Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-01-20 / 3. szám
1907. január 20. S KO VAR VIDÉK diadalmi koszorúnk. Ezen élet világtenger: vezércsillagunk az igazság, kincses hajónk erkölcsi érdemeink, révpartunk az óhajtott boldogság. Ez élet kijelölt pályakor: pályakormányzónk az igazság, futásunk érdeme az erkölcs, pályázásunk dija a boldogság. Igazság, erkölcs, boldogság természetünk oly javai, melyek nélkül a bőségben szegények, a hatalom mellett gyengék, a méltóságban méltatlanok, a fényes hivatalban becstelenek vagyunk.“ A kritikusok azt tartják, hogy Shakespearenél az emberi lelket senki jobban nem ismerte, hogy Shakespeare alkotásai megközelithetetlenek; méltán lehetünk tehát kiváncsiak, miben áll az ő erkölcsi felfogása? Az ő kedvenc eszméi: uralkodás az érzékek felett, igazmondás, becsületérzés, személyes bátorság, illedelmesség. Mind oly erény, mely a szónokot különösen díszíti. A históriáról azt mondja Salamon Ferenc, hogy azt az alapos indokolás teszi tudornánynyá. Ezt az alapos indokolást a szónoktól is meg kell kívánnunk. Mivel bizonyíthat a szónok? A bizonyítékok, mint azt minden rhetorika tanítja, vagy tárgyi vagy tekintélyi érvek. A tárgyi érvek a dolog természetéből folynak, igy megdönthetetlenek. A határozott, bebizonyított tények, elfogadott tudományos igazságok, a tényekből levont helyes következtetések oly meggyőző erővel bírnak, hogy akarva, nem akarva, el kell azokat fogadnunk. A szónoknak mindenek előtt és a mennyire lehet, ezen táborból kell az argumentumokat merítenie. Eszokok alapján kényszeríteni a hallgatót valaminek belátására, ez a szónok ideálja. Ha ez sikerült és mindig sikerülni fog, ha az argumentumok meggyőzők, úgy semmi más szónoki fogásra vagy díszre szükség nincs. Az ember lelke úgy van alkotva, hogy nem teheti, legalább bensőleg, hogy meg ne hajoljon az igaz előtt. De, fájdalom, nem lehet mindent ilyen meggyőző argumentumokkal bizonyítani. Nem is érdemlik meg a nem tárgyi érvek az argumentum elnevezést, mert a kis jegyzőkönyvet, amit az imént tanulmányozott s amit most a bekecse zsebéből szedett elő. Juliska néni a könyv után kapott: — Mi ez? — Ott volt a diván előtt, kihullott a zsebéből . . . Tehát a papánkká a könyv és Zsiga bácsi valami csúnyát talált benne. — Lopott, sikkasztott, — mondta Zsiga bácsi. — Szeretője volt. A kasziros frajla a Sturmnál. Hát azért járt az mindig új kalapban, meg az aranyláncokkal a nyakában. Ez a gazember lopta neki a gróf pénzét. A mamánk jött az Erzsiké karján. Nem is látta Zsiga bácsit és Juliska nénit, akik most azon dulakodtak, melyik dugja zsebre a papánk jegyzőkönyvét. A mama nem is törődött velük. Hozzánk jött, nem sirt. Mosolygott ránk és megint csókolt. Ma, j)ösze Bandika kérdezte tőle: — Édes mama, igaz, hogy apa soha többet nem hoz nekünk szentjánost? Apát becsukják, mert lopott és mert nem minket szeret? A mamánkról azt hittük, hogy most sírni fog, mert az ostoba Bandi hazugságokat és rosszat mondott a papáról. A mama azonban csak a Zsiga bácsira nézett csúnyán, de annak sem szólt, Bandit, akinek a szája eljárt, megcsókolta és csak azt mondta. — Ezentúl édes mamától kell szentjánost kérni . . . És mama jó, mama fog adni sok szentjánost. Pogány Béla. ezek inkább csak képet nyújtanak, mint bizonyítanak. Ilyenek a: definitio, partitio, a körülmények, a hasonlat, példa, idézet stb. A leggyakrabban használt tekintélyi érv az idézet, vagyis mások szavaira hivatkozás. Ott, ahol tárgyi bizonyítékok nincsenek, felvilágositásul jó szolgálatot tesz az idézet. Az mindenesetre csak emeli' valamely nézetnek értékét, ha mások ugyanazon nézetben vannak; emeli pedig annál jobban, minél tekintélyesebb az iró, akire hivatkozunk. De a szónoknak nem szabad felednie, hogy az idézettel (citatum) saját állítását csak támogatja. Igen sok szónoknál ennek ellenkezőjével talál- ! kozunk. Nem a saját állítását támogatja; hanem először az idegen véleményt, citátumot hozza fel s abból formálja aztán I az ő állítását. A citátumnak, mint emléke- j zetnek, a gondolkodás, illetve a szerkesztés folyamában az associatio törvényei szerint önmagától kell jelentkeznie s akkor illik csakugyan egészen a gondolatmenetbe. A mióta a jelesek mondásai külön ki- | adásban, mint citatumforrások, össze- j gyűjtve közkézen forognak, a citálás szokása is jobban kifejlődött. Némely szónok beszédje arról tesz j tanúságot, hogy a nagy mondásokat, a j phrázisokat előre kereste, a szerkezetet, ! eszmemenetet aztán ezekhez idomította. Az ily beszédben a citátumok aztán mint idegen, teljesen nem assimiiált elemek kiáltó bizonyságai annak, hogy a szónoknak önmagának nincsenek gondolatai, hogy érzése nem lehet igaz. Az úgynevezett argumentum ad