Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-08-30 / 35. szám
L / KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre — — — 2 K Fél évre — — — —- 4 K Egy szám ára — — 20 fillér. Főszerkesztő : Dr. Oisavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 338. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Erkölcsi sülyedés. Mai társadalmi állapotaink nem egészségesek; sok tekintetben olyanok, mintha erkölcsi feloszlásnak indulnánk. Erkölcsiség, becsületesség, igazságosság, hűség elrémitő módon meg- ingatvák és úgyszólván béltartalom és értéknélküli fogalmakká lettek, — az erkölcsi romlottság napirenden van. Soha annyi botrányt, annyi rafinirtsággal kigondolt hazugságot, csalást, ámítást, szemfényvesztést, annyi gálád cinizmust idő még nem mutatott fel, mint a mennyi a jelen korban inszceniroztatik. Napról-napra uj, meg uj szemkápráztató üzlet-szédelgő vállalat támad. E körülmény édes mindnyájunk előtt ismeretes és mégis egész nyugodtsággal nézzük és tűrj ük azt. Mi lesz ebből, ha ez igy aránylag tovább fokozódik ? Hová jut a jövő nemzedék? Nem merjük előre megmondani. De annyi bizonyos, hogy az idő e jelei a legnagyobb mértékben gyanúsak és aggodalom gerjesztők; jobb jövő jóslására alapul nem szolgálhatnak. Hisz majdnem oda jutottunk már, hogy a kereskedők és egyszerű üzletemberek megbízhatósága tőkévé válik, mely nagy kamatokat hoz. A megbízhatóság értéke mindinkább láthatólag emelkedik azon egyszerű oknál fogva, mivel szükséges és már csak ritkán található. Ha az emberek egyebet sem tudnak valakiről, csak azt, hogy bízni lehet benne, az manap már oly rendkivüliség, ami bizonyos körülmények között az aranynál is többet ér és azért drágán is lesz megfizetve. Mindezek bizony nem jó jelek. Az erkölcstelenség legnagyobb és legbővebb forrása az emberi nyomorúság és szegénység. A társadalom alsóbb rétegei kivannak téve a kegyetlen sors minden csapásának. A kétségbeesés, egészségellenes életmód, elkeseredés, a vesztérehagyás, a szeszes italok, ezek ama momentumok, melyek a gonoszság pocsolyájába visznek. S a sokszor dicsőített jelenkori humanizmusnak dacára bőviben vagyunk a kegyetlen sors adta és a gazdagok által nagyra nevelt momentumoknak. A mondottakból látható, hogy a jelenlegi viszonyok nem igen alkalmasak az erkölcsösség előmozdítására és javítására, hanem sok tekintetben éppen az ellenkezőt eredményezik. Mi történjék tehát az erkölcsi hanyatlás szükséges meggátiása érdekében s ki volna erre leginkább hivatott? Vájjon az állam, az egyház vagy talán az iskola? avagy mind a három együttesen ? Ezek ama kérdések, melyek önkéntelenül eszünkbe jutnak és melyekre még ma is sokan minden további gondolkozás nélkül azt felelik : „Igen, az állam, az egyház és az iskola a hivatott tényezők ez Állapotok alapos orvoslására, ha és amennyiben ezek jobban szerveztelek és kellően összemüködnek.“ Tekintetbe kell vennünk, hogyha külső társadalmi intézmény és szervezet egyáltalában-az erkölcsi javulásra lényeges befolyást gyakorolni képes, ezt az államtól, egyháztól és iskolától joggal csak akkor várhatjuk, ha ezek maguk is a haladás ösvényére lépvén, előre törekszenek, ha maguk is nagyobb erélylycl és buzgósággal haladnak az erkölcsösség és tudományok lépcsőin és szent hivatásuknak ezután egyáltalában jobban felelnek meg. De ehhez legelőször is szükséges, hogy az r f s r r' állam és az egyház feladatuk nagyságát fölismerjék, másrészt meg arról az ókori balhitről mondjanak le, mintha az erkölcsi élet kérdésénél az eldöntés egyedül őket illetné, ahelyett, hogy az egyes és egyesületek hivatásszerű tevékenységnek is megfelelő hatáskört engednének. A nevelésről. A legtöbb szülő és nevelő szavakkal akar nevelni. Parancsokat, magaviseleti szabályokat osztogatnak, erköcsi prédikációkat tartanak. Hiába való erőlködés. — Nevelni nem annyit tesz, mint: parancsolni, hanem cselekedni. A tettek teszik a nevelést: a szavak csak értelmet és értéket adnak annak. Sok szülő engedelmességet, lemondást kíván gyermekétől. Nagyon szép ! Parancsolgat, elmélkedik, prédikációkat tart, int, fenyeget, végre bűntett . . . mind hiába ! A