Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-11-10 / 45. szám
1 4 végleges rendezése érdekében készítendő memorandum szövegéről tanácskozzanak. Az értekezlet elnöke a megjelentek nagy helyeslése közben íejtegette a görög katholikus papság szánalmas helyzetét és rámutatott arra, hogy az eddigi kongrua-rendezés, a mely a görög katholikus papság dotációját elvben 1600 koronában állapította meg, valóban azonban csak 1200 koronáig egészítette ki, nem méltó a görög katholikus klérus képzettségéhez, valláserkölcsi, hazafiui és társadalmi tevékenységéhez és ahhoz a pozícióhoz, amelyet a társadalomban elfoglalni kell. A lelkészi nyugdijat a szolgálati idő arányában 1600 korona maximális összegben kívánják megállapítani. Egyebekben csatlakoznak a szászfalusi esperesi kerület kívánságához, azt az óhajtásukat fejezve ki, hogy a megyés püspökök vezetésével a kijelölt küldöttség személyesen adja át a görög katholikus papság kívánságait tartalmazó memorandumot a kultuszminiszternek. Facsemeték adományozása állami kertekből. A földmivelésügyi miniszter az állami facsemete kertekből az 1908. évi tavaszi és őszi erdősítésekhez szükséges csemetekészleteket a következő feltételek mellett osztja ki a folyamodó birtokosoknak. A kopár és vízmosásos területek beerdősitésére kért csemetéket teljesen ingyen adják a folyamodónak csupán a csomagolási, vasúthoz szállítási (ezrenkint 1 korona) és vasúti szállítási költségeket kell megfizetni. Kisbirtokosoknak kivételesen — méltánylást érdemlő esetekben — melyekről az illetékes állami erdőfelügyelőség tanúskodik — lakóhelyéhez legközelebb fekvő vasúti állomásig teljesen díjmentesen szállítják a csemetéket. Az esetben, ha a fenti erdősítések céljaira szükséges csemeték kiszolgáltatása után is marad fent készlet, másféle erdősítési célokra is adnak ki csemetéket, de csupán az átlagos termelési költségek, csomagolási, vasúthoz szállítási stb. dijak megtérítése mellett. Kisbirtokosoknak méltányos esetekben az árból 50 százalékot elengednek. E tárgyban a kellően felszerelt kérvényeket december hó 15-ig kell az illetékes eédőfelügyelőséghez beterjeszteni. Ujjárás. Szatmárvármegye törvényhatóságának közgyűlése egy uj járás rendszeresítését határozta el és ezen járást avasi járásnak keresztelte. Ezen uj járás létesítése által a szatmári járásból Aranyosmegyes, Józsefháza, Görbéd, Berend, Berencze és Patóháza; a nagybányai járásból Nagysikárló, Kissikárló és Monostor községek a szinérváraljai járáshoz csatlakoznak át. Az avasi járás székhelye Avas- felsőfalu lesz. Szőlővesszők az állami telepről. A földmivelésügyi miniszter, bár a szőlővesszők termelő költségei az utóbbi években emelkedett és igy a szőlővesszők szokvány-árai a magánforgalomban is nagyobbak, elrendelte, hogy az állami szőlőtelepeken termelt szőlővesszőket a régi árakon adják, vagyis az amerikai sima vesszőt 6-12, a gyökeres vesszőket 12-24 korona áron ezrenként. Sem az európai ber, sem a csemegefajták ára nem változott és 3 — 20 K közt változik. A szőlőoltványokból gyökeresért 200, sima, zöld oltásuért 100 koronát kell ezrenként fizetni. A csomagolás és a föladó vasúti állomásra való szállítás az eladás árába be van számítva. A vételajánlatokat november 30-ig kell a marosvásárhelyi kerületi szőlészeti és borászati felügyelőhöz