Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-03-31 / 13. szám
4 KOVARVIDÉK 1907. március 31. akkor, amidőn egyedül voltam a lap szerkesztője és senki a hozott hírnek közlésére nem befolyásolhatott. Amit pedig ön az ön seftelési hajlamainak ellensúlyozására hoz fel, legyen meggyőződve, t. Szűcs ur, hogy az elismerés, amelyben ön „önzetlenségéért“ részesült, sok polgárnál visszatetszést szült az ön 10-12 hónapos működéséért és más az ön helyzetében talán tiltakozott is volna, hogy azért ajándékot elfogadjon. Ezzel, azt hiszem, beigazoltam minden állításomat. Most, ha tetszik, vitatkozhatik még. Barna Benő, felelős szerkesztő. HÍREK. Márczius 30. Lapunk mélyen tisztelt olvasóinak és munka társainak boldog húsvéti ünnepeket kívánunk. Személyi hir. Dr. Olsavszky Viktor járási i tiszti orvos lapunk főszerkesztője pár napra üdülés céljából elutazott. A nagybányai vöröskereszt egyesület e hó 24-én tartott gyűlésén gróf Teleki Gézánét alelnökül választották meg. Kinevezés. Dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja dr. Gyene Pál közigazgatási gyakornokot vármegyei tiszteletbeli aljegyzővé nevezte ki. A miniszter a sajtó izgatása ellen. Günter Antal igazságügyminiszter az összes ügyészekhez rendeletet intézett, melyben utasítja őket, hogy a nemzetiségi sajtónak a néptanítói javaslattal szemben tanisitott magatartását különös figyelemmel kisérjék és ama lapok ellen, melyek a törvényjavaslat, magyar nemzeti irányát kifogásolva, támadásokat intéznek a magyar nemzet egysége ellen, a büntető törvény teljes szigorával járjanak el. Az igazságügyminisztert ennek a rendeletnek a kiadására Apponyi Albert gróf vallás és közoktatásügyi miniszter bizalmas átirata indította, melyben a miniszter utal arra, hogy a nemzetiségi sajtó a néptanítói javaslatról való bírálatával kapcsolatban felbujtó és lázitó cikkeket közöl a magyar nemzeti állameszme ellen. Nyilvános nyugtázás. A Petőfi-muzeum hölgybizottsága által kibocsájtott Véber Ignátz községi másodbiró gyűjtő ivén a következő adományok folytak be : Mózes Jenő 1 K 40 f; Bocsánczy Márton, Olsavszky Simon, Rózenfeld Ignátz, Pruszker Dezső, Hirsch Sándor, Dékány Imre, Hirsch Náthán, Löw Mihály, N. N., dr. Markovits Mihály, dr. Nichita Aurél, dr. Simon Miksa, dr. Olsavszky Gyula és Szerafin Elemér 1 — 1 K; Frankovits Hermán, Sauber Menyhért 60 — 60 f; Klein Izsó és Ackermán Béla 50 — 50 f; dr. Nyilván Viktor, Lengyel János, Kováts Dániel, Silbermán Leopold, Hirsch Izidor, Vald- mán Sámuel, Feldmán Samu, Növi Izidor, Goldstein József, Buttyán János, Kovács Sándor és Luka Ferenc 40-40 í; Róth Adolf, Fekete József, dr. Tárcza Aurél és Berger Adolf 30 — 30 f; Stern Ármin, Veszély József, Stern Márton, Kohn Antal, Csizmár Simon, N. N., Simon Józsefné és Cseh Károly 20 — 20 fillért. Kinevezés. Dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja Ináncsy Lajos József szatmári lakost a kormányzatára bízott Szatmárvármegye törvényhatóságához díjtalan közig.-gyakvrnokká kinevezte és szolgálattételre a szatmári szolga- birói hivatalhoz osztotta be. Anyakönyvi felügyelet. Mint tudva van, a belügyminiszter az anyakönyvi felügyelői állásokat beszüntette és a legfőbb felügyeleti jogot a belügyminisztériumból kiküldendő központi tisztviselők által fogja gyakoroltatni. Vármegyénk területére az anyakönyvi legfőbb felügyeleti jog gyakorlásával a belügyminiszter 1907. és 1908. évekre Pokoly Lajos miniszteri fogalmazót bízta meg, hogy ezen jogot a helyszínén gyakorolhassa. Pályázat körjegyzői és segédjegyzői állásokra. A komorzáni körjegyzőségre a szinérváraljai főszolgabíró pályázatot hirdet, a pályázati kérvények április hó 7-ig nyújtandók be. A választás április hó 9-ére van kitűzve. A csenger nagyközségben rendszeresített aljegyzői állásra a pályázati kérvények április 25-ig nyújtandók be a csengeri