Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-09-06 / 36. szám

2 KŐVÁRVIDÉK szept. 6. össze nem verekednek a rendőrökkel részeg ál­lapotban, talán soha el nem csipték volna őket. Hasztalan mult el a betyár romantika a bűntények száma azért nem kevésbedett . . . Egyedül a főváros képez kivételt, amelyben az államrendőrsóg ez a kitünően betanított óriási testület az ő inteligens detektív hadával őrködik a közrend felett. Hogy mindennek dacára itt is nap—nap után követettnek el bűnesetek ennek az az oka, hogy Budapest nemcsak az ország javát szívja fel, de salakját is. Egészen más elbírálás alá kerül azonban a vidék közbiztongági állapota, amennyiben itt a közrend százszorta gyarlóbban van megoltalmazva, mint a fővárosban, Legkiál- tóbb a helyzet a fialvakon, ahol négy szál csen­dőr ügyel fel négy — öt sőt több község köz- biztonságára és járásuk három — négy ötszáz négyzet kilométer. Tény hogy csendőrségünk ki­váló, de mit tud producálni négy kiváló csendőr egy ilyen óriási területen, amelynek lélekszáma sokszor fölül haladja az öt ezret is ? Igaz, vannak úgynevezett falusi rendőrök, bakterek és kisbirák is de talán jobb lenne, ha ezek nem is lennének. E közbiztonsági szaklap legutóbbi számában maga egy falusi jegyző mondja el, hogy az ő falujában egy olyan bakter őrkö­dik a polgárok éjjeli nyugalma felett, aki min­den órában sípol — azért, hogy figyelmeztesse a csirke és tojás tolvajokat arra, hogy közeledik ő a rend őre. Nem múlik el éjszaka abban a faluban, anélkül, hogy ne lopnának valamit de esztendők óta egy tolvajt se csíptek még el. Magyarország legtöbb falujában ilyen a bakter unalom és vége hossza nincsen a lopásoknak, melyek felfedezetlenül és megtorlatlanul maradnak. Igaz, szaporították újabban a csendőrséget de ez a szaporítás számba se jöhet. Legalább mégegyszer annyi csendőr kellene, mint amennyi van, ebben az esetben helyreállana a falvakban és az ország utakon a közrend, az élet és a tulajdonbiztonsága. Van egy másik eszméje is a rendőrség államosításának eszméje, de ezt sajnos, a belügy­miniszter elejtette. A miniszter urnák politikai aggályai vannak a rendőrség államosítás tekin- tetébeu, amennyiben attól tart, hogy egy eset­leges törvénytelen kormány mindenféle alkotmány és szabadság ellenes ténykedésre használná fel az államosított rendőrséget. Holott lehetne olyan törvényt hozni, mely szigorúan kürülhatárolná a kormány rendelkezési jogát az áilamrendőrséggel szemben, amikor politikai intézkedések végre­hajtásáról van szó. Ellenben megígérte a miniszter ur azt, hogy a városokat állami segélyben fogja része­síteni, hogy rendőrségüket fejleszthessék és felszerelhessék. Közegészségi viszonyainkról. A spártaiak, ha az anya beteg gyermeket hozott a világra, megölték a csecsemőt, mert nem akarták, hogy az országnak csak egy beteg pol­gára is legyen. Ez a mi szemünkben gyilkos­ságnak látszó cselekedet akkor a legeszményibb erkölcsi alapokra épített hőstett volt. Egészséges testben van egészséges lélek, egészséges ország lakossága tud csak imperialisztikus erős nemzetté fejlődni. Magyarországot büszkén nevezhetjük a legegészségesebb országok egyikének, mert ha­landóságunk nem olynagy mint a külföld bármely más országáé, jár- ványok az országban nemgras- sálnak, tífusz, kolera, hála Isten évtizedeken át nem pusztítja lakosságunkat, mert levegőnk tiszta, ivóvíz ünk az egész országban mindenütt jó, a föld meg­tenni az ő egészséges áldásait, sa magyar faj, mely most is bebizonyitotta Londonban, hogy erő dol­gában elől jár, a világ egyik legelső népe lehetne, ha a kivándorlás nem vinné el lakosságunk egy részét távol Amerika mezőire és bányáiba. Közegészségügyünk állandóan fejlődik, javul orvostanáraink díszei lehetnének a világ bármely egyetemének s ma már a községi orvos tudása, ismerete és szakértelme