Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-04-14 / 15. szám
1907. április 14. KŐ VÁR VIDÉK 5 nyék április hó 26-ik napjának déli 12 órájáig adhatók be. A választás Szakállosfalván, a körjegyzői irodában április hó 27-én, délután 3 órakor lesz. Fölvétel a honvédtiszti iskolákba. Az 1897. évi XXIII. törvénycikk értelmében szervezett honvéd főreáliskolában 50, a honvéd Ludovika- Akadémiában pedig mintegy 63 részint teljesen díjmentes, részint féldijmentes államköltséges, illetőleg alapitványos és fizetéses hely fog az 1907 — 1908. iskolai év kezdetén (a honvéd főreáliskolában szeptember hő 1-én, a honvéd Ludovika-Akadémiában szeptember hó 21-én) közvetlenül a polgári nevelésből belépő ifjakkal betöltetni. Az államköltséges és fizetéses helyek elnyerését célzó felvételi folyamodványokat — melyek mellékleteikkel együtt szabályszerűen bélyegzendők — am. kir. honvédség, a cs. és kir. közös hadsereg és a haditengerészet személyei szolgálati utón, az udvari, polgári, állami és egyéb hivatalnokok pedig elöljáró hatóságuk utján azon honvédkerületi parancsnokságnak terjesztik be, amelynek területén a folyamodó alkalmazva van, illetőleg lakik magánszemélyek folyamodványaikat a legközelebbi honvédkerületi, illetőleg a honvédkiegészitő (tér-)parancs- nokságnál május hó 15-ig nyújtják be. Szomorú számok. Hazánkban a múlt évben közel 400 millió koronát költöttek italra, még pedig pálinkára 196.923,183 koronát, sörre 45.567,870 koronát, borra 174.967,500 koronát. Tehát a pálinka vezet. Ha a magyar nemzet csak egy évig nem adna ki pénzt italért s ezt az összeget magyar közművelődési célokra fordítaná, az - megérne egy milliárdot. De micsoda nagy lélekerő kellene ahhoz! Betiltott román népgyülés. Lapunk zártakor vettük az alábbi hirt: Járásunk főszolgabírója a folyó hó 14-ére engedélyezett román nép- gyülést betiltotta, illetve előző engedélyét visszavonta. CSARNOK. Arabeszk.- Szabi Imre. — Asszony választás. A fiatal Omár kalifának hire bejárta az egész Keletet. Igazságos vala és jószivii. Soha senki iránt részrehajló, mert gazdag is volt és semmi oka arra, hogy az igazság mérlegébe hamis súlyt helyezzen. Bíborvörös, aranyhímzésű párnáján mélyen elgondolkodva ült a kalifa. Nagy oka volt az elmélkedésre, hiszen ma kellett választania az ország lányai közül, a legszebbek és legnemesebb lelküek hárma közül egyet. Ott voltak hárman a kalifa szobájának előcsarnokában. Mindegyik finom szagu mirhával kente be testét, díszesen felöltözködött és lesve várta, hogy nyílik az ajtó. Az ajtó megnyúlt. Fejedelmi termet lépett rajta be. Magasan ivezett homlokáról büszkeség és ész sugárzott, szemei bátorságot árultak el. Odament egyenesen a trón mellé: Omár megszólitá: — Nézd Fetma e két fejéket. Az egyik aranyból drágakövekkel kirakva, a másik vasból készült: Válaszsz! A leány büszke fejét dacosan hátradobva felelt:- Próbára akarsz tenni kalifa. Ez sem hozzád, sem én hozzám nem méltó. Nem választok. Omár csodálkozva nézett a merész nőre és elkomolyodva mondá : Királynőnek kitünően beválnál, de jó asz- szony sohasem lenne belőled. Az ajtó újra megnyílt és egy másik szépség jött az első helyébe. Bájosabb a távozónál; csupa kecsesség és merő báj. Alig kérdezte őt a kalifa, már odalejtett gyerekes örömmel az ékszerekhez, fejére tette a gyémántos karikát és hivalkodva szólt:- A szebbikkel ékesítem magam, hogy tetszésed megnyerjem. — Hízelgés nem takarja el előlem a nő hiúságát — mondá a kalifa. Még egyszer intett és jött a harmadik. Szőke volt. Fiatalabb és gyöngédebb az első kettőnél. Egyszerű és kedves, akárcsak egy galamb, szemeit lesütve, karjait mellére fonva leste Omár szavát. Rövid meggondolás után választott és pedig a vasból