Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-08-15 / 33. szám
N.agysomkut, 1908. aug. 15 KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKDTI JÁRÁSI.JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 lí Negyed évre Fél évre — — — —• 4 K Egy szám ára — 2 K 20 fillér. Főszerkesztő : Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tor 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. v uAt .-AzcmMn« «tw*. sí A vagyon és élvezete. Csakugyan fötényezői-e a földi létnek a magas állás és gazdaság, melyek nélkül boldogságot és megelégedést itt alant el nem érhetünk ? Csaknem hinnünk kell ezt, ha az emberek tevékenységére, ifjúsági terelgetéseire és azokra az elvekre tekintünk, melyek szerint gyermekeiket nevelik. Mily sürgés-forgás, mily tódulás, s miért ? Egyedül vagyon-szaporitásórt. A kereskedő a maga és övéi vagyonát teszi kockára, hogy kétannyit nyerjen. Földmivelő és mesterember nem ismernek nyugalmat, csakhogy jövedelmüket szaporítsák. A hajós a világ-tenger csalárd hullámaira ereszkedik és törékeny járóműveken küzd az elemek tomboló dühe ellen. Aranyért minden eladó, még az élet is; mintha többet érne e nyomorult érc, mint Istennek bármely más teremtménye. S mivel bírunk, ha az élet munka, gondok és aggódás között lefolyt, a gazdagság be van szerezve és az öregség küszöbére eljutottunk? Mi hasznát vesszük e hol; kincseknek, ha erőnkből kifogytunk? Vissza varázsoljuk-e az érettük feláldozott ifjúságot ? Ősz hajunk fehérségét meg- sötétitik-e? Öntenek-e friss életerőt ereinkbe? Meghosszabbítják-e létünket csak egy órával is? Nem ; rendesen akkor jutunk al hosszas fáradságaink végcéljához, mikor már annak gyümölcseit nem élvezhetjük. Örülünk a sikernek, mikor végbucsut kell attól vennünk. S mi haszna a halomba gyűjtött dús vagyonnak ? Tehetünk-e többet, mint testünket fedezni, éhségünket csillapítani, szomjuokat enyhíteni ? NT9in, mert azt tettük egész életünkön át, habár csekélyebb költséggel is De vájjon jobban izlik-e a drága falat, mint egykor az egyszerű eledel, mikor asztaltársunk még a fiatalság, egészség, munkásság és megelégedés voltak ? Melegebbet tart-e a fényes ruha, mint azelőtt az egyszerű, melyben vészszel és idővel dacoltunk? Vagy nagyobb érdemeket szereztünk-e magunknak az emberiség és istenség érdekében azzal, hogy többel bírunk, mint százezeréit polgártársaink közül? Tiszteletreméltóbbak és valóban tiszteltebbek vagyunk-e csakugyan most, midőn mások nem erényeink, hanem pénzünk miatt szemünkbe hízelegnek, inig elfordulva kikacagnak ? A régén ki élvezte legjobban az életet? Áz-e, aki hogy megelégedett és vidám lehessen, ötven hosszú óvet töltött aggódás és veszélyek között, vagy pedig az. ki nem gondolva gazdasággal, azon kezdte, hogy ötven éven át megelégedett és vidám volt? Mily rémitő őrjöngés, mily borzasztó, minden életörömei csirájában elfojtó szenvedély az, mikor valaki hiszi, hogy gazdagság nélkül boldogság lehetetlen ! ! Nem nagy vagyon birtoka, hanem a vagyon helyes élvezete, — legyen e vagyon nagy vagy kicsiny, — tesz gazdaggá. Úgy tartják, hogy szerezni művészet. Erre tanítják a szülök gyermekeiket, mintha ez volna legfontosabb tényezője . az életnek. De a megszerzettet helyesen élvezni, I még nagyobb művészet. Aki ezt nem tudja, arra nézve a szerzemény annyi, mintha nem is volna. í Őrizzük meg egészségünket! Ha mai népségünket közelebbről megvizsgáljuk, mely oly magas fokban kapta az éietföntarlási és útmutatói vágyat a természettől, hogy őket vezesse, inig az állat az alacsony ösztön követelésére van korlátolva és ha látjuk., miként éii le az állat azt az időt, melyet a természet számára kijelölt, inig az ember, dacára annak, hogy szabad akarata és lelke vezérli, idő előtt tönkre megy, ha ezt komoly vizsgálat alá vesszük: meg kell vallanunk, hogy az ember többé már nem születik teljesen normális viszonyok közt és hogy beteg csirája által az élet paradicsomát, a teljes egészséget elvesztette, még