Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-09-20 / 38. szám
Nagy som knt, 1908. szipt. 20 évfolyam VI. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre Fél évre — — — «=■ 4 K Egy szám ára ____ „ 2 K — — 20 fülér. Főszerkesztő: Dr. Oisavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. MM0wuuuor«MMMWzM«wmmK>Ha>»>na»wsn^iss»iacnMnaae'.ca -w.-wmmrua** .vsaw.ftH iHniMirul WWW Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sr. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Meddig még? Szent igaz, hogy a panaszkodás nem ér semmit, ha segítő tettek nem követik. De minő természetűek azok az akciók, melyek a sérelmek orvoslásáért felhangzó panaszokra következnek? Gyökeres javulást egyik sem igér, de ez még hagyján, ha egyenesen nem ártalmasak. Még kérdés, vájjon az intenció maga tiszta-e ? Hát még a hatás ? Az uj végrehajtási törvény például csakugyan a kis emberek javát célozza, ellenben a bank- kartell egyes pénzintézetek nyerészkedési vágyát van hivatva kielégíteni. De mig e két akció szándéka különféle, addig eredményük azonos, mert mindkettő arra vezet, hogy az úgynevezett „kisember“ hitele megnehezittetik, pedig bizony ez- ideig se juthatott könnyen, meg olcsó kamat mellett kölcsönhöz, holott a megélhetési viszonyokat nagyon elősegítené a hitelképességhez ▼iszonyitott olcsó hitel. Különleges hazai viszonyainkat jellemzi az a körülmény, hogy az emlitett akciók, melyek külföldön üdvös hatást gyakorolnának a nép jólétére, nálunk csak pusztítanak. A külföldi mintára alkotott uj végrehajtási törvény például nálunk nemcsak azt eredményezi, amit a külföldön, hogy t. i. a szegény embertől nem lehet az utolsó párnát elvenni, hanem, sajnos, azt is, hogy elvonják tőle az utolsó hitelfillért, amire különösen a kisiparosnak mestersége folytatásához szüksége volna. Előbb tehát szerzeménye utolsó darabját is ellehetett tőle szedni, a jó szándékú uj törvény ezt már lehetetlenné teszi, viszont akadályokat gördit az elé, hogy egyáltalán szerezhessen. Azt hisszük, nem sok fejtörést okozhat annak a talánynak a megfejtése: mi jobb, ha egyáltalán nem juthat holmihoz. Vagy talán helyesebb volna kérdezni: mi rosszabb ? A bankkartel, amellyel nálunk — talán kissé a hirszegény holtszezon kedvéért is — oly nagy hű-hót csapnak, a külföldön korántsem okozna annyi izgalmat. Tanúsággal szolgálhat az a tény, hogy a francia pénzintézetek bizonyos, de nem túlságosan alacsonyra megállapított betétminimumig nemhogy 3°/0, de egyátalán semmiféle kamatot nem tizeinek; a kamatot ily csekélyebb összegek után kezelési költségeknek tekintik. Ez is karakterizálja az ottani pénzbőséget, mely nem abból eredt, hogy az emberek megtakarított filléreiket szegényes kamatra a takarókba viszik. Ha nálunk nem keveredett volna meg annyira a jó és rosszba egyaránt beletörődő élhetetlenség, akkor a bankkartelt, amelynek intenciójára éppenséggel nincs kedvünk dicshimnuszokat zengeni. Jó hatását a külföldön bizonyára nem tagadná meg, mert a tőke ez akció következtében fokozott kedvvel fordulna az ipari vállalkozások felé. Nálunk azonban képtelenség erre csak gondolni is. Képtelenség remélni, hogy a jobb gyümöl- csöztetós kedvéért a töke a kisiparosokra fog kacsintani. Ellenkezőleg zsebre fogja vágni az arcullegyintést s a „kisember“ hitele nem hogy javulni, de megrendülni fog. Csak az a vigasza marad, ami az egyszeri embernek, akinek a viskója leégvén, örült, hogy odavesztek a poloskák. A „kisember“ is szabadul attól a bosszúságtól, melyet neki a horribilis és hazánk sajátosságát képező végrehajtási költségek okoztak. Meddig fognak még igy javítani? Kibirjuk-e ; még sokáig? Ezt csak kérdezni merjük, de fel- i panaszolni nem, mert félünk, hogy a panaszra valami újabb orvoslási akció talál következni. Lutrizás. Beszüntették a kislutrit és kaptunk helyette másik rosszat: az osztálysorsjátékot. Sok szorgalmas, ügyes családapát ismerek, ki a keresményéből filléreket takarít meg és gyűjt rakásra, de csak bizonyos ideig, arnig azok néhány koronáuyi értéket nem képviselnek. Mikor aztán vau pár koronája, berakja abba a lutriba, melynek nálunk osztálysorsjátók a neve. Hiszi, hogy egyszer nyer. Egyszerre akar meggazdagodni. Pedig ha a berakott filléreket és koronákat megtartogatná, kamatoztatná, hamarább és egészen biztosan meggazdagodnék. Mint mindennek a világon, úgy a