Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-05-10 / 19. szám
VI. évfolyam. Nagysomkut 1908. május 10 KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE, Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre Fél évre — — — = 4 K Egy szám ára — 2 K 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Telöki-tér 388. sz. MEGJELEN MÜNDEN VASÁRNAP. Szenzációs perek. A hirlapolvasók ujdonságingere ugyancsak kielégítést nyerhetett a legközelebb lefolyt napokban. Egy csomó érdekes per lázas érdeklődést keltett mindenfelé és az ezekről szóló tudósításokat mohón olvassák az emberek. Okirat hamisítás, csalás, rágalom, rablás, gyilkosság képezték e perek anyagát. Az olvasó igazságérzetét mégis csak mérsékelten bántják ezek a gonoszságok, mert az effélékről szóló hirek éppenséggel nem tartoznak ritkaságok közé. Egy csokorba kötve azonban a legújabb perek matériáit az erkölcsi elfajulás oly történeti fejezetét adják, amelyről elmélkedni érdemes. Ha nem a törvény holt betűje szerint akarunk Ítélni, hanem magasabb alhikai szempontokat tartunk irányadóknak, nem egyhamar fogjuk eldönthetni, mely kórtünetek veszedelmesebbek ? Azok-e, melyek a test, az élet, az erszény ellen rontanak, vagy azok, melyek a lélek egyensúlya ellen törnek ? Az értelmiség legalacsonyabb tokán álló analfabéták, a társadalomból kivetett, a társadalom által lelketlenül elhanyagolt cigányok egy hordája nélkülözések, éhség és hajléktalanság által gyötörtetve és elkábitva a mindenható pénz ördögi hatalmától, meggyilkol egy jómódú korcsmárost és hozzátartozóit. E bünper tárgyalása tele van hajmeresztő részletekkel és értjük a jóravaló emberek felháborodását, e fenevadak ellen. De nem értjük, miért nem fogunk hozzá erélyesebben ahhoz, hogy az emberek képére I alkotott cigányokból embereket neveljünk? Vad gyűlölettel viseltetni egy nemzetség iránt, üldözni azt, anélkül, hogy a jó útra térítenünk, a cigányok civilizálódásának nehéz ügyét inkább elvetni, mint azzal bajlódni: mindenesetre könnyebb vége a dolognak, de egyszersmind legnagyobb szégyene a kornak, mely hivalkodik humanitásával. Ezeket a gyilkos cigányokat halálra Ítélni, * lehet a törvény rendelkezése, aminthogy az is. de egyúttal kegyetlenség, mert a cigányok bűntetteiből mi — az egész társadalom — sem kerülhetünk ki ártatlanul. Ezek nevelésük elhanyagolása következtében nem lehetnek teljes tudatában a nagy bűnnek, melyet elkövettek. Az értelmes, a müveit ember kisebb bűne nagyobb arnazokénál. Jó állású hivatalnokok, népvezérek, ma- gasrangu férfiak tettei felett is ítélkeztek a napokban Themis csarnokaiban, amelyek visszhangzottak közéletünk elkorcsozó feletti panaszoktól. A finomra csiszolt külszin alól előkerült a posvány bűze és a bacillusok sokasága elárasztotta, megfertőztette a levegőt, melyet magunkba szivünk. Nem a társadalom megvetett páriáiból szállt reánk a ragályos nyavaja, i hanem azoktól, kik ápoltatnak sőt dédelget- I nek is. Ha összehasonlítjuk az említett pereket, melyeket a véletlen egymás mellé sorakoztatott, úgy arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy az utóbbi évtizedekben rohamosan kilejlődött igazságszolgáltatásunknak, még mindig vannak javítandó hibái, melyek között a legnagyobb az, hogy a bűntettre ösztökélő okok mérlegelése és az ennek eredményeképp hozandó Ítélet megszabására nincs elegendő hatalma a biró emberi érzésének. Még az esküdtbiróság sem kivétel e tekintetben, mert az esküdtek csak a bűnösség felett határozván, csak két véglet közt választhatnak, az emberi érzés változatos skáláját azonban nem szólaltathatják meg. Azok az intervallnonok, melyeket a törvény enyhítő és súlyosító körülmények között enged, meg nem olyan tágasak, hogy az ítélkező biró legjobb meggyőződését érvényre juttathatnák. Több szabadságot kell az ítélkező bírónak törvényben biztosítani. Egyéni részrehejlóságá- tól nemcsak azért nam kell tartani, mert olyan bírói karunk van, mely feladata magaslatán áll, hanem azért sem, mert a magasabb fórumok ellenőrzése megóv attól, hogy az igazság