beküldeni. Akik ajánlatukban külön nem határozzák meg az elküldés idejét, azoknak tavaszszal fogják elküldeni az oltványokat, de külön kifejezett óhajtásra a a szállítás őszszel is teljesíthető. Kinevezés. A nagykárolyi pénzügyigazgató Vojsza Theofil nagybányai adóhivatali díjtalan gyakornokot a szinérváraljai adóhivatalhoz segélydijas gyakornokká nevezte ki. A végrehajtás elrendelése és a fizetésképtelenség. A Kúria f. évi 915 —V. szám alatt fontos határozatot hozott, kimondván, hogy az a körülmény, hogy a közadós cég ellen a fizetések beszüntetését megelőzőleg tömeges végreKOVARVIDEK hajtások már elrendeltettek, anélkül azonban, hogy azok egynek kivételével foganatosíttattak volna, nem állapíthatja meg a cég fizetéseink megszüntetését, mert ez a körülmény csak azt tanúsítja, hogy a közadós cég abban az időben a fizetések teljesítésében késedelmes volt, de ebben a körülményben nem foglaltatik a fizetés megszüntetés tényének olyan külső, mindenki által felismerhető jelensége, amelyet az állandó bírói gyakorlat a fizetésmegszüntetés állapotának megállapítására feltétlenül megkíván. Anyakönyvi statisztika. Október havában Nagysomkuton születtek: Schlanger Czálel cipész és neje Herskovits Zseninek „Farkas“, szept. 27.; Klein Májer sakter és neje Altmán Czilinek „Amália“, aug. 8.; Krajczár Sándor napszámos és neje Argyilán Annának „János“, okt. 9.; Jura Gábor napszámos és neje Gecze Máriának „Juliánná“, október 6.; Mózes Sándor fürészgyári igazgató és neje Ecker Bertának „Róza“, okt. 5.; Lázár Mózes Sámuel szatócs és neje Simon Amáliának „Erzsébet“, okt. 10.; Simon József kereskeskedő és neje Róth Eszternek „Róza“, okt. 19.; Mátyás Izsák szabó és neje Farkas Szerénának „Márton“, okt. 21.; Veisz Hermán bádogos és neje Veisz Eszternek „Miksa“, okt. 30. Házasságot kötöttek: Tivadar Tivadar napszámos és Bretán Terézia, okt. 3.; Jakab Ferenc fakereskedő és Harstein Róza, okt. 9.; Kardos György téglavető és Kanálos Mária, okt. 14.; Talpos János napsz. és Bottyán Juliánná, okt. 31. Meghaltak: Schlanger Czálel cipésznek „Farkas“ nevű, 5 napos gyermeke, veleszületett gyengeség, okt. 2.; Szalovitz Sámuel fakereskedőnek „Rudolf“ nevű, 5 hónapos gyermeke, tüdőlobban, okt. 7.; Hirsch Móric 68 éves, kereskedő, agyértömesz, okt. 9.; Növi Jakab magánzó, 75 éves, okt. 15., végelgyengülés; Márcus Bertalan kereskedőnek Margit nevű, 2 hónapos gyermeke, gyomorbél- hurut, okt. 25. Hazai beszerzési források címen a m. kir. Kereskedelmi Muzeum igen hasznos címtárt adott ki, mely alkalmas lesz a fogyasztó közönséget tájékoztatni, hogy hol és kitől kaphat magyar iparcikket? A címtár 5000 oly ipari cikk fajt sorol fel, melyet már készítenek az országban. E címtár a hatóságoknak, tanítóknak és intézeteknek ingyen küldetik szét. Mágnások a Magyar Védő Egyesület (Budapest VIII. kér. József-körut 8.) kaphatnak, csupán a szétküldés és kezelési munkák ellenében számított 1 korona beküldése mellett. A címtárból esetleg hiányzó cikkek tekintetében a Magyar Kereskedelmi Muzeum készséggel ad bárkinek tájékoztatást. A levelező-lapok uj rendje. A kereskedelemügyi miniszter rendelete szerint a levelezőlapokon a föladó a címoldalnak balfelét levelezésre használhatja s a „Levelező Lap“ felírás nem kötelező. A karácsonyi és újévi kártyára írni is szabad, legföllebb öt szóból