Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-01-12 / 2. szám
2 KÖVÁRVIDÉK jan. 12. pengése, de van komolyan gondolkozó ifjúság s a mi a fő, olcsóság. A modern élet berendezkedéseivel messze túlszárnyalja mindenben a régi jó idők összes intézményeit. Bele kell tehát nyugodnunk abba is, hogy a mi farsangi s egyéb mulatságaink is jobbak, üdvösebbek minden tekintetben, a régiek bár csillogó, de üres mulatságainál. Ezért tehát ne is szomorkodjunk el azon, hogy az idei és valószínűleg a még elkövetkezendő farsangok mind inkább vesztenek majd jelentőségükből, hanem vigasztalódjunk azzal, hogy a modern ember akkor, és úgy mulat, a mint azt kedélyállapota s jövedelme megengedik. Tehát nemcsak farsangkor s nemcsak a bálokon. Karneval herceg uralma elhomályosodik s helyébe lép a család az otthon benső örömeivel. Ajándék. Elmúltak az esztendő legkimagaslóbb ünnepei. Azok az ünnepek, melyek jöttét mindenki epedve várja, de amelynek elmúltával megköny- nyebbülten sóhajtunk fel, azzal, hogy hálislen- nek, csak hogy már vége van. Szó a mi szó, ünnepjeinket rettenetesen elkeseríti egy körülmény, mely szinte össze van forrva velük, az ajándékozás. Ajándékoz boldog, boldogtalan, mosolygós arccal adják és fogadják a megemlékezéseket, de amellett mindenki dühöng magában és poklok fenekére kívánja azt az egész szokást. Még a karácsony hagyj ám. Noha itt sincs sok értelme annak, hogy a legszorosabb családtagokon kívül valakinek ajándékkal kellemetlenkedjünk és gondot okozzunk. De az már határozott visszaélés, amit ezen a címen ujesztendö napj án elkövetnek. Untig elismételt panaszok foglalkoznak azzal a revolverezéssel, mely évforduló alkalmával széles e hazában folyik. Az ember szája, szeme eláll, látva az ajándékvárók és követelők ékes csoportját, melyek mindegyike valamiképen jogosítottnak tartja magát, hogy követelésével előálljon. Sokszor és sokan megkisérlették, hogy'ezen a mizérián segítenek, de kellő összetartás a társadalom érzéketlensége folytán minden ilyen terv már a kísérletezés elején abba maradt. Pedig végtére is erélyesen hozzá kell látnunk, hogy ezt az abuzust beszüntessük. Nem a fukarság szól belőlünk, a mikor hadat üzenünk az oktalan ajándékozásnak. Csak a költekezésnek ilyen formája ellen van kifogáE közben a komornyik Végh Gyulát, kit tévedésből fogorvosnak tekintett, a miniszter 19 éves leányának szobájába vezette, kinek kipirult arca eléggé elárulta kellemetlen helyzetét. A fiatal jogtudor meghajolt a szenvedő kisasszony előtt, ki segítségért esdő pillantással nézett reá. — Oh, kedves doktor ur! — szólalt meg majdnem siránkozó kangon, — segítsen rajtam, mert a fájdalom már-már kiállhatatlanná kezd válni. Lépjen közelebb és vizsgálja meg a rettenetes békebontót. Ezzel a bájos leányka, amennyire lehetett, kinyitotta rózsás ajkát és nagy nehezen rebegé : — Itt hátul az utolsó előtti! Nemde már egészen fekete ? Csak arra kérem, kerülje, ha lehet, a kihúzást! Dr. Végh nem tudta, miként jut e megtiszteltetéshez, hogy a szép hölgy fájdalmán segítsen. Sokáig gondolkozott, de nem bírta kisütni, hogy mivel szerezhette meg magának e bizalmat. Főzött ugyan már csillapító theát szamovárjában, de fogfájást, még pedig miniszter leányának nemes jogfájását megszüntetni, reá nézve ismeretlen dolog volt. Végh tehát zavartan követte a szép leányt sunk, a mikor még ráadásul temérdek kellemetlenséggel, utólagos nehezteléssel és haraggal jár ez a társadalmi kötelezettség. A szociálizmusnak legelemibb szabálya, hogy mindenki adjon fölöslegéből