Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1907-06-09 / 23. szám

4 KŐVARVIDÉK 1907. junius 9. A nagysomkuti óvoda építése. A kir. tanfel­ügyelőség által a nagysomkuti állami kisded- óvoda épitésére vonatkozó két rendbeli árlejtés teljesen eredménytelen maraet, amennyiben a jelentkezett vállalkozók az építési munkálatokat csak 28-30°/° felülfizetéssel voltak hajlandók elvállalni. Ebből kifolyólag a vallás- és közokt. miniszter megbízásából a kir. taníelügyelőség megkereste az állami építészeti hivatalt, hogy Nagysomkutra sürgősen kiszálljon s a gond­noksággal az óvoda építkezésnek házilag való felépítéséről tárgyaljon. Ennek alapján Bogseh Kálmán kir. mérnök jelent meg községünkben és a tárgyalást a gondnoksággal megejtette. Értesülésünk szerint a gondnokság ezen ügy­ben akként határozott, hogy az építésnek szi­gorú házi kezelésben való végrehajtását nem vállalja magára, mivel az építéshez szükséges anyagok legnagyobb része a községben nem kapható, s azok beszerzése igen sok időtvesz- tegetés és költséggel jár. Ha azonban az egész munkálat egy szakmányosnak kiadatnék, akkor a gondnokság az ellenőrzés gyakorlását a folyó­sítandó összegről való elszámolást, illetve az állami építészeti hivatal kiküldöttje utalványo­zására a fizetés teljesítését elvállalja. Ezen határozat a minisztériumhoz terjesztetett fel. Áthelyezés. A ni. kir. pénzügyminisztérium Szabó Károly nagyváradi m. kir. pénzügyi iroda­tisztet hason minőségben a nagykárolyi kir. pénzügyigazgatósághoz áthelyezte. A feljelentő felebbező joga. A belügyminiszter konkrét eset kapcsán kimondotta, hogy a fel­jelentőnek a büntetés mérve ellen felebbező joga nincsen. Az első fokú hatóságok ezután még az érdekelt felektől sem fogadták el a felebbezést. A földmivelésügyi miniszter most kimondotta, hogy ez a fölfogás már téves, mert ha a följelentő egyúttal sértett fél is, arra a belügyminiszter rendelkezése nem irányadó, mert a jogaiban sértett félnek fölebbezési joga nincsen korlátozva s az kiterjed mindarra, a mit a felebbező sérelmesnek tart. A fegyvergyakorlat alól felmentett munkások. A mezei munka tudvalevőleg most a legsürgő­sebb s ezért valóságos csapásként hat a mező- gazdasági munkásoknak katonai szolgálatra való behívása. A hadügyi vezetőség figyelemmel is volt erre a körülményre, mert elrendelte az összes hadkiegészítő parancsnokságnak, hogy a mezőgazdasági munkásokat, akiket fegyver­gyakorlatra behívtak, a munka tartamára sza­badságolják. Meghívó. A „Szatmárvármegyei Községi és Körjegyzők Egylete“ által 1907. évi junius hó 10-én délelőtt 10 órakor Nagykárolyban a vármegyeház földszinti kistermében taitandó rendkívüli közgyűlésre van szerencsém ez utón tisztelettel meghívni. A gyűlés tárgyai: 1. Elnöki jelentés. 2. A fehérmegyei segédjegy­zők emlékirata. 3. Jandrik Viktor fehérmegyei községi jegyző indítványa a községi-, kör- és segédjegyzők fizetésének emelése tárgyában. 4. Szabó Dezső körjegyző előterjesztése az általa készített egyesitett adókönyvecske elfo­gadása és ajánlása iránt. 5. Az 1906. évi szá­madás megvizsgálása. 6. A még beérkező ügyek és indítványok. Felkérem a községi és kör­jegyző, valamint segédjegyző kartársaimat, hogy a gyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Kelt Kis- majtény, 1907. május 27. Bodoky Béla, egyleti elnökv Áthelyezés. Dr. Falussy Árpád főispán Dienes Dezsőt, a fehérgyarmati főszolgabírói hivatalhoz beosztott közig, gyakornokot, a köz­pontba, az árvaszékhez helyezte át. Beküldetett. A „Kővárvidék“ múlt számában olvastam e cimen^ „a húsárak nem szállanak lejebb“ egy hirt. Én mint marhatenyésztő és ezzel foglalkozó egyén kijelentem, hogy teljesen igaza van a hir Írójának, mert a marhaárak tényleg lejebb szálottak 30-40 százalékkal. A