sem marad bármely fő­városi orvosé mögött. Kitűnő gyógykezelési módjaik, széles látó­körük megnyugtathatja az ország minden beteg emberét, mert universális tudásuk soha sem hagyja őket cserben. Igen helyesen tették orvosaink, amikor figye­lembe vették a külföldről beözönlő specialitásokat, melyek Magyarországban is óriási mennyiségben fogyván el, nem sokára itt is utánzókra akadtak. Gyógyszer — specialitásainkban is versenyre i keltünk a külfölddel és ma már alig van olyan gyógyszer, melynek ne volna nálunk méltó verseny­társa. Szóval igyekszünk a külíöldi szereket az orságból kiszorítani, hogy ezáltal is megerősítsük a magyar termékek fogyasztóképességét. De vaunak magyar specifikumok is, melye­ket utánoznak, bár nem tudják nekik azt az erede­tiséget megadni, mint amely az eredeti szerben rejlik. Ilyen szer pld. a Brázay-íéle sósborszesz, mely hosszú időn keresztül versenytárs nélkül állott, mígnem hazánkban akadtak számtalanok kik sósborszesz elnevezés alatt olyan borszeszt hoztak forgalomba, melyet menthollal és más szerrel vegyítve, száz meg százféle betegseg el­len gyógy — és orvosszerül ajánlottak. Újabb időben igen sok panasz merült fel az iránt, hogy engedély nélkül hangzatos elnevezéssel vásári módon reklamázott elnevezések alatt sósborszesz készítmények kerültek forgalomba, melyeknek egyáltalában nem volt meg az engedélyük, hogy azokat gyógyszer — különlegeségek címén árusít­sák. Az országos Közegészségi Tanács igen he­lyes véleménye alapján ezek a sósborszesz ke­verékek nem tekinthetők gyógyszereknek, mert tudvalevőleg a ^sósborszesznek a konyhasón és borszeszen kívül egyebet nem szabad tartalmaz­nia és ezért hozta legújabban a belügyminiszter azt a reudeletet, hogy minden más összetételű sósborseszt büntetés terhe alatt ki kell venni a forgalomból és az elárusítók ellen a megtorló eljárást meg kell indítani. Nagyon helyes, hogy a széles látókörű ve- zériérfiak a közegészségügy érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek s bár több gyárosnak igen nagy a kára, amennyiben sok százezer üveg sósborszesz készítményt kell a forgalomból ki­vonulok, de ennek okát csakis önmagukban ke­reshetik, mert törvényellenes volt eljárásuk, amennyiben engedély neíküi állítottak elő és aján­lották különböző betegségek ellen az ő mentho- los készítményeiket. A Gyógyszerész Testület és az Orvos Szö­vetség is mar régi idő óta kiséri figyelemmel nemcsak a sósborszeszek, hanem a sok biztos gyógyszer különös születési módját, hozzá is szóliottak gyakran a vásári módon való kinálás elfajult módjához : nagyon üdvös dolog tehát, hogy közegészségügyünkre éber szemmel őrkö­dik az erre hivatott iiatóság és tüzzel-vassai pusztítja mindazokat az egészségre ártalmas sze­reket, melyek ma már niegszámláihatlan meny- nyiségben kerülnek forgalomba. Az ország lakosságának egészsége, mint fentebb mondottuk van oly fontos, mint bármely közgazdasági, mezőgazdasági, ipari és kereske­delmi érdek, mert csak egészséges testből fej­lődhetik egészséges lakosság és az ország ve­zérei ilyen fontos közegészségügyi kérdésekben csakugyan neru lehetnek figyelemmel egyesek érdekére. Az egészség minden előtti Hírek. — Tisztelettel értesítjük vidéki tisztelt elő­fizetőinket, hogy lapunk mai számához hátralékos előfizetési dijjaikat feltüntető postautalványt mel­lékeltünk és kérjük, hogy az abban feltüntetett összeget hozzánk lehető mielőbb beküldeni szíves­kedjenek. Helybeli előfizetőinket pedig arra kérjük, hogy a részükre kiküldendő előfizetési clijnyug- táikat beváltani szíveskedjenek, mert a lap elő­állítási költségeit mi is csak úgy tudjuk fedezni, ha t. előfizetőink kérésünket teljesíteni fogják. — Személyi hírek. Dr. Teleki Jenő gróf, járási szolgabiró, tartalékos tiszt 28 napi gyakorlatra bevo­nult. — Dr. Lauka József vezető kir. járásbiró és