Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1907-04-21 / 16. szám

2

KŐVÁRVIDÉK

1907. április 21.

nem mer belefogni, abban a hiszemben, hogy nehéz fába vágja a fejszéjét. Pedig nem olyan kemény az a fa és a föld még puhább, csak fúrni kell, s kibugy- gyan belőle az egyik éltető elem: a jó, friss, kristály-tiszta ivóvíz.

Ezek volnának azon szügségletek, melyeknek megvalósitósa feltétlenül ke- resztűlviendő. Ezek nélkül el nem lehetünk, ezekre épugy szükségünk van, mint a kenyérre.

Az utóbbi időben szó van arról is, hogy községünkben egy nagyobbszabásu gyár készül megalakulni.

Ha a hir valónak bizonyul, úgy községünk az ipar terén is egyszerre óriási haladást fog tenni.

Erről még lesz szó lapunkban.

Szépekéi.

Uj törvény a gazdasági cselédekről.

A szociális irányú törvényhozás képezi most az ország benső konszolidációjának legelemibb feltételét. Szerencsére olyan férfiak kezébe van letéve az ország sorsa, akik kellő érzékkel bírnak a kor intő jelszavai iránt és egész erejüket, képességüket latba vetni, hogy ebben az irányban maradandót cselekedjenek a munkálkodó nép javára. Épen ezért örömmel üdvözöljük azt a törvényjavaslatot, melynek tervezetét most tette közzé Darányi Ignác földmivelési miniszter és amely alkalmas arra, hogy legmesszebbre menő- leg kielégítse a munkásmizériák miatt már oly régen panaszkodó gazdaközönséget és a földbirtokosokat.

Nyilvánvaló, hogy a törvény célzata az, hogy helyreállítsa a gazda és cselédje között a régi viszonyt, amelyet az utóbbi évtizedekben teljesen megbolygatott a szociálista izgatás.

Régebben a béres és családja a gazda családjához tartozónak tekintette magát, oly hűségesen ügyelt gazdája vagyonára, mintha az sajátja lenne; buban-bajban egymáshoz tartozónak tudták egymást. Ezt a szép célt próbálja szolgálni a Darányi uj törvénye, és hogy eléri-e vele a célt, azt csak a jövő fogja megmutatni.

Nem tisztára az urak munkája ez a tervezet. A miniszter parasztokat hivott magához szaktanácskozásra, kiválasztott néhány értelmes földmives embert és meghallgatta a véleményüket, figyelembe vette kívánságaikat és respektálta észrevételeiket. Az egyszerű földmivesek véleménye alapján készült ez a tervezet, amely számol minden helyzettel és körülménynyel, amelybe a gazda és cselédje juthat.

Van azonban a tervezetnek néhány olyan intézkedése, amely a laikusok előtt tulszigorunak és középkori Ízűnek tűnhetik fel. Ilyen a házi fegyelemre vonatkozó szakasz, amely feljogosítja a gazdát, hogy cselédje és annak családja fölött házi fegyelmet gyakoroljon. Továbbá az a szakasz, amely a szerződését megszegő cseléddel szemben a karhatalom igénybevételét megengedi. De ezek az intézkedések csak az előtt tűnhetnek fel tulszigo- ruaknak, akik nem ismerik azt az ezernyi és ezernyi bajt, amely az utóbbi időben a munkaadó ellen állástfoglaló cseléd és a munkaadó közötti huza-vona folytán támadt. Aki meg akarja védelmezni a magyar föld tulajdonosainak jogait, aki rendezett állapotokat akar teremteni a kastélyban, a kúrián és a pusztán, az nem nyúlhat keztyüs kézzel ehhez a kérdéshez. Csak radikális, energikus intézkedésekkel lehet megvédelmezni a magyar föld termését a megmivelők renitenciája ellen. A javaslaton mindenesetre lehet, esetleg kell is enyhíteni, de szigorúan körűi kell bástyázni a munkaadónak azt a jogát, hogy munkásával a humanizmus és a méltányosság határain belül föltétlenül rendelkezzék. Bármint kiabáljanak is azok, akik mindenáron arra törekesz- nek, hogy az ellentéteket a föld megmunkálói és tulajdonosai között szítsák, ennek a törvénynek intencii üdvösek mind a két fél számára. Óhajtandó tehát, hogy ménéi hamarabb megvalósuljon.

Természetesen ezzel nincsen még kimerítve a sorozatos szociális törvényhozási munka, amelyre teljes egészében szükség van, hogy teljesen pacifikáljuk a falut. Nagy munka van még hátra: a munkásnak minden irányban való meg- védelmezése a munkaadóval szemben, a fokozatos adóreform, amely a kisbir- tokot az aránytalan adó szörnyű nyomása

Belenézett merőn az éjszaka koromsötét szemébe és halkan megszólalt újra.

— Valaki áll az ablaknál. . .

Megint kopogtak. Háromszor, négyszer, ötször. . .

Az asszony is kinézett. —

— Nyisd ki az ajtót - mondta csendesen.

Úri forma fiatal ember lépett be.

Az asszony magasra tartotta a lámpást és belenézett a jövevény arczába. Látta, hogy bajusza, meg a szakálla csonttá fagyott.

— Messziről jön az ur? . . . — kérdezte gyanakodva az ember.

— Messziről . . . Zircről. Eltévedtem . . . — felelt a jövevény és körülnézett. — Tekintetével az asszony arcát kereste fürkészve, de hiába, mert a lámpa bádog ellenzője árnyékot vetett rá?

— Hová tart az ur? Merre? kérdezte az ember.

— Tovább, le Veszprémig ! — mondta mosolyogva az, aki belépett. - Hajnalig itt maradok, ha szabad . . . Ott kint megfagynék reggelig . . . Majd hálás leszek érte . . . Vagy talán akár mindjárt! — tette hozzá.