főszolgabíróhoz. A választás április 30-án lesz. Menekülés a sorozás elöl. A katonai hatóságok erélyes intézkedéssel akarják elejét venni annak, i hogy az idei fősorozás elől a legények részint ! Amerikába, részint más szomszédos államokba j szökjenek. Ismeretes, a sorozások évről-évre mind szomorúbbak. Á katonai hatóságok most azon fáradoznak, hogy az illetékes közegek szigorúan ellenőrizzék a hadköteles embereket és gondoskodjanak arról, hogy ezek valamennyien eleget tegyenek állitásbeli kötelezettségüknek. Elitéit gyilkos. Múlt év szeptember 27-én történt, hogy a Magyar-Láposról hazatérő nagybányaiakat több szurdok-kápolnoki ember Ká- polr.ok-Monostor közelében megtámadta s az általánossá lett verekedés közben Joszip György ! úgy ütötte fejbe Magurán Onyiszia szakálos- | dombói fuvarost, hogy Joszip az ütés következtében tizennégy nap alatt meghalt. E bűnügyben a deési kir. törvényszék a napokban tartotta meg a végtárgyalást s a törvényszék ; az esküdtek verdiktje alapján Joszip Györgyöt I három évi fegyházra Ítélte. A dinamit. Szörnyű halált halt Felsőbányán özv. Deák Mátyásné. Fia: Deák Tamás és Nagy Ferencz nevű barátja ugyanis már régóta dézsmálják a kincstári kéziraktár dinamitját s az ellopott dinamitot özv. Deák Mátyásné fáskamarájában rejtették el. Az igy elrejtett dinárait mintegy 4-5 kiló lehetett. Folyó hó 19-én délelőtt özv. Deák Mátyásné a fáskamarába ment, az egyik verzió szerint, hogy fát aprítson, a másik verzió szerint pedig, hogy az elrejtett dinamitból eladni vigyen s midőn az odafagyott dinamit-töltényeket fejszével akarta felvágni, azok iszonyú dördülettel felrobbantak s Deáknét a szó szoros értelmében foszlányokká tépték. Testének egyes részeit 40-50 méter távolságra is elvetette a robbanás. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Deákné háza magasan a bányahegy oldalán áll, a János bányával szemben, mert különben a szörnyű robbanásból nagy veszedelem származhatott volna. Deák Tamást és Nagy Ferenczet a csendőrség elfogta. Országos vásárok. Krasznabélteken április hó 2-án, Hagymás-Láposon április 7-én, Szinér- váralján április 9. és 10-én, Királydarócón ápr. 11-én lesz. Halálozás. Mayer Kelemen kir. közjegyzői irodatiszt, aki majdnem hetenként megjelent községünkben és igy ismert egyén volt nálunk is, e hó 19-én idegrohamban szivén lőtte magát s pár perc alatt meghalt. Gyászeset. Érkávási Kávásy László szinér" váraljai nagybirtokos, a szinérváraljai részvénytakarékpénztár elnöke, vármegyei bizottsági tag, e hó 24-én, 77 éves korában Szinérváralján elhalt. Segéd-jegyző választás Szinérváralján. E hó 20-án megtartott választás alkalmával Ziegelho- fer Ödön 94 szavazattal segédjegyzővé választatott. Nyugdíjazás. Majos Károly volt anyakönyvi felügyelőt a belügyminiszter nyugdíjazta. Felfüggesztett körjegyző. Géresi Suta Pál simái körjegyző a hivatalában elkövetett mulasztásai és szabálytalanságaiért ellene elrendelt fegyelmi vizsgálat során hivatalától felfüggesz- tetett. Siketnémák felvétele. A siketnémák állami s. kecskeméti intézetébe az 1907 — 1908. tanévre nem- és valláskülönbség nélkül felvétetnek olyan 7-től 10 éves korú siketnéma gyermekek, kiknek a siketségen kívül más testi vagy szellemi fogyatékosságuk nincs. Felvételért a legszegényebb szülők is folyamodhatnak, mert az intézet igazgatósága módját ejti annak, hogy a vagyontalan szülők gyermekei is bejussanak az inté- ) zetbe. Rendes eltartás-dij évi 160 korona. Módosabb szülők gyermekei megegyezés szerint helyeztetnek el. Felhívjuk még a szülők figyelmét arra a körülményre is, hogy az intézettel kapcsolatosan egy országos jellegű kertészeti továbbképző iskola felállítása terveztetik, amely valószínűleg már a folyó év őszén megkezdi működését s amelyben intézetet végzett növendékek a kertészet minden ágában és a szőlő- s gyümölcstenyésztésben és selyemtermelésben fognak kiképeztetni. