Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-10 / 41. szám
* KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. 41 ik VII. évfolyam. Nagysomkut, 1909. okt. 10. ««mspinewco^rTT)nnnfoim-»~»TjnMTvinW m nii nmi mii «fcwewatcswK' E i ö f i z e té s i ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre Kél évre — — — « 4 K Egy szám ára in— -------------g----------------—---—---—— ■ — 2 K j 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 333. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. nem értékesítené a földből előállított anyagot? Látnivaló tehát, hogy csak jól meggondolt foldmivelósi és kereskedelmi politika bírja a kereseti osztályok közös öszinüködését egységes irányban vezetni. Érvényesülésében támogatni kell minden osztályt, mert egyik sem hátrább- való, mint a másik, egyik sem jogosult nagyobb előnyökre, mint a másik. És a mikor arról van szó, hogy az ipar és a kereskedelem fejlődése szükséges, nem szabad feledni, hogy ugyanakkor épen olyan elsőrangú szükség a tnezögaz- I daság fejlesztése is, tehát egyiket a másik rová- j sára fejleszteni éppúgy aránytalan, mint céltalan munka. A mezőgazdaság csakis igy bir elegendő anyagot termeim az ipar részére és csak igy jut abba a helyzetbe, bogy a maga céljaira visszavásárolja az ipari készítményeket. A végcél tehát, hogy az iparosnak ne kelljen a külföldi ipartermékekre szorulni. Rengeteg iparcikk özönlik be a külföldről Magyarországba. Ez a legbiztosabb jele annak, hogy nálunk az ipar, kereskedelem és a mezőgazdaság pang és azoknak sürgős fejlesztése országos érdek. Ezért életbevágóan kívánatos, bogy a nemzet kereső osztályai, melyeken az állam fent artás legnagyobb anyagi terhe nyugszik, ne egymás ellen, hanem együttesen dolgozzanak ügyeikért és javaikért, mely egyszersmint az országnak is ügye és java. Elég a külellenségek ellen való védekezés, mert ha egymás között is háborúzik továbbra a magyar, úgy megérdemli pusztuló sorsát, Mikszáth — Jubileum. A Mikszáth Kálmán 40 éves irói jubileumára alakult bizottság által az alábbi felhívás közlésére kérettünk fel: Mikszáth Kálmán ez idén tölti be irói munkásságának negyvenedik esztendejét. Irodalmunknak ez az örömünnepe közéletünknek hányatott napjaiban virradt reánk, mikor sokszoros buzgósággal keli ápolnunk a hitet nemzetünk szellemi erejében. Ennek a szellemi erőnek egyik legkiválóbb példája és legfényesebb képviselője Mikszáth. Költészetének ! szeretete, megbecsülése, elismerése tegyen bizonyságot róla, hogy a magunkénak is érezzük azt az erőt, a mely e gazdag pálya suggalója, hogy mi is részesei vagyunk. A mi nemzetünk lelkében, képzeletében és érzésében meleg és derűs, igazszavu és szerétéire méltó, hüségos és biztató : ott ragyog költészetében. Tréfálva Ítél, ővődve vigasztal, borongva gyönyörködtet, mesélve jövendői. E költészetnél mi sem tárja föl gazdagabban és elevenebben korunk magyar lelkét; mi sem erősíti jobban idehaza önmagunkban való méltó bizalmunkat ; mi sem terjeszti messzebb idegenbe jogunkat a megbecsültetésre. Köszönjük meg neki; köszönje meg egész nemzetünk. A mint teljes életében azon dolgozott, hogy ez a föld a mi nemzetünké maradjon : fejezzük ki iránta hálánkat azzal, hogy ennek a földnek azt a kicsiny darabját, melyet az 0 eleinek, apáinak verejtéke öntözött, ajándékozzuk vissza neki. Még pedig akként, hogy az ajándékozó is megajándékozottnak érezze magát. Legjava munEllentétek és marakodások. A megélhetési viszonyok napról-napra nehezebbek, súlyosabbak lesznek és e miatt a kereseti osztályok között az ellentétek mindjobban kiélésednek. Kétségtelen, hogy azt a diszharmóniát, a mely a különböző fontos kereseti, megélhetési ágak között előállott, nagyrészben ez az élettel való küzdelem okozta, a mely egyre több terheket ró a vádiakra, ugyaunyira, hogy csak a terhek kezdenek már elviselhetetlenekké, tűrhetetlenekké lenni. S ez a kiéhezett és egymásra utazó ellentétesség nagy kárára vau az országnak, a melyben a különböző kereseti osztályok egymásra vannak utalva. Pedig tudvalevő dolog, hogy csakis ezeknek együttes összmüködésétől várható eredményes munkálkodás a gazdasági vagyonosodig és vele az államélet terén. A különböző kereseti osztályoknak legfőbb érdeke, hogy segítse egymást, mert csak egymás segítségével