Kigombolta a kabátját, fagyos kezével kínosan, nehezen elővette az erszényét és két szép, uj ezüst-forintost tett az asztalra.

— Oh, oh, tessék beljebb kerülni! — mondta az asszony és letette a lámpát. Az ember pedig bereteszelte az ajtót és a faliszekrényhez lépett. — Mielőtt kinyitotta az ajtaját, feleségére tekintett, de az asszony megelőzte és nyájasan azt mondta a jövevénynek :

— Akad ennivaló is, ha az ur . . . Azzal kivett a szekrényből valami maradékot, durva kezével letörölte a port és a tányért oda tette a jövevény elé.

Az idegen leült és eleinte csürte-csavarta a dolgot, de aztán evett, gyorsan, éhesen, amig a maradékból tartott.

Az asszony a jövevényt nézte. Az ember meg az assznyát. Ott kint nagyokat sikoltott a szél.

* *

*

Dankóék megint ott kint ültek a konyhában. Az ember ott ült újra az ágyon, az asszony az asztal mellett állt. De most nem az órát nézték, hanem a szennyes, kitaposott padlót.

A jövevény ott bent aludt a szobában, a melybe akkor is behullott a hold sugara------. . . Dömöséknek már kertje is van. Magad is láttad. Nekünk meg itt ez a piszkos viskó. Nézd ott a falat! Az eső befolyik! Az ember hétszámra sem lát másik embert! Hiszen ha tudtam volna, mi vár rám veled! ... De már

alól felszabadítsa, a parcellázás, amely a föld éhes népét földhöz juttatja.

Ha ezt a három kérdést megoldottuk, biztosítottuk hazánk fejlődését előre nem látott időkre.

Az áremelés nemzeti veszedelem.

Nincs talán ország a kontinensen, ahol nagyobb volna a drágaság, mint Magyarországon, az pedig kétségtelen tény, hogy a fővárosnál drágább várost keresve sem lehetne találni. Az áremelkedések tiz év óta tartják következetesen izgalomban a városnak és az országnak különösen közép és alsóbbrangu néprétegét. Statisztikailag van már kimutatá- sos bizonyítékunk, hogy az elmúlt évtized alatt a háztartási czikkek költségei 83 százalékkal nőttek az országban, nem is szólva Budapestről, ahol az árak megduplázódtak, sőt egyes élelmi czikkek már háromszoros árban kelnek el.

Tudjuk, hogy legjobban a munkást, a kisiparost, a kiskereskedőt, a gazdálkodót és a rosszul fizetett tisztviselői kart sújtja a drágaság. Minthogy egyedül ők azok, akik máról holnapra élnek. Ők azok, akik dolgozva keresik meg a megélhetéshez legszükségesebb kellékeket. Bármely élelmezési cikk egységmértéke akár egyetlen fillérrel is ha megdrágul, ez a kis ember költségvetésében igen jelentékeny összeget képvisel. Vagy le kell szorítani igényeit és be kell érnie a megszokottnál silá- I nyabb élelmi vagy ruházkodási vagy lakásbeli I szükséglettel, vagy pedig fokozottabban kelj kifejtenie azt az ipari készséget, amelyet megtanult. Mind a kettő határozottan káros. Pikler- nek van egy gyönyörű könyve, amelyben kifejti, hogy az ember minden vágyakozása -és minden szükségleteinek fokozására és tökéletesítésére irányuló törekvése a megismerésen alapul. Aki megismerte a jót, az igen könnyen felejti a régi rosszat és csak a körülmények rendkívül nyomasztó hatása alatt képes megint a régebbi életmód fölvételére. Azért egy rosz- szabb életmód folytatására senki el nem határozza magát. Megmarad tehát a másik föltétel, az, hogy többet dolgozzunk. Ami még károsabb a fizikumra, mint a silányabb étrend.

Minden szociális intézménynek alapját az képezi, hogy az ember ménéi kellemesebb és lendületesebb életmódhoz jusson. Azért játszik a bérharcokban a munkaidő leszorítása olyan nagy szerepet. Az ember nem lehet egy rabszolga vagy házi állat szerepére kárhoztatva.

későn! Mit nézed a földet? Hanem hiszen élhetetlen ember voltál, az is maradsz!

Az elcsigázott vén óra akkor nyöszörögte el a tizenegyet.

A férfi csak nézte a földet, az asszony pedig tovább beszélt.

— Barta Péter a maga ökreivel szántja a maga földjét. — Hát a te földed hol van ? Azt hiszed, te mamlasz, hogy azok igaz utón szerezkedtek ? Úgy éltesse őket az Isten! A lányuk Kaposváron szolgál valami grófnál! No, hát ! . . . Mindegy ! Derék lány ! Megsegíti a szüleit! Mi a gyerekünkkel is jól jártunk, biz’ Isten ! Vitted be a sok iskola-pénzt Veszprémbe, aztán egyszer csak a Jani nincs sehol . . . . Hogy ő megunta a sok bolondságot, neki pénz kell, ő elmegy pénz után. Biz’ Isten, ha nem ismerném úgy magamat, rosszat gondolnék ! Mert annak van esze, több is, mint dukál, neked meg nincs. Mit törődjék ilyen gyámoltalan emberekkel ? . . , . No, hát!

— Hallgass, Eszter, hallgass! Feküdjél le, aludjál — mondta halkan az ember.

De az asszony közelebb lépett hozzá, meg- tompitotta a hangját és újra beszélt:

— Hallgassak? . . . Hát a Pálffy hallgatott, amikor a Schvartz hazavitte a tehenek árát? Ott a rétje, meg a két bérese, a lányá-