rovására szubjektív nézetek kerekedjenek felül. Hirek. Tisztelettel kérjük lapunk tisztelt előfizetőit, hogy hátralékos előfizetési dijjaikat mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Vidéki előfizetőinknek: e célból a hátralék feltüntetésével posta utal- ványt mellékelünk. — Esküdtszéki szolgálat. Mán Lajos takarékpénztári vezérigazgatót a szatmárnémeti esküdtbiróság elnöke a f. május hó 18-tól 28-ig terjedő időre esküdt szolgálat tételre behívta. „Kovápvidélí“ \mií\i Hős:van tartanak titkol a f rílak ? O — Nem akarta a történetemet meghallgatni, pedig az fölöttébb érdekelheti a magafajta Don .Liánokat már a hogy magát sok jóakarattal, vagy inkább rossz akarattal nevezik. Érdekelheti, mert a hősnője nem más, mint maga Afrodite, a szerelem Istenasszonya, a ki egy Ízben megunta a rideg Olimpust és leszállóit a földre, a Tempe völgyének napsugaras, nevető vidékére. A lakáskeresés nem adott neki sok gondot, mert hiszen csaknem minden jóravaló hellén város templomot épített a szép Istenasszonynak. Afrodite beszállásolta magát a legcsinosabb oszlopos csarnokba-a körülötte a liget csakhamar megtelt galambokkal és szerelmes párokkal, a kiknek turbékolssában a jószivü Istennőnek nagy kedve tellett. Lakott azonban abban a városban a mely mellett Afrodite tanyát ütött, egy gazdag, fiatal úriember. Valamikor az aeropag tagja volt, de igen-igen sokszor kisérte haza a lakomáról a fuvolások rózsakoszorus, mámoros fővel hát le kellett mondania a bírói méltóságról. De ezt ne tessék célzásnak venni. A neve Bodánosz volt de ezt se vegye célzásnak; hirtelen nem jut más ó-görög név az eszembe . . . Erről az ifjúról sokkal több pajkos kalandhire forgott közszájon, mint magáról a hellén Don Jüanok isteni mesteréről Zeusról. A férjek dugták előle a feleségüket; az anyák persze nem a leánj'aikat, mert a valódi Don Juánok már az ókorban is csak a férjes nőkre vadásztak és békén hagyták a leányokat. — Nos, a klasszikus dandy csakhamar hírül vette, hogy Afrodite milyen csábos közelségbén ütötte fel a sátorfáját és e perctől kezdve egyre a ligetben barangolt, óriási ibolyabokrétával a gomblyukában. Nem kevésbbá vakmerő ötlet született meg a koponyájában, minthogy magával a szerelem bűbájos istenasszonyával gazdagítsa-édes emlékeit. Elszéditeni az öreg archonok fiatal menyecskéit elvégre, nem nagy mesterség; de meghódítani Afroditét: az már olyan kaland, a minővel kevés halandó dicsekedhetik . . . Nem nyugodott addig, mig meg nem vesztegette a papokat és az őröket, s egy este bejutott a templom legbensóbb szentélyébe, holott a legszebb istennő éppen galambjait etette. Bodánosz ismerte már Afroditét Fidiász remekéből. De e percben úgy találta, hogy Fidiász közönségei kontár, a ki nem méltó egyébbre, minthogy örökké csak durva kőkorsót faragjon. Elvakulva vetette magát az Olympusz legparányibb lábacskái elé : — Istennő ! Olyan vágy gyuladt föl a lelkemben, a mely csak kárhozata, vagy legnagyobb üdvössége lehet egy halandónak. Szeretlek Afrodite és azt akarom, hogy az enyém légy. Mit kívánsz ? Gazdag vagyok és hatalmas. Ha akarod hadat vezetek az Olympusz ellen, letaszítom onnan Zeuszt és a gőgös Hérát és téged teszlek meg az istennek királynőjének! Afrodite mosolygott. Mosolyától gyöngéd rózsás pir derengett a szentélyban; a halovány, leheletszerű rózsapir; mint a friss hajnalfény, reszketett a galambok hófehér tollán. Nem haragszom vakmerőségedért, halandó. Asszony sohasem haragudott meg még azért igazán, ha szerelmes epekedéssel betörtek hozzá. Sőt, mi több: vártalak is; hiszen láttam, hogy napok óta itt kóborolsz a ligetemben, melynek lombjai sóhajásaidtól lengenek. Bodánosz • szive reménykedve dobogott. — Az Istennő nagyon is kegyesen bánik vele ... Szölöollváuy!! Szöiövesszö !! A yil“§;llirü Do le ware adja a legjobb bort; oltani, per „* * metezni nem kell! Gyökeres 1000 db. 100 kor., sima ________________Gy 50 kor. Szőlőoltványok ezere: 140 kor., a legnemesebb fajokból. Árjegyzék ingyen. , . • »a Rendelési cinci: SäI Felsőseg’esd. (Somogy megye.) i