gyermek nem határozza el magát az élvezetek lemondására ; mert a szülő maga sem tud lemondani, s ezt a kicsinyek jobban tudják mint a szülők, kik nem vigyáznak magukra. Jaj annnak a szülőnek ki tanításait saját életével cáfolja meg. A szülő ne csak tanítson, hanem maga is úgy élyen, a hogy tanít. A példa gyakran nagyobb síkéit nyújt, mint egész sereglecke. A szülő tehát példakép legyen gyermekei előtt. A szigor |nem a legjobb nevelési eszköz. Nézzük csak közelebbről. A kicsinyek már jó ideje, hogy anyjuk szobájában játszanak ; a játék zajosan folyik ; az elmerült anya észre sem látszik őket venni: Egyszerre azonban fölugrik szidalmazó szavakra fakad és a veszszővel helyre állítja a csendet. I JJ Kővápviáék" iárcza a. Kikérem magamnak. . . Irta: Szerafin Elemér. A külső Kerepesi utón épült uj huszár laktanyában a fővártáu hadnagy ur Zokoly, az ezred legdaliá- sabb, legbravurosabb és legkedveltebb tisztje vette át 24 órára a kaszárnya inspekciós szolgálatot. Indulatosan, hogy a mai tiszti estélyről elmaradni kénytelen, foglalta el a fövártán katonai egyszerűséggel bútorozott tiszti őrszobát, mely a térparancsnoksággal telefonnal volt összekötve. Gyors léptekkel járt fel-alá a szobában. Gondolkozott annak oka felett, mely őt soronkivül a mai szelgálattételre rendelte. Végre masolyiyal ajkán, mint aki nyitjára jött az oknak, cigarettára gyújtott. Észre sem vette, hogy ujjonc ordinánca Ambrus, az utánna hozott plüseh takarót, köpenyt, cigaretta- és levélpapir-dobozt, kedves könyvét, „A szerelem élettanát“ a szobában elhelyezve, továbbbi parancsra várva „hapták“-ban áll az ajtóban. Zokoly végigvágta magát a vaságyon, két kezét feje alá téve, égő cigarettával fogai közül rárivalt az épen észre vett Ambrusra katonai rövidséggel és erős hangsúlyozással: „Marrsl“ Katonás fejvetés (sapka nélkül volt)1 szabványos fordulat után Ambrus elmarrsolt. Kint a vártán ezalatt Vajda őrmester kijelölő a posztokra az egyes huszárokat, felvezettetésök és leváltások idejéről rendelkezve, hóna alatt a rapport könyvvel az altiszti szobába ment. A legénység ezalatt a priccsea halkan beszélgetett. Szidta cikornyás káromkodások között a huszár- ! nak nem való kaszárnya életet. Estefelé a kutyamosó Ambrus kurezergalopp-lé* pésekkel vágtatott be a vártára. A tisztiszobába ve- ; zető ajtó előtt moudurját rendbe hozta. Hallgatózott. A belülről hallatszó egészséges hortyogás hallatára ! ijedten kiegyenesedett és szalutált. Tanácstalanul állt egy darabig. Gondolkozott, várjon-e, bemenjen-e? Ismerve urának hirtelen ébredő haragját, gyor- ‘ san eljáró kezét, félt bekopogtatni. Vállvonogatások i között végre elhatározta magát. Szalutált, megfordult ! s ballábbal kilépve az altiszti szobába indult hol is ] jelenté Vajdának: — Zőrmester zurnak jelentem zalasan, hadnagy zur Zokolynak levelet hozta. — Vidd be a tiszti szobába. — Nem merem, zinstálom. — Miért, te állat ?! — Mert nágyon zalszik. i — Hoflüau tudod> te 10 ?I — Hortyogni tetszik neki. — Na hát add ide, beviszem én. — Nem lehet, zinstálero. — Miért, te ökör ? ! — Mert jószágu level. — Titokzatos vigyorgással, esetlen mozdulattal vett ki zubbonya zsebéből egy rózsásain levélkét, megszagolta s ismét visszadugta oda. Vajda őrmester már nem válaszolhatott Ambrus hülyeségére, mert trombita jelzéssel fegyverbe szólították a főőrséget, mely zörgés és csörömpölés közepette, élén a felriadt Zokoly hadnagygyal fogadta a tiszti estélyre érkező térparancsnokot. Az előirt formák között raportot leadni, átvenni pár pillanat műve volt. Az öreg főtiszt palástoihatatian megelégedéssel arcán — fejezte ki sajnálatát Zokolynak, hogy az estélyen részt nem vehet; de „szolgálat, szolgálat!!“ Fanyar mosolylyal ajkán tisztelgett. Hátat fordított Zokolynak s fogadta az ezalatt odaérkező tisztikar hódolatát. Az ezredesnek a szokottnál melegebb kézszoritás jutott. Lekötelező mosolylyal fonnyadt ajkain, kegyes leereszkedéssel vette tudomásul az apróbb figyelmeket az újabb tisztektől, melyekben azok egymást felülmúlni igyekeztek s mint egy primadonna, kecses kézmozdulatokkal jobbra-balra köszöngetett. — Colloszal-col- loszál 1
