Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-07-28 / 30. szám
6 KŐVÁ RVIDÉK 1907. julius 28. vizet öntünk a fazékba, úgy, hogy a papiros alá is menjen; ekkor az elkészített üvegeket vigyázva belérakjuk, egy tiszta konyharuhát vízbe mártunk, könnyedén kicsavarjuk és az üvegekre borítjuk. A fazekat a tűzhelyre állítjuk, de nem a lángra és időnként megnézzük az üvegeket és amikor látjuk, hogy azokban szépen egymásután szállnak fel a gyöngyök, vagyis már az üvegek tartalma jól forr: a tűzhelyről elvesszük és másnapig úgy hagyjuk csendesen, amig teljesen kihűltek. Ekkor kiszedjük az üvegeket, óvatosan lemossuk, de sokat nem forgatjuk és száraz, szellős helyen a papirost száradni hagyjuk. Ha már teljesen száraz, akkor még egy tiszta irópapirost kötünk mindegyikre és állandó helyére rakjuk. Egy kertész felesége. Szerkesztői üzenetek. A . . . r. Sz . . . r. Görög-pótlóval akármilyen egyetemi pályára mehet, kivéve a középiskolai tanári pályát, melyhez görög nyelvet kell tanulni. Azonban itt is csak abban az esetben kell a görög nyelv, ha a nyelvészeti, történelmi vagy földrajzi szakra megy, mig a mathametikai és természet- tudományi u. m. fizikai, természetrajzi és vegytani szaknál elég a görög pótló is. A. Reichenhall. Elfoglaltságunk miatt nem válaszolhattunk. Jó mulatságot kíván B. Érdeklődőknek. Ez utón is üdvözletét küldi (R. J.) Villamvllágitás. Olvassa el vezető cikkünket és abból kellő tájékozást szerezhet. Lássa csak hiába való volt humoros megjegyzése. Mi nem alszunk a sötétbe mint ön, ezután reméljük, hogy ön is oda fog működni, hogy villamvilágitás mellett alhasson. Szép álmokat. Főmunkatárs: ACKERMAN BÉLA. Laptulajdonos: BARNA BENŐ. Terményárak. A „Kővárvidéki műgőzmalom“ jelentése szerint: Búza 100 klgr. 18.00 K - 18.50 K. Rozs „ „ 15.00 K — 15.50 K. Tengeri „ „ 12.00 K - 13.00 K. Zab „ „ 14.00 K - 15.00 K. Olaj pogácsa,, 14.00 K — Korpa „ 11.00KDerce „ 13.00 K — Butorvővek figyelmébe! Ajánljuk saját műhelyünkben készült asztalos és kárpitozott bútorainkat. Nagy választék kész hálószoba, ebédlő és szalon berendezésekben. Megrendeléseket gyorsan eszközlünk! Szilárd munka. Olcsó árak. Vértes és Kramer bútoráruháza Nagybánya. egészen uj beszélő gép, 80 darab szebbnél szebb bejátszott uj hengerrel, fölvevő és leadó membránnal együtt, igen jutányos áron, készpénzért eladó. Cím: Morvay Gyula könyvnyomdája Nagybányán, Főtér 14. (az udvarban.) MEGHÍVÓ. A Kővárvidéki takarékpénztár részvénytársaság igazgatósága ezennel meghívja a társaság t. részvényeseit a folyó 1907. évi augusztus hó 18-án, délelőtt 11 órakor Nagysomkuton, a társaság helyiségében megtartandó rendkívüli közgyűlésre. A közgyűlés tárgyai: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes megválasztása. 2. A társaság alaptőkéjének 80.000 koronáról 160.000 koronára leendő felemelése. 3. Az alapszabályok módosítása. Jegyzet. Közgyűlésen az alapszabályok 20. §-a értelmében csak azon részvényes gyakorolhat szavazati jogot, ki a társaság részvény könyvében a közgyűlést megelőző év utolsó napjáig, mint részvényes bejegyezve volt s a 25-§ szerint részvényeit a közgyűlés előtt a társaság pénztáránál bemutatta. Képviseltetés esetén a meghatalmazás is melléklendő. Nagysomkuton, 1907. julius 21. Az igazgatóság. 