annyit, amennyit adhat a nélkülözőknek. De hogy ezt a szép elvet megvalósíthassuk, — igazán legyen fölöslegünk és tényleg a nélkülözőknek jusson az, amit adunk. A mai viszonyok mellett bizony igen gyakran jut újévi ajándék olyannak, aki rendezettebb viszonyok között él, mint az ajándékozó és aki egyesegyedül a régi szokás alapján sarcoljameg nála szegényebb embertársait. Ezzel pedig nemcsak egyéni érdeket sértünk, hanem igenis, hátrányára van ez a köz érdekének is, mert arra érdemesebb és méltóbb emberek elől vonjuk el ilyképen az őt megillető támogatást. Úgy látszik azonban, hogy ennek tudata már a társadalom szélesebb köreit is áthatotta, amire bizonyitékkal szolgálhat Budapest kávés- ipartestületének az az elhatározása, hogy amivel eddig újév reggelén kedveskedett, azt az összeget ezentúl inkább a mentő egyesületnek fogja adományozni. Nagy horderejű elhatározás ez és reméljük, hogy a jövőben egyre nagyobb számban akadnak követői. Minden helységnek, minden társadalmi osztálynak megvannak a maga sebei, melyek sürgősen orvoslást követelnek. Hol gyermekkórházra, hol tébolydára, hol a lakosság egészségét vagy biztonságát védelmező valamely szervezet alapítására, vagy támogatására van szükség. Miért ne elégítsük ki inkább ezt a szükségletet, semhogy arra rá nem szorultakat tömjünk keservesen keresett fillérjeinkből ? Sőt, tovább megyek. Ha igazán nemes cselekedetet akarunk végezni, akkor nem szabad megállanunk a kezdő lépésnél. A társadalmi erők szétforgácsolása senkinek javára nem váihatik. Egységessé kell tenni a társadalom működését és előre kifejtett programm alapján országosan együttesen kell eljárnunk. Az idén, igaz, hogy csak szűk körben, a mentők érdekében történt az ajándékok megváltása. Jövőre, meg azutánra olt van a jótékony és emberbaráíi intézetek egész sorozata, melyek mind szomjuhozva várják az újév éltető mamáját, a társadalom anyagi segítségét. Persze, hogy ez a mozgalom csak akkor váihatik hatalmassá, ha nemcsak az ajándékozók, hanem az ajándékokat várók is magukévá tekintik az ügyet. Igaz, hogy eleinte kissé nehezükre fog esni az ablakig, és szánakozva nézte az állítólag fekete fogat. — Ez a fog teljesen odvas nagysád, — jegyző meg az állítólagos fogorvos, hogy valamit mondjon. — Hát nem hozott csillapító szert magával, doktor ur ? — kérdé a leány. A fiatal jogtudor tagjait hideg borzadály járta járta át. Miként fordultak épp ő hozzá, hogy e válságos helyzeten segítsen ? Miért nem fordultak fogorvoshoz, hisz fővárosban elég ilyen „doktor“ van. Mindamellett nem merte a belé helyezett bizalmat visszautasítani, nehogy elárulja tudatlanságát. — Történjék bármi, — mondá magában — ne zavard meg az irántad való jó véleményt, jó csillagod majd kisegít a bajból. Aztán fennhangon folytatta : — Bocsánat nagysád, nehány perc múlva elhozom csalhatatlan szeremet. Ezzel kisietett és rohanva távozott. — Hova ily sietve barátom ? — szóllitá egy ismerős hang. — Hagyj békén, nem érek rá, feielte Végh, ki a legközelebbi gyógyszertárba rohant. (Vége köv.) a megszokott baksis nélkülözése, de könnyű szerrel el fogják viselhetni e veszteséget, ha meggondoljuk, hogy lemondásuk igen sok köny- nyet szárit fel és igen sok keserű sóhajt változtat mosolylyá. Aki jó cselekedetének jutalmát saját megnyugvásában találja, az megfogadja tanácsunkat, aki azonban csak a nyilvánosság számára gyakorol könyörületességet, az továbbra is arra fog ügyelni, mekkorát köszön neki házmestere, az bizony ezután is csak a régi divathoz fog alkalmazkodni. Hírek. — Ismételten