Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1907-02-24 / 8. szám

1907. február 24. KŐVARVIDÉ K 3 bizatásának alapszabályszerü időtartama lejárván, az igazgatóság és felügyelőbizott­ság részéről hatásos szavakkal megkö­szönvén a megtisztelő bizalmat, fölkéri a közgyűlést, hogy az ülés további vezeté­sére korelnököt válaszszon. A közgyűlés az ülés további vezetésére korelnökül egyhangúlag Pap István részvényest válasz­totta meg. A megválasztott korelnök elfoglalva az elnöki széket, a részvényesek nevében a lelépett igazgatóság és felügyelőbizott­ságnak buzgó és odaadó működéséért köszönetét mondott és felkérte a közgyű­lést, hogy ejtse meg az igazgatóság és felügyelőbizottság megválasztását. A közgyűlés Szappanyos József rész­vényes indítványára egyhangúlag közfel­kiáltással igazgatósági tagokul: gr. Teleki Sándor, Mán Lajos, Veszprémy Sándor, Pap István, dr. Olsavszky Gyula, gr. Teleki Pál, Hirsch Náthán, Bocsánczy Márton, Brunner Károly, — felügyelőbizottsági tagokul pedig: Küszner Albert, Hirsch Jakab és Barna Benő részvényeseket vá­lasztotta meg. Gróf Teleki Sándor az ujonnan- megválasztott igazgatóság és felügyelő­bizottság nevében a megtisztelő bizalomért a közgyűlésnek köszönetét mond. Ezután Veszprémy Sándor meleg sza­vakban méltatta Mán Lajos vezérigazgató érdemeit s érdemeinek elismeréséül a múlt évben megfestetni határozott arcképét a közgyűlésnek bemutatta. Mán Lajos a kitüntető elismerésért hálás köszönetét fejezte ki. Az igazgató­ság, felügyelő bizottság és tisztviselői kar­nak fizetését Mán Lajos indítványára 1907. évre egyhangúlag a következő összegek­ben állapította meg: az igazgatósági elnök­nek 2400 K, az igazgatóság többi tagjai­nak egyenkint 720 K, a felügyelőbizott­ság tagjainak egyenkint 480 K, a főkönyve­lőnek 4800 K, a pénztárnoknak 2400 K, a segédkönyvelőnek 2400 K, a napidijas- nak 960 korona. A közgyűlés egyhangúlag kimondta, hogy az osztalék a mai közgyűlés meg­hozása után kifizethető. Az igazgatóság megbízása folytán Mán Lajos által tett indítványra kimondta a közgyűlés, hogy gróf Teleki Sándornak a piacon levő s jelenlegi vendéglői állás helyén létező megfelelő telket 10.000 koro­náért megveszi és az építés céljaira 40.000 koronát megszavaz s felhatalmazza az igazgatóságot, hogy az építés folyamatba- tétele, illetve az épület felépítése végett a szükséges intézkedéseket tegye meg. Nyílt levél a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő Ur! Annak előre bocsátása után, hogy én csekély tudásomat nem használhatom és nem is használom arra, hogy hírlapi polémiákba bocsájtkozzam, de mégis úgy, ahogy meg­szerkesztem jelen levelemet - és amennyiben j többen is kiváncsiak a szerkesztő úrtól nye­rendő válaszra — saját legjobb belátására bízom, hogy jelen levelemet b. lapjában közzé I tegye-e vagysem. A választ azonban mindenesetre kérem b. lapjában közzé tenni, hogy arról ne ; csak én szerezzek közvetlen tudomást, hanem mindazok, akik ez iránt érdeklődnek, közvetlen íudomást szerezhessenek. Jól tudom, hogy Szerkesztő ur a közsé­Van szerencsém a nagyérdemű közön­séget értesíteni, hogy Nagysomkuton, a , Népkert“=tel átelienben, egy a mai kor igényeinek minden tekintetben megfelelő günkben, sőt a járás és a közeli vidéken elő­forduló minden kisebb-nagyobb érdelődést keltő mozzanat iránt érdeklődik, arról, mint b. lapjának hű olvasója és pártolója, meggyőződ­tem és éppen ezért megfoghatatlan előttem azon körülmény, hogy csupán a községünkben egy év óta ujbói megalakult és most már remélhetőleg szép fejlődésnek indult polgári olvasókörről soha sem ir. Egyáltalában ezen egyesülettel mit sem törődik, soha annak j létezéséről b. lapjában életjelt nem ad. Már pedig nézetem szerint első sorban a : helyi újság volna hivatva arra, hogy ilyen egyesület iránt az érdeklődő közönség figyelmét felhívja, azt támogassa és az ottan előforduló j minden érdekesebb eseményről tudósítást adjon, hogy arról ne csak azok bírjanak tudomással, akik annak közvetlen fii!