mennyiben pedig ezek dacára mészárosaink nem szállították le a húsárakat még ez ideig, na­gyon ajánlatos volna, ha a község valami módot találna, hogy a közönség ne legyen ki­téve a mészárosok önkényének és hasson oda, hogy a mészárosok a húsárakat mielőbb le­szállítsák. (Egy husfogyasztó.) A figyelmes férj. Szatmárott meghalt egy igen-igen házsártos asszony, most már végle­gesen. Mert már ezelőtt tizenöt évvel is meg­halt egy ízben s a férj nagy búsan kisérte ki utolsó útjára. Mikor azonban a gyászmenet a koporsóval egy utcza fordulatához ért, a halottvivők úgy odaütötték a koporsót egy szögletkőhöz, hogy a koporsó fedele felpattant s az asszony egyszerre csak a közönség nagy rémületére felült a koporsóban. Azután még tizenöt évig élt, kit a roszmájuak szerint a nyelve nem hagyott akkor meghalni. Most ismét elszen- derült s a gyászmenet ismét megindult a busongó férjjel a már egyszer megtett utakon ki a teme­tőbe. Midőn azonban az ominózus szögletkőhöz értek a halottvivők, a férjjzgatottan kiáltott fel: — Vigyázzanak az Ég szerelmére, oda ne üssék a koporsót, nehogy megzavarják boldogult feleségem csöndes nyugalmát! Madarak napja. Folyó hó 1-én ünnepelte a helybeli állami iskola a madarak napját Dél­előtt az állami iskolában gyűltek egybe az iskola növendékei, a hol előbb Veszprémy Sándor r. kath. plébános iskolaszéki elnök beszédet intézett az iskola növendékeihez megfejtvén nekik az ünnepély jelentőségét, majd Zsilinszky István állami tanító felolvasást tartott ugyan­csak a madarakról. A tartott felolvasást lapunk múlt számának tárca rovatában egész terjedel­mében közöltük. Délután az összes növendékek a tanítói kar vezetése alatt és a lakosság nagy része kirándult a közeli erdőbe, a hol igen kellemesen töltötték el az időt. Anyakönyvi statisztika. Nagysomkuton május havában születtek: Kassai Lajos kéményseprő és neje Bállá Zsófiának április 28. „Ágnes“. Rézmíves Terézia téglavető napszámosnak máj. 4. „Mária“. Mák Mihály napszámos és neje Ferencz Irénnek május 12. „Simon“. Dorka Simon napszámos és neje^ Grobéj Anasztásziá- nak május 16. „Klára“. Árgyilán György ács és neje Vanca Júliáiménak május 15. „János“ és „Mária» kettős. Domokos Imre lovász és neje Vérzés Nellinek május 17. „József“. Házas­ságot kötöttek: Lévi Heszkel cipész segéd Efraim Rózával május 2. Krizsán Vazul nap­számos Szabó Zsenivel május 3. Meghaltak: Átyim Mária 16 éves napszámos május 2. tüdő­vész. Varga György 25 napos gyermek május 6. veleszületett gyengeség. Kassai Lajosnak és neje Bállá Zsófinak „Ágnes“ nevű 9 napos gyermeke május 6. veleszületett gyengeség. Hirsch Menyhért és neje Janovitz Teréznek „Mózes József“ 13 hónapos gyermeke május 7. tüdőlob. Turk Jánosné Pástyán Mária 38 éves napszámos május 10. hasivizkor. Özv. Mécs Tivadarné született Buttyán Anna 95 éves máj. 13. aggaszály. Magyar Dömötör 32 éves nap­számos máj. 14. függőérbillentyű elégtelenség. Herskovits Ignátzné szül. Spitz Katinka 32 éves május 14. tüdővész. Friedmán Farkas 82 éves talmudtanitó máj. 15. végelgyengülés. Tivadar Tódorné Blága Mária 53 éves május 20. hasi­vizkor. Öngyilkosság vagy gyilkosság? F. hó 23-án reggeli fél 6 órakor Izoor József k-daróci lakos 23 éves felesége szül. Primár Terézia öngyil­kossági szándékból az udvaron levő kútba ugrott s ott megfult. A fáma azt rebesgeti, hogy az asszony nem természetes halállal múlt ki, mert előtte levő napokban vagyonát férje befolyásolása következtében, dacára apja ellen­zésének, férjére Íratta. A nyomozás folyik, hogy váljon nem-e bűntényről van szó. Koronázási ünnep. Tegnap e hó 8-án ünne­pelte meg községünk is Éelséges királyunk megkoronáztatásának 40 éves évfordulóját. Ez alkalomból a róm. kath. templomban isteni tisztelet volt, amelyre