1907. El. 19\2. Árlejtési hirdetmény. A nagysomkuti kir. járásbíróság hivatali, valamint a fogház helyiségeinek fűtésére az 1908. évre szükséges mintegy 112 köbméter tűzifa szállításának biztosítása céljából a királyi járásbíróságnál, a kir. járásbíróság vezetője hivatalos helyiségében 1907. évi augusztus hó 22-ik napján, d. e. 10 órakor zárt ajánlatokkal egybekötött árlejtés fog tartatni. Felhivatnak tehát mindazok, kik a jelzett szállításra vállalkozni óhajtanak, hogy a fenti határnapon ajánlataikat szóval tegyék meg, azonban az árlejtés megkezdéséig a vállalati összeg 5 százalékának megfelelő bánatpénzt letétbe helyezni kötelesek. Az árlejtés megkezdéséig megfelelő bánatpénz és egy koronás bélyeggel ellátott zárt ajánlatok is elfogadtatnak, de az ajánlatokban az egység árak a tűzifa köbméterére számmal és betűvel kiirandók, valamint feltüntetendő, hogy a vállalkozó e teltételeket ismeri. A zárt ajánlatot tűzifa szállításra vonatkozó ajánlat felirattal jelzett s lepecsételt borítékban a kir. járásbíróság vezetőjénél adandók be. Az árlejtés feltételei a kir. járásbíróság I-ső számú jegyzői irodájában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagysomkut, 1907. julius hó 18. 3339-1907. tkvi szám. Árverési hirdetmény=kivonat. A nagysomkuti kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a Kereskedelmi bank n.-somkuti cégnek Mányó Márton szakállasfalvi lakos elleni végrehajtási ügyében a végrehajtási árverést 300 korona tőke és járulékai erejéig a nagysomkuti kir. járásbíróság területén levő Jóháza községben fekvő Kis György és Kovács Dánielné Liebhauser Erzsébet nevén álló jóházai 332. sz. tjkvben A I. 1-3, 6-9, 13-21. rsz. a. foglalt külsőségekre az 1881. 60-ik t.-c. 156. §-a alapján egészben 364 K, a Kis Juon a Ilié és Kovács Dánielné Liebhauser Erzsébet nevén álló jóházai 693. sz. tjkben A I. 1—5. rsz. a. külsőségre az 1881. 60-ik t.-c. 156. §-a alapján egészben 260 K ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte. Az árverés foganatosítására határidőül 1907. évi augusztus hó 1-jenek d. e. 8 órája Jóháza községházához kitűzetik. Ezen határidőben a fentkörülirt ingatlanok a becsáron alul is el fognak adatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/o-át készpénzben vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ban jelzett árfolyammal számított és az 1881. november 1-én kelt 3333. I. M. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: 60. t-c. 170.. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Nagysomkut, 1907. jurrius 13-án. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. Pályi, kir. aljárásbiró. i 1 Legjobb mellékkereset nők és családok részére. Egy helyen és egy háztartásban se hiányozzék az eredeti „Styriai“ kötőgép. - Árjegyzék ingyen. Kedvező fizetési feltételek. Első styriai kötógépgyár magyarországi képvise= lete, Fogl J. L. műgépész Budapest, VI., Csengery-utca 54. £ y £ g 4 I naponként, a nap minden szakában különféle fagylalt kapható STERN ÁRMIN vendéglőjében. £/adó birtok. A néhai Sebe Sándor hagyatékát képező 104 hold 3=i tagos birtok == és 81 hold erdő a nagysomkuti határban és több belső telek a községben ■■ ■ ...... — — mr örök áron eladó. *Wi Bővebb felvilágosítást ad Pályi, kir. aljárásbiró. öív. féchy Zsigmondné, Czikó, u. p. Sülelmed.