hívjuk fel igen tisztelt előfizetőinket a kiknek lapunk múlt évi utolsó számához postautalványt csatoltunk, hogy az azon kitüntetett összeget lehetőleg mielőbb utalványozni szíveskedjenek, mert különben nem vagyunk képesek a tetemes nyomdai költségeket fedezni. — Személyi hirek. Ilosvay Aladár vármegyénk alispánja és Dr. Péchy István vármegyei főjegyző, — egy néhány napon át, — mint Dr. Péchy Péter járásunk főszolgabirója vadász vendégei — községünkben időztek. — Huszonötéves jubileum A Széchényi Társulat folyó hó 19-én ünnepli meg Szatmáron a városháza tanácstermében 25 éves fennállásának jubileumát. — Kinevezés. Szatmárvármegye igazoló választmányának elnökévé a főispán Debreczeni Lajos nagykárolyi polgárníestert nevezte ki. « — Gyászhir. Lengyel Lajos fogorvos csütörtökön este hosszas betegeskedés után 50 éves korában Nagybányán elhunyt. A boldogultat özvegye és egy cimbalomművésznő leánya gyászolja. — Szolgabírák beosztása. Dr. Falussy Árpád főispán, az alispán javaslatára a valóságos és tb. szol- gabirói kart a következőképen osztotta be járási szolgálattételre. A régebbi szolgabírák mind megmaradtak eddigi helyeiken ; — az újonnan választottak közzül: Galgóczy István Szatmárra. Szuhányi László Fehér- gyarmatra, Tóth Tibor Szin érvára Íjára kerül, — a tiszteletbeli szolgabiró, közigazgatási gyakornokok közül : Dienes Dezső Mátészalkára, Ináncsy József pedig Erdődre. — Papp Zoltán — szabadlábon. Papp Zoltánt a szatmári törvényszék a Papp Béla-féle testvérgyilkosságban való bünrészességeért ezelőtt hét évvel nyolc évi fegyházbüntetésre Ítélte, amelyből hét évet az ií- lavai fegyházban ki is töltött. Most jómagaviselete miatt a hátralevő egy’ évre feltételesen szabadlábra helyezték. — Nöegyieti gyűlés. A nagysomkuti izr, nő- egylet e hó 4-én rendkívüli közgyűlést tartott Hirsch Nátháimé elnöklete alatt. A közgyűlés a beállott hideg időre való tekintettel 20 méter tűzifa kiosztását határozta el a szegények részére. — Nyilvános köszönet. Frankovits Amália úrnőnek — az általa az izr. nőegyletnek kisorsolás végett ajándékozott két diszkötésü könyvért — hálás köszönetét mond az elnökség. — Legt bb adót fizető községi képviselők. Az 1908. évre megállapított névjegyzék szerint községünk legtöbb adót fizető képviselői a következők: 1. Kővárvidéki tak. pénztár 3918 30, 2. Chiorána tak. pénztár 2582 39, 3. Gróf Teleki Sándor 1073'82, 4. Mán Lajos tak. pénztári igazgató 528’80, 5. Gróf Teleky László Gyula 496’53, 6. Hirsch Náthán 460-53, 7. Dr. Papp József ügyvéd 443'47, ?>. Bocsánczy Márton kereskedő 374 80, 9. Goldstein József vállalkozó 363‘28, 10. Simon Éliás kereskedő 319 18, 11. Gróf Teleky Pál országgyűlési képviselő 275'28, 12. Herskovits Mór vásárvámbérlő 250 33. 13. Dr. Olsavszky Gyula ügyvéd 243 08, 14. Frankovits Ábrahám birtokos 238'52, , 15. Vámfalvi Sándor gőzmalmos 234 50, 16. Dr. Csuta Demeterné Besztercze birtokos 231’57, 17. Dr. Simon Miksa ügyvéd 219'26, 18. Dr. Nyilván Viktor ügyvéd 200'22, 19. Ecker Béni fakereskedő 188'21, 20. Dr. Gellért Márton ügyvéd 180'04. Póttagok: 1. Nyilván Miklós tak. pénzt, igazgató 174T4, 2. Olsavszky Simon gyógyszerész 173'32, 3. Veszprémy Sándor róm. kath. plébános 143'—, 4. Frankovits Mór bank igazgató 144'40 gdóval. •— Kórházi ügy. A m. kir. belügyminisztertől most érkezett le a nagysomkuti nyilvános jellegű kórház 1908. évi költségvetése jóváhagyva. A költségvetés jóváhagyására vonatkozó leirat szerint az országos betegápolási alap- és az államkincstár terhére ápolandó.