való fejdiszt. — Megvan! kiáltott a kalifa boldogan. Meg- j fogta a leányt és homlokára hosszú, mély I csókot nyomott. Majd az egész nép előtt kinir- ; dette, hogy megtalálta az igazi, a jó feleséget. Megvan a szultánná. A nép nyugodt és dicsérte a kalifa bölcseségét. Egy napon, bizalmas együttlétben, gyöngéden simult feleségéhez a kalifa. Enyelegve kérdezte ifjú nejét: Ugyan ki taníthatott rá az egyszerű vasékszer választására, mint drága jó szived? A fiatal asszony nevetett. A bölcs férfiú keblére hajolt, szemeit elbájolóan meresztette férjére és visszagondolt dajkájának arra a meséjére, amely arról szólt, hogy a kalifák hogyan választják feleségeiket. Eszthetika. Egy apró gyerek jött a faluból egy művész bácsijához. A művész — színész volt — bevezeti a kis emberkét szalonjába. A gyerek csodálkozva nézi a képeket. Mindegyikre van egy megjegyzése. Majd a szobrokat vette szemügyre és sokáig nézi a * meztelen márvány szobrokat és a kis bronz művészi alkotásokat. Ahogy elfáradt a nézésben, odafordult a bácsi felé: — Ugye kedves bácsika, ezek a nénik azért meztelenek, mert szépek és nein kell szégyenkezniök. A koca és kölykei. Pató Pál uram meghalt szegény, rövid időre rá, hogy hites társát a föld alá bujtatták. Két árvája maradt a jó embernek, akikről gondoskodott a vármegye. Az árvaszék gyámot jelölt ki Pató uram hagyatékára: a két apróságra, meg az itt maradt némi ingó és ingatlanra, Szőllősi Gábor uram személyében, aki valamelyes atyafiságban volt a megboldogulttal. Maradt pedig a hagyatékban egy koca, j amely két malacnak adott életet. Adta nekik | és mihamar el is vette. Mert harmadnap a koca nagy éhségében fölfalta a saját magzatát. Azután pedig kimúlt ebből a világból. Szőllősi uram annak rendje és módja szerint bejelentette az esetet az árvaszéknél. Terjedelmes iratot készített és elmondta benne körülményesen a szomorú históriát. Az árvaszéktől válasz jött. írná meg a gyám, hogy mikor ette meg a koca a kölykeit. Á gyám válaszolt. Azután megint jött kérdés. Vájjon miért is ette meg a kölykeit a koca ? A hosszadalmas hivatali indiszkréció kihozta a sodrából Szőllősit. Kurtán válaszolt a kérdésre: „Azért ette meg a kölykeit, mert érezte I halálát közeledni és nem kívánta, hogy a ma- ! lacai a tekintetes árvaszék gondnoksága alá j kerüljenek“. A szamárfejek. A paraszt feleségestül felrándult egyszer a fővárosba. A földművelésügyi minisztériumban volt valamelyes dolga, amit ahogy elvégzett, elment az asszonyával kirakatot nézni. Mindenütt néztek, de még be is mentek a boltokba, ahol kérdezősködtek. Ez mibe kerül, amaz mibe, hol csinálják, sokat adnak-e el vagy keveset és a többi és a többi. Valahogyan egy irodába is betévedtek. Nem volt benne más, csak az irodafőnök és a | gyakornok. Azoktól is megkérdezték. — Hát itt mit is árulnak a fenébe? — Mit, szamárfejet, volt a válasz. — Szamárfejet? Hisz akkor sok elfogy- ; hatott máma, mondta a jóképű paraszt, mert nem maradt több ennél a kettőnél, amit itt látok. A sonka és a feleség. A kerületi kapitányságra egy fiatal leányt hoztak és egy élemedett csavargót. A leány arcán még rajta volt a vidékről hozott tudatlanság. Ennek köszönhette, hogy törvény elé kellett álnia. Kvártélyba ment egy gyanús helyre, hogy onnét szolgálatba menjen valahová. De a sors úgy hozta, hogy harmadnapi ottlétekor az egyik kvártélyos megosztotta vele a lopott sonkát. A rendőrség rájött a lopásra, elővette a tolvajt és mint fogyasztót, bűnrészes gyanánt a kis paraszt fruskát is. — Hogy hívnak — kérdezte hivatalos hidegséggel tőle a rendőrtiszt. — Gál Annának instálom - felelt a leány az ijedségtől elpityeredve. — Hát aztán sokat ettél a sonkából? — A csülkit ettem meg - válaszolt a helyes