Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-08-11 / 32. szám
1907. augusztus 11. 5 gyal eszik. Magában meg elátkozza egész nyaralását, a vicinálist, az mindent és szentül megfogadja, hogy jövő évben dehogy hozza meg ezt az áldozatot, mert különben is fogyó holddal 6 is megfogyatkozik. Jövő évben azért mégis ugyanott nyaral és jön és megy a vicinálison mert hát nyaralni csak muszáj. A mániás asszony. őnagysága sehol se nyaral, hanem itt reked a fővárosba. Égész nap a szobájába zárkózik a jól elsőtitett szobába. Este férjével elmegy, de a zug utcákon keresztül, lopva óvatosan, vigyázva és teljesen elhagyatott messze fekvő korcsmák udvari helyiségében vacsoráznak, hol csupa idegen arcok környezik. Éjjel hasonlókép a rejtettebb utcákon térnek haza. A nyári hónapok igy valahogy eltelnek, elmúlnak és a cél eléretett. Miféle cél ? Hát őnagysága nyaralt. Osz- szel keresve keresi a társaságot, az ^ismerősöket. Persze a téma: ki hol nyaralt. Őnagysága ügyesen megtudja, hogy az asszonyok közül tényleg ki hol töltötte a nyarat és akkor bátran beszélhet ő is. És ő bámulatos gyorsasággal hadar: — Háf tudják kedveseim, én először Ba- laton-Boglárón voltam, de nagy paraszt fészek, hát elmentem Tátra-Lomniczba, hol igen szép, de hideg volt, miért is lenéztem Buziás fürdőbe, hol nagyon hemzsegnek az asszonyok. Elmentem tehát Szliácsra, hol gyönyörű fenyvesek vannak, de itt is meguntam és leutaztam Abbáziába, hol tömérdek sokan voltak, miért is jobbnak véltem Velenczébe nézni, hol megmaradtam négy álló napig és innen Herkules fürdőbe mentem, majd Palicsra néztem és most itthon vagyok. Fojtatva halgatják és szemei csak úgy ragyognak a boldogságtól; maga is azt hiszi, hogy igazat mondott. Libák és libák. A libakopasztók sztrájkba léptek. Ebből az alkalomból irom és adom közre ezt a két jelenetet. I. Egy gunár: Hallottad ? Egy fiatal liba: Mit? A gunár: Nincsen már kopasz fej, nincsen már kopasz, az az kopaszodott liba. A liba: Beszélj világosabban! A gunár: A libakopasztók sztrájkba léptek. A liba: Hála Isten. Úgyis mindig kelemet- lenül érzem magamat, amikor az eleven húsomból kitépik a pihéket. A gunár: Hogy pedig az örömed még nagyobb legyen, azt is elárulom, hogy a liba- kopasztókkal együtt sztrájkba léptek a libatömők is. A liba: Ez még jobb. Úgyis undorottam mindig attól, amikor valami vastag nő a piszkos kezével vájkált a számban. A gunár: Az a kényszeritett jóllakás valóban undorító. S olyankor, amikor teletömtek kukoricával, mindig egy emberi betegség után vágyakoztam. A liba: Melyik után ? A gunár: A tengeri betegség után. Attól az összes kukoricát visszaeresztettem a vályúba. A liba: No, de se baj, máskép leszen ezután ! A libatömők nem tömnek, a kopasztók nem kopasztanak, mi is élhetünk emberhez, azaz, hogy libához méltó életet. A gunár: Ifjú vagy és bohó. A libák megtudnak élni az ember nélkül, mert ők kukoricát esznek és nem embert, az emberek ellenben nem tudnak megélni a liba nélkül, mert ők az esztendő nagyobb részében esznek libát; mint kukoricát. A liba: Mit akarsz ezzel mondani ? A gunár: Csak azt, hogy ennek a sztrájknak nemsokára vége lesz. Fogadok, hogy a jövő héten még nagyobb buzgalommal koppasztanak minket. A liba: Hátha nem ? A gunár: Egészen bizonyos. Ha azok sztrájkolnának, akik az embereket etetik,, akkor nyugodt maradna mindenki, mert azt nem bántják; ha az ember nem eszik, az már baj. Hiszen akkor nem .lehet megélni. KOVARVIDÉK II. Egy falusi kis lány: Té nagy újság van! Egy másik: Mi ? Az egyik: Sztrájkolnak a libakoppasztók. A másik: Tehát ? Az egyik: Tehát nem kell félnünk. Nem jön az a nagybajuszu ur, aki alyas fodorlatokkal kiszedi a mi legnagyobb titkunkat. A másik: Aki kifaggatja belőlünk mindazt, amit nem akarunk elmondani. Az egyik : De a kinek akaratunk ellenére is elmondjuk, mivel töltjük falun az egész napot. A másik: Hogy ki a legkedvesebb írónk, mi a legkedvesebb ételünk, meg hogy melyik virágot kedveljük legjobban. Az egyik : S aki előtt végül úgy álunk, mint a megkoppasztott libák. A másik: Igen-igen ........De tudod, hogy ez nem is oly rettenetes. Az egyik: Igazad van. A libának már az a sorsa, hogy megkoppasszák. A másik: Aztán meg az a nagy bajuszu ur nem is mondja el ami titkunkat. Az egyik: Sőt, ha tetszik a liba tolla. .. . A másik: Beszél a mamával. Az egyik: Igen... De tudod, hogy én azt a sztrájkot megtudnám szüntetni___ A másik: Hogyan ? Az egyik : Megadnám a koppasztóknak a követeléseiket. Vuncsl. KÖZGAZDASÁG. A ribizke= és pöszméte=bokrok termé= ketlenségének okairól. A ribizke- és pöszméte-bokrok házi kertjeinek leghasznosabb cserjéi. De alig is van valamire való kert, melyből a ribizke- és pöszméte-bokor