álló üdvözlést s ezenkívül feljegyezhető a küldőnek cime és társadalmi állása. A köszönetét, szerencse- kivánatot, részvétnyilatkozatot kézírással kifejező névjegyek szintén mint egyszerű nyomtatványok küldhetők. Szerkesztői üzenetek. F. G. Azt hiszem, hogy nem fogja rossz néven venni tőlem, hogy ez utón hozom b. tudomására, hogy a legközelebb történtekről is tudomásom van és pedig közvetlen tudomásom, mert arról a legilletékesebb helyről értesültem. Meg vagyok győződve arról, hogy nem is lesz feltűnő n . . . előtt, ha az előzmények után mindkét részről legnagyobb csodálkozásomnak kifejezést adok. Őszintén örvendek és csak azt kívánom, hogy óhajuk teljesüljön. Gratulálok. (B. B.) Akdlitam. Úgy értesültem, hogy egész komoly szándékod van, vagyis hogy te, mint amolyan ismert jó, szófogadó gyermek, még egy teljesen idegen kérését is teljesíteni óhajtod . . . . ? Remélem, hogy mielőtt annak az idegennek a kérését teljesítenéd, nekem is hirt fogsz adni, hogy én is jelenlehessek és szükség esetén Kardos-kodhassak melletted, mert hát ő „még nagyon fiatal.“ (B. B.) Főmunkatárs: ACKERMÁN BÉLA. Laptulajdonos: BARNA BENŐ. 1907. november 10. 642 — 1907. végrh. szám. r Rrverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagysomkuti kir. járásbíróságnak 1907. évi Sp. 132. számú végzése következtében dr. Olsavszky Gyula ügyvéd által képviselt Riuiána takarékpénztár javára Rád László s t. ellen 124 K s jár. erejéig 1907. évi julius hó 25-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 705. K-ra becsült következő ingóságok, u. m.: széna, lovak és búza nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagysomkuti kir. járás- bíróság 1907. évi V. 296. számú végzése folytán 124 K tőkekövetelés, ennek 1905. évi aug. hó 28. napjától járó 5°|0 kamatai, 'k°lo váltódij és eddig összesen 56 K 53 f-ben biróilag már megállapított hátralékos költségek erejéig Szakállasfaluban Rád György lakásán leendő megtartására 1907. évi nov. hó 16-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagysomkut, 1907. évi november hó 4. napján. Gámentzy János, kir. bir. végrehajtó. 58^ —1907. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagysomkuti kir. járásbíróságnak 1905. évi 737. számú végzése következtében-dr. Simon Miksa ügyvéd által képviselt Keresk. bank javára Pap Juon a Alexi s t. ellen 117 K 60 í jár. erejéig 1905. évi nov. hó 23-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 904 K-ra becsült következő ingóságok, u. m.: szarvasmarhák, kukoricza és takarmány nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagysomkuti kir. járás- bíróság 1907-ik évi V. 394. számú végzése folytán 160 korona tőkekövetelés után 1904. évi dec. hó 1-ső napjától járó 8 % kamatai Vs0^ váltódij erejéig Nagynyiresen, adós lakásán leendő megtartására 1907. évi nov. hó 13=ik napjának d. u.3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében kész- pénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagysomkut, 1907. évi október hó 31-ik napján. Gámentzy János, kir. bir. végrehajtó. Buíorvevők figyelmébe! Ajánljuk saját műhelyünkben készült asztalos és kárpitozott bútorainkat. Nagy választék kész hálószoba, ebédlő és szalon berendezésekben. Megrendeléseket gyorsan eszközlünk! Szilárd munka. Olcsó árak. Vértes és Kramer bútoráruháza Nagybánya.