Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-12-13 / 50. szám

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLETHIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre —= — — 2 K Fél évre — — :— = 4K Egy szám ára — — 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Nyilvános könyvtárak. Az uj kor szelleme nemcsak megérlelte, ha­nem sürgősen elöttérbe állított egy nagy kultur követelményt: a nyilvános könyvtárak kérdését. Eötvös József bárónak, a magyar nevelésügy út­törőjének teljes diadala a mostani idő. A helyzet az, hogy Magyarországon az Írni és olvasni tu­dók nyolcvan százaléka szellemi táplálékot kíván és a mig ezelőtt két évtizeddel a nyilvános könyv­tárak kérdését a magyar sajtó úgy tárgyalta, mint a szellemi központok egyik hiányzó ténye­zőjét : ma pedig úgy áll a dolog, hogy a szellemi táplálékra szorulók nagy kontingense immár a falukban, sőt a tanyákon is nyilvános könyvtára­kat áhit. Es ha arra gondolunk, hogy a kiket a mindennapi iskola a szellemi szórakozás gyönyö­rűséges országába bevezetett, mennyire igényli, hogy olvasásszeretetét gondosan és körűitekül1 téssel elégítsük ki: ez a kultur kérdés ma sok­kal jelentőségesebb, mint valaha. Hiszen ezelőtt is harcoltunk a ponyva ellen, pedig akkor nem ismertük a Nick Cartereket, a bűnös, bárónék fertelrnes életrajzait és a por­nografikus irodalom megmételyező és gomba módra szaporodó szörnyeit. Még akkor az osztá­lyokat egymásra uszító, ábrándos ködképek után nyargálázó idegen talajon serkecit, szociális saj­tónak népirodalma sem kisértett. Akkor még Bagó Márton ur volt a veszedelmes és mégis hányszor sorompóba álltunk a magyar nép lelke tisztaságának védelmére, holott kiterjedésre ne­gyedrész annyi lélek sem volt bevonható az iro­dalmi bogáncsterületre, mig 'ma — hiszen min­denki látja, — kocsis, ^szakácsnő, csősz, bakter, kisgazda, zsellér szóval az Isten adta nép minde­gyike, betű után kapkod, mert az iskola a betűk szeretetére tanította meg. Eöllehetne tenni a kérdést, hogy örüljünk-e ennek, avagy bánkódjunk-e rajta ? Ne vessük fel | ezt a kérdést. Örüljünk és fejezzük ki örömün- j két tartalék nélkül, hogy a magyar kultúra ekkora hatalmas lépést tett és népmillókat vont be a kultúra sáncaiba. Nem kell, egyáltalában nem keli siránkoz­nunk azon, hogy minden kritika nélkül mohón falják, a betűt, válogatás nélkül és hogy ezek a betűk olykor nagy ártalommal vannak a nép ló­lekre. Mert hiszen segíthetünk rajta. Sőt a ma­gyar intelligenciának határozott, elháríthatatlan feladata, hogy a kultur szükségletének irányt szab­jon. Talán a modern idők eljövendő szellemét érezte meg Darányi földmivelésügyi miniszter, mikor ezelőtt mintegy tiz évvel megkezdte főleg azokban a veszélyeztetett vármegyékben, a hol a szocializmus iinmenenter veszélyes mérveket öl­tött, — a nyilvános könyvtárak fölállítását kor­szakos kultur munkáját, És azok a kedvező tapasz­talatok, a melyeket Békésben, Csanádban, Csong- rádban és Szabolcsban tett, arra bírta a minisz­tert, hogy fokozatosan és tervszerűen tárcája keretében a nyilvános könytárak ügyét szolgálja a közel háromezer nép-könyvtára van már felál­lítva az országban és ezekkel nevezetes tapasz­talatokat tett a miniszter, Kérdőíveket köröztetett. Kérdést tett, hogy a nagy magyar Alföldön mit szeret olvasni a földmivelés, kisgazda és mun­kás ? És a kérdésre az volt a felelet, hogy Arany és Jókai után Vas Gereben és Mikszáth a legked­vencebb magyar irók ; meliéjesorakozik olvasott­ság dolgában Rákosi Viktor „Korhadt lakeresztje" cimü müve, mely állandóan forog és soha a ! könyvtárba vissza nem jön, mióta abba elhelyez- j