- és szemtanúi, hanem mások is, akik akár tagjai az olvasó körnek, akár nem, - de nincs alkalmuk és idejük közvetlen tudomást szerezni, - hogy arról a helyi lap tudósítása utján nyerjenek felvilágo­sítást. A polgári olvasókör, mint tudom, minden hónapban felolvasásokat, szavalatokat, tart hang­versenyeket rendez és több eféle szórakozást nyújt a tagoknak és mindezekről szerkesztő ur mélyen hallgat és arról b. lapjában egy szót sem ir. Figyelemmel kisértem, hogy a polgári j olvasókör nem régen tartott tisztújító közgyű­léséről adni fog-e tudósítást lapjában és leg­nagyobb csodálkozásomra azt tapasztaltam, í hogy azt is elhallgatta. Kíváncsian vártam a legutóbb megtartott és a polgári olvasókör által rendezett szini előadással egybekötött táncmulatságról szóló I tudósítást, de kíváncsiságomat nem elégíthettem ki, mert arról sem irt egy szót sem. Amennyiben az említett mulatságra kibo­csátott meghívóban jelezve volt, hogy a felül- fizetések hirlapilag nyugtáztatnak, kerestem ezt b. lapjában, de azt sem találtam. Még sok esetet sorolthatnék fel a polgári olvasó kör olyan működéséről, amely talán érdemes lett volna arra, hogy arról b. lapjában megemlékezzék. Ezen mély hallgatást annál is inkább cso­dálom és érthetetlen előttem, mert, mint tudom, felelős szerkesztő ur is egyik tagja a polgári olvasókörnek és igy nem csak mint szerkesztő, kellene hogy érdeklődjék az egylet működése j iránt, hanem úgy is mint annak egyik tagja. Elismerem azt, hogy szerkesztő urat hiva­tali állása annyira igénybe veszi, hogy minden­ről részletes tájékozást közvetlenül nem sze­rezhet, de azt már nem tudom elképzelni, hogy mindezekről közvetve tudomást ne szerezhessen i és annak alapján a közönséget b. lapja utján ne tájékoztathassa, mert amint több ízben olvastam | részletes tudósítást ad minden alkalommal a vidéken, pl. Sárosmagyarberkeszen, Pusztafen- tősön, Nagyfentősön, Pribékfalván, stb. helyeken -történt eseményekről. Tudom, hogy ezen helyeken sem közvetlenül szerezte a lapjában közzé tett tudósításról szóló értesülését, hanem közvetve. Miért ne lehetne ezt itt is ilyen utón beszerezni!? ösmerve szerkesztő urat, biztosra veszem, hogy kérésemnek eleget fog tenni és a választ b. lapjában megadja, hogy annak okáról az érdeklődők is tudomást szerezhessenek. Tisztelettel Benedek Ferencz. HÍREK. Február 24. Ismételten fölkérjük teljes tisztelet­tel hátralékos előfizet óinkét, hogy a hátralékos előfizetési dijakat mielőbb befizetni szíveskedjenek. Tiszti értekezlet. Dr. Péchy Péter járási főszolgabíró elnöklete alatt a járás jegyzői kara I tiszti értekezletet tartott, mely alkalommal j járási főszolgabíró utasítást adott a jegyzőknek i a hasznos házi állatok összeírására, nem külön- i ben az óvó és tanköteleseknek a jövő tanévre í való összeírására. Tárgyalás alá került továbbá | Vámfalvi Jónás jederi körjegyző nyugdíjazta­tási ügye, mire nézve egyhangúlag kimondotta a járási jegyzői kar, miszerint tekintettel szervi bajára, nyugdíjaztatását szügségesnek tartja. Végül a járásban létesítendő telefon hálózat bevezetésével László Sámuel járási Írnokot bízta meg, hogy a költségvetést Budapesten szemé­lyesen szerezze be. Gondnoksági ülés. A helybeli állami iskola gondnoksága f. február hó 16-án ülést tartott az állami iskola helyiségében, mely alkalommal tudomásul vette, hogy a beterjesztett különféle iskolai számadások felülvizsgálás után helyesek­nek találva, beküldettek. Ezen kivül még több ügyet tárgyalt le. Az állami ovoda ügye. Sok panasz hangzott el már évek óta az ovoda épülete ellen. Mint tudjuk, az állam egy modern ovoda-épület íelépithetésére községünkben már ezelőtt két évvel telket vásárolt, az épületet azonban még mindig nem építette fel. Bodnár György kir. tanfelügyelő - kinek már több Ízben élveztük községünk iránt tanúsított jóindulatát — most már kieszközölte a vallás- és közokt.