sorsjátéknak is megvan a maga története. Ez pedig nem is oly régi, mint gondolnánk. Hazánkban a tizennyolcadik században kezdett ismertté lenni. Az államok egynémelyike kénytelen azt lentartani még ma is, a felvilágosodás századában, midőn a munka, a szorgalom és ügyesség által kellene csak a csáb ingerével hatni az emberi kedélyekre. S mégis ezer meg ezer azok száma, kik véres verejtékkel szerzett keresményük jó részét abba ölik. Egyik hónap a másik után rombolja ló reményeiket, de azért nem csüggednek, hanem jobb ügyhöz méltó buzgalommal folytatják pazarlásukat. A sorsjátákból csak az államnak, vagy akinek részére azt az állam engegélyezi, van feltétlen haszna. Jívjiip" läfczäja. Áz ősz. Irta : Barabás B. Ferencz. Legrosszabbak a negyvenes évek derekán járó férfiak. A nő, ha elmúlt már negyven éves lemond a világ hiúságairól. Ha öltözete még mindig válogatott és kacér, már nem a tetszeni vágyás vezeti a gondos öltözködésben, hanem a női lélekben lakó izlós és megszokás. A férfi is gondosabban öltözködik a negyvenedik éven túl, de a hódításról nem mond le. Sőt siet minél többet hódítani, mintha attól félne, hogy sokat mulaszt. A huszonnégy éves ifjú azt hiszi, hogy őnéki miden lány meghódol, a negyvenöt éves férfi meg minden nőt meg akar hódítani. Bihari Dini — nem Dénes, csak Dini — huszonnégy éves korában nősült. Szerelemből vett feleséget és példás családi életet élt húsz éven keresztül. Nejét imádta, leányáért rajongott és ő volt a világ legszerencsétlenebb embere, midőn jött egy szép bajuszu fiatal ur és elvitte a leányt feleségül messze Erdélyországba. Aztán csak ketten maradtak, ő meg az asszony. A még mindig szép és fiatal mama, aki a lánya lakodalma után haját simára fésülte és előszeretettel viselt sötét ruhát és fekete ernyőket, a szivében maradt összes szeretőiét már most a „kis öreg“ ének tartogatta és Dini úgy élt, mint az a bizonyos úristen a frankok hazájában. A minisztériumi hivatal nem sok gondot okozott neki, a jövedelme se volt kevés, szabad óráiban háziúr is volt. A hivatal, az asszony és a kávéház között osztotta meg eléggé feles idejét. Egy esős februári napon Bihari Dini, mint at'éie ur, esernyő nélkül bandukolt a Rákod utón. Nem szerette ilyenkor az esőpárákból telített, tultömött villamost használnia, kocsira meg nem akart költeni, ahhoz nagyon takarékos volt. Amint a Rókus elé ér. egy magasan fölemelt szoknya ütötte meg a szemét, a szoknya elől égszínkék harisnya kacérkodott az aszfalttal, mely szép és formás lábikrán feszült. Dini látott már akárhány lábikrát, ilyen esős napokon, megnézte, mint akármelyik férfi, alá is nézett a szép lábú tündér kalapja alá, mint a többi ezer férfi, de aztán nyugodtan tovább ballagott. De most megütötte valami a szivét, ügy jön ez mint a mennykecsapás. Védekezni se lehet ellene. Dini bizonyos meleget érzett a feje körül. Kisség elmaradt a szép láb tulajdonosától, mintha azon tűnődnék: mi volt ez? Majd neki iramodott és utána igyekezett. Ami a Rákóczi utón némi oldaibalökések nélkül meg nem esketik. Bihari Dini a hölgy mellett termett. I Huncut fekete szemek mosolygtak rá a csörgés eser- i nyő alól. Ha Dini asszonyhóditó lett volna, akkor ez a j mosoly, mely invitálta őt elég lett volna az ismeretség mekötéséhez, De Dini nem volt hóditó. Elkapta fejét, a mosolygó arctól kissé hátramavadi és a szakadó eső- i ben követte a hölgyecskét egész az Aréna-utig, mig j az í gy nagy bérkaszárnyában el nem tűnt. De azért | tudta, hogy őt kisérik. A nőknek van ebben valami különös érzékük. Dininek nm Ízlett aznap a vacsora. Másnap délután az Aréna utón járt és szerencséje volt. Alig ért a ház elé, kilépett a szép tündér. Nem esett az eső, tehát nem volt látványosság. Bihari Dini miniszteri hivatalnok ur hüségsen utána kullogott. A szép ismeretlen vásárló körutat tett, és a szelíd kisérő hűségesen bevárta — bár tisztes távolban a boltok előtt. Ez az idilli állapot tán hónapokig igy tartott volna. Ha közbe nern jön egy véletieu. Én bizony nem tudom, véletlen volt-e ? A szép leány megcsúszott és elesett. Februárban nem ritka dolog. Dini odaugrott és fölemelte : Meg volt az ismeretség. Kis ijedségen kivüi nem történt baj. Találkoztak aztán másnap is, harmadnap is. Aztán többször és Bihari Dini miniszteri hivatalnok ur egyszerre csak azt vette észre, hogy neki kedvese van. — Szép és fiatal kedvese.