ték. Érdekesen világítja meg ez a körülmény a ! .Hiífiitü" ürüli. I . . . . nek. Nem láttalak mint menyasszonyt, Nem voltam én az esküvőn. Akkor künn a temetőben Zokogtam én egy sirtetőn. Ama csendes sirhant felett, Amely édes anyád födi, Melyhez a mi sziveinket Olyan sok szép emlék köti. Hányszor ültünk a sir mellett Zöldre festett fenyő lócán, Mikor a nap már leszállóit Nyugovóra az ég boltján ?! Ama arra milyen sokszor Ültettünk mi virágokat ?! Öntözgetttik, locsolgattuk, Gyomlálgattuk mi azokat. Ama simái hányszor haliám Sírásodat s imáidat ? 1 Fslszáritám csókjaimmal Könytől nedves arcáidat. Ama simái vallottam meg Neked forró szerelmemet. Ott esküdted égre s földre, Hogy soh’se hagysz el engemet. Mikor te a lakodalmán Táncoltál vig zene mellett. Én a mamád sirhalmánál Hullattam a könnyeimet. Őszi szél a vig muzsikát Elhozta a temetőbe. Szegény szivem, fájó szivem Csaknem ketté hasadt tőle. Majd a mamád sirfájába Belevéstem a nevedet És ott nagyon sirattalak, Amig be nem esteledett. Mamád sötét sirfájába A nevedet azért véstem : Mert tudtam, hogy akkor te már Örökre meghaltál nékem. Bár meghaltunk mi egymásnak, magyar nép lelkét, a mely csodás ösztönnel érzi meg és fogja fel a művészi szépet, és nem­zeti irodalmunk értékes kincseit. Mit bizonyít ez ? Azt bizonyítja, hogy a hol a művészi szépség kultuszát a mivelődés lega­lacsonyabb lépcsőjén igy felfogják és ápolják, ott a népnek kultur szükségletét minél nagyobb erővel államilag gyámolitani kell. Minden dicsé­retünket megérdemli Darányinak az a törekvése, hogy ezt a kultur szükségletet kielégíteni siet és a népet gazdaságilag neveli. Mert az is érdekes tünet, hogy a Darányi könytárai, gazdasági könyvei is rohamosan megszerezték a közkedvelt­séget. Ismeretes dolog, hogy a földmivelósi tárca keretében a miniszter minden esztendőben 150 újabb könyvtár felállítására kér megfelelő fede­zetet. És az is az idők uj és nagy fordulatát je­lenti, hogy pártokon kívül nincs népszerűbb té­tel, melyet szívesen ne szavazna meg a képvi­selőim. Mindezeket örvendezve elmondván, még azt adjuk az érdekeitek tudomására, hogy a föld- mivelésügyi minszterium könyvtáraiért a közsé­gek képviselőtestületeinek kell folyamodnia, ezt a folyamodást azonban megelőzi a képviselőtes­tületnek az a határozata, hogy a községében nyil­vános nópkönytárt állít föl és azon szabályokat betartja, melyeket a miniszter a nyilvános könyv­tárak használatánál elrendelt, és a melyek abban csúcsosodnak ki, hogy az ingyenes és mindenki által használható legyen és híven kezeltessék s a község vagyoni ereje szerint időnként sza- porittasék. Néma gyermeknek az anyja sem érti a sza­vát. Azt hiszük, cikkünk alkalmas lesz arra, hogy a hol a nép javával törődnek, ott a kérdést ko­molyan kézbeveszik és a nyilvános könyvtárért a szükséges lépéseket megteszik. S egymást régen s úgy kertijük, Mint csillag a fénylő napot, Egymást még ma is szeretjük. Nagy Tárná». A sas. Irta: Bállá Miklós. Nehéz felhő feküdt a bércoromra, Nyögött alatta a sötét vadon. Az őszi szél sirámos harsonája Átalsüvölt a tarlott gályákon. A völgybe hajló szikla csúcsos orma Megmozdul lassan, méltóságtele És mint a felhő: szétterülve hosszan Emelkedik a végtelen fele. Most meglebeg. Irányát változtatja S megáll a légben sziklamereven, Majd birodalmát körülkavarogva Átalsuhan a buja völgyeken. És hirtelen, miként az égi villám, Hatalmasan, mint szélvész gondolat Csap lefelé mérhetlen légi utján — Zsákmányra lelve lenn a fák alatt. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. *z. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

Next

/
Thumbnails
Contents