-ügyi miniszternél, hogy egy mintaszerű állami ovoda a folyó év tavaszán felépittessék, ha a község a csekély összeget képviseiő épület és tartozé­kainak jókarban tartását és tűzkár elleni bizto­sítását magára vállalja. Azt hiszszük, hogy a község nem fog elzárkózni ezen csekély áldozat­tól, annyival is inkább, mert más községekkel szemben, ahol az állam telket is követel a községtől - községünk előnyben részesült, amennyiben nálunk az állam vette a telket. Községi közgyűlés. Nagysomkut nagyközség képviselőtestülete ma, február 24-én délután 3 órakor a községháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgyai a következők: 1. Veress József községi faiskola kezelővel történt tárgyalás eredményének bejelentése. 2. Veisz Hermán bádogos telepedési engedély iránti kérvénye. 3. Elek Sándor csizmadia tele­pedési engedély iránti kérvénye. 4. A kir. tan- felügyelő átirata, melyben felkéri a képviselő- testületet, hogy az állami ovoda felépítése érde­kében az épület jókarban tartását és tűz elleni biztosítását vállalja el. Lelőtt farkas. Gróf Teleki László Gyula uradalmához tartozó jávorfalusi erdőben egyik vadőr a napokban egy óriási farkast lőtt le. Amint az erdőben járt, a farkas vele szembe jött, az erdőőr egy kissé megrémülve bár, de elég ügyesen célba vette a fenevadat és épen a szivét találta, a kapott lövés után a farkas még elordiíotta magát, mire a vadőr hátrálni kezdett, de úgy látszik, hogy jól találta a lövés, mert alig egy néhány másodperc telt és elterült a vérengző vad. A lelőtt farkast behozták Nagysomkutra, ahol akadt nézője bőven. A lelőtt farkas magassága 108 cmtr, hossza pedig 170 cm. voit. Szerencsétlenség. Argyelán Simon fernezelyi szolgagyerek, f. hó 15-én egy gyermek pajtá­sától dinamitgyutacsot kapott s titkon hazavitte azt. A nyughatatlan vérü fiú mindenáron ki akarta kutatni, mi lehet abban, amely a tüzet előidézi és addig fúrta egy bicsakkal, amig a gyutacs egyszerre szétrobbant és amint a gyu­tacsot a balkéz három ujja között tartotta, annak első Ízületeit széthordta, elszaggatta. Herczeg Ferenc Nagybányán. A veres-kereszt egylet nagybányai fiókja az eddigieknél is fénye­sebb, jelentőségteljesebb estélyt tervez husvét másodnapján. A jótékonyság jegyében buzgól- kodó rendezőség — néhány fővárosi színpadi csillag szereplése mellett — még a magyar irodalom egyik legnagyobb élő _ büszkeségét, Herczeg Ferencet és Butykai Ákost óhajtja megnyerni egy-egy programm-szám betöltésére. Hirdetmény. Az 1894. évi XII. t.-c. alapján ismételten felhivjuk a gyümölcsfa termesztő birtokosokat a hernyófészkek leszedésére, a lepke tojások és vértetü, valamint a darázs­fészkek irtására, azon figyelmeztetés mellett, hogy aki az irtást március hó utolsó napjáig elmulasztja, annál az irtást a községi elöljáróság a mulasztó költségén fogja végeztetni, azon­kívül a mulasztó ezen mulasztásáért 100 K-ig terjedhető pénzbírsággal fog büntettetni. Elől- járóság.___________________________________ rendeztem be. Elvállalok mindenféle bá- dögös munkát, épületek befedését, csator­nák készítését stb. - B. pártfogást kér WEISZ HERMÁN bádogos-mester.

Next

/
Thumbnails
Contents