Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-07-28 / 30. szám
4 Versenytárgyalás. Az 1907. évi október hó 1-től 1908. évi szeptember hó végéig Szatmár- Németiben, Máramarosszigeten és Nagykárolyban állomásozó honvéd csapatok részére szükséges zab, széna, alom, ágy és tűzifa szükséglet biztosítására árlejtés hirdettetik s a folyó évi augusztus hó 5-én d. e. 9 órakor a honvéd laktanyában levő kezelő tiszti iroda helyiségében fog a tárgyalás megtartatni. Bővebb tájékozást nyújt a kifüggesztett hivatalos hirdetmény, valamint az ezred kezelő bizottságánál levő szállítási feltételek füzete. Községi közgyűlés. Nagysomkut nagyközség képviselő testületé f. julius hó 25-én rendkívüli képviselőtestületi gyűlést tartott, mely alkalommal tárgyalta a községi elöljáróság indítványát, hogy a népkertbe egy teniszpálya létesit- tessék. A képviselőtestület egyhangúlag elfogadta az előterjesztett indítványt és megengedte dr. Péchy Péter járási főszolgabírónak, hogy a népkertben egy teniszpályát saját költségén létesíthessen és fentarthasson, annyival is inkább, mert ez által a népkert látogatottabb is lesz és többeknek szórakozást is fog nyújtani. Tárgyalás alá került még a kir. tenfelügyelőnek az 1907. évi 26. t. c. alapján a községi elöljárósághoz intézett átirata, melyben felhívja, hogy az újonnan alakítandó állami iskolai gondnokságba a képiviselőtestület saját kebeléből 5 tagot válasszon. Ezen átirat alapján gondnoksági tagokul egyhangúlag: dr. Péchy Péter járási főszglgabiró, Mán Lajos, Hirsch Náthán, dr. Olsavszky Gyula és Bocsánczy Márton választattak meg. Egyidejűleg bejelentette községi jegyző, hogy az újonnan alakulandó iskolai gondnokságnak az idézett törvény értelmében hivatalból tagjai: Veszprémy Sándor r. kath. plébános, Szerb János gör. kath. esperes, Pap István ev. ref. esperes, Keller Hersch rabbi, Buttyán János községi biró, dr. Goldstein Ármin községi orvos és Veress József áll. isk. igazgató. Az iskolai gondnokság még hiányzó 5 tagja a főispán által fognak kineveztetni. — Az ipariskola felügyelőbizottság tagjaiul pedig három évi időtartamra egyhangúlag megválasztottak: Elnökül: Veszprémy Sándor, alelnökül: Bocsánczy Márton, gondnokul: Veress József, jegyzőül: Barna Benő. Rendes tagokul: Jeromos János, Szilágyi Béla, Pop János pék, Benedek Ferencz, Goldstein József, Cseh Károly, Buttyán Miklós, Drágán Tulliusz, Buttyán János kbiró, Véber Ignátz, Újlaki Gyula, Sárközy Géza, Kassay Kálmán és Székely János fazekas. Tárgyalás alá került végül a községi elöljáróság javaslata a heti és országos vásárok alkalmával az elővásárlási jog korlátozása tárgyában alkotandó szabályrendelet tervezet. A kérdéses szabályrendelet tervezet kidolgozására dr. Péchy Péter járási főszolgabíró indítványára egy bizottság küldetett ki, hogy a tervezetet elkészítve egy legközelebb tartandó közgyűlés elé terjessze. A bizottság tagjaiul egyhangúlag dr. Péchy Péter járási főszolgabíró, Veszprémy Sándor r. kath. plébános, dr. Olsavszky Gyula ügyvéd és Barna Benő községi jegyző választattak meg. Egyben meg- bizatott községi jegyző, hogy Szatmár és Zilah városoktól hason szabályrendeletét tájékozhatás végett szerezze be. Augusztus közepéig ősz lesz. Az idei nyár néhány melegebb nap kivételével hűvös, sőt hideg volt, hogy mi az oka, erről most egy angol csillagász értekezik a londoni újságokban a kellemetlen időjárás, úgymond, nem véletlenség. Ennek igy kell lenni s ennek az oka egy kis üstökös, amely hirtelen fölbukkant a Hat csillagképlete előtt és a nappal szemben foglalt állást. Ezt a jelenséget junius 4-én vették észre először s valószínű, hogy augusztus 15-ig fog tartani. El kell tehát készülnünk arra, hogy augusztus közepéig állandóan hűvös és erős lesz az idő. A gonosz üstökös reggel három órakor tűnik föl az ég boltozatán és a nap fölkeltekor ismét eltűnik. Egy urinő öngyilkossága. Juhn Józsefné, Juhn József szatmári fakereskedő neje, aki egy pár évig községünkben is lakott, öngyilkossági szempontból a Szamosba vetette magát. Holttestét még az nap kifogták. Tettének okát nem tudják. Alaptőke emelés. A kővárvidéki takarék- pénztár eddigi 80.000 korona alaptőkéjének 160.000 koronára való felemelése