Koós György kir. aljárásbiró szabadságidejük eltöltése után községünkbe hazaérkeztek és hivatalos működésűket megkezdték. — Szende Sándor járási m. kir. állatorvos nyolc napi szabadságra elutazott. — Képviselőnk eljegyzése. Örömmel adunk hirt a grófi családban történt ama nevezetes eseményről, hogy országgyűlési képviselőnk, gróf Teleki Pál elje­gyezte szentbirodalmi gróf Bissingen Nippenburg Ke- zsőné, született foeni Mocsonyi Georgine torontálmegyei nagybirtokos leányát, Hannát. Őszintén gratulálunk! — A grófi család öröme. Múlt hó 21-én a geruyeszegi kastélyba egy gyönyörű kék szemű, barna hajú fiu-babát hozott a gólya. A nemes grófi családnak úgy szólván majd minden tagja megfordult azóta Geruyeszegen, hogy az 1907-ik óv október 24-én a bájos kis gyermek, ifj. Teleki Domokos gróf váratlan elhunyta által annyira lesújtott szüléknek szivből kifejezhesse szerencse- kivánatát az isteni gondviselés gyorsan bekövet­kezett bánat enyhítő kegyelméért. A nagy időt átélt Edine grófnő gyermekével együtt viruló egészségnek örvend s arcának csodaszép vonásait mintha még eszményibbé tette volna az anyasá­gát alakitó varázsa. A nemes grófi család benső öröméhez legyen szabad — ha elkésve is bár — a Kővár hódoló, őszinte szerencse kivánatait tolmácsolni. dr. O. — Felmentés. Zsilinszky István helybeli állami iskolai tanító ezen állásáról lemondott, a vallás- és közoktatásügyi miniszter állásától felmentette. — Kinevezés. A ni. kir. kereskedelemügyi minisz­ter Zsilinszky István volt állami tanítót a helybeli postahivatalhoz postamesterré nevezte ki. Postahivatal helyiség változás. Mint értesülünk, a postahivatalt a jelenlegi helyiségéből az újonnan ki­nevezett postamester már a legközelebbi napokban költözteti át a Kővár-utcában általa megvett Dékány- féle házba. — Gyászeset. Herskovits Mózes, a község és az egész vidék „Mózsi bácsija“, a múlt hó 27-én 82 éves korában elhalt. Az öreg ur évtizedeken át tagja volt a képviselőtestületnek és közbecsülésnek örvendett. L o y Károly helybeli jónevü asztalos iparost suivos gyász érte neje, Drogos Annának e hó 2-én történt elhalálozása folytán. — Előléptetés. A kereskedelemügyi miniszter községünk szülöttét — a megszállott tartományokban katonai posta-távírda szolgálatra alkalmazott Kozmucza Kornél posta- és távirda titkárt a VII. fizetési oszt. 3-ik fokozatába végleges minőségű posta-távirda taná­csossá nevezte ki. A kinevezett posta-távirda tanácsos édesapja a. volt „Kővárvidéki“ törvényszéknél telek­könyvvezető, később pedig vármegyei számvevő volt. — Helyettesítés. Sajó Dezső nagynyiresi helyettes jegyzőt a szatmári főszolgabíró a vetési körjegyzői állásra helyettesítette. — Kőszén bányászat. Mint értesülünk, e hónap végével kezdi meg a megalakult leöszénbánya részvény- társaság a fúrásokat járásunkban. Szerencse fel! — Pályázat. A helybeli kir. adóhivatalnál ürese­désben levő gyakornoki állásra pályázat vau hirdetve. Pályázati határidő két hét. — A körorvosok székhelyéről. Az uj körorvosi törvény értelmében a jöyőbcn, vagyis 1909. évi január 2-től kezdődőieg a körorvosi székhely a kör valamelyik falujába, helyezendő. A törvény ezen intézkedésétől eltérésnek csak rendkívüli esetben, kizárólag a közér­dek szempontjából lehet helye, mely felett minden : esetben a vármegyei közigazgatási bizottság határoz. — Az erdődi kártya-affér. Az erdődi kaszinó is­meretes kártya ügyében a királyi törvényszék tegnap I tartotta meg a főtárgyalást. A királyi törvényszék a j feíebbezőket elutasította és mindenekben helyt adott a í járásbíróság Ítéletének. — Elmaradnak az ellenőrzési szemlék. A honvé­delmi miniszter rendelete szerint az idén a szokásos ellenőrzési szemlék a legénységi állománynál elmarad­nak, ellenben a tiszti ellenőrzési szemlék az idén is. meg fognak tartatni,

Next

/
Thumbnails
Contents