mielőtt megszületett volna. És hogy e csirabaj, mint az eredeti bűn, ncmzedékről-nemzedókre lopódzik át. Ez okból ma is a civilizált népek közt, kevés egyéni kivétellel, csupán relatív egészségről beszélhetünk. Sajnos, a legtöbb ember csak akkor gondoskodik egészségéről, mikor azt már elvesztette ; akkor azután ápolni kezdik magukat, félni, orvos tanácsát kérni, hanem már késő, a természet büntető törvényének esnek áldozatul, mely sokszor borzasztóan bosszulja meg magát a mostani nemzedék rendetlen életmódján, mely fényűzés, élvhaj húszas, túlságos virrasztás, kevés alvás, kevés munka és sok'nyugalom, egyszóval.: egy túlságosan tinóm civilizációnak minden igényéhez szokott, mely gyönyör és mindig uj izgató eszköz által az elaludni készülő életet, a kimerült erőket mesterséges gyönyör által föntártani törekszik, melyre mindig még nagyobb kimerültség áll be, mig az ultimó-rátió bekövetkezik. Egészen más életmódot követtek atyáink és nagyatyáink. Azoknak sejtelmük sem volt a mi gyois életünkről és folyton növekvő vetélkedésünkről, mely azt a látszatot kelti, mintha mindent benyelni akarna, mig atyáink zavartalan egyMese. Volt egyszer egy szép ifjú legény És volt egyszer egyszer szép ifjú lány. Egymást meglátták, megszerették S egymáséi lettek pár hét után. Szerettek nagy, hü szerelemmel S boldogan éltek addig a napig, Midőn egy szép, tavaszi reggel A nő meglátott egyszer — valakit. És amig a férj bánatában Vigaszt keresett fájó szivére, Mélyen nézett egy szőke kis lány Csábosán mosolygó kék szemébe. A béke eltűnt, de nem soká . . . Visszatért újra . . . pár hét után Boldogok voltak ismét — csakhogy Más volt a legényé s. másé a lány. Dcbreczeni István. Domokos Magda. Irta : Ágh E; ndre. Elmondom a történetedet, Domokos Magda ha úgy véletlenül a kezedbe kerül és elolvasod, tudom, hogy akkor sem fogsz megharagudni érte, mert talán azt sem tudod mi a harag ? © Kicsi kisleányka voltál, és már akkor is hü játszótársad valék, együtt nevelkedtünk abban a kis, fehér, nádfödeles házikóju faluban, a vadvirágos róna- szélen, a Szenice partján, Te is úgy nőitől, miként én eniberesedtem, csakhogy én szegényesen, te meg gazdagon, jómódban, mert gondodat viselte a szelíd, jó- leikü Krisztina nénéd. Eladóleánynyá cseperedtél, én már akkor bajuszos legény voltam, te otthon maradtál (bár maradtam volna éu is), de a sers, az élet elűzött messzire attól a helytől, a hol ifjúságom szép idejét éltem. Föl kellett jönnöm ebbe a nagy vásárba, ide-oda futkosásba a nagy városba, a hol olyan lázas az élet, nincs egy csepp pihenés, örökös zaj, örökös lárma, küzködés, s a hol nincs sem szeretet, sem szerelem . . . Mikoron odahaza hagytalak, a te szivedben tanyát ütött a boldogság. Boldog voltál és szerelmes, emlékszem rá ; holdas tavaszi nyári estéken sokszor láttalak odakint a szenicei akácfasorban, azzal a boldog emberrel, a ki hallgathatta lágyan csengő szavad, a ki belenézhetett szép szemedbe és megsimogathatta kicsi kacsóidat, fekete hajfürteidet, Hosszan elnéztelek. S akkor olyan édes érzés támadt az én szivemben is; szereiemjjvagy mi ? nem tudom, de úgy szerettem volna én is ott, melletted lenni és mondani neked valamit. De nem volt szabad, tudtam, hogy a másikat szereted, azt a csinos, mulatós Sut, Bár soha ne szeretted volna 1 Mert léha, könnyelmű ember lett abból a fiúból. Hogy a múltkoriban idefönt találkoztam vele, ebben a lázas ide-oda futkozásbaa, meglepett. Kopott, hiányos ruhában, beesett arccal jött szembe velem; a falak mellett ballagott s a szemét a földre sütötte. Észre sem vett volna lia meg nem szólítom. — No, Dezső, hát mi újság odalent, a mi faiunkban ? Kezet sem akart fogni velem, a szemét a földre sütötte, vállat vont, úgy mondta: • — Nem tudom, régen eljöttem onnan. — Hát a Magda ? — Isten tudja hogyan van, azóta hirt sem hallottam felőle. Kérdeztem, miért jött el, sokáig gondolkozott, bizton hazudni akart valamit, de én észrevettem arcán a „KivárMél“ tápczája.