tárgyában aug. hó 18-ára rendkívüli közgyűlést tart. Az igazgatóságnak erre vonatkozó meghívását lapunk mai számában közöljük. K OVARVIDEK Helyettesítés. Bodnár György, Szatmár- vármegye tanfelügyelőjét f. évi augusztus hó 1-től kezdődő hatheti szabadságideje alatt dr. Votisky Géza kir. s. tanfelügyelő helyettesíti. Ifjúsági daloskor. A kir. tanfelügyelő arról értesíti az állami iskola igazgatóját, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter Hackl N. Lajos állami felsőbb leányiskolái tanárt, az állami iskolával kapcsolatos ifjúsági egyesülethez daloskor szervezése céljából ide küldi ki. Megörült a tengeren. A New-yorkból folyó hó 12-én Fiúméba érkezett „Pannónia“ hajón érkezett haza egy Kempfl Antal nevű gilvácsi illetőségű kivándorló, aki azonban még a tengeri utón megőrült. A szerencsétlen embert a hajón külön őrizet alatt tartották. Fiúméban pedig a kórház megfigyelő osztályán helyezték el. A „Pannónián“ egyébként a mostani útközben két haláleset is előfordult. A borhamisítás ellen. Darányi földmivelés- ügyi miniszter körrendeletét küldött az ország összes gazdasági egyesületeihez, amelyben felhívj a őket, hogy a szőlőtulajdonosokat figyelmeztessék a borhamisítás káros és tilos voltára. A körrendelet felemlíti, hogy a borba, vagy kész kierjedt törkölyborba vizet önteni tilos, de tilos a természetes bornak törköly, vagy gyümölcsborral való keverése is. Tenniszpálya Nagysomkuton. Ismét haladunk egy ponttal. Ugyanis dr. Péchy Péter járásunk főszolgabirája szórakozást és élvezetet óhajtván szerezni azon nőknek és férfiaknak, akik a sport üzésében találnak szórakozást és élvezetet, terve az, hogy egy játszó társaságot alakítson és e célra a népkertben egy teniszpályát létesítsen. A képviselőtestület legutóbb tartott közgyűlésében meg is engedte a tervezett a ténniszpálya létesítését. Hisszük, hogy annak létesítése nem fog semmi nehézségbe ütközni, mert akadni fog községünkben elég hölgy és férfi kik a sport eme nemének üzését szívesen fogják megtanulni, hogy azzal némi szórakozást szerezzenek. Ha eme terv sikeresen kivihető, úgy kilátásunk lehet arra is, hogy ugyancsak ottan egy mű korcsolyapálya is létesüljön. Nagyon ajánljuk tehát eme körülményt az érdeklődők szives figyelmébe. Posta- és távirda növendékek felvétele. Posta- távirda segédtisztekké való kiképzés céljából a a m. kir. posta-távirda és távbeszélő hivatalhoz növendékek vétetnek fel. Növendékké felvételért azok a magyar honos ifjak pályázhatnak, akik a magyar nyelvet, a horvát-szlavonországi illetőségűek pedig a horvát nyelvet szóban és Írásban bírják, továbbá a középiskola IV. vagy ezzel egyenlő rangú más iskola megfelelő osztályát hazai tanintézetben sikerrel végezték, 14 évnél nem fiatalabbak és 16 évnél nem idősebbek. A felvételért sajátkezüleg irt, ivenkint egy koronás bélyeggel ellátott kérvénynyel f. é. julius hó 31-éig lehet folyamodni. A kérvény az illető posta-távirda hivatalnál nyújtandó be, ahova a folyamodó növendékké felvételét óhajtja. A budapesti posta-távirda hivatalokhoz kiképzésre csak oly növendékek vehetők fel. kik helyben szüleiknél vagy rokonaiknál laknak. A felvett növendékek 18 éves életkoruk betöltéséig gyakorlati kiképzés alatt állanak. E kiképzés első év félévében semmiféle javadalmazásban nem részesülnek, az első év második felében azon- | ban havi 15 korona, a második évben havi 30 korona, a harmadik évben havi 40 korona és a negyedik évben havi 50 korona napi díjátalányt kapnak. Iskolai gondnoksági ülés. A helybeli állami iskola gondnoksága f. hó 23-án gyűlést tartott, mely alkalommal tudomására hozta Veszprémy Sándor gondnokági elnök a gondnokságnak, hogy a gondnokság eddigi megbízatása az 1907. évi 26. t.