Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-11-10 / 45. szám
IV. évfolyam KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. ElófJaiotéHÍ ár : Egész évre.....................8 K Negyed évre . . . . 2 K Fél évre..........................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. íz. MEGJELEN H1NDEN VASARNAP. Szomorú, de biztos. A modern élet mindenben praktikusságra utal. A szociológus legfőbb törekvése megteremteni az általános jóllétet, mint amely egyedül alkalmas a haza jelentőségének, a nemzet hatalmának növelésére. Mégis tapasztalhatjuk, hogy a fiatalság még mindig a bürokratikus pályára tódul. Megelégszik a kevéssel, csak biztos legyen és ne kelljen a gyakorlati produkció terére lépnie. A hivatalnoki létrán való lassú mászkálás azonban nem viszi előbbre sem a köz 'dolgát, sem pedig oly keresetet nem nyújt, mely a pontosan végzett munkával arányban lenne. Éppen csak a dicsőség kedvéért dolgoznak. Ez a dicsőség ólomsulylyal nehezedik reájuk, azoknak a csekély számuaknak kivételével, kik már magasabb állásba jutván, nem érzik a dicsőség bajait. Egy másik rész soha nem is érezte, mert a protekció puha pázsitján járván, nem sebezte meg lábát és rohamosan haladt előre. A tisztviselők körein kívül állók csak szerencsésebb helyzetűek után ítélik meg az egész kart, összesitvén a tisztviselőket egy tetszetős közfogalomba. ü. bajjal járó dicsőségnek ez a legnagyobb baja. A nagyközönség, amelybe a háziúrtól kezdve a kisiparosig, minden, a tisztviselőknek szolgalmányt nyújtó egyén számit, abból a semmivel sem indokolt feltevésből indul ki, hogy tisztviselő csak jófizetésü ur lehet és ennek megfelelően szabja is meg számláját. A tisztviselő nyög és - fizet. Fizet, mint az „ur“, dolgozik és nélkülöz, mint a szegény munkás, sőt annál is jobban. Az úri kiadások alól nem vonhatja ki magát, mert reprezentálnia kell, ha nem akarja elveszteni kenyerét. Van azonban sok oly élvezet, melyet a munkás akadálytalanul megengedhet magának, de a tisztviselőnek nem lehet benne része. Önmagát kell megtagadnia, hogy a „világ“, mely nem ad neki semmit, meg ne szólja. Urat kell játszania, ha fizet, ha adós marad. Mindent grandseigneur módjára kell cselekednie, csak azt nem szabad mutatni vagy elpanaszolnia, hogy a jövedelme nem engedi meg neki a nagy- uraskodást. A felületes szemlélő ezt a képet tán túlzottan sötétnek fogja találni. Aki csak a kisebb számú, jobb helyzetekben levő tisztviselők után Ítél, akit félrevezet az a látszat, hogy a csekély fizetésű tisztviselőknek nagyobb része tisztességesen megél: hamar kész azzal az ítélettel, hogy a bajok felpanaszolása nem egyéb hangulatkeltésnél. Ha lehetséges volna a magyar tisztviselők adósságairól hiteles statisztikai kimutatást készíteni, ez olyan adatokat tárna fel, melyek ijesztő módon igazolnák állításainkat. Az adósság, a rendezett anyagi viszonyok e megölője, iszonyú pusztításokat visz végbe a tisztviselőkön. Ki tételezheti föl, hogy a sok ezer tisztviselő mind, kivétel nélkül, könnyelmű életmóA „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Rajtad felejtem. Rajtad felejtem olykor-olykor A vágytól égő szememet, S te ilyenkor gyorsan lehajtod Bodros fürtű kis fejedet. Oh ne kerüld el pillantásom, Kívánom, hogy szivembe láss: Szememnek minden pillantása Égő szerelmi vallomás. Megváltozott minden körültem, Az élet olyan szép nekem. A zordon télt tavasznak nézem, Fényt látok a sötét egen. A csillagoknak myriádja Mily nyájasan bólint felém, Miként ha mondanák, izennék : Hát végre boldog vagy, szegény ? Szemembe nézz én szép virágom És ott mindezt leolvasod, A bu, a bánat, szenvedés, gond, Mind-mind száműzve vannak ott. Égő, forró szerelmemet, Amely körüli oly, mint a tenger Hatalmas árja tégedet. Fehér Tamás. Az volna még a szép ! Most már a sűrűn egymás után következő követválasztások miatt ritkulnak a falusi kastélyok, udvarházak, mivel lakóik sürgősen felköltöznek a fővárosba; de abban az időben, hogy a Vándor Gerson pályája kezdődött, még a legszebb virágzásukban voltak az ország minden vidékén. A szegényebb urak helyt laktak a falu közepén és nem restelték, hogy kastélyaik a rendes utcasorban foglaltak helyet; a gazdagabbak a falu alsó-felső végét szerették választani és sűrű fák közé rejtették sárga kéményü, zöld zsalus házaikat; mig a legelőkelőbbek már azt is keveselték és bár közel a faluhoz, de egy jó magas dombon, vagy az erdő alatt, sokszor a szabad mezőn építettek maguknak és örököseiknek díszes várkastélyocskát. Minden harag, neheztelés, osztályos pö- rösködés, rangkülömbség dacára is egy famíliát képeztek és a hétnek, hónapnak bizonyos napján szeretetteljes tréfálkozások közt tartották meg családi gyűléseiket. — Gerson öcsém ! — csapott egy köpcös, nehéz lépésű, magas termetű, bozontos szakálu nemes egy kis ragyás emberke vállára — hát hallom, építesz ? — Építek. — A faluban persze ? — A faluban. Itt. — A templom mellett ? Hogy beláss a templomba ? — Az volna még a szép ! Talán nekem is van jussom, mint Tóni bácsinak, a falu végére építeni. Igenis : a falu végére építek. — De csak két-három szobát ? — Az volna még a szép. Köszönöm, miféle szivar ez, Tóni bácsi ? — Csak szidd, öcsém, ilyet te sohasem szíhatsz. Regalitás. — No bizony, de nagy dolog ! Az volna még a szép. A kalocsai érseknél forintosat is szittam. Ötszobást építek. Itt a terv. 20P"* Eladó birtok. Nagysomkuti határban Venyis dűlőben és a Csolti-ut mentén levő tag és szőlőbirtok terület örök áron eladó, esetleg több évekre bérbe kiadó. — Értekezni lehet Pap János tulajdonossal Pusztafentősön.
