Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-04-26 / 17. szám

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre — Fél évre — —■ — — 4 K Egy szám ára — Város és falu. A városban sokkal költségesebb a létfen- tartás, mint a vidéken, mégis a statisztikai vizs­gálódások állandóan azt igazolják, hogy a vá­rosi népesség száma rohamosan nő s ezzel szemben a vidék népessége fogy. A tény ma­gyarázata az, hogy a városban a születések arányszáma kedvezőbb, -~ sőt a nagyobb ha­landóságból éppen a népesség szaporodásának kedvezőtlenebb állapotáról kell következtetnünk — hanem az élénk bevándorlás, mely a vidéki népesség vállalkozóbb és életképesebb konti­nensét engedi át a városnak. Ha kedvezőtlenebb is a városi ember megélhetési viszonyai, ellen­súlyozzák azt a magasabb munkabérek, a na­gyobb társadalmi szabadság s a kulturigények (művelődés, művészetek, kényelem, fényűzés) kielégítésének bőségesebb eszközei. Viszont a vidékre is kihat a fogyasztóké­pesség emelkedése, mert a mezőgazdasági ter­melés fokozását teszi szükségessé. A mező- gazdasági termelés fokozásának szükségességét egyszerűen a városi népesség számának emel­kedésével is. szokták magyarázni. A városi la­kosság t. i. mezőgazdasági termeléssel nem foglalkozik, miután munkaidejét az ipar és ke­reskedelem teljesen leköti, hanem szükségle­teinek kielégítésében a vidék mezőgazdasági termésének feleslegére van utalva. Minél nagyobb tehát a város lakossága, annál több mezőgaz­dasági feleslegre van szüksége. E nagyobb fe­lesleget részben a mezőgazdasági termelés fo­kozásával (uj területek mivelés alá vételével, a mivelés technikájának tökéletesítésével), részben a felesleget beszolgáltató területek kitolásával lehet elérni. Nem akarjuk e tény igazságát két­ségbe vonni, csupán arra hívjuk fel a figyel­met, hogy a városi népesség szaporodását a vidék szolgáltatja; amennyivel többen vannak a városban, annyival kevesebbet kell eltartani a vidéken. Ez a tény egyedül tehát nem alkal­mas arra, hogy a mezőgazdasági üzemek ki- terjesztésének és tökéletesítésének szükségét kellő módon magyarázza. Azt hisszük, hogy e szükséget jobban és kimerítően magyarázza a városi népesség fogyasztóképességének emelke­dése. A vidéki munkás élelmezése nagyon szű­kös, mert munkabére nem engedi meg a szük­ségleteinek kiterjesztését; a városi munkás el­lenben megteheti azt s ezért többet fogyaszt mennyiségileg s minőségileg is, mint a vidéki munkás. A vidéki mezőgazdasági munkásság életfentartását különben is nagyban befolyásolja, hogy munkabérét jórészt nem pénzben, hanem gazdasági terményekben kapja meg. Ezekhez kell mérnie táplálkozását s ha feleslege marad, azt előbb fáradsággal kell értékesítenie, ha cse­rébe ipari termékekhez akar jutni. Az értékesí­tési munkát tehát le kell számítanunk, ha a mezőgazdasági munkás terményekben kapott munkabérét értékelni akarjuk s e művelet ered- ményeképen kitűnik, hogy a mezőgazdasági munkabérek e szempontból is kedvezőtlenebbek, Mint az ipari munkabérek. Ezért költözik be a mezőgazdasági munkásság a városokba, ahol magasabb munkabérét pénzben kapja meg s e pénzen belől tetszése szerint állapíthatja meg életrendjét. Ebből láthatjuk, hogy a városok közgaz­dasági jelentősége nagyon mélyreható. A mo­dern város gazdasági produktum. Gazdasági okok: az ipar és kereskedelem fellendülése, il­letőleg nagyüzemmé fejlődése teremtették meg. E nagyüzemek vonták a városokba a népesség oly nagy kontingensét, hogy a mezőgazdasági népesség jelentősége nagyban alászállott. Vi­szont a lélekszámban bővelkedő városok kiha­tottak az egész közgazdaságra is. Jobb mun­kabéreket biztosítottak az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak s a mezőgazdaság technikai fejlődésére állandóan befolynak. A mezőgazda számára állandó és biztos piacot nyitottak, ahol terményeit mindenkor értékesítheti; jövedelmé­nek fokozására tehát minden felhasználható te­rületet művelés alá vesz s igénybe veszi a technika összes vívmányait. A modern városi élet tehát a legfejlettebb gazdasági rendszar képviselője, s amely ország városai rohamosan fejlődnek, ott a közgazda- sági élet is virágzásnak indult. E virágzó gazdasági élet azonban, mely­nek létfeltétele a város, individuális jellegű, előnyeiben nem részesedik maga a város. Vi­szont a városokba tömörülő népesség élelme­zési, művelődési, egészségügyi, rendészeti stb. szükségletei olyan óriási terheket rónak a vá­____........................ .. . .mya.'juEj;_sg és nem tudnál ellentállni perzselő csókjaimnak. De a te édes arcodon, a te szende szemedben ott lebeg va­lami varázs, valami intő tilalom ; a te szerelmedet nem ezen a tapétaajtón keresztül, hanem az oltárnál meg­szerzett jogon akarom bimi. Te a nőm leszel. — Szüleid még meg is átkoznának, hogy egy senki lányát veszed el. — Már bele is egyeztek. — Igen ? ! Tudom sokat kellett kérned őket ? — Semmit. Csak azt a Madonna képet küldtem el haza, melyhez te ültél modellt, s azt irtani: ilyen vagy te is. — Oh köszönöm . . . Érzem, hogy én nem birom el ezt a boldogságot, én meghalok. — Dehogy halsz te kis csacsikám ! ... Az eső szitált. Hideg szél süvített végig Rómán. A kályha nélküli város csaknem megfagyott ezen a hűvös délután. Lóranda a műteremben rendezgette a vázlatokat, a csecsebecséket, a szobrokat. Fázósan húzta össze hófehér keblén a pongyolát. Kopogtattak. Öreg. töpörödött anyóka tipegett be. — Jé ! te vagy Lidia anyó ! De régen láttalak. Ülj le. Mondj valami friss pletykát. Mi újság ? „Kővárvidék" tárnája. A végzet utjai. Irta : Dr. Baranyai József. Mikor Loranda a legutolsó párisi divat szerinti ruhában «lőtte állt, szinte megrészegedett a bájos alak láttára. — — Bájos vagy I Csak az én modellem fogsz len­ni. El se eresztelek. Beteg rokonodhoz ápolónőt foga­dok. Itt maradsz ? — Maradok. — Ott lakói a túlsó szobában. Ne félj. Én vigyá­zok rád. Ha azoktól a részeg cimboráktól megtudlak óvni, megvédelek önmagam ellen is. — Köszönöm uram)! .V Egy hónapja lakott már Lóranda a művész lakásán. Ez az egy hónap elég volt arra, hogy emésztő szerelem üssön tanyát sziveikben. Együtt ültek a műterem pamlagán. — Ma megint bájos vagy. Te istennőm. — Ne hizelegj. A szolgálód vagyok. — Nem hizelgek. Mondani is akarok valamit Lóranda : én elveszlek téged. — Oh ne mondd ezt! Olyan rossz hallani ezt a köznapi hazugságot a te édes ajkadról. Te gazdag vagy, ilyen szegény leányt csak szeretőtökké szokjátok ti ! tenni ... Az elvevéssel csak hitegettek bennünket. Ez ! a mi sorsunk I Az éhség meg a vérünk jogát, a Ma­donna, kihez naponként imádkozunk, egy darabig csak el tudja csittitani velünk. De aztán ... a végzetünk utolér. Eleinte svájci selyemben járunk, aztán ránk un, aki előbb karjaiban ringatott bennünket. Majd rongyos ruhában datoját árulunk a Piazza del Popolón. Végre egy ugrás a Piber piszkos habjaiba. Ez a mi sorsunk !. — Ne beszélj igy Loranda. Az első perctől vala­mi kimondhatatlan érzés vonzott feléd, ez most már lángoló szerelemmé fajult. Nappal csak bírok magam­mal, de éjjel, mikor ezen a tapétafalon keresztül hal­lom, amint hánykolódói ágyadon, amint vergődsz a perzselő kínok között, óh akkor sokszor kimegyek az erkélyre, ki a levegőre, küzdők önmagámmal. Oh tu­dom én, hogy ezt a kis tapétaajtót az első kopog­tatásomra, az első szerelmes suttogásomra megnyitnád — — 2 K — 20 fillér. Szölöoltvány!! Szölövesszö !! A vilá«hirü adja a 0!táöí’per' * metezni nem keli! (gyökeres 1000 db. 100 kor., airaa 50 kor. Szölöoltvány ok ezere: 140 kor,, a legnemesebb fajokból. Árjegyzék ingyen. .‘. .*. • • • • tiencielési cim: a Felsősegesd. (Somogy megye.) Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, T»l*ki-tér 388. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. t

Next

/
Thumbnails
Contents