a hatóságokat Veszprémy Sándor r. kath. plébános külön is meghívta. Hasonlóképen imát mondtak a helybeli izraelita templomban Felséges királyunkért. Az isteni tisztelet után az állami iskolába gyűltek egybe az iskolai növerdékek és ünneplő közönség, a hol Veres József állami iskolai igazgató alkalmi felolvasást tartott, a növendékek pedig szavaltak és énekeltek. Délután az iskolai növendékek az erdőbe rándultak ki. A korcsmák vasár» és ünnepnapi munka­szünete. Ilosvay Aladár Szatmárvármegye alis­pánja a korcsmáknak vasár- és ünnepnapon leendő zárva tartása tárgyában a legközelebbi vármegyei közgyűlés elé indítványt fog beter­jeszteni. Iparvonat. Az avasfelsőfalui erdőbirtokos érdekeltség egy része erdő termékek kihasz­nálására keskenyvágányu vasutat épit. — A vonal a Szatmár —Bikszádi vasúttól Vámfalu és felsőfalu állomások közt ágazik ki és a „Tálna“ patak völgyében tizenegy kilométer hosszban halad. A tervek alapján, melyeket Révi Miklós és Gál Jenő szatmári vállalkozók készítettek, rövidesen megtartják a közigazga­tási bejárást. Nóegyleti gyűlés. A nagysomkuti izr. nő­egylet f. hó 2-án tartotta meg VII. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés tárgya egyedül a tisztujitás volt. Ez alkalommal elnökül egyhan­gúlag ismét Hirsch Náthánné választatott meg. Alelnökökül: Frankovits Mórné és Goldstein Józsefné. Pénztárosul: Barna Benőné. Ellenőrül: László Sámuelné. Titkárul: Havas Emil. Választ­mányi tagok lettek: Ecker Béniné, Feldmán Samuné, Szende Sándorné, Lővinger Jakabné, Növi Izidorné, dr. Goldstein Árminná, Franko­vits Abrahámné, dr. Kovács Mórné. Lázár Lajosné, Prüszker Dezsőné, Rózenfeld Ignátzné, dr. Simon Miksáné, Havas Emilné, Hirsch Móriczné, Kohn Antalné és Vámfalvi Sándor. Iskolalátogatás. Bodnár György kir. tanfel­ügyelő e hét folyamán meglátogatta, a helybeli, a kővárhosszufalusi, nagynyiresi, magyarber- keszi és somkutpataki állami iskolákat. A ta­pasztalt előmenetelről és az iskolák vezetéséről elismerőleg nyilatkozott. Kereskedelmi részvénytársaság. Szatmáron a sok bank után végre egy egészséges részvény- társasági alakulás történt. Fűszerüzlettel foglal­kozó vegyeskereskedők a fogyasztás és forgalom rendkívüli emelkedése által indíttatva, tőkéiket és munkaerejüket egyesítve 500.000 korona alaptőkével részvénytársasági alapon szervez­kedve egyesültek, hogy az ottani és vidéki kis­kereskedők áru- és hiteligényeit, minél köny- nyebben és olcsóbban kielégítsék. Anyakönyvi kinevezések. Dr. Falussi Árpád főispán a nagypaládi anyakönyvi kerületbe anya­könyvvezető helyettesül teljes hatáskörrel Kluger Pál nagypaládi lakost kinevezte. Szerkesztői üzenetek. D. Tulliusz. Kéziratát még nem volt alkal­munk átnézni, ha megfelel, jövő számunkban közölni fogjuk. Érdeklődő. Múlt számunkból technikai aka­dályok miatt maradt ki tudusitásunk. Amint azonban látni méltóztatik, jelen számunkban közöljük az ^arra vonatkozó tudósításunkat. Janka. Értesítését vettük és már előre is örvendünk. Várjuk a továbbiakat, addig is üdvözlet. Aléb. Reméljük, hogy értesítésünket már kézhez vette és igy nincs oka türelmetlenkedni. Csak igyekezzen tovább is, mi mindig szívesen vesszük. Fömunkatárs: ACKERMÁNN BÉLA. Laptulajdonos: BARNA BENŐ. Terményárak. A „Kővárvidéki műgőzmalom“ jelentése szerint: Búza 100 klgr. 16.00 K — 17.00 K. Rozs „ „ 11.00 K - 12.00 K. Tengeri,, „ 11.00 K - 12.00 K. Zab „ „ 15.00 K - 16.00 K. Olaj pogácsa,, 14.00 K — Korpa „ 10.00 K — Bérbeadó üzlethelyiségek és lakás. A Fő-utcán a piac-tér szomszédságában újonnan épülő szálloda és vendéglő épületemben két nagy üzlet helyiség kirakatokkal ahoz megfelelő lakással folyó évi november l=tőf kezdődőleg bérbe kiadó. Értekezhetni STERN ÁRÍTIN tulajdonossal.

Next

/
Thumbnails
Contents