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál az intézet igazgatósága. Képviselő választók összeírása. Gróf Teleki Sándor küldöttségi elnök az országgyűlési képviselő választók névjegyzékének kiigazítására — Nagysomkut községházához — határidőül ápr. hó 2-ik napjának délelőtt 9 óráját tűzte ki. Községi közgyűlés. Nagysomkut község képviselőtestülete folyó évi március hó 24-én tartotta rendes tavaszi közgyűlését, mely alkalommal a községi számadásokon kívül még sok fontos és érdekes ügyet intézett el, a miről, tekintettel arra, hogy lapunk terjedelme meg nem engedi, csak jövő számunkban fogunk adni részletes tudósítást. Megszűnt sertésvész. A Fehérszék községben uralgott sertésvész megszűnt, a járási íő- | szolgabiró a zárlatot feloldotta. Kossuth Ferenc a vasutasokért. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter elrendelte, hogy a magyar királyi államvasutak alkalmazottai, ha csak napi béresek is, baleset vagy betegség idején a szolgálati főnökségtől minden más fórum megkérdezése nélkül segítséget kapjanak, pénzt vagy egyebet is, ami a beteg gyógyításához és a család megélhetéséhez szükséges. Ha a szerencsétlenség végzetes, vagy épen halálos, akkor is nyomban megkapja a szerencsétlenül járt családja a kártalanítást. A közvetetlen eljárást főképen azért rendelte el a miniszter, hogy a bajba jutott embereknek semmiféle idegen segítségre ne legyen szükségük, ha kárpótlást, vagy segítséget akarnak kapni. Kivándorlás. A múlt hét folyamán Amerikába szóló útlevélért folyamodtak: Márton Ste- fán fuvaros és leánya Juli, Márton Gábor napszámos és Szilágyi István sétabot-készitő. Gyönge tehetségű gyermekek. Az emberszeretet figyelmeztette az embereket először azokra a szerencsétlen gyermekekre, akik valamely testi hiba következtében a társadalomra nézve eddig elvesztek. Ma már minden nagyobb városban van olyan intézet, ahol ezeket a gyermekeket oktatják és nevelik és a statisztika kimutatása szerint már igen nagy százalékuk válik hasznos emberré. Mindenesetre nagyon fontos megtudni a visszamaradottság okát és az alkoholellenes mozgalom apostolainak elég fényes elégtételéül szolgálhat, hogy a legtöbb gyermek szellemi szerencsétlenségének a szülők iszákossága az oka. A tüdővész is elég szép számmal okozója a szellemi és testi fejletlenségnek, de a pálinka és a szesz, főleg az alsóbb néposztály gyermekeinek idegrendszerét teszi tönkre. Negyven megfigyelt gyermek között nyolcnál veleszületett a baj, amely főleg a kisebbeknél rángatódzó görcsökben nyilvánul, a nagyobbaknál a hibás szem és fül, a rövidlátás, a rossz hallás és a teljes visszamaradt csontrendszer mutatja a bajt. A dadogok és gyönge elméjüek hihetetlen arányát a teljesen elhanyagolt gyermekek adják, azok, akik kicsiny korban, a mikor az agy és a koponya-csontok még teljesen lágyak, egyedül vannak és esnek, ütik-verik agyacskájukat. Ezkért kellene sokat tenni az államnak, hogy a munkába járó anyák kisdedei ne legyenek legtöbb esetben öt-hat éves gyermekek gondozására bizva. Ezekből válnak leginkább a gyönge- elméjüek és visszamaradottak. A répamag impregnálásáról. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület földmivelésügyi és növénytermesztő szakosztálya Kerpely Kálmán tanár elnöklésével ülést tartott, amelyen Rázsó Imre gazdasági akadémiai tanár tartott szakelőadást a répamag impregnálásáról és ennek gazdasági jelentőségéről. Az értekezletről szóló tudósítást részletesebben áttanulmányozva, nekünk még volna nehány szavunk a tárgyhoz, mert mintha egy kis konkurrencia-izt éreznénk ki a dologból. Az értekezleten ugyanis magkereskedők is vettek részt és pedig olyanok is, kiknél nem szerezhető be az impregnált répamag. Az értekezletnek olyan színezete volt, mintha azt a gazdák védelmére (?) tartották