzódásokat szenvedett. — Adófizetők figyelmébe. Nem épen kellemes hirt akarunk olvasóinknak becses tudomására hozni akkor, amikor jó előre figyelmeztetjük, hogy az állami és községi adó utolsó negyedét e hó 15-éig be kell fizetni, úgyszintén bármi néven nevezendő hátralékot, mert különben végrehajtás utján veszik be. — Rákóczi ünnepély Felsőbányán. Felsőbánya város közgyűlése elhatározta volt, — Hol az ura ? kérdezte. — Nincs itt. — Csak nem azt akarja mondani, hogy nincs magával Budapesten. — De azt. •— Az istenért mi történt llát. Maliid, a leány — asszony kacagva felelt, — Tudja, modernül csináltuk. Már széjjel mentünk. Hogyan hogyan nem, másnap, harmadnap újra találkoztak Maliid és Demeter, És Maliid asszony már nem találta olyan utálatosnak a férfiakat . . . Csibrák doktor két hét múlva talált rá a feleségére. Komoly szándéka volt elválni a különös asz- szonykátói, de amikor ez sirva borult a nyakába és szereiméről biztosította, nem tudott elleutáilani s mindéül megbocsájtott. A Demeterrel való találkozásokról persze nem tudott semmit. Csibrák hazavitte szerelmes, odaadó asszonyát, aki csodálatosan megváltozott, szerelmes lett és engedelmes, hű és jó asszony maradt, egész a sírig. . . , Mikor a leány asszonnyá válik, ilyen különös dolgok eshetnek meg . , ,