boldogulhatnak, mert csak igy bírják fentartani saját házukat, családjukat és a házat. De ez a közös munka csak akkor lehet hasznothajtó, ha az ellentétek, a csúnya marakodások, a melyek most a legmagassabb fokra hágtak, elsimulnak és az osztályharcot mihamarabb az osztálybéke váltja fel. Az iparososztálynak épen olyan nagy szüksége van a békés cgyüttrnunkálkodásra, mint a kereskedőosztálynak, viszont ez a két osztály sem tud együtt érvényesülni a földmivesosztály nélkül. Mit dolgozzon az ipar, hogy viruljon a kereskedelem, ha a földmivelés nem ád hozzá őstermelést ? Viszont mit érne az őstermelés, ha az ipar nem dolgozná fel és a kereskedelem Megoldás. Dialóg. — Irta: VARGYAS JÓZSEF. — (A cselekmény ideje: jelenkor, szinhelye: egyszerű szoba, mely varrodául is szolgál. Bútorzatán semmi fényűzés, de annál nagyobb nemes egyszerűség vonul végig, mely a szerény anyagi viszonyokon kívül a jó ízlésről is tanúságot tesz.) Miklós; A mai viselkedése, kedves Margit, valóban megfoghatatlan előttem. Délelőtt még illatos levélkében magához rendel, és délután már az imádott, kedves teremtés helyét egy szoborszerben hideg nő foglalja el. Nem lenne szives megfejteni, hogy ez a rejtélyes átalakulás tulajdonképen mit jelent ? Margit: (sóhajtva) Életvisszonyaiuk megváltozását. Az élet ugyanis, ez a nagy tanító mester, megtanít bennünket arra is, hogy van idő, a mikor érzelmeinkrejbéklyót kell vernünk és szivünkből gyökerestül kitépni még az emlékét is annak, a kit teljesen magunkénak mondhatni: szivünk leghőbb vágya volt. (Szomorúan) Azt hiszem, ön már is ért engem. Miklós: Most a legkevésbé. Épen ezárt több világosságot kérnék és nem újabb és újabb rejtélyeket. Margit: Legyen. Azért kérettem ma kvélileg hozzám, mert a mi utaink már örökre elválnak, és mielőtt szerelemmel bearanyozott idillünk örökre véget érne. búcsút óhajtok venni magától Miklós. Mert az. a ki maga előtt áll, az többé nem az ön Margitja, hanem másnak menyasszonya. Menyasszonya lettem egy távoli, félig meddig agglegény, de dúsgazdag rokonunknak. Miklós: Áh 1 . . . Valóban csodálatos ... A rejtély ily meglepő megoldására — igazán nem gondolhattam. Margit: Hallgasson meg először Miklós, kérve- kérem, és csak azután alkosson ítéletet eljárásomról. És hogy tisztán láthasson, nem habozom feltárni legbensőbb családi életünket sem, mert Önnek nem szabad félreismerni engem. Nem mindennapi ám az én szomorú történetem. Midőn atyám 5-6 évvel ezelőtt váratlanul meghalt, a nagy gyászon kivül, mely ránk szakadt, nem maradt egyebünk, mint ez a kisház a vételár nagyrészével megterhelve, és némi nyugdíj, mely a megélhetésre nagyon is csekély. És álltunk az élet forgatagában — anyám és én, — minden támasz és segítség nélkül. És tudja mi történt? Az eddig elkényeztetett kis babából egyszerre nagy leány lett. Komolyan kezdett gondolkozni. Áíérezte azt a súlyos terhet, mely atyja válIáiról az ő vállaira nehezedett és megtanult varrni. Dolgozott kitartóan, fáradkatlanul anyjáért és magáért. Az idő azonban lassanként megőrülte munkaerejét. Hiába, az Isten a női kezet nem teremtette erős, kitartó munkára. S a mily mértékben megcsappant munkaképességem, ép oly mértékben szoporodtak anyagi gongjaink. Végre is arra ébredtünk, hogy a hajléktalanság réme fenyeget bennünket: házunkra ki lett tűzve az árverés. A végszükségben azonban — jő. vagy rossz formában — mindig megjön a segítség. Nekünk Géza bácsi képében jött az isieni gondviselés segítségünkre, a ki dúsgazdag ember létére megkérte kezemet. Én eleintén nem tulajdonítottam fontosságot a dolognak, de annál jobban tetszett a terv anyámnak. Válassz, — úgymond — egyfelől a hajléktalanság, a szégyen és összes lelki és tesii erőnket felemésztő gyötrelmes élet, a másik oldalon pedig nyugodt, kellemes jólét és megelégedett, derűs családi élet várakozik reánk. Felelet helyett keserves sírásra fakadtam, Anyám biztatott, hogy csak engedjek szabad folyást könnyeimnek, mert ez ép oly szükséges a nőnek, mint gyenge fűnek a harmat, virágnak ,a jótékony cső. A szívből fakadó könnyek varrnak hivatva —- mondó, — a nÖ élet- felfogását megtisztítani, háborgó kedélyét olcsiiiapitani. Mert lásd leányom — folytató tovább -• Isten a szerelmet nem a szegények számára találta ki. Fényűzés a szerelőm, csak gazdagok számára való, A