Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-22 / 34. szám
VII. évfolyam. // Nagysomkuí, 1909. aug. 22. 34 ik szám; ... iíi StliI 2i KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre ■=-= — — 2 K Kel évre — — — » 4 K Egy szám ára — — 20 fillér. Főszerkesztő : Dr, Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 383. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Szent István ünnepe, Igen kevés nemzeti ünnepünk van. Március tizenötödikét, mint a demokrata Magyar- ország születésnapját igazi lelkesedéssel csak az ifjúság ünnepli. Szent István napját a kat- holikus egyháznak köszönhetjük, mert a vallás hozzájárulásával öltött magára az ünnep nemzeti karaktert. Pedig olyan szükséges volna egyes kimagasló és a magyar nép történetében korszakot alkotó eszményt, legyen az gyász, vagy örömnap, évenkint megülni; az ünnep belenyúlna a nép lelkűidébe és az összetartozás tudatát, a nemzeti eszmék tartalmát népszerűvé tehetné. Nézzük csak meg szomszédainkat, mily pazar fénnyel szokták megülni egyes győzelemmel végződő háborúk emlékét, egyes nagy férfiak születésének évfordulóját és ha igaz is, hogy ilyenkor a szemkápráztató pompa játsza a főszerepet, de az ünnepséghez tóduló nép lelkesedést é£ bizonyos honfiúi büszkeséget visz magával falujába. Épugy, mint a vallás hatásának egyik főeszköze : az ünnep, úgy a hazaszeretet szüksége is nagy tettekre, vagy nagy férfiakra emlékeztető ünnepek által volna népszerűsíthető. Maga Szent István ünnepe egész lefolyásával, egyházi diszével és világi ünnepélyeivel önkéntelenül is a nemzeti ünnepek szaporítását juttatja eszünkbe. Szent István napja úgyszólván csak a fővárosnak ünnepe. A vidékiek többnyire ezt a ; napot használják fel a mi szépülő fővárosunk I megtekintésére és mig a délelőtt vallásos ceremóniák, mint a szent jobb körül hordozása a ; gyönyörű istentisztelet megtekintésében telik el: addig a délután a fővárosi nevezetességek megtekintésével és szórakozásokkal múlik el. A városligetet zsúfolásig megtölti a vidéki kö- j zönség és sajnos, hogy évről évre alacsonyabb nivón állnak a városligeti népünnepélyek és j egyéb szórakozások, újat nem nyújtanak és ép ezért ma már a budapesti ember csak nagy ! ritkán keresi fel a városligetet. Maga a Szent István ceremoniális részében van a legtöbb lélekemelő jelenet. A primási helynöknek nemzeti érzéstől és vallásos meggyőződésből áthatott beszéde leírhatatlan hatást | j idéz elő a közönségben, mely a magas egyház 1 férfia minden eddigi ténykedéséből arra a meggyőződésre jutott, hogy szabadelvűbb és fen- j költebb gondolkodású férfiú, mint Dr. Kohl Medard püspök, hercegprimási titkár még nem ! volt az ország prímása mellett. Szép látvány a szífet jobb körülhordozása ! és festői a kiséret, mely magyar díszruhába i öltözött kócsagtollas ifjakból áll. Mintha egy darab középkor vonulna el a néző előtt, de csak a kornak pompája és hangulatkeltő háttere. Nem lenne érdektelen Szent István napján a magyar lovagkorból egy pár képet ösz- szeállitani, egy pár történeti mozzanatot szem- lélhetővé tenni, az ilyen ünnepélynek volna mindig legtöbb közönsége — és értéke. A szent jobb, mely ereklye gyanánt fent- maradt, s melyet mindig jelnek tekintettek abban az irányban haladni, melyet a legelső magyar király kitűzött, tényleg alkalmas arra, hogy a nagyközönség tudatában a múltat fel- élénkintse és a jövő útját kijelölje. Az Árpád ház, de különösen Szent István uralkodása vetette meg alapját Magyarországnak, mert a honfoglalás befejezetlen tény maradt volna mindaddig, mig Szent István fejét a korona nem ékesítette. A viszonyok, melyeket e bölcs fejedelem megteremtett, küzdelmes és századokon ál állták ki a próbát és minden magyar királynak, kit Szent István koronájával az ország bizalma ki tüntet, legideálisabb feladatát képezi, mindenben megvalósítani az első magyar király álmait. De nemcsak az ország fejedelme, maga a nemzet is járjon Szenl-István nyomaiban és ismerje minden honpolgár kötelességét, melylyel a királyt támogatja hazafias gondolatai megvalósításában. Tapasztalatok a trágyázás terén. A mostoha évek, a szükségletek és kiadások folytonos emelkedése mindinkább kényszerítik a gazdát arra, hogy talaját jobban művelje, jobb trágya erőben tartsa, hogy igy jövedelmének fokozása által fedezni legyen képes nagyobbodó szükségletét. A tökéletesbbedő szerkezetű gépek megadják Minek I ? . . . Azt kérdezed, kinek írtam Azt a fájó, bus verset ? Melytől lelked vacog, fázik, Mely vértől és könytől ázik ... Forró vértől, könnytől ázik, Siratva mi elveszett . , . Ha nem tudod, ha nem érzed, Ha nem súgja szived, lelked; Minek Írjam, Minek mondjam ! ? . . . Minek Írjam, minek mondjam, Hogy neked szól, senki másnak I ? Neked I Rólad I Aki miatt Valahol egy akác alatt, . . . Fonnyadt zörgő akác alatt Egy szomorú sirt ásnak. Ha nem tudod, ha nem érzed, Ha nem súgja szived, lelked : Minek Írjam, Minek mondjam I ? . , . Minek Írjam, minek mondjam, Hogy szeretlek most is, még is! ? Sokkal jobban I Lángolóbban !. S hogy mig e szív egyet dobban . . . Megszakadva végsőt dobban Remél és vár akkor is ? . . . Ha nem tudod, ha nem érzed, Ha nem súgja szived, lelked Minek Írjam, Minek mondjam I ? . . . Minek Írjam, minek mondjam i ? . . . Elváltunk már. Jobbra balra Vár az élet, tánc mulatság I . . . Engemet meg két száraz ág . . . Keresztbetett két száraz ág Az örök nyugalomra ... Ha nem tudod, ha nem érzed, Ha nem súgja szived, lelked: Minek irom ! ? Minek mondom I ? . , . Ledlicskay Jenő. Legénybucsu. A felhők mögül előbukkanó hold ezüstös fény- özönt szórt az esőáztatta lombkoronákra. Havady Barnabás vállára vetett puskával, gondolatokba mélyedve lassan haladt, a sürü erdővel borított hegyoldalon. Koronként visszapillantott a völgyben pihenő falura. Aludt minden. Csak a nagy, fehérre meszelt kastély egynémely ablakából világított imbolygó gyertyafény. Ott nem aludtak. Készülődtek a holnapi lagzira. A Havady Barnabás lakodalmára, aki a holdas, csöndes éjszakán nekivágott a hegyoldalnak, hogy a rengetegben búcsút vegyen a legényélettől. Havady Barnabás keserűen mosolygott erre a gondolatra. Az ő legénybucsuja. Másnak beszélik azt, mikor a legény a násznapja előtt búcsút vesz az ifjúkor bolondságaitól, hogy egy szeretett nő oldalán megbirkózzék az élet küzdelmeivel. Pezsgővel, vidám muzsikaszó mellett esik a legénybucsu. S ő ? A Havady — nemz tség büszkesége, a Havadyak vagyonának egyetlen örököse elütött a többi fiútól. Nem ismerte a vele egy társadalmi osztályhoz tartozó ifjak hóbortos kedvteléseit soha. A könyvein kívül nem érdekelte csak a vadászat. Ha belefáradt a komoly munkába, vállára kapta a duplacsövű Winsches terét s nekivágott a rengetegnek. Nem is kívánkozott egyébb szórakozás után, amig most harmadéve meg ; nem ismerte Maját a ragyogó szemű náddereku cigány- j leányt, aki először tanította meg rá, hogy mi a boldog- ! ság. Azontúl sutba dobta a könyveket s egész nap a rengeteget bújta — kettesben. S ime, most a csöndes, holdas éjszakán is idejött, hogy elbúcsúzzék a boldogságtól. A keskeny utón, mely a hegyoldalon át a szomszédfaluba vezetett, hatalmas kőkereszthez ért. Megállt. Itt ismerte meg Maját, most harmadéve. A ragyogó szemű, kóbor cigánylányt akinek a kedvéért hajlékot adott az egész karavánnak a szomszéd faluban. De nem tudott róla senki, a boldogságukról csak a rengeteg. Arról a végtelen boldogságról, amely őt egész emberré tette. Hanem hát összeroppant minden. A Havady vagyon elúszott a nagyúri életmódban, amit az apja folytatott s ha holnap el nem veszi azt a vértelen, csúnya lányt, akinek húszszorta több az aranya, mint amennyi vézna teste