kis szőke leány még siróbb hangon. Mintha a jóizü sonkacsülköt gyászolta volna. — Aztán mi viszonyod volt neked Haviár Jánossal ? A lány könnyes szemeit fölemelte és kérdőn nézett a vallató rendőrtisztviselőre. — No hát azt akarom tudni, hogy mije voltál te annak a tolvajnak? — Semmije se voltam instálom, csak kvártélyon voltam vele az Éderli asszonyságnál. — És semmi közösség nem volt közietek? A lány megint csak fölemeli nedves szemeit a kétcsillagos urra, de nem tud felelni. A fogalmazó látja, hogy egy teljesen naiv leánygyerekkel van dolga. A kényes kérdésre körülírással úgysem tudna választ kapni, hát világosan fogalmazza meg a vallató kérdést. — Azt szeretném tudni fiam, felesége voltál-e annak az embernek? Gál Anna piros perkál kendőjét mélyen lehúzta az arcába. Azután elővette a kötényét és megtörölte a szemeit. A kérdésre akart is, nem is akart válaszolni. A tisztviselő már kijött a béketürésből. Zordul rárivalt. — No beszélj már teringettét! — Hát kérem alázattal, — felelt a leány, j fejét a földre szögezve — felesége voltam neki, de csak — egyszer. Tisztitó tűz. ízlésesen, de fényűzés nélkül berendezett szoba. Elza az asztalhoz támaszkodva áll s némi ijedtséggel az ajtóra mereszti szemeit, a melyen Tódor lép be. Egy perczig szótlanul állanak szemközt egymással.) Elza: Ön azt irta, hogy beszélni óhaj velem, báró ur . . . Mit kíván tőlem ? Tódor-, (zavartan) Valóban .... azt írtam ... és ... és köszönöm, hogy szives volt engem fogadni. Elza: (hidegen) Oh, nem járt érte különös köszönet. Mindenkit, akinek beszélni valója van velem, szívesen fogadok. (Kezével int Tódornak, hogy foglaljon helyet, de ez nem mocczan a helyéről.) Tódor-. Nagy fájdalmat okoztam Önnek! Elza: Az régen volt. . . Elmúlt. . . Tódor: Tegnap múlt egy esztendeje. Jegyesek voltunk. Ön gazdag volt s én, az elszegényedett báró, az ön hozományával akartam újra fényesre csiszolni a hétágu koronát, mely az idők zivatarában megfakult. Ekkor történt, hogy megboldogult édes atyja . . . Elza: (megindultan) Szegény jó apám! Tódor: . . . egy éjszaka elveszítette a tőzsdén vagyona legnagyobb részét és nem akarván túlélni a csapást, fegyvert emelt önmaga ellen. . . Elza: (zokogva) Istenem! Istenem! Hát ezért jött, hogy feltépje a sebeimet ? Tódor: Es én elkövettem a leggyalázatosabb tettet, a mit az ember csak képzelhet: gyáván meghátráltam a házasság elől. Elza: (erőt véve magán) Szabadságában állott. Tódor: Hitvány voltam és megvetést érdemeltem. Könnyű lenne ma azt mondanom, hogy a rokonaim befolyása alatt állottam, hogy ők voltak, akik ingatag lelkemet tévútra vezették, akik rettentő képekben festették le előttem a szegénységet, a nyomorúságot s rávettek, hogy a gyűrűjét visszaküldjem. Én nem mentegetem magamat. Hiszen a férfinak, ki a végzettől erős lelket, önálló akaratot kapott, nem szabad a legelső szellőfuvásra nádként hajladoznia. Gyönge voltam. Ha lett volna mellettem egy meghitt, jó barát, egy szerető testvér, aki felvilágosított volna arról, hogy milyen aljasság, milyen feneketlen gonoszság az, a mit teszek, higyje el, másképen történt volna minden. Elza: Jobb, hogy igy történt. (Büszkén) Sohasem tudtam volna elviselni azt a tudatot, hogy ön könyörületből, vagy éppenséggel azért tartott ki mellettem, mert igy kívánta a gavallértempó. Tódor: Az eset után nyomban elutaztam. Jobb időkből maradt egy kis viskóm az erdélyi határon. Odamentem. Vállamra vetettem a puskámat és naphosszat vadászgattam. Elfogott a vadászszenvedély. Jól érztem magam az erdők félhomályos rejtekében, a hol senki sem zavart, a patak partján, a hol nem hallottam egyebet, mint a viz csöndes, dallamos mormolását. Ebben a magányban, az istenadta természet csodás