hominem, midőn a védelem elől kibújva, a vádat az ellenfélre hárítjuk a leggyengébb s épen nem ajánlatos fogyver; mert vagy áll a vád, vagy nem; ha igen, úgy nem szűnik meg a vád, ha mi azt az ellenfélre fogjuk; ha nem áll, úgy sokkal egyenesebb eljárás kimutatni a vád alaptalanságát, mint mit sem bizonyítva, a vádat az ellenfélre hárítani. Az ily eljárás a legtöbb esetben fogás, hogy az ellenfélt elhallgattassuk, j de evvel egyúttal, habár tacite, bűnösségünket valljuk be. A sophistáktól örököltük azt a nem evésbbé helytelen eljárást, midőn álokoskodással, cselvetéssel a hallgatóságot tévútra vezetjük. Az oly okoskodás pl. mint Epimenides mondá: „Minden krétai hazog“, de ő maga is krétai volt, tehát hazudott s igy a krétaiak nem hazugok; de Epimenides krétai volt, tehát nem hazudott s igy a krétaiak mégis hazugok . .. stb. ez csak is játéknak engedhető meg. Ilyenek az úgynevezett fogós kérdések, melyek elől, ha az álokoskodás- j ban a hibát észre nem vesszük, nem tudunk menekülni. De ha a fogós kérdés olyan, hogy épen az igazság kiderítését célozza, úgy | az csak helyeselhető. Ilyen pl. Mill Stuart hires angol államférfinak következő okoskodása. Mill Stuart az irhoni bérlők ügyében ! tartott egyik parlamenti beszédében igy okoskodik: „Ki készité a földet? Ha senki: kapta valaki ajándékul, szerzeményül, örökül vagy vételkép a teremtőtől? Hiszen ezek más tulajdonjog címei. Mi hát a földbirtok tulajdonjogi alapja? A felelet, mely közönségesen adatik, elég nekem; én elfogadom. Bár senki sem csinál földet, az emberek adják annak használható tulajdonságait. Nagyon jól van, nincs semmi mit szólni ellene. De hát azt kérdem, hogy ezen jog, mely a föld javítása által származott, miért szorítkozik mindig azon személyre, ki először javitá azt? Ha kell, hogy újra javittassék és már valaki műveli is, az uj művelő nem szerez-e hasonló jogot?“ Minthogy az igazság csak bizonyítást vagy cáfolást igényel, nem helyeselhető azon megszokott eljárás, melylyel az ellenfélt nevetségessé tenni iparkodunk. A nevetségessé tétel sértő, már pedig a szónok mint az igazság hirdetője, gunynyal megtorló biró nem lehet. A gúny magvát egyéni bosszú képezi; van benne valami a kárörömből, gyűlöletből s a mi legfontosabb, a legtöbb esetben elkeseredést szül. Sok ember bármit képes elviselni, csak ne tegyék nevetségessé. A szónok, ha igaz ügynek szószólója s az igazságot kiderítette, elégedjék meg az igazság győzelmével s annak erkölcsi, esetleg anyagi következményeivel. Az irónia, sar- casmus, persiflage, ha általa a személy tétetik nevetségessé, nem a nyilvános szónok kezébe való fegyver. Költött személyeknek nevetségessé tétele a színpadon, a regényben, a költeményben illő helyén lehet, mert az iró épen azon nemes inten- tióból teszi nevetségessé alakjait, hogy a komikus hősök példáján a nézők nevetve okuljanak. A szónoknak az okulás eszközlésére más eszközei vannak. Az iró maga teremtheti alakjait, intézi sorsukat, bírája lehet alakjainak, természetesen mindig szem előtt tartva az erkölcsi igazságszolgáltatást; a szónok való tényeket mond el, ismertet, véd, vagy cáfol - az igazságszolgáltatás más biró elé való. A szinműiró, a regényíró, a költő igazságszolgáltatásán a hallgatóság, a néző nem változtathat; itt befejezett ténnyel van dolguk, legfeljebb a kritikus szórja villámait; a szónok ügyét a hallgatóság, a közvélemény, a társadalom, a bíróság ítéli meg. Ha meggyőzte a fórumokat s az ügy kivihető, a végítélet valamely határozat alakjában csak azután lesz kimondva. Az a szónok tehát, a ki beszédje fonalán, akár becsmérlés, akár a gúny fegyverével, erkölcsi bírónak csap fel, idegen területre lépett s meg nem engedett módon maga szolgáltat magának igazságot. (Vége.) HÍREK. január 19. Ez utón is fölkérjük azon igen t. előfizetőinket, kik a hátralék befizetésére általunk külön levelező-lapon is felhivattak, hogy az abban kitüntetett ösz- szeget legkésőbb S nap alatt befizetni szíveskedjenek, mert ellenesetben lapunk következő számát azok részére már nem fogjuk küldeni és a hátralék behajtása iránt intézkedni leszünk kénytelenek. Ünnepeit tanító. Czilli György fényi róm. kath. kántortanitó 1906. év december 27-én ünnepelte tanítói működésének 50-ik évét. Az ünnepeknek Bodnár György kir. tanfelügyelő személyesen adta át a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Apponyinak elismerő oklevelét és vármegyénk főispánjának meleg üdvözletét. Fény község nevében Moldován Endre plébános üdvözölte és nyújtotta át a község ajándékát ezüst tintatartót arany tollal ezen felírással: „Czilli Györgynek 50 éves jubileuma alkalmából mély tiszteletünk és hálánk jeléül“ - Fény községe. Uj postaigazgató. A nagyváradi posta- ét