-c. 15. §-a értelmében megszűntnek tekintendő s a gondnokság újjá alakítandó. Köszönetét mond a gondnokságnak az állami iskola érdekében tett igen becses szolgálataiért s kéri, hogy a gondnokság ügyet az uj gondnokság megválasztása, kinevezése és újjá alakulásáig ellátni szíveskedjen. A gondnokság jaz ügyek ellátását szives készséggel magára vállalta. Tudomására hozta gondnoksági elnök a gondnokságnak mint az állami ovoda felügyelő bizottságának, hogy Bottlikné Székely Mária állásáról lemondott és ennek folytán az óvónői állás megüresedett. Mivel pedig az óvónői állás kinevezés utján való betöltéséig ellátatlanul nem hagyható, a felügyelő bizottság jóváhagyása reményében felhívta Mazurek Margit okleveles h. óvónőt, hogy a helyettesítést az eddigi feltételek mellett teljesítse. Felhívta továbbá a felügyelő hizottság figyelmét arra a körülményre, hogy Mazurek Margit h. óvónő f. évi február havától kezdődőleg mint h. óvónő, oly ügy- buzgóságot, fejtett ki az ovoda felvirágzása érdekében, hogy tapintatos eljárása és megnyerő kedves modora által nemcsak a gyermekek rajongó szeretetét, hanem a szülők osztatlan nagyra becsülését is kivívta a maga részére úgy annyira, hogy az óvodától eddig idegenkedő román anyanyelvű szülök gyermekeiket minden törvényes beavatkozás és kényszerítés nélkül viszik az óvodába, miáltal a nem magyar anyanyelvű gyermekek száma megkétszereződött. Kéri tehát a felügyelő bizottságot, hogy az óvodánknál megüresedett óvónői állásra a jelenlegi helyettest Mazurek Margit óvónőt ajánlja kinevezésre, miáltal az egész község óhaja kielégítést nyerne. A felügyelő bizottság az előadottakat tudomásul veszi és az ovoda jólfelfogott érdekében fölkéri a kir. Tanfelügyelőt, hogy a nagy- somkuti óvónői állásra csakis Mazurek Margit okleveles óvónőt szíveskedjék ajánlani. A magunk részéről csak annyi megjegyzésünk van, hogy a f. hó 14-én megtartott ovodai vizsgán gyönyörűség volt végig hallgatni különösen a nem magyar ajkú gyermekeket és igy csak a község közönségének óhaját tolmácsoljuk akkor amidőn óhajtjuk a felügyelő bizottság kérésének teljesítését. Árlejtés tűzifára. A nagykárolyi vármegye- háza részére 1908. évre szükségeltető 1000 köbméter 2 éves vágású csertüzifára árlejtés van hirdetve, köbméterenként 6 K 25 fillér egység ár mellett. Az árlejtés Nagykárolyban a székház alispáni kis termében f. évi augusztus hó 8-án d. e. 11 órakor fog megtartattni. A részletes feltételek az alispáni hivatalban megtekinthetők. A házasság. Bérmálni ment a püspök egy vidéki városba s a plébános előre pompásan elkészítette tanítványait, hogyha majd jön a főpap és kérdezni fogja őket, jól feleljenek. A A kis lányok remekül recitálták a kátét, mert magokért is ki akartak tenni. Amikor a püspök bemegy az iskolába, a szokásos üdvözlések után a kikérdezésre került a sor s a plébános ragyogó arccal szólítja ki a legjobb tanulót. - Hugocska mond meg nekünk: mi a házasság? A leányka, kit a főpap előkelő megjelenése és imponáló külseje, rangja nagy mértékben megfélemlített, hamarjában összetévesztette a feleletet s a helyet, hogy azt mondta volna a házasság, szentség, hamarosan vágta nagy izgatottságban: — A házasság borzasztó kínok szenvedése, melyeket azok, kik abba belépnek, előzetes bűneik vezeklése gyanánt azért viselnek el, hogy egy más jobb világba bejuthassanak. — A kis lány olyan gyorsan darálta le ezeket, hogy a plébános csak a végén szólhatott bele: — Ugyan gyermekem, hisz ez nem a házasság, hanem a pokol. - A kedélyes főpap súgta oda a fiatal lelkésznek: - Hagyja csak a kicsikét. Ki tudja, vájjon nincs-e igaza: Mit értünk mi ketten ehhez? A bikszádi fürdőből, a kies fekvésű s páratlan gyógyhatású bikszádi fürdőt f. hó lü-ig 256 állandó vendég kereste fel. Most, a főszezonban egyre-másra érkeznek a fürdővendégek Bikszádra az ország legtávolabbi vidékeiről is s a fürdőhelyen ugyancsak mozgalmas élet van. Megjegyzések. Aki nagyon mélyen görnyed előtted, jól megfigyeld, nem homokot keres-e, amit a szemedbe szórjon. A házasságot azért nevezzük szentnek, mert annyi mártírja van. Nem minden nő színművésznő, de jelenetet valamennyi tud csinálni. Némely embernek a jóhire megengedi, hogy rossz legyen. A régi művészet szenvedélyeket ábrázolt, a modernnek a nyomor is elég. Semmi sem szerez annyi ellenséget, mint egy rossz helyen elmondott okos megjegyzés. Hogy mindennek két oldala van, rendesen csak akkor vesszük észre, ha a rosszabbik oldalánál fogtuk meg. A jog olyan pókháló, mely a legyeket megfogja, de a darazsakat keresztül bocsátja. Némely ember fején találja a szeget, nem törődve, hogy a hegye egy szivet fúr át. ____________________________1907. julius 28.