hiányoznék. | Érdemes is tenyészteni, mert úgy a | ribizke, mint a pöszméte tőosztás, bujtás és dugványozás által felette könnyen szaporítható. Magról is szaporítható, a midőn esetleg használható uj fajtákat nyerhetünk. Kedvező körülmények között korán s minden évben sokat teremnek. Leveleiket a hernyó ritkán pusztítja s tudtommal kevés betegségnek vannak alávetve. Gyümölcseik pedig íznek, már- ! tásnak, befőttnek, bornak, ecetnek, szörp- j nek, szóval igen sokféle képen értékesít- i hetők. A szép, érett ribizke és pöszméte nyers állapotban nem épen utolsó asztali gyümölcs. Nagyban ^termesztve, jó kivitelű piacuk is van. Ép azért, főleg városok közelében, bármennyit is termesztünk, biztos piacot talál az mindig és mindenhol. Sok jó tulajdonságaik mellett a ribizke- és pöszméte-bokroknak egy hátrányuk van; elfajzanak, mind satnyább és kevesebb gyümölcsöt hoznak, mig végre teljesen terméketlenné válnak. Ez az elfajzás és terméketlenség a ribizke- és pöszméte-bokroknak nem egyéni tulajdonságuk, hanem nem említve a talajt és égaljat (mert a ribizke és pöszméte a tulszáraz és tulmeleg talajok kivételével mindenütt jól tenyészik és az időjárási viszonyokkal szemben a legnagyobb ellenállási képességet tanúsítja) a kedvezőtlen állásban, gondozásuk elhanyagolásában, tápanyag s nedvesség hiányában, avagy egymáshoz túlságos közel való ültetésben rejlik annak oka. A ribizke- és pöszmétebokrok a helyben nem nagyon válogatósak ugyan, de azért közvetlen a kerítés mellett, épületek mögött, avagy nagy terebélyü fa alatt, hová főkép az utóbbit, mert hisz szúrós, rendszerint ültetni szokás és ahol folyton árnyékban vannak, — valami szép és sok gyümölcsűt adni nem fognak. Azt gondoljuk továbbá, hogy a bokrok semmi gondozást nem kívánnak és igy minden figyelem s ápolás nélkül teljesen magukra hagyjuk. Már pedig a talajlazitás, metszés és trágyázás, szükség esetén az öntözés is, a ribizke és pöszméte észszerű tenyésztésénél oly lényeges és fontos munkák, melyek nélkül szép, jó s állandó termésről szó sem lehet. Nem porhanyitott, összeálló talajban a gyökerek szabad terjeszkedése s a növény éltető elemeinek a gyökerekhez való jutása van megakadályozva. A meg- nem metszett bokrok pedig buján fejlődve, megsürüsödnek, valóságos bozótot képeznek, hová sem világosság, sem levegő nem hatolhat be. Elmohosodnak, elvénülnek a törzsek s kisszerű, nyomorúságos bogyókat hoznak, mig utoljára végkép terméketlenné lesznek. Ami pedig a trágyázást illeti, ha valamelyik fa és cserje, úgy bizonyára e bokrok is azok, melyek az évenkinti bő trágyázást múlhatatlanul megkívánják. A ribizke és pöszméte ugyanis számtalan táplálékfelszivó gyökérrel bírván, a talajukban levő összes tápanyagot 5—6 év alatt annyira kimerítik, miszerint termés hozásra többé képesek nem lesznek. Hiba a nedvesség hiány is; mert az ezt nélkülöző bokrok szép, hízott bogyókat nem fejleszthetnek. Aztán meg rendkívül sűrűn alig 50—60 cm. távolságra ültetjük egymástól. Csakhamar összeérnek, hajtásaik egymásba gabalyodnak, elannyira, miszerint nem különálló bokrok azok többé, hanem csaknem tyuk által sem áthatolható élősövényt képeznek, miáltal nemcsak az oldalgalyacs- kákon a termőrügyek képződése van megakadályozva, hanem a bokrok töveinek megkapálása is teljesen lehetetlenné válik. A termő oldalgalyacskák beszáradnak, a hajtások pedig felnyurgulnak s legfölebb hegyükön hoznak nehány fejletlen gyümölcsöt. A jövedelmezőségnél pedig nem a bokrok száma, hanem azok miként való fejlődése és gyümölcseik jól fejlesztése az irányadó, ami a bokrok egymástóli távolságától is nagyban függ. Ha azt akarjuk tehát, hogy ribizke- és pöszmétebokraink állandóan sok, jó és szép termést hozzanak : kertünknek, ha nem is a legszebb, de legalább oly részén adjunk nekik helyet, hol a levegő mozgását és a napfényt előlük semmi nem zárja el. Talajukat évenkint legalább egyszer kapáljuk meg, hogy a porhanyitott földben a gyökerek szabad terjeszkedését és a légköri csapadékoknak azokhoz való jutását elősegítsük. Koronájuk minden őszön — mert tavaszszal nagyon korán hajtanak — a felesleges, elöregedett és egymásba fonódott hajtások eltávolításával oly módon ritkítandó meg, hogy annak belsejébe \ levegő és világosság behatolhassanak. És ha a hajtás túl sok, szükséges ezek egyrészét eltávolítani, a meg- maradottakat pedig, ha 70—80 cméternél hosszabbak, 3/4-ed részökre visszametszeni. Túl sok, avagy nagyon hosszúra hagyott hajtásokról az erő szétosztása következtében csak kisszerű bogyókat fogunk nyerni. A nem termő, u. n. fattyúhajtásokból általában csupán annyi hagyandó meg hajtások helyettesítésére és a korona